Darnay Kálmán: Somlyói szüret
– Zalavár története –
Zalavár, mely a XV. század közepén Rozgony, majd a Marczali nemzetséget uralta. E század végén kerül újra a bencés apátság birtokába. 1518-ban Kapornay Miklós commendator Zalavárt Terjék Lászlónak és István fiának bérbe adja. Majd Hasságh Dénes és Ferenc kezére kerül. Zalavár várnagyai 1444-ben Gárdonyi Fancs Péter és Móroczhelyi Farkas László. 1479-ben Szegfalvi Szegi János, 1505-ben Egri Pál, 1529-ben Apáthi Nagy István és 1536-ban Kürtös Pál. Zalavár sem kerülte el a Balaton-menti erősségek sorsát. A bécsi kéz a kurucság diadalainak fakadozó korában üt rajta. Schenckendorf Kristóf báró ezredes, a labanc kézre került Nagykanizsa parancsnoka, 1702. június 26-án kapja meg az udvari haditanács parancsát, melyre nyolc hónappal később, február 4-én válaszol. Hírül adja, hogy Körmend és Zalavár lerombolása nem ád dolgot. Még a múlt év nyarán elvégezte helyette Ehrengerg Antal ezredes a várpusztítás munkáját. A török kézről visszakerült Zalavár a XVII. század első éveiben élte fénykorát. Ujlaky Lajos, az erőskezű apát idejében, tele olt eleséggel minden csűr-pajta. Egykorú írásos feljegyzések megörökítik várúri birtokok istállóinak állatállományát:
„Vagyon Apátiban 20 ló, 38 örök. Ferkenden 3 ló, 28 ökör. Esztegáron 2 ló, 36 ökör. Bárándon 23 ökör. Radán 23 ökör. Orosztonban 4 ló, 17 ökör. Zalavárott 2 ló, 11 ökör. Csácson 23 ló, 76 ökör.”
Az Úr 1603-ik évében kívánatosan szép ősz volt. A vénasszonyok nyarának sütő napja simogatva csókolgatta a sárga-piros lombleveles Fehérkövek hegyoldalát. Mintha a Sümeg várával farkasszemet néző magaslat a város lakóival együtt ünnepelné a veszprémi püspöki székbe ültetett Ujlaky Lajost. A Kisasszonynapján bevonult püspököt nagy kiöltözéssel fogadták Sümeg lakói. Püspöki útjába virágot szóró leányok közül akkor tűnt fel először Piszky Klára, amikor dalos szavának üdvözlései között rózsacsokrot nyújtott át várurának. Ki tudná megmondani, hogy Klárika szemkéksége, vagy nyakán csillogó gyöngysora váltotta-e ki püspöki ura érdeklődését? De leánycsicsergésével valahogyan úgy beférkőzött az őszfejű püspök atyai szívébe, hogy egy évvel később – várkisasszonnyá előléptetve – az udvarbíró házából felköltöztette a fellegvárba. Klárika kedvéért tükrös leányszoba gúnyájába bújt az öregtorony földszintes helyisége, ott, ahol egykor Maestro Sebastiano tanyázott.
A csillogó várúri élethez hajló Klárikának kedvére való volt a helycsere. Mert így még több alkalma akadt, hogy összetalálkozzék a szívével összeforrott seregdiákkal. A pásztorórák úgyis megcsappantak, mióta a nagyleánnyá fakadt Klárika elbúcsúzkodott a tollsercegtetéstől. Borbála mama kedveskedéséből végig kellett mulatni a szomszédos várurak táncos ebédjeit. Jó szerencse, hogy a castellanusi fővitézséggel egy úton járt a várúri kíséret. Így Csaby Mihály seregdiák, csatlósok vezetőjeként, mindig részese volt a dáridóknak.
Apáról fiúra szálló szóhagyományokon kívül gyermekkoromra való visszaemlékezéseim is megrögzítették az 1604-iki hangos esztendőt. Olyan nyalós bor termett Badacsony. Somlyó, Szent-György, Csopak és Sümeg Baglyashegyén, hogy tejhabos nedvébe szinte beleköltözött a heje-hujás nótás kedv. Nagyon régen volt, amikor még a betűk silabizálásával virgódtam, nagyapám többször kisétáltatott a baglashegyi szőlőjébe, mely a Rosty Alajos táblabíró kezéről – most száz éve – került családunk birtokába.
A szüreti mulatság vígsága, a venyige-kévék ropogása, régen elmosódott emlékemben. Maradandó nyomot csak a pincegádor boltíve alatt gubbasztó hordó feneke hagyott. Ma is lelki szemeim előtt látom azt a szúrágta tölgyfakorongot, amelynek vésett faragása a törökökkel bajvívó fővitéz virtuskodását örökítette meg „Anno 1604!” felirattal. Az abroncsait lehullatott négyakós hordó akkor látott napvilágot, amikor nyolcvan év előtt nagyapám szőlőhajlékunk keresztbefutó pincéjét megmélyítette. Bizony elhalkult a szó anyai ősöm táblabíróbarátainak ajkán. Sőt még a boritalozást nem nagyon kedvelő Kisfaludy Sándor is csettentett nyelvével, amikor belekóstoltak az olajjá sűrűsödött bűvös italba. A borral színültig töltött hordót nyilván 1620-ban áshatta el rejtekhelyére nemes gazdája. Azidőben, amikor Bethlen Gábor országló serege, Sümeg várán rajtaütve, hatalmába kerítette a császárhű erősséget. Az is megmaradt emlékemben, hogy a hideglelés ellen belénk csepegtetett erős italból nyolc-tíz pintet mentett meg nagyapám. Meglékelve az elkorhadt hordó kocsonyássá keményedett tartalmát.
Nagy volt a készülődés Sümeg várában. Ujlaky Lajos püspök, egyéves halogatás után, végre elhatározta, hogy a szüreti vígság heteit felhasználva, tisztelgő látogatást tesz a leánykézre került Somlyó várába. Be is jelentette lovasfutárral leereszkedő elhatározását. Somlyót birtokló várkisasszonyoknak, devecseri Choron Katinka és Máriának nagyon kapóra jött az örvendetes híradás. Pártfogót láttak a bécsi udvartól kegyelt nagyhírű püspökben. Ő viszi majd dűlőre Somlyó birtoklásáért a kincstár ellen folyó peres ügyüket. Csaptak is hetedhét megyére szóló olyan szüreti vígságot, melynek nem akadt párja Dunántúl. Mert bizony nagyot fordult búslakodástól csühüdő országunkban az asszonyi élet sora. A török járom örökös izgalmaiban virgódó uraink kezében mintha vígabban csengett volna az „ejteles ónkupa”. A csipkeborítós főkötőt viselő nagyasszonynak, a selyempártás várkisasszonynak megrövidült nyakasszoknyái mintha fürgébben peregtek volna az ugróstánc zengedezéseire. Különösen mióta a – divatját múlt – lantosokat, igriceket, kobzosokat a XIV. században közénk szivárgott cigányhegedősők váltották fel. Ők vették ki először a muzsikás diákok kezéből a cigányhangszerré átvedlett „fidulát”, a zengőszavú „rebek”-et. Talán éppen a somlyai furmint mámorító hatása öklendezett bele „Apachawásárhel” (Somlyóvásárhely) teknővájó, kolompár cigányaiba, hogy nyirettyűvel cserélték fel ütő-vágó szerszámukat. Hagyomány szerint itt verődtek először bandává a muzsikus diákokra ráirigylett füstösképűek. Vásárhely országkóborló cigányutódai röpítették be először a velencei, antwerpeni, strassburgi paloták táncos szobáiba az úri palotás, az ugrós karingós táncok talpalávaló zenéjét.
Somlyó déli tövében ma is ott ágaskodik az ütött-kopott, viherverte, Somlyóvásárhely ősi múltjáról mesélgető megyeháza. Ebben a történeti nevezetességű emeletes hajlékban tartott 1270-ben V. István, 1409-ben Zsigmond király ítélkező napokat.
A Bakony-szélből kimagasló Somlyó a legbájosabb alkotású bazaltkúp. Ormán szemmel látható nyomot hagyott az őstenger vízsodra. Nem tudom, vajon a Probus római császár idejében szőlőtőkékkel betelepített hegyoldalnak kiszólására, vagy dicsőítésére esik-e Somlyóvásárhely apácaklastromának históriája: Írásos feljegyzések is megörökítették, hogy a XVI. század elején meglazult zárdaszüzek kolostori élete. Legenda szerint a kolostor lakói ismeretséget kötöttek a somlyai erős itallal. A gyöngyöző furminttal való barátkozásuk kinövése volt, hogy hátat fordítva a zárdai törvényeknek, végigtáncolták Somlyó szüreti heteit. Erről tanúskodik Bakócz Tamás bíboros 1511-ben kelt rendelkezése ki a bencés apácák kolostorát javadalmaitól megfosztva, Vásárhely zárdaszüzeit vezeklésre, szigorított szerzetekbe osztotta szét.
Az őszi nap még fel sem tenyerelt Bakony sűrűségéből, Somlyó öregtornyának ágyasszobájából máris kihangzott a zsörtölődő szó. Katinka várkisasszonyba világrajöttekor beköltözött castellanus nagyapjának, devecseri Choron Andrásnak rajtaütő természete. Ellentéte volt Mária húga, ki az ábrándok világában „ófrált” pirosszattyán cipőcskéiben. Katinka most is a várlebzselőket rezgette. Ki-ki helyén legyen, ha felrajzik a szüret! Napkelte után csapnak rá a Bakony sűrűségében éjjeli tanyát vert seregély-csapatok a fürjmonyos szőlőfürtökre. Ezeket hessegették, karfákon csüngő rézüstök kongatásával, a vársuhancok, Somlyó védfalán gubbasztó mozsárágyúkat vaktöltéssel tömögetik a pattantyús legények. Hadd verjen visszhangot a boltíves folyosó a vendégeket üdvözlő durrogatástól. A várkapus fülkéjében már pengetik szárazfájuk húrjait Vadas prímás cigánylegényei. Ők fogadják zengedezéssel a paripáikon betaposó fővitézeket. A várkisasszonyok önmagukat tetézték a vendéglátásban: Ki tudja, hol terem gyümölcsöt várurakkal való barátkozásuk? A bazaltkoronás Somlyó verejtéke csörgedezve járta a Séd medrét, halk csobogása odaveszett a szüretelő leányok dalos szavába. Akkor léptetett csótáros paripáján a várkapun át, Sebestyén mester kíséretében Petheő László. Anyai kishúgai, aranyzsinóros vállvetőjében, alig ismertek fővitézi bátyjukra. Katinka leányeszével kibogarászta nyomban, hogy az agglegények sorát járó Rezi várura nem az ő szemeiért csillogtatja kucsmájában gyémántos forgóját. De nem firtatta. Majd elválik, ha Vadas rázendít a karingósra, melyik várkisasszonyt rengeti meg termetével. Lesz módja a válogatásba. Estebédre felrajzanak a Bakony- s Balaton-menti várak összes szemrevalói, együtt a csókosszájú Kamisáczi leányokkal.
Somlyó négy-öt bilinges furminttőkéi ősidőktől fogva nagyon csínján csurgatták a kedvcsináló nedűt. Hagyomány szerint 1604-ben valósággal megbokrosodtak a Bakony szőlőtőkéi. Nagyzási hóbortjukban versenyre keltek Balaton bazaltkoronás királyának, a Badacsonynak sajtárszám öntő „világos”, „mézes” bokraival. Oly sűrűn durrogtak a „borzáig” töltött tízakós hordókat ünneplő kismozsarak, mintha csak Séd vizéből csöbörözték volna a kazamaták hordótöltelékjét. A nótás kedv pedig úgy beleölelkezett a „tejesmurciba”, hogy hajkurászó szava visszhangot vert Vásárhelytől Dobáig. A nyalósmurci legénybolondító mámorával támasztotta alá Katalin várkisasszony szüreti táncosebédjének sikerét. Azért tervelte ki Terézia napjára, mert akkorra már elhalkult az előszüret gőzeresztő petyegése. Meg is neszesült már a délelőtti órákban összesereglett várúri társaság. Pedig még vitézi kíséretével meg sem érkezett a szüreti vendégség eleje, Sümeg várának püspökfőura.
Nagy volt a híre-neve a Balaton-menti várak királyi székét megült Ujlaky Lajosnak. A várúr főpapi erényeivel virtusság is költözött testébe. Vitézségére irigykedő várúri szomszédjai csak csizmás-püspöknek nevezték. Mert csak akkor öltötte testére selymes talárját, ha főpapi méltósága egyházi szereplésre késztette. Fekete paripája hátán, daliás termetével, rövidre nyírott szakállával, sodrott bajuszával inkább Szigetvár hősének, mint a vitézkedéshez kevésbé hajló püspök-elődjeinek képmását mutatta. Jószívével összemarkolt vasakarata nem ismerte az ellentmondást. Rövid egyéves uralma máris nyomot hagyott Sümeg erősségében.
Az ónkupák zörgésébe beledörgő mozsárlövésektől nekiizgult a barátnőitől körüllebzselt várkisasszony. A tükrös szoba kilátójához rohanó Katinka a vásárhelyi út porfelhőjében felismerte várva-várt vendégét. Hírül isadta nyomban Ujlaky érkezését koccintgató híveinek. De bizony a kapatoskedvű mulatozók nem igen siettek a püspöki főúr üdvözlésére. Csak Petheő László uram perdítette vállára mentéjét. Karra csípett húgával törtetve igyekezett lefelé az öregtorony gádorán.
Ujlaky püspök kitüntető kedveskedéssel fogadta Petheő László hódoló üdvözlését. Jó esett szívének Rezi várurának közeledése. Ez ád alkalmat az elhidegült szomszédok kibékülésére.
A püspöki vendégét előre tessékelő Katinka akkor kapott észbe, amikor a kocsi elé perdült László bátyja lovagi kedveskedéssel emelte le Borbála nagyasszony mellől Piszky Klárikát. Hagyomány szerint Petheő László uram ajkán megrekedt a bemutatkozó szó, amikor tekintete Klári szempárjával találkozott. Még a gyöngysor is kivágódott agyából, pedig attól ágált ki vágyakozása Klára után.
A nyugvó nap bíborától búcsúzkodott! A pirongó őszi alkonyatban a fiatalság a pázsitos várudvarban cicázott. Ujlaky püspök pedig az öregedő várurak társaságában kitelepedett az öreg torony erkélyére. Akkor harsant fel Vadas bandájának talpcsiklandozó zenéje. A csöbröző legények már kimosakodtak. A szedő leányok, szüreti gönceiktől szabadulva, sebtében ráncbaszedték rokolyájukat. Mert hát ősi jusson az alkonyati mulatozás a szüretelőket illeti. A várúri vendégek akkor perdülnek táncra, ha a Fiastyúk felcsalogatta csirkéit az ég aljára. Palotás után incselkedő járta. A csapraütött hordó nedvétől kapatos legények orsóként pergették leánypárjaikat. Az ugróstánc hevében, a menyecskékkel incselkedő csöbrözőkből kikívánkozott a rikkantó szó:
„Vásárhelyi szitakéreg,
Ne futkározz, mint a féreg.
Száraz kóró nem nedves,
A vén asszony nem kedves.
A menyecske jámbor fecske,
Nem rúg, nem föd, mint a kecske.”
Ujlaky püspök, ki most hallotta először a bandába verődött cigányok nótázásait, nem bírt eltelni fülével, szemét csiklandozó szórakozással. Mert bizony mióta a zenekedvelő ghimesi Forgách püspök elbúcsúzkodott a földi élettől, még a kobzosok, igricek zengedezései is elhalkultak a püspöki gazdát uraló Sümeg várában.
Felpislákolt az esthajnalcsillag! A nekitüzelt legények újrázására akkor zendítette rá Vadas bandája a „hajdú-tánc” utolsó toldalékát. A leánypárjának ölelgetésével ki nem elégített csöbrös legényből, akkor tört ki megrovásának kurjantása:
„Kutya-féken a rácát,
Nem szeretem a táncát.”
„Összetöröm magamat,
Mégsem hagyom magamat.”
Katinka várkisasszony püspöki vendégének szánt igazi meglepetését a szüretelők mulatozása után kerítette sorjára.
Somlyó várában régóta tanyát vert pattantyús az olasz rocchetta mesterektől eltanulta a lidérces tűzfényével eget cikornyázó rakéták készítését. A vár lőporos kamrájában heteken át tömögette a pattantyús-tűzhányó vaseresztékeit. A kovás mordályok csöveiből kiröppenő tüzes kígyókat, csillagszóró papírgyertyákat. Ahogy az első tűzhányó végigívelt a boltos égen, ámulattól bentrekedt a ricsajos kedv a várurakban. Asztaluk mellől felugrálva, az öregtorony erkélyére igyekeztek. Onnan csodálták a sistergő szörnyetegeket. Még nagyobb hatást tett a látványosság Ujlaky püspökre. A főpap csak könyvekből olvasott a Kínában kieszelt tűzijátékokról. Meglepetésében ki is tört felkiáltó szava: „Nem állhat sokáig a világ, amikor isteni csodákkal kél birokra az emberi furfang!” De ki is jutott a szórakozást szerző Katinka kisasszonynak a dicsérő szó. Erről tereferéltek akkor is, amikor a végét-hosszát nem érő estebéd nyomtatékával, a mézzel édesített „liktáriummal” birkóztak. Ujlaky püspöknek nagyon kedvére való volt, hogy Klárika körül „hali-hajjal” forgolódik Rezi várura. Ejtőzése közben, befelé terelgette kikívánkozó gondolatait: Bizony nem utolsó dolog volna, ha a csintalan szemű leányzó rabul ejtené Petheő László uramat! Valami módon értésére is adja a várúrnak, hogy nem ereszti üres kézzel főkötő alá Klárikát. Tavaszra kell beszolgáltatnia Szentgrót urának a vármegerősítésre előlegezett százarany dézsmáját. Azt szánta hozományul kedvencének. A szűzmáriás aranyak csengő szava talán gyorsabb nyilatkozásra készteti Petheő uramat. A szentéletű püspök nem taposta soha a leányszívek rejtekútját. Honnan is vethetett volna gondolatot, hogy az árvaságra jutott várkisasszony, ne tartsa szerencséjének a fővitéz közeledését. Pedig Klárikának ímmel-ámmal fogadó nemtörődömségéből leolvashatta volna leánylelkének háborgását. Senki sem várta Klárikánál riadozóbban az estebéd asztalbontását. Százmérföldre kívánta ostromló vallomásaival gyűlöletessé vált asztalszomszédját. Más lelkiforrongás birkózott az agglegénységben virgódó Petheő László uramban. Szente nekifiatalodott, mióta Klárikára rábogarászott. Szívviharozásában Klárika lányszemének csillogását ragyogóbbnak látta gyöngysoránál. Még a gondolattól is megremegett, hogy ölébe hullik a földi paradicsom legédesebb leheletű virágszála. Hálapislogással emelte ónkupáját Sebestyén mester felé, hogy képíró művészetével eléje terelje szívboldogítóját. KI, ha várasszony-tanyát üt Rezi öregtornyában, megédesül tőle Zobyka sűrűségének madárszava is.
Az emeleti táncosteremben felserkent Vadas bandájának „úri palotásra” hívó zengedezése. Nem is kellett bíztató szó az asztalbontáshoz. Akár a kasból kicsapzó méhraj, a vitézek úgy zsongtak felfelé a garádlépcsőn, karjukra fűzött leánypárjukkal. Katinka várkisasszony vizslaszeme nyomban rátapintott az elevenre. Kieszelte, hogy fölös számban verődtek össze a várkisasszonyok. Mert ha a lépcsőn fel is tessékel egy-egy vitézi legény karjába kapaszkodó két leányzót, szélnek ereszti egyiket, ha beperdül a pártáncosok sorába. Pedig a menyecskék korát taposó nagyasszonyok derekára is rákívánkozik az ugróstánc legényölelése. Várasszonyi teendőire hivatkozva el is perdült püspöki szomszédjától. Rányitott a kazamatákban mulatozó seregvitézekre. Járatos pillantással a várurak kíséretéből kis is bogozta a szemre való diákokat, hadnagyokat. Legelőször a nyalka Csaby Mihályon akadt meg a tekintete. Nem is várt a seregdiák kétszeri bíztatást. Illedelmesen, hajbókolással karját nyújtva a várkisasszonynak, vele lépett a táncos szobába. A petrezselmet áruló táncosleányoknak nagyon kedvükre való volt a nyalkán kiöltözött sereglegények felrajzása. Különösen a pártában felejtett három Kamisáczi Horváth kisasszonyoknak, akik, sziromhullató leányságukban, nem válogatták a táncos párjukat. Sőt Klárika szeme is megrebbent, amikor Csaby Mihályt bekuncogni látta. Homloka verejtékét törölgető Petheő Lászlónak most gázolt csak igazán agyába, hogy a sarkantyúpengetésben versenyeznie kell a Klárikát kézről kézre adó Rozgonyi, Rédei, Gyulaffi várúri vitézekkel. Pedig az incselkedő csalogatójában ugyancsak kívánatosan cicáznak a karjaikból ki-be perdülő asszonyleányokkal. A féltékenység ördöge mégis akkor ölelkezett bele Rezi várurába, amikor a karingós táncban Csaby Mihállyal látta forgolódni szíve leányát. Sőt, ha nem kápráztak szemei, a pergetőtánc hevében csókot is cuppantott a nyurga legény Klárika ajkára. Önkéntelenül ökölbe szorult marka! De nem tudott várúri méltóságának lekicsinylése nélkül kikezdeni a „kupcihér” legénnyel. Most ötlött agyába Sebestyén uram szava: „Jól szemen tartsa Mihály diákot, aki sűrűn ódalog a várkisasszony körül!” De csakhamar kiöklelődzött belsejéből várúri gőgje. Nagyot sodorintva bajuszán olyasfélét morgott magába: „Majd kitétetem szűrét Sümeg várából, csak szóra kaphassam püspöki gazdáját.” Ki is erősködött agyából nyomban elhatározása: Kísérőtársul szegődik Ujlaky püspök oldalára. Tisztelgő látogatást téve Sümeg várában, megnyilatkoztatja előtte szívének szándékát!…
Az ébredező nap hevenyészve mártogatta arcpirosát a Séd vizében. A fellegvár vendégszobájában futó alvás után, máris talpra két Ujlaky püspök. Útra készen, izgulva várta lovaskíséretének készülődését. A hajnalderűig mulatozó várúri vendégek, – borgőzös fejjel, – Vadas bandájának brúgoló muzsikái között pattantak fel peripáikra. Csak Petheő László uram bóbiskolt karosszékében. Kísérő vitézeit Sebestyén mesterrel útnak bocsájtva, Ujlaky indulását várta. Már hírül is adta tisztelgő szándékát Sümeg várurának.
Csaby Mihály seregdiák előzésével léptetett ki a lovas kíséret. A mögöttük poroszkáló várurak torkán döcögve hántorgott a beszélgető szó. A tánctól kifáradt Klárikát, Borbála mamával együtt, ágyasszobájában marasztalta Katinka várkisasszonyi kedveskedése. Talán szerelmetes seregdiákjáról álmodozott éppen most is, amikor a gyepü-kajáni fordulónál Klárikára terelődött beszélgetésük. Petheő László uram le is tette a püspöki várúr kezébe leánykérő vallomását. De bensőjében motoszkáló féltékenykedésének csak azután adott kifejezést, amikor Ujlaky püspök jobbját átnyújtva, felcsillant tekintetével nekiígérte nevelt leánya kezét. Sőt, várúri szava nyomatékaként száz arany hozományát is eléje bogozta. Petheő Lászlónak kezében szívörömében megfeszült paripájának fékezője. Atyai várurának címeres gyűrűjére tessékelt csókjával adott nyomatékot boldogságának. A gyorsabban ügető kíséret már elérte Csab magaslatán ágaskodó Fekete grófok kastélyát. Akkor ejtett Petheő László uram panaszos szót a seregdiák markolászó viselkedéséről. Mert hát csókos táncölelgetéseivel a szüreti cécón szemeláttára tépdeste meg Klárika várkisasszony lánytekintélyét. A horkanó szótól mintha elborult volna Ujlaky püspök arca. Talán marka is ökölbe szorult háborgásában. Most világosodott ki a szerelmi ügyek zavarosaiban vakoskodó püspök előtt Klárika viselkedése: ezért settengett hát naponkint Csaby Mihály a sétalovaglásaira készülő várkisasszony körül?
– Majd teszek róla, fiam uram! Színét se látja többé a pernahajder hitesleányzódnak!
Mire a Fehérkövek mentén kifehérlett Sümeg várának tornyos magaslata, a gondolataiban elmélyedt püspök kibogozta rajtaütését. Úgyis bögyében volt a református hitet valló seregdiák, a másik két várpattantyússal együtt. Cselvetésükkel előbb-utóbb úgyis az erdélyi fejedelemhez húzó Hagymási Miklós kezére bíztatnák Sümeg várát is… A másnapi alkonyat ráárnyékolt Fehéregyház csonka tornyára, mikor az Ereki útfordulónál, – a kíséretül szegődött Zombory castellanus, – elbúcsúzkodott Rezi várába ügető Petheő Lászlótól. A paripája patkóverését lassító fővitéz poroszkálva járta Zobyka magaslatait. Boldogságában elmerengett Klárika szemragyogásán, kincses gyöngysorán és a váratlanul ölébe hulló szűzmáriás aranyak csengésén.
Delet kondított éppen a vártornyos, amikor harmadnap Borbála nagyasszony Klárikával becsilingelt az udvarbíróház kapuján. Ujlaky püspök sohasem várta nehezebben gyámolt leányát. Megdöbbenést vált-e ki szívéből a seregdiák eltávolítása? Aki hátára vetett batyujával napkeltekor búcsúzatlanul markolta kézre vándorbotját.
Az öregtorony lépcsős gádorán ebédre kongattak. A várerősítés munkáját ellenőrző Zombory castellanus együtt a sereghadnagy és a táborjáró mesterrel nekiéhezve állták körül a terített asztalt. A püspöki titoknok ajkán már elhangzott az asztali áldás imája. De még mindig üresen ácsorgott a várúr balján Klára kisasszony támlásülőkéje. Már a levesbe is belekanalaztak, amikor a felszolgáló diák hírüladta a várkisasszony üzenetét: hülést kapva a szüretelő vígságon, szobájában költi el ebédjét! A híradástól mintha elborult volna a püspök arca, az motoszkált fejében: „Szél nélkül nem mozog a levél”. Szinte megkönnyebbülést érzett, hogy hitelt adott Petheő László féltékenykedő panaszának és útilaput kötött a seregdiák talpai alá. A főtt kappan tárkonyos levének illata koccintásra késztette az összeszokott asztaltársakat. A murcivá vedlett baglashegyi kadarkától egy kissé mintha elsimultak volna a püspöki várúr homlokredői is: majd megvigasztalódik Klárika a várasszonyi főkötő híradásától! „Szinte tűkön ülve várta az emésztést elősegítő mézes „liktárium” felszolgálását, hogy átléphessen Klárika leányszobájába. Most is fülébe csengett kedvencének lélekvidító kacagása, míg a fekete kadarka nótás verejtékét szürcsölgette.
Annál gyötrelmesebb vergődéssel hánykódott nyugágyán Klárika kisasszony. Síró örjöngése szívfájdalmának halvány kilengése volt csak. Mihály seregdiák eltávolításának hírvételekor hajtépdesve rohant leányfészkébe s erőtlenül rogyott imatérdeplőjére. Tördelő kezekkel könyörgött Szűz Mária segítségéért.
Hármat kondított a folyosó harangütője, mire lecsillapodtak izgalmai. Sorsába beletörődve, rajt felejtette tekintetét Sebestyén mester alkotásán. A falat díszítő „Patrona Hunagriae” alakjában megeszményített képmására ismert. Az aranyozott keretéből kisugárzó szeplőtlen kép olyan érzést költöztetett Klárikába, mint amikor a vadonban eltévedt vándor kivezető ösvényre talál. Vak bizakodással gondolt erőszakos kézzel elszakított lovagjára. Megsejtései azt zsongták fülébe, hogy védelmező karjával mellette terem, ha veszély fenyegeti leánypártáját. Ülőkéjére telepedve, legördülő könnycseppjeit törölgette, amikor rányitott gyámolítója. Sőt meg sem riadt, amikor Rezi várasszony főkötőjét befejezett tényként eléje lobogtatta. A leánytekintetekből olvasni nem tudó püspök a váratlan szerencse meglepetésének tudta be, a néma fásultsággal fogadott híradást. Pedig ha pillantást vethetett volna a vergődő leányszívbe, talán visszafordította volna Petheő László uram szekere rúdját.
Furcsa alkotás is a leánytestben lakozó szív. Kincset, gazdagságot megvetve, nem egyszer a tengődő élet küzdelmeiben keresi boldogulását…
Ujlaky Lajos lelkében megnyugodva rákilincselt a tölgyfaajtó závárjára s kilépett. A szoba rekesztékjében árván hagyta a leánysóhajtásokat. Az ejtőző karosszékébe telepedett püspök belesüllyeszkedett kedélypihentető Breviáriumának lapozgatásába. Annak olvasgatása közben tervelte ki, hogy várúri pompával üli meg kedvencének lakodalmát.
A korán esteledő őszi napok szürke egyhangúságában peregtek le Sümeg várában. Fásultságában virgódó Klárika már sétalovaglásában sem lelte örömét, mióta szívkísérőjének nyomaveszett. Agykölöncével birkózva gubbasztott leányfészkében, órákon át hallgatva a szárnyra kelt vércsék vijjogó szavát.
A beköszöntött tél rádobta fehér leplét Fehérkövek erdős magaslatára. A korán felsercentett mécs rápislogtatta világát ghymesi Forgách Ferenc festett képére, melyet életnagyságban örökített meg egykor Sebestyén mester. Klárika tekintete is beleveszett a nyírott szakállú püspök jóságos ábrázatába, ki először adott menedéket a vándorlás útját taposó képírónak. A rezedaillatos leányszobába utat tört a sóhajtás, amikor kopogó lépések nyomán, hirtelen kifordult sarkából az ajtónagyságú püspökkép. A megriadt Klárikát a kiszakállosodott Csaby Mihály ölelése térítette magához. Idő kellett, míg a csókos karolásból kibontakozó szerelmesek ajkára két a suttogó szó. Tűzlángba is borult tőle Klárika leányarca. A folyosón váratlanul fehangzó léptektől megzavart találka még búcsúölelésre sem juttatott időt. A sarkán befordult püspöki kép mögött akkor tűnt el Csaby Mihály, amikor Ujlaky Lajos Klárikára kopogtatott.
Sümeg vár úrbéri erdőbe vezető alagútjának e rejtekfolyosóját, Sebestyén mesteren kívül, csak a seregdiákként sokáig itt tilódott Csaby Mihály ismerte. Az alagút főbejáratának vasveretes ajtaja, mely Köves András északi erődítményébe volt beépítve, csak várveszedelem idején nyílott meg a menekülők előtt.
A püspöki várúr esti órákban való szokatlan látogatásának meg volt a főbenjáró oka. Lovasfutárral bejelentett Petheő László holnapi látogatását akarta tapintatos szóval értésére adni Klárikának. De ugyancsak felsugárzott Ujlaky uram, amikor hetek óta hangját vesztett kedvence csicsergésének szavával üdvözölte. Annyira belemelegedtek a beszélgetésbe, hogy még az esküvő napját is kitervelték. Klárika születésének június 6-i évfordulójára. Arról is esett szó, hogy a téli hónapokra beköltözik ismét az udvarbíróházba, hogy Borbála mama mellett beletanuljon a nagyasszonyi házvezetésbe. Sümeg vártornyában hetet kondítottak, amikor a püspöki várúr simogató becézgetéssel elbúcsúzkodott Klárikától. Az öregtorony ablakára ráfehérlett a sütő hold ezüstje. Abban gyönyörködött Klárika, ki ma a téli égbolt virrasztó csillagait is fényesebbnek látta nagy boldogságában.
