Tömörkény István: Régi szegedi alakok

(I. rész, Az öreg Löw)

Az öreg Löw rabbiról írja Eötvös Károly Magyar alakok című könyvében:
   Ismertem a negyvenes években, mikor mint kis diák Pápára mentem;az ószövetség pátriárkája elevenedett fel előttünk, ha tiszta, komoly, tekintélyes alakjára tekintettünk.
   Nagyhírű rabbi volt már akkor is, és országosan ismert szónok. Az első rabbi, ki kimondá, hogy a magyarországi zsidóságnak magyarrá és hazafivá kell lenni. E szent eszmének szentelte hosszú és nemes életét.
   Pápán egy időben a reformátusok kollégiumában tanította a héber nyelvet. A zsidó ifjaknak és öregeknek pedig tanította a magyar nyelvet. Mikor egyházi beszédeket tartott: a nagy és fényes zsinagóga gyakran annyi keresztény hallgatót látott falai között, mint zsidót.
   Midőn az első honvédzászlóaljakat ki kellett állítani: összehívta a zsidó ifjakat, s felszólítá őket, hogy menjenek honvédeknek, s védelmezzék a hazát. Beszédét kéziratban rejtve, titkon olvastuk a gyász napjaiban.
   Minő beszéd volt ez!
   „Jeruzsálem falai összedőltek, s Istennek választott népe elveszté hazáját.”
   „Azóta mi erényekben szegények valánk, mert a legnagyobb erényt, a hazaszeretetet nem ismertük.”
   „Óh, népem, légy te méltó nagy őseidhez, s szent prófétákhoz, és ragadj fegyvert, és siess védelmezni a magyarok hazáját, mely a te hazád is.”
   „Ha meg nem tudsz halni a hazáért: nem vagy méltó, hogy élj ennek földjén.”
   Így beszélt az öreg ősz rabbi Pápán, a függetlenségi harc napjaiban.
   Aztán őt is üldözték és sanyargatták, míg végre Szeged adott neki tanyát.
   Széchenyi és Teleki László halálához mondott beszédei az egyházi gyász-szónoklat felül nem múlt remekei.

Szegedi Napló, 1901. dec. 25.