Vértesy Jenő: Tar Lőrinc
Mintha forrna tűz a földbe’,
Mintha az ég mennydörögne,
Pártütésnek habja zajlik,
Föltámadt nép úgy morajlik.
Zsigmond király fényes díszbe’,
Bíbor mezbe’, hermelinbe’,
Fölgyúl s sápad büszke arca,
A fogával ajkát marja.
„Gaz-nép! Jó Tar Lőrinc, hívem,
Te kitartasz végig híven.
…Köröskörül minden bomlik,
Palotám is reám omlik!”
Jó Tar Lőrinc ránéz zordul,
Bús-mogorván egyet mordul.
Vállat vonít, fejét rázza:
„Magadra vess, senki másra!”
„Egy követ fújsz te is vélek?”
„Az igazat mondom én meg.
Cserben hagyott a cseh téged,
Megugrott a lengyel, német!”
Tölgyfa-ajtó nagyot koppan;
Deszka-padló beleroppan,
Kemény lépés rajt’ dörömböl,
Sarkantyú peng, kard csörömpöl.
Elől megy Széchényi ispán,
Ott Maróthi, Lacfi István,
Közöttük van Gara úr is,
Bebek Detre, a nagyúr is.
„Mit akartok?” – Simon ispán,
Szép homlokát megsimítván,
Ád rá választ. Szava csendes,
Maga nyugodt, komoly, rendes:
„Felség! Szívünk-lelkünk tiszta.
Ős-jogaink’ add mind’ vissza.
Földünk, magunk német kézen,
Legjobbjaink mészárszéken.
Tedd meg, amíg szépen kérünk,
A míg másképp’ nem beszélünk!”
Rácsörögnek ezer kardok,
Ezer hangos torok harsog.
Lángra lobban Zsigmond képe,
Tőr villan meg a kezébe’:
„Királyságom’, éltem’ védem,
Bosszútlan’ nem foly’ ki vérem!”
Görbe kardok megcsendülnek,
A hüvelyből kirepülnek,
Összecseng a kardok éle,
Versenyt villog a szem véle.
Nézi Lőrinc, nézi mélyen,
Forr valami a szívében…
Meztelenre kardját váltja:
„Hah, pártütő rossz nép, hátra!”
„Öreg Lőrinc, hét, térj észre!”
„Detre nádor, kerülj félre!”
„Ne bomolj!” Tar felé fordul,
Nádor mellén a vért kondul.
„Vágj egyet a veszett ebre!”
„Lőrinc pajtás!” „Ne bánts, Detre!”
Tar Lőrinc szúr-vág veszettül,
Nádor vértje újra csendül.
No most Lőrinc, védd az élted’!
Detre nádor felel néked:
Gyöngyös dolmány összetépve,
Égszín selyme borul vérbe.
Rezes csákány vágja vállba,
Kardcsapások döntik hátra.
Öt sebén át ömlik vére
Bukik a trón lépcsejére.
Nincs már, ki a királyt védje,
Békót vernek a kezére.
Tajtékzik a Zsigmond ajka,
Tomboló nép örül rajta.
Detre nádor haját tépi,
Lőrinchez szól, esdve kéri.
Simogatja, nem szól; rázza,
Lefekteti puha ágyba.
Tiszta vizet önt a vérre,
Hószín gyolcsot a sebére.
Vére eláll. Lőrinc ébred.
Nem oly olcsó az az élet!
„Lánchordtát, él! – örvend Detre –
A legjobbik bajtárs mentve!
…De mi sátán szállt meg téged,
Hogy a gyűlölt királyt védjed?”
Lőrinc szakállába dörmög:
„Hordjon el a tüzes ördög!
Jó magyar vagy, deli, bátor,
De lázadó, Detre nádor!
Akármilyen gaz a beste,
Sérthetetlen-szent a teste,
Homlokát korona érte,
Vérem’ is kiontom érte!”