Rab Zsuzsa: Ének Szent György vitézről
György vitéznek sok gyötrelmét
énekeljük győzedelmét.
Ment mennybe szépen,
elevenen-épen.
Meghasogatták éles késsel,
kísérgették kísértéssel.
Állotta szépen,
elevenen-épen.
Buzgó víz mélyébe dobták,
fejét víz alá nyomkodták.
Kibukkant szépen,
elevenen-épen.
Szűz testét kerékre tették,
mulatságra megtörették.
Lemászott szépen,
elevenen-épen.
Taszították mély verembe,
tölgy deszkákkal temették be.
Felméne szépen,
elevenen-épen.
Idézgették hivatalba,
hivatalnok-diadalra,
Ment haza szépen,
elevenen-épen.
Egyszál ágyúhoz kötözték,
vitézségre kötelezték.
Feltámadt szépen,
elevenen-épen.
Nyűgös asszonyt vett nyakába,
gyereket küldött világra.
Nevelte szépre,
elevenen-épen.
Bort iddogált szombat este,
kis örömét megkereste.
Ünnepelt szépen,
elevenen-épen.
Fizetését beosztotta,
vágyait csak halasztotta.
Megőszült szépen,
elevenen-épen.
Üldögélt az SZTK-ban,
fütyörészgetett magában.
Megrokkant szépen,
elevenen-épen.
Úgy baktatott a halálba,
nem volt neki glóriája.
Elaludt szépen,
elevenen-épen.
Szent György, törékeny vitézünk,
benned bízunk, reád nézünk.
Bíztass te szépen,
elevenen-épen!