Tollas Tibor: Sose szabadulva

Rab emlékeid, éhes farkasok,
éjszakánkint vissza-visszatérnek.
Feledni akarsz rémes árnyakat,
de nyomon követnek börtönévek.
Hiába hív a szárnyas szabadság,
ajtó csapódik, fogoly vagy újra,
belép az őr, torkod kiáltana,
szabadon, de sose szabadulva.

Ne még – sikoltod – élni akarok!
Álmodban öklöd vered a falba,
sajgó fájdalomtól ha felébredsz,
nem ismersz már elveszett magadra.
Két part közt vergődsz öntudatlan,
fojtó félelemtől fuldokolva,
űzött vadként nyugalmat nem találsz,
szabadon, de sose szabadulva.

Kiáltanod kell nap-nap azokét,
kiket örökre elnémítottak.
Így hiteles megbízóleveled,
ők írták alá, a némák, a holtak.
Munkások vére üt rá pecsétet,
Hallgató föld lett szavuknak súlya,
Fölemelt fővel ők vezessenek,
szabadon, de sose szabadulva.

                                                      Bern, 1987