Erdélyi József: Vér
/1963/
Künn volta a harctéren
a java férfiak.
Télre tavasz, tavaszra nyár jött;
esett, sütött a nap;
sárgálltak, értek a vetések;
sóvárogtak haza
az emberek; üllőre-kalapácsra
várt a pihent kasza.
Asszonyok szántottak-vetettek;
a harctéren a vér,
itthon a könny, az égből
hullt az áldás; kövér,
sűrű lett árpa-búza,
magas a zab, a rozs;
de úgy virított benne
a vörös vérpiros
pipacs, mint a harctéren
a vér, a vér, a vér…
Mit ért az asszonyoknak
táborilap, levél,
s a lányoknak élő szó,
ölelés, csók helyett? –
Nem szeret az aki levélben,
csak távolból szeret…
Megértek a vetések;
de volt bármily magas
a szalma, felülmúlta
a kalászt a pipacs.
A sík határ olyan volt,
mint egy sík csatatér,
terítve holttestekkel,
a pipacs rajta: vér,
a búzavirág kék folt;
vagy mint egy szűzi ágy,
mit vérrel öntöz, mindegy,
kivel-mivel a vágy…