Jánosházy György: Olcsó a vers

(Krúdy emlékének)

Koplalunk hát, oly drága a kenyér -
vagy csak a léha társadalom unt ránk,
azért olcsult meg úgy a vers, a munkánk,
hogy lassan egy silány cipót se ér?
Poéta, úgymond, vízen is megél
(úgy stílusos, ha elviszi a ftízis),
de lám, a versnél drágább már a víz is,
annak jut minden, ki pénzén henyél,
a költő-féle kalapjába ritkán
vet valamicskét holmi alapítvány,
embertársától semmit sem remél.
Miért, hogy mégsem adjuk meg magunkat,
mért öljük mégis erőnk és agyunkat
a versbe, mely már egy cipót sem ér?
 
Üres hassal üres kiskocsma előtt
Üres a zsebed és üres a gyomrod,
morcos morgásokkal zsémbel, hogy enne.
Üres a kedves, vén kiskocsma, benne
vendéget, ám gulyás gőzét se látni.
Hajh, ülne bent piros képpel, kibontott
szalvétával a boldog éhű Szindbád,
tempósan rágva sültet, palacsintát...
s hogy erre gondolsz, rozsdabarna brátni,
tejfölös rácponty gyöngéd illata
szállong, az égbolt nagy tál borjúpörkölt,
ízes párákból néz ki a közúti
hidegbe vén kiskocsmák csillaga,
s falja a fácánt, hörpöli a törkölyt
nosztalgiás trakták vitéze, Krúdy.