Bartalis János: Kenyér – bor
1
Minek e vesződség? Ez alvadtvérszínű
Kínlódás?
Láz, küzdelem – e halálos betegség –
minek? minek?
Hordozzuk a kórt szívünkben,
de nem sütünk egy csöpp
kenyeret;
világ asztalára,
emberiség asztalára,
az Úr asztalára
– nem sütünk egy csöpp
Kenyeret.
2
Ó, jaj, Tavasz,
teli virágos ág, a hajnal bogara vagy,
üde forrás…
éjemnek évadján
most ismét felcsillansz.
Nézd – bevetetlenül maradtak
sok lélekbarázdák,
nap-nap után gaz fölverte,
az utak elvadultak.
Ó, jaj, Tavasz,
csöndben, sötét titokban
éjek éjjelén,
a lelkem fénysugara vagy.
Ki tudja, hová,
Ki tudja merre
visz lényed éltető, örök varázsa?
– – a nagy hegyek felé,
tiszta magasságba – –
hol lesznek bevetett, illatos, örökös
mezők – –?