Darnay Kálmán: Zászlós agaság útja

– Hegyesd várának története –

Bakony őserdejéből kiágaskodó erősségek előfutárja volt Hegyesd, azzal kapcsolódtak össze Balaton mentének várai. Elnevezését egykor a frigiai pásztorsüveg hegyes alakjától kaphatta. A középkorban szerepet játszó Hegyesd nagy kiterjedésű várbirtokaihoz tartozott Vállus, Vindornyaszőlős, Karmacs, Csáford, Törkencen kívül Almád, Bécs (Bács), Györök. A napjainkban rommaradványaiban sem látható Hegyesd erősségét IV. Béla király építette. Később az egész várbirtok az Ajka nemzetséget uralta. E családból származott Vörös Bánd ispán, ki mint Hegyesd várának castellanusa, az Ajkán fekvő birtokrészeket közösen használta az ottani nemességgel. 1359-ben örökébe lépett fia, István mester, erőskezű várnagy volt, ki Keszthely királyi várnépét eltiltotta a Vállus erdőben való fájészástól (fű, és faszedés), amiért Nagy Lajos király előtt kegyvesztetté lett. Pozsegai István rövid várnagysága alatt felsőlendvai Herczeg Péter castellánusra hasonló okokból neheztelt Zsigmond király. A következő félszázad év alatt sok gazdát cserél Hegyesd vára. Perényi Pétert Széchenyi László követi. Majd zálogbirtokként Rozgonyi Simon veszprémi püspök kezére jut. Később Uzsai Miklós és Rozgonyi György után – Hunyadi János kormányzó rendelkezésére – Sebestyén mester lesz Hegyesd várának castellanusa. Míg V. László 1453. szeptember 14-én kegyeltjét, Ujlaky Miklóst nem ülteti Hegyesd várúri székébe.

    A mohácsi vész esztendejében II. Lajos Ákosházi Sárkány Ambrust teszi Hegyesd vár urává. A haggyán természetű várúr, kastélyaiban vendégeskedve, oda sem tekint Hegyesd várára. Az erősség omladozó falait nem tataroztatja, a várőrség zsoldfizetését elhanyagolja. Így nem nagy megerőltetésébe került Hamza bégnek, Fehérvár urának, hogy cselvetéssel elfoglalva, lovasvezérét, Pajazyth vajdát ültesse bele várúrnak. Pajazythtól – Salm győri generális segítségére siető – Magyar Bálint 1562. április 13-án vette birtoklásába.

    A császári kézre került Hegyesd várát az éltet alkonyát járó I. Ferdinánd, hogy megmenekedjék a zsoldos katonák eltartásának terheitől, földig leromboltatta. Ebben találjuk megokolását, hogy Csobánccal szembenéző négysarkos Hegyesd vára még rommaradványaival sem emlékeztet történeti múltjára.

    Középkorunk utolsó századjában Zala, Somogy s Veszprém megyéktől határolt Balatont harmincnégy vár környékezte. A tizenhat veszprémi, tizenhat Zala megyei erősséget királyi várépítők tervezték. A magyar módra fából, földtömésből alkotott Somogy megyei várak: Fejérkő, Fonyód, Kási, Kómár, Lak, Somogyvár, Szenyér emlékeit csak írásos feljegyzések örökítették át napjainkra. Az ilyen tömésvárak fővédelme a Latorkert „Sorompókapuja” volt. Azt pedig a malomköves levonógém oltalmazta. Így nem került nagy megerőltetésbe a Balaton hullámfodrait korbácsoló szélviharnak a földvárak elseprése. De bizony jobban szemébe néztek a várvölgy szelének a Balaton-menti kővárak. Azokon csak a hatalom kezének csákány-csapásai vághattak léket. A tatárjárás utáni századokban a várakhoz adományozott főúri birtokok voltak fenntartói, istápolói az erősségeknek. A várurak főjövedelmét a – legtöbbször erőszakos kézzel – kirótt tizedek, dézsmák, közmunkák adták. Nem egy fővezérnek ebben merült ki várúri tevékenysége.

    Ákosházi Sárkány Ambrusnak haggyánsága a Balaton-menti várak történetében is nyomot hagyott. Sajnos, utódaiba is beleöröklődött a nemesi főurak nemtörődömsége. A Sárkány-nemzetség kezére került Hegyesd várában hiába volt seregdiák, kulcsár, sáfár, számtartó, abrakosztó, bástyás, pallér-bíró, tornyos virrasztó és egyéb várlebzselő, mégis omlott-bomlott, düledezett a négytornyos várerősség. Nem is ilyen célra tartotta Hegyesd várura léhűtőit. Hanem, hogy dézsmát szedjenek várúri birtokait környékező falvakban. A várpince csánfárfáin Balaton-menti borral színig töltött hordók nyújtózkodjanak. Kerüljön bőségesen ital a várúri dáridókra. Híres jó bor termett 1559-ben országszerte. Ákosházi Sárkány Ambrus, Hegyesd ura, parancsot adott udvarbírájának, hogy minden épkézláb ember hátiputtonnyal és kannákkal felszerelve a szőlőtermő hegyeket rója. Inkább tetézve kerüljön a Sárkány nemzetséget illető bortized a vár pincéjébe, semhogy egy verdungja is kárba vesszék. Ez a borital után való nagy tülekedés markolt bele Hegyesd sorsába. A dézsmát szedő várlegények éppen Balaton-mentének pincehajlékait rótták, amikor szembeakadtak Fehérvár pasájának, Hamzának portyázó agájával. Lovas iszpáhiai közre is fogták a dézsmaszedőket.

    Így esett tudomásukra, hogy Hegyesd összes várőrsége a szőlőhegyeket rója. Ehhez irányította a portyázó aga cselvetését. Az est sötétségének leple alatt vitézei elrejtőztek a vármenti futóárokban. Onnan kényszerítették a dézsmaszedőket a jeladásra, melytől leereszkedik a vár hídja. Másik pillanatban a várhídra rontott rajtaütők ártalmatlanná tették a porkolábot, foglyul ejtették a pár lézengő bástyást, virrasztót, együtt a karosszékében ejtőző várúrral… A paripára kapott iszpáhia-futár sebes vágtatással igyekezett Fehérvár felé, Hegyesd vár elfoglalásának híradásával. Mire a nap rásugárzott Balaton tükrére, már a száz lovasvitéztől kísért Pajazyth vajda, sípszó és üstdobok pergése között bevonult Hegyesd várába. A Balaton mentén tanyát vert törököknek egy ideig, míg a vár kamráiba télire összegyűjtött eleségben dúskálkodhattak, jól ment dolga. Főképpen, hogy megbarátkoztak a váralatti pincék búfelejtő italával, amelytől jobban csengett a vár fokán a napkeltének „Allah il Allah” üdvözlése is. De a gyomrát dédelgető Pajazyth vajda hamar észbekapott. Meggyőződött, hogy a gyaurok kedvderítő itala csak a nyárson sütött ürücombra, a rizstöltelékes piláv-ra csúszik, azokban pedig ugyancsak gyengén állott Hegyesd éléstára. A közeli falvakra ütő portyázók is legtöbbször üres kézzel verődtek haza. Vigánd, Attila-Kopolcs, Monostorapáti lakói hamar neszét vették a rajtaütésnek, marháikat beterelték Bakony rengetegeibe. Az elvermelt gabonaterméshez pedig semmiféle cselvetéssel nem tudtak a törökök hozzáférkőzni. Így fogamzott meg Pajazyth agyában, hogy Bakony sűrűségétől távolabb fekvő falvakba küldi portyázó csapatait. Sümeg és Tátika között terpeszkedő ereki várispánságra küldte portyázóit. Sarval erdőtisztása szinte fehérlik a sok lábasjószágtól. Azok visszaérkezését várja Pajazyth napkelte óta. Késlekedésük fokozta reménykedését. Mert sikertelen rajtaütés esetén már régen hazaverődtek volna vitézei. De idő kell a szilaj csorda tereléséhez, míg kikászálódnak az erdei ösvényről a kitaposott széles útra. Ahogy azonban a déli nap sugárkévéje végigseperte Hegyesd magaslatát, a nyugtalan Pajazyth végigrótta a fellegvár felett ágaskodó őrtorony tekervényes lépcsőjét. A kilátó toronyból messzire elbogarászhat a szem a Sümeg felé vezető úton. Éppen jókor érkezett, akkor fordult be a portyázó csapat a monostorapáti hajlatra. Az iszpáhiák gyors ügetésétől elborult Pajazyth tekintete. Csak akkor derült fel ábrázata, amikor portyázói mögött támadt porfelhőből lassan kocogó török vitézeket látott kibontakozni. Bizonnyal azok terelték a prédául ejtett szarvasmarhákat.

    De reménykedése csak addig tartott, míg a léptető vitézek rá nem fordultak Hegyesd várútjára. Nem a lábasjószágot terelgették vitézei, hanem a paripák hátán nyöszörgő sebesültjeiket támogatták. Ezek között volt az ereki csetepatén virtuskodó Kelemen seregdiák is. Olyan ellenfelünk volt mindig a török, ki elismeréssel hajtotta meg turbános fejét a magyar vitézség előtt. A menekülő törököket vakmerőséggel üldöző Kelemen diáknak is nyomban segítségére siettek, ahogy az oldalába fúródott kopja nyomán paripájáról lefordulni látták. Maga Pajazyth vajda is szemet vetett a sápadtképű fiúra, főképpen, hogy vitézkedéséről elhangzott agájának dicsérő szava. Mert hát nagy kelet volt a lúdtollat sercegető, kardot forgató seregdiákoknak Sztambulban. Kelement is odaszánta Pajazyth. Fel is küldi nyomban Budára, ahogy fellábadozik. Majd eljut a rabságba induló fővitézekkel együtt íródiáknak a szultán udvarába, vagy a janicsárok kaszárnyájába.

    Valamely előérzet markolt bele Kelemen diákba, hogy – övéiről megfeledkezve – repeső szívvel várta elindításának napját. A török fővárosban Kelemen diák a minaretek előéneklőjének családjához került. A mindkét szemére vak muezzint ő vezetgette fel a minaret soklépcsős erkélyére, hogy elzengedezhesse Mohamed üdvözlését. Török szokás szerint a fogoly diákoknak ez volt az előkészítő iskolája. A muzulmán hitre való áttérés előtt nevelésbe adták, legtöbbször kisázsiai családokhoz. Így barátkoznak meg leggyorsabban a keleti élettel, elsajátítva a mohamedánok nyelvét. Kelemen diák ifjúságának törtetésével szinte olvasta a napokat, hogy a muezzin szelamlikjának küszöbét átlépve moszlim-má lehessen. Eljuthasson vágyakozásának színhelyére, a janicsárok drinápolyi kaszárnyájába. Itt érte az alig tizenhét éves ifjút életének legkeserűbb csalódása. Paripáról, kopjavetésről, harcászati gyakorlatokról álmodozott, de kardforgatás helyett a kaszárnya körüli szolgai munkát végeztették vele. Elkeseredésében ugyancsak visszavágyakozott nevelő anyjához Tátika várába. Pihenő óráinak álmodozásai között Lizácska csicsergését hallotta, maga előtt látta nagyleánnyá serdült alakját. Ki tudja, azóta nem cserélte-e fel főkötővel pártáját valamely körüle settengő fővitéz? Életvergődése között szökésre gondolt, amikor váratlanul melléje szegődött a szerencse. Íródeákot keresett a sztambuli janicsárok számadó tisztje, a janicsár-efendiszi. Írásbeli vizsgatétel után Kelemen diákra esett választása. Így búcsút mondva a kaszárnyai életnek, végre testére ölthette a janicsárok egyenruháját, a dolmánt fedő kétujjas feredzsét – együtt a piros bakanccsal. A janicsárok főtanyázó-helye az eszki-szeráj szomszédságában volt. Az ó-palotában tartotta divánjait legfőbb parancsnokuk a – begler-bég rangot viselő – janicseri agaszi. Annak rendelkezéseit hordta Kelemen, mint az efendiszi első íródiákja, ezredük parancsnokához, a csorbadzsi-hoz. Az eleveneszű diák hamar hozzáférkőzött feljebbvalóihoz. Sőt a mindenható csorbadzsinak is megakadt rajta a szeme. Így nemcsoda, hogy rövid pár év alatt számadótisztje, efendiszi-je lett az ezrednek. Ez pedig előlépcsője az agaságnak. Zászlósagaság volt az Ibrahim nevét felvett Kelemen diáknak legfőbb vágyakozása. Ura, parancsolója lenni a muzulmánság által megült magyar erősségnek, vagy várúri kastélynak. Ibrahim efendiszinek ebbéli óhaja hamarabb teljesülésbe ment, mint remélte. Mert könnyen kijárt a selyemzsinór, vagy visszahívó parancs, a kötelességüket hanyagul intéző pasáknak, bégeknek s agáknak. Különösen a kegyetlenkedő III. Murád szultántól, ki háremhölgyei között heverészve, unott kézlegyintéssel intézte halált osztó parancsait. Lelkifurdalás nélkül adta hóhér kezére öt ifjabb testvérét is, az olasz származású édesanyja, Cecilia Venier ifjabb gyermekeit. A henye és léha élethez hajló Murad szultán nagy kiterjedésű török birodalmának sorsát erőskezű nagyvezérei, Szokoli Mohamed és Szinán pasa intézték. Szinánhoz futottak be a megszállás alatt tartott tartományokból a fővezérek bizalmas jelentései. Most fordult be éppen az eszki-szeráj turbános kapuján a budai pasa lovas futárja. Panaszos jelentésében a Balaton-menti erősségek által uralt bégekre és agákra acsarkodott. Mert hát nem tartják erős kézzel a hatalmukba kerített várak gyeplőjét. Barátságot kötve a gyöngyverő bort termő szőlőhegyek tímárjaival, a legfelsőbb tilalom ellenére italozásra adják fejüket. Sürgős visszahívását kérte különösen Kupri endrődi agának, kinek boritalos hortyogása megzavarja a muezzin hajnalt hirdető Allah-zengedezését. Erőskezű – muzulmán hitre tért, magyar származású – olyan aga kiküldését kéri, aki meg tud birkózni a Balaton-menti erős itallal. Akinek mulatozás közben is helyén van az esze. Így esett Szinán pasa választása a lovaglás, kopjavetés s egyéb janicsári vitézkedésben is kitűnt Ibrahim efendiszi-re.

    Kelemen diáknak reménykedő vágyakozása öltött testet, amikor Szinán pasa kezébe nyomta az agaságot megillető – ezüstfélholdas, csillaghímes, selymes zászlót. De az igazi szerencse mégis akkor markolt bele Ibrahim agába, amikor – a szultán névjegyével szentesített fermánjának átvételére – a nagyvezérnél tisztelgő látogatást tett.

    A lecsúszó nap sugarai csókolódzva búcsúzkodtak a szeráj kertjének színpompás virágágyaitól. A távolból még hallatszott a hárembe igyekvő kadynt kísérő gediklik, odalyk-ok csengő kacagása. Az árnyas kerti út porondján a selymes cipőcskék nyomát simogatta az esti szellő. Azokban gyönyörködött az agadíszben kiöltözött Ibrahim, amikor szeme bogara a pázsit szegélyéből kiágaskodó fényességbe akadt. Szívverése is elállt, amikor nagy hirtelenében feredzséjének rejtett zsebébe csúsztatta a kincses gyöngysort, amelyik eddig a szultán dédelgetett leányának nyakán ékeskedett. Hirtelen elhatározással vissza akarta juttatni talált kincsét a szultán kedvencének. De mire Szinán pasa elé került, új elhatározás rögződött agyába. Minek állja útját szerencséjének? Úgyis csak gyenge kárpótlása e gyöngysor a magyar földről elrabolt kincseknek! Hazájára gondolva, melengető érzés ágaskodott ki bensőjéből. Talált gyöngysorát annak a leánynak adja zálogul, ki először lobbantja lángra szerelmi megérzéseit…

    A gersei Petheő nemzetség legendás gyöngysorát régi ismerősként üdvözölte a Balaton meglengető napsugár, amikor Ibrahim aga feredzséjének zsebéből belekerült az endrődi agaház kincses szekrényébe.