Sajó Sándor: Vatha éneke 1046-ban

Kezemben Koppány barnult koponyája,
Iszlak belőle, ős magyar világ!
Új idegenség lelkemet zilálja,
Szívemben érzem Vencelin nyilát.

Bakonyi bús szél szilajon sikoltoz
Királyi kővár véres peremén;
Pengesd a gyászdalt, pengesd, kósza kobzos,
Hadd hallja sírva ádáz Beszperém!

Bakonyi bús szél ideszáll sóhajtva
S riadva zúg a rónaságon át:
Pányvázva bősz had hejh hogy’ űzi-hajtja
Magyarságunknak szép fehér lovát!

Földünket új nép, új szokás özönli, –
S én visszasírlak, messzi Napkelet!
Minek volt nékünk Napnyugatra jönni?
Bennünket itt hajh! senkisem szeret…

Sok ős berényben sok magyar búbánat
Már megjohádzva új kedvet mutat;
Enyém, mint vad ló, vad pusztákra vágtat, –
Ezt meg nem ejted, csalfa Napnyugat!

Harangszó zeng-bong… hívó lágy harangszó,
De ahová hív, vérpárás az út, –
Az én szívembe pusztákon viharzó
És jajveszéklő orkán hangja zúg!

Új templomokban új zsolozsma zendül, –
Új magyar Isten, jöjj elém, ha vagy!
Mert nem láthatlak a sok idegentül,
S ha idegen vagy, mért imádjalak?

Szeretnék hinni boldogabb időkben
S tudnék is benned, mennyei Nagyúr, –
De semhogy más nép rabjául szegődjem,
Haljak meg inkább pogánymagyarul!

Nem jó világ ez, – jól mondtad, Levente,
Pirosló ég itt nem hajnalra áll, –
Pirosló ég itt: vérszín naplemente,
Lassú enyészet, bús magyar halál…

Kezemben Koppány barnult koponyája,
Iszlak belőle, ős magyar világ, –
De érzem, elfolysz, elfogysz nemsokára, –
Az éj közelget… népem, jójtszakát!…

                                                    1924