Bella István: Megtalált vers

Mert szívemet élesre fentem,
de csak magamba merítettem,
hát forgolódik menthetetlen,
mint a halál az emberekben.

Mellemből, ha ki merném húzni,
valaki mást kéne leszúrni,
megkéselni, de mindegy most már,
isten leszek, vagy döglégyzsandár.

Élek, s a halálra gyanakszom,
itthágy ő is, mert ő is asszony,
s ha magam agyammal fölfalattam,
halálom is meghalhatatlan.

Félek, még azt is túl kell élnem,
hogy kilöki szívemet vérem,
s a fényes kés – zúgva, surrogva –
megáll vaskérgű csillagokba.