Juhász Gyula: Keresztelő János

Térj meg gonoszság népe: népem
az egy igaz Isten nevében, –
én még vízzel keresztelek.
Vagyok kietlenben kiáltó,
készüljetek: jön a Megváltó,
s mi lesz, kígyófaj, veletek?

Jaj tinéktek, ha így várjátok!
Tűzbe borítja a világot,
s hamván igazabbat teremt.
Fejszét fog a fagyökerekre,
mérges viperafészkekre
tornyozza rá a jobb jelent.

Az ő beszéde nem könyörgés,
de viharzúgás és mennydörgés,
földsarkait rázó erő.
Jaj, aki rozzant múltba kushad,
minden setét farizeusnak:
égő tűzzel keresztel Ő.

Viperafajzat, térjetek meg!
Kong a végóra vétketeknek
lemosására! Fussatok!
Bételt az idő teljessége,
s hogy ki miféle atya népe,
nem segít immár rajtatok.

De a koldus, a szolga-pára
kezének egy mozdulatára
szabadon, üdvben szárnyra kel.
A holtat is életre kelti; –
de az élő is porba ejti,
ha hívására nem felel.

Jöttére a haragos Úrnak
tarjagos vérfelhők borulnak,
villám veri a hegyeket.
Az én szóm még senkit se veszt el,
de már jön, ki tűzzel keresztel,
s halál árán ad életet.