Erdélyi József: Sértő Kálmán temetésére

serto kalmanVersben írom a sírbeszédedet, –
költő voltál, megillet Téged,
barátom, Kálmán, Sértő Kálmán,
ki túl vagy már az élet álmán.

Sírod mellé, akik temetnek,
engem, költőt, nem is engednek,
Ott majd beszél Hubay Kálmán,
funerálván és prédikálván.

Míg ő beszél a párt nevében,
én, mintha veled együtt, régen,
– bár tested fekszik koporsóban, –
úgy ülök itt, egy borozóban.

Poharat is hozatok kettőt,
összekoccintom. – Igyunk, költők!
S helyetted is, iszom a lőrét,
s mondom magamban az előrét.

A halottal hadd temessék el,
a halottak nagy tisztességgel.
Én nem temetlek. – Nekem élő
költő vagy most is, égigérő.

Szervusz, Kálmán, Isten éltessen,
túl a beteg, halandó testen,
minden magyar és minden ember
szent lelkében, győzedelemmel!

Mi nem váltunk el – eggyé forrtunk.
Most lett csak eggyé a mi frontunk,
hogy egyikőnket elrekkentik.
Nem tudtunk eggyé válni eddig.

Most aztán megvan a nagy egység.
Nincs az a halálos ellenség,
hogy szétválasszon mi kettőnket,
szegény magyar parasztköltőket.

Mindjárt idejön Sinka Pista,
maga borát ő is megissza,
s a Te borodat megfelezzük,
hogy Rólad, Kálmán, emlékezzünk.

Emlékezzünk Sértő Kálmánról,
a harmadikról, a bárányról,
ki feláldozta magát értünk,
akik, amiért ő, azért éltünk.

Azért éltünk s azért halunk majd,
hogy ezt a jó magyar paraszt fajt
emeljük a vezéri polcra,
megbűnhődött s érdemelt sorsra.

A temetésnek mindjárt vége,
hamvaidra hát béke, béke,
de Te most indulsz végső harcra,
Kálmán! Előre! Rajta-rajta!

A lelked itt van, poharadnál,
furcsa lenne ha elmaradnál.
Itt kell lenned, ha meghaltál is.
Itt vagy, hisz itt áll a – pohár is.

Itt a pohár, koccintsunk, Kálmán!
Ne osztozzunk babéron-pálmán:
én Neked adom az egészet, –
Te vagy a Költő, én csak – részeg.

Részeg vagyok a verseidtől,
Sértő Kálmán. Te vagy a Költő,
a magyar költő, magyar Villon,
túl a halálon, túl a síron…

                                                         1941

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf