Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében /XXI. rész/

– Máriavölgy –

Mindjárt az elején megmondjuk, hogy Máriavölgyben még nem voltunk. A politikai körülmények folyton megakadályoztak bennünket, hogy történelmi hazánknak talán legnagyobb hatású kegyhelyére eljussunk. De talán ez a lelki zarándokút sem lesz egészen hiábavaló.

    Aligha van búcsújáróhelyünk, amely a magyar történelem és a magyar népiség katolikus élményeit hívebben fejezné ki, mint Máriavölgy. A kultusz még az Árpádkor szakrális világában gyökerezik. Mária a kor hierarchikus szellemének megfelelően elsősorban a mennyei udvar királynéja, akit a román stílus plasztikus formakészsége szoboralakban örökít meg. Eddigi ismereteink szerint egyedül Máriavölgy kegyszobra ered ebből a stíluskorszakból.

    Tudjuk, hogy a magyar bencések liturgikus kultúrája nyomán főleg pálosok építgetik tovább a középkori magyar királyság teokratikus imperializmusát. A szentistváni állameszmével való közvetlen kapcsolatukat az is mutatja, hogy Buda várának elvesztésével főmonostoruk: Pilisszentlőrinc jelentősége megszűnvén, az új főváros, Pozsony mellett virágzó településük: Máriavölgy lett a Hungaria Paulina megújult erőforrása. A középkorból származó kegyszobor így századokat köt össze és a katolicizmus magyar folytonosságát jelképezi.

    Szent hitünk barokk teljesedésében egy magyar kegyhelynek sem jutott akkora szerep, mint Máriavögynek. A búcsújárásról szóló mirákulumos könyvek a vallásos népéletnek gazdag virágzását, páratlan vegetációját tárják föl. Nem vonja ki magát azonban a kultusz igézete alól a dinasztia és hazánk egykorú szellemi arisztokráciája sem.

    A Habsburgok közül először III. Ferdinánd járt búcsút Máriavögybe. Utódai is követik példáját egészen II. Józsefig. Lipót itt ajánlja (1687) a felszabadult országot a Szent Szűz mennyei oltalmába. Az utódlás gondjaival küszködő III. Károly és az örökségében fenyegetett Mária Terézia nemcsak birodalmukat, hanem önmagukat is itt ajánlják Mária kegyelmébe. Főpapok, arisztokraták, államférfiak számtalanszor vonulnak a közeli fővárosból ide lelkimagányba. Az ország szervezésében és kormányzásában serénykedvén, itt gyűjtenek erőt a férfimunkához.

    Bizonyos, hogy a magyar barokk állammisztikában Máriavölgy kivételes szerepet játszik: az ország a török pusztítása után most van épülőben, Máriára bízzák, hogy az Ő édesanyai és királynői gondviselésében teljesedjék ki.

    Máriavölgy nem kényszerített magyarrá és katolikussá senkit sem, de igézete alatt tartotta a magyar haza soknyelvű népeit. Meggyőzte őket arról, hogy érdemes, Istennek tetsző érzés szülőföldjüket, Mária országát, a magyarok örökségét szeretni.

    Máriavölgy tiszteletben tartotta a származás, foglalkozás, nyelv, társadalmi helyzet hazai különbségeit. Nem sápítozott nemzetállamról és demokráciáról, de folyton hirdette az egyéni minőség keresztény kultuszát. Nem uniformizálta híveit, de mindenkinek megadta azt, ami állapota szerint megillette és megszentelte a maga sajátosságai és igényei szerint. És mégis: valami irracionális és eleven egységet tudott teremteni közöttük. Kiépítette a változatok organikus rendszerét, a kölcsönös helytállás és felelősség metafizikáját, a corpus Christi mysticum magyar alkalmazását.

    A katolikus magyarság a maga ősi transzcendens gyökérzetében és eszményeiben erős pánt volt ahhoz, hogy összefogja és együtt tartsa ezt a soknyelvű nemzetet. Máriavölgy szellem nevelte ki a barokk időkben azt az uralkodó magyar réteget, amelynek kezében volt az ország földi boldogulása és mennyei boldogsága és amely a magyarság ősi szintetizáló szellemében jelölte ki eljövendő életünk irányát. Milyen végzetes következményekkel járt, amikor a XIX. század folyamán letértünk erről a katolikus nagymagyar útról: hazánk és Közép-Európa azóta hever romokban.

    Bizonyára a Máriavölgy a Sacra Hungaria barokk szülőháza, a magyarul átélt katolicizmusnak egyik legnagyobb csodája. Nemcsak a kisebb magyar tájat szervezte meg és ajánl föl a Boldogasszonynak, hanem az Örök Magyarország: királyok és parasztok, katonák és szerzetesek, költők és arisztokraták, középkor és barokk, török világ és protestáns szellem, nemzeti önvédelem és magyar imperializmus, magas tudomány és népi jámborság, politika és magánélet, magyarság és nemzetiségek találkoznak itt egymással, keresvén és meglelvén önmaguknak metafizikai érvényességét, a magyar lényeg és magyar sors eszményi teljességét.