Tömörkény István: Halbőr a gyógyszertárban

Halbőr Förgeteg János ma megint bejött a tanyáról, s ahogy a kocsijával megállna a katonakórház mellett, igen nehezen húzza a lábát, amint lelép a kocsiról. Vele van a felesége is, aki aggódva nézi Jánost.
Förgetegen valóban van mit aggódással nézni. Az arca halovány, megnyúlt, a vállai meg vannak ereszkedve, s mintha fogyott volna az egész ember. Nem passzol a lábaszárához a csizmaszár. Feltűnő jele a testi megrövidülésnek.
Kelletlen is egész viselkedésében, s lassan lépdel, útnak ereszkedve a belsőváros felé. Az asszony mellette megy, s néha szót ejt egyről-másról, azonban János a szenvedők szokása szerint unja a dolgot, nem felel, s földnek szegzi a fejét. Ahogy mennek, előhúzza a kisebbik zsebből a pipát, meg is tömi, még a gyufát is meggyújtja, de azután csak eldobja, a pipa kupakját lecsattantja, s elteszi újra a zsebbe. Nem kell a dohány. Fölöttébb beteges állapot.
János aztán úgy asszonyostul halad befelé, a ahogy a patikához ér, kémlődve tekint be a széles ablakon.
-    Ide? – kérdi az asszony
Förgeteg kalapot föltolja a fejéről, s gondolkozva sikárolja a homlokát.
-    Hát ügön – mondja elgondolkozván.
Lassan nyomja meg a kilincset, a kalapot előbb leszedvén a fejéről. Azután bevonulnak, közönséges I ten jó napot kívánva, s félénken állanak meg a márvány köveken. A hatalmas és emberi mivoltában büszke Halbőr, íme, mely változásnak esett alá, amint betegségbe jutott.
-    Mi tetszik? – kérdezi a gyógyszerész, amint titkos porféléket kever össze valami porcelán edényben.
-    Hát – felel halavány mosollyal Förgeteg – tetszeni nemigen tetszik, hanem hát ëhun van a receft, azt kék mögcsináltatni a lábamra.
Konvencionális részvéttel kérdi a patikáros:
-    A lába fáj?
Halbőr lenézőleg tekint végig pihentetőre előre tett bal lábán, amelyben hetek óta hitvány görcsök kalandoznak.
-    Az ám – s szégyenlősen húzgálja ki a gomblyukakon a mellény alá vett nyakravaló csücskeit. – Nézze hát mög ezt a receftöt. Hanem jól csinálja mög, olyannak, hogy jó lögyön. Mer aki hogy eddig otthun volt ebből a szörbül, nem mutatkozott használatosnak.
-    Nem-ë?
-    Nem ám – mondja Halbőr. – Pedig lássa, nem sajnálnék ëgy pár forintot, de leginkább csinána rúla olyan orvosságot, akitül möggyógyulnék.
S Halbőr nagyobb bizonyosság okáért erősen nyúlkál a belső zseb felé. A patikáros érthető kíváncsisággal kérdi!
-    Mikor vizsgálta kendet az orvos?
-    Ëngöm? – szól megütődve Halbőr.
-    Hát.
-    No ëngöm – s csóválta a fejét, hogy miként is képzelhető róla el ilyen – még nem vizitált doktor.
A gyógyszerész csodálkozva néz reá:
-    Hát mikor ezt a receptet írta?
Halbőr bámul.
-    Ezt?
-    Ezt hát.
Halbőr hamiskás nevetéssel felel:
-    Hát hiszen ezt nem néköm írta; az ángyomnak írtattuk, ü keneködött vele, amíg mög nem hótt.
A patikáros nagyot néz:
-    Hja vagy úgy…
-    Hát persze, hogy persze – teszi hozzá magyarázólag Halbőr. – Úgy örököltem én ezt a receftöt jussba.

Szegedi Napló, 1893. május 31.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf