Gavallér János: Álság
Szögre akasztották a becsületet. Vége.
Most időlegesen vége. Érezhetetlen.
Hölgyeim és uraim, tisztelt publikum!
Elvették, eltűnt a polcokról az unikum,
az öröm, a hit. Csak rút arcú adat van.
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Áltörvény nótáját húzza a hatalom,
s járom nyakunkon az etika-hurok.
Akasszatok engem is fel! Hamar halál sorsot!
Ne lássa utódom, agóniám! Roncsember harangom!
Akasszatok engem is fel! Vesztett hitű sorsom:
Becsülettel lógni a bitófán, nem tartozni hazugokhoz.
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Hazug-tükröknek hazug a mosolya.
Kordába terelték, moslékszabadságba,
őstiszteletünket megvetés árkába.
Visszavonult az ember. Az arcátlan világból.
Tobzódik habzó szájjal az álság, igazáról.
Akasszatok mindenkit fel! Szögre lelki törvényekkel,
tajtékzik bozótgazdaság, számokba esett szerelemmel.
Megszűnt mi emberré tette az embert?
Vasfogú rozsda védi a gazembert?
Se munka, se kenyér! S hazug az akarat.
Sorvasztó orv tervek, hirtelen statútum,
hemzseg lázongva a lelkeknek sarca:
Se ember! Se Isten! A természet arca
pusztít majd a túlburjánzott bűnhalmazon,
és szélre akassza minden bűnhatalom zászlaját!
2008.04.18.