Zilahy Lajos: Requiem

– Ha majd zenét akartok egyszer írni nékik
Mozartok, Lisztek és ti új Beethovenek,
Írjátok akkor, hogy ha dús bíborban vérzik
Az alkonyat a sötét zongorák felett.
Ha majd egy csöndbe süllyedt kisszobában lesztek
– A fáradt napsugár a függönyökbe szúr –
Szívetekben a bánat arany mécse reszket
S a homlokotok sápadt kezetekre hull!

Vigyázzatok. Nem fényes Gráfok voltak ők,
Nem büszke lovagok és nem vasas vitézek,
Nem harci tornát vívók és lándzsatörők,
Kik holdvilágos éjen hölgyeket igéztek, –
Csak sűrűvérű, rongyos, lomha bús parasztok,
Kik hegynek völgynek törtek szent ármádiákba;
A fáradt bakancs szurkos, mély sarat dagasztott
És fejükön a Halál fehér glóriája!

Írjátok így: Nagyon szerették ezt a földet
És zúgva harcba szállt a szürkék regementje,
Tüzes szívükben drága hittel égbe törtek
És most alusznak – mélyen – egymást átölelve.
A régi dómok füstös, gyertyafényes csöndjén
Ó úgy borongjon ez a fekete zene,
Mintha őszutón lenn, a szőke Tisza völgyén
Az esti szélben
Akácfaerdők lelke zengene.