Vörösmarty Mihály: Cserhalom

         /Részletek/

Néma borongással megy az őskor lelke fölötted,
Cserhalom! és nem kér emlékül oszlopot ércből;
Oszlop vagy magad, oh diadalmak halma, meződdel.
Téged még az erős természet szüle magából,
Hogy mint embernek gyarló munkája, felejtett
Porba ne szállna tetőd, hanem állna, míg emberek élnek,
És harcos apák hírének ellen tanúja.
Árpádnak honját Salamonnal sok baj emészté,
Az meg nem rendült, romlatlan férjfi erőben
Állván hőseivel: főkép a társas egyesség
Napjaiban temetője lőn ellenségi hadának.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Akkor az ifjú király Salamon szép déli sudárként
Járt a sergek előtt, vele két fejedelmi levente
Ég áldása gyanánt, bölcs Géza s szekercecsapással
Rettenetes László, Bélának gyermeki, jártak.
Akkor együtt az erő, bátorság, s józan okosság
Őr vala és akadály az enyészet napjai ellen.
Kétes az ütközetek forgása: Sajóra, Mohácsra
A jó honfi ma is könnyezve tekint, de ki retteg
Hallani a harcot, melyet László keze harcolt?
Cserhalom! a te tetőd diadalnak büszke tetője.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Győzni tanult hadakat látok száguldani: látom
Veszprém s Tolna merész hadait, Zala népe virágát;
A Duna mellékét látom fölkelni; Fejérvár,
Honni királyokkal még akkor büszke Fehérvár
Gyermekeit magasan rengő dárdákkal. Utánok
Nyitraiak jőnek. Komolyan megy előre vezérök:
Nem ragyogó maga, fegyvereit láttatja ragyogni,
S mennyei végzéshez mérvén a földi hatalmat,
Elszántan, de okos gonddal viszi harcra vitézit.
Tiszteld őt magyar, és neve mondására hajolj meg:
Géza ez, a győztes Bélának idősb fia, jámbor
És örömest vesztő, csak kárán nemzete nyerjen.
Most a dúlt Bihar és véres Tisza népei jőnek
Réz buzogányokkal; mentéik hátra lebegve
Úsznak az al szélben; szemeikben néma bosszú ég,
A cserhalmiakat kicsapó szikrája keresvén.
Mért rebeg a szózat Lászlót is közbe nevezni?
László, a fejedelmi vitéz, amaz isteni férfi,
A ki kemény erdélyi pejét ugratja közöttük?
Nem föld ád neki lelkesedést: szűz tiszta szívében
Él az erős Isten, s a nemzeti ritka dicsőség.
E kettő viszi csendes időn, s intézi csatáin.
Nem villám vagy szélrohanás viadalba menése;
Olly az, mint, ha leszállna, lenne az égnek uráé,
S emberi fegyverrel ha csatázna gonosz fiak ellen.
Arcán lelkének teljes nagysága ragyog, s még
Hódítóbb ez erős ifjúság kellemi által.
Termete nem látszik romlandóságra teremve:
Szép, magas, és izmos; vállán két bojtos oroszlán
Bőre terül, széles mellén egymásba harapva
Vastag aranyszájjal; pajzsán Pomeránia hőse
Látszik tört fejjel lehanyatlani Béla kezétől,
Béla hatalmasan áll fölemelt dárdával előtte.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Ők, kiket annyi halál meg nem fáraszthata, kikkel
Nem bírt a hadi vész, az idő mélyébe merültek,
S hamvaikat már a szellő sem lelheti többé.
Még maga áll a hegy, tetején sok század után is
Véren nőtt fűvel koszorúzva uralkodik a hír.
Vajha, midőn oda tér honnan fia, el ne felejtse
Őseit, és szabadabb lélekkel zengje utánunk:
Cserhalom, a te tetőd diadalnak büszke tetője!

                                                                   1825

Bihart és a Tisza táját különösen feldúlták az úzok, ezért oly bosszúszomjasok az ottani daliák.