Darnay Kálmán: Zsuzsika gyűrűt cserél
– Csobánc története és legendái –
Tátika várának leányszobájában naphosszat ébren álmodott gersei Petheő Zsuzsika. Hamvas leányteste tűzlángokban égett, mióta solymászat közben, a Bándi-mezőn, Nádasdi Tamás szívük eljegyzéseként ujjára csúsztatta a karikagyűrűt. Frakszin nagyasszony fürkésző tekintete – leánya vallomása nélkül is – belelátott Zsuzsika lelkébe. Mert bizony valahogy elhalkult Tátika várkisasszonyának ajkán a csicsergő szó. Az esti alkonyat szellőjárása nyomán sokszor belerezgett a vágyakozó leánysóhaj a várkert levendula-illatába. Frakszin nagyasszonynak kedvére való volt a hatalmas Nádasdi Kristóf fiának, a fekete bég néven ismert vitézkedő Nádasdi Ferenc unokatestvérének, – Tamásnak közeledése. Nem is gondolt első pillanatban vérbeli rokonságukra, mely belegázolhat a fiatalok Isten előtt való egyesülésébe. Így várasszonyi vendéglátással fogadta Dolcsi István fővitézt, kivel Nádasdi Tamás – leánykérő levele kíséretében – acélláncot küldött Zsuzsikának. Azzal kívánta jelképezni egész életüket összekötő, szent házasságukban való reménykedését. Frakszin nagyasszony sugárzó arccal lépett leánya szobájába, kezében csörgetve Nádasdi Tamás ajándékát, imígyen szólt Zsuzsikához: „Jösztö piczin, ím az mátkád egy láncot küldött, gyászhoz való, szabadon megviselheted, immár bízvást mátkádnak mondhatod.”
A szerelmes leányszív lehetne csak hívséges megörökítője Zsuzsika boldogságának, amikor édesanyja ajkán kiperdült rejtve őrzött titka. Mint a szárnyára bocsátott rabmadár repült Zsuzsika édesanyja keblére. Becézgetve csókolgatta kezét, a boldogságát megpecsételő lánccal együtt. Dolcsi István uramnál senkinek sem volt jobb sora Tátika várában. Zsuzsika kitapasztalta kedvenc eledeleit, szórakozásait. Úgy bántak vele, mint a legelőkelőbb fővitézzel, kinek kezébe van letéve várúri birtokuk sorsa. Pedig csak időt akadtak nyerni, míg megírják válaszukat. Míg Zsuzsika gyűrűs kezecskéivel felsercegtette boldogságtól áradozó sorait. A merített papír összehajtott külsejére ráróva: „Adassék levelem Nagyságos és Vitézkedő Nádasdi Tamás uramnak, szerelmes szívű széptevőmnek. Sajátkezébe!…”
Nádasdi tamásnak a szentséges atyához intézett instáciája még jól el sem indult római útjára, – az asszonyi híradás máris eljuttatta Zsuzsika acélláncának csergő szavát Alapi Gáspár uramhoz. Az agyafúrt eszű tőzsér ehhez irányította cselvetését. Valami módon útját állja majd egyesülésüknek. Csillogó asszonyi ékességgel sikerült is hozzáférkőznie Heránthné nagyasszonyhoz, kitől tudta, hogy nagy barátkozásban áll Petheő Frakszinnal. Pedig a Rohoncon lezajlott táncosebéden, Héránthné még így kedveskedett a szerelmeseknek: „Én pápátok leszek és egybeadlak benneteket!” Ahogy Alapi Gáspár uram megnyergelte Nádasdi Tamás legfőbb patrónusát, nem esett nehezére részére hódítani Tátika várába bejáratos összes nagyasszonyokat. Így indult el a terefere szó, hogy vermet ásson a fiatalok egyesülésének útja elé. Mint a szellősuttogás halk szava, úgy kélt szárnyra az asszonyi pletykálkodás: Nádasdi Tamás uramat sem szerelmes szíve készteti Zsuzsika ölelgetésére. A leánycsóknál őt is jobban izgatják a pártája alatt rejtőző várúri birtokok.
Hogy történt, hogyan se? A súgás-búgás szava nemcsak Frakszin nagyasszony számító eszébe, de Zsuzsika szívébe is belemarkolt. A szerelmi fellángolás tüze észrevétlen lohadni kezdett. Alapi Gáspár kincses gazdagságának gyakori emlegetése közben. Úgy lopódzott be Zsuzsika szívébe a gazdag tőzsér, mint a mézrabló darázs a hereélet földi paradicsomába. Zsuzsika is arra ébredt, hogy a ködbe borult Nádasdi Tamás helyett Alapi Gáspár alakja színesedett ki bensőjében. Az asszonyi pletykálkodás csúszó szava orkánná növekedett, mire eljutott Nádasdi Tamás uram fülébe. A férfi-hiúságában megsértett fővitézt már régen bántotta Zsuzsika elhidegülése. Az elkeseredés méregcseppjeit eregették Frakszin nagyasszonynak Nádasdi önzetlen szerelmét kétségbe vonó, becsmérlő szavai. Le is teszi panaszát szívbeli barátja, Zrínyi György előtt: „Az a jó asszony azt ítélte, hogy leányát húszezer forintjáért kívánom. Maradjon bár a pénze!” Másnap már gyors léptekben ügető lovasfutár előtt ereszkedett le Tátika várkapuja. A nagyasszony elé léptető vitéz tarsolyában rejtőzött Nádasdi Tamás visszaküldött karikagyűrűje. Minden lelki zökkenés nélkül foszlott szét az egykor örök boldogságot ígért leányálom, hogy a szív rejtekfészkében új ábrándok verjenek tanyát.
*
Csobánc vára Balaton mentének legendákban leggazdagabb erőssége. A természet csodás játéka, hogy Dunántúl földi paradicsomának vízereit valahogyan felszippantotta a hullámfodros magyar tenger. Ezt örökítette meg szálló igeként – a nép ajkán élő közmondás: „Lót-fut, mint a csobánci kutya!” A népmonda eredete visszanyúlik a középkorba, amikor még Csobánc várának tövében virágzó község volt. Chaba nemzetség ősi fészkében a pinceszerező szőlősgazdák talán csak azért vertek tanyát, hogy a vízhiány miatt lelkifurdalás nélkül – éhgyomorral – kijárhassanak italozni a lankás hegyoldalba. Annál inkább nem volt ínyükre a vízhiány a mindig szomjas házőrző kuvaszoknak. A láncaikról felszabadult ebek egész napon át loholtak. Mert a legfürgébb lábú kutya is beleizzadt, mire elkarikázott Kapolcs vizéhez. Viszont bárhogyan telehabzsolta gyomrát az üde forrásvízzel, kiverejtékezett, míg nagyéhesen visszakerült gazdájához. Tele bendővel nekiszomjazva újra kezdte a víz után való loholását. Az 1255-ben Csobánc vára nevét első urától, Chaba castellanus de Chabá-tól kapta /1/, akit félszázad évig uralt a lovagvár. A Chaba-nemzetség kezéről – leányágon – a XIV. század első éveiben került Chaba vára Gyulafyak birtokába. Akiknek castellánusait, talán éppen a vízhiány miatt, a boritallal való örökös barátkozás késztette rablókalandokra. Nyilván az 1668-i gyulakeszi murci adta a Törökországba költözött Gyulafy Kristóf kezébe a lantot, amikor az Esterházyak birtoklásába került Csobánc várától búcsúzkodva regös diákjaival együtt fújta:
„Jóború Badacsony,
Sokhalú Balaton,
Isten hozzád Csobánc,
Engem többé nem látsz!”
A hagyomány azt is megőrizte, hogy a vár híres castellánusa, Vörös Ignác azért vert fészkelő tanyát Csobánc várában, mert víziszonyban szenvedett. Fel is öntött mindig a garatra, ha megvillogtatta „Framea Ignatii Vörös arcis Csobánc capitanu” feliratú kardját.
Nagy Rákóczi zászlóbontása idejében, 1705-ben a császárhű Esterházyak kezéről a labanc erősséggé vedlett Csobánc várát Kisfaludy László kuruc óbester foglalta el. Ő verte vissza Domonkos Ferenc ezredtársával – várőrségének harminc hajdújával – 1707-ben a várat ostromló Rabutin labanc seregét. Jól irányzott homloklövéssel a földi élettől elbúcsúztatva Kreuz tábornokot. A Csobánc ostrománál kudarcot vallott labanc sereg tehetetlen dühében felgyújtotta s romhalmazzá döntötte a vár tövében épült Chaba falut, az első várúr ősi fészkét /2/. A labanc sereg elvonulása után a Bakony sűrűjébe menekült chabaiak lassanként hazaszállingóztak. Jöttüket Kapolcs forrásvizétől ide-oda loholó kuvaszok vonítása fogadta. Ezek a zűrzavaros hangok kapatták észbe az elpusztult lakóhelyüknél kesergő chabaiakat. El is búcsúzkodtak végleg ősi fészküktől. A hepe-hupás hegyoldal helyett, vízhiányban nem szenvedő díszesebb tájon vertek új tanyát. Így épült fel Díszhely községe, mely a nép ajkán megrövidülve, Diszel nevét viseli napjainkban.
*
A sarkcsillaggal barátkozó göncölynek mind a hét mécse rápislogott Csobánc várára. A szüreti zenebonák zaja ma csalogatta fel először a keleti égboltra a Fiastyúkot. A fényestestű kotlós nyomát járták ezüstös tollazatukat börzöngető csirkéi. Most kívánkozott ki Gyulafy László uram – vacsora utáni ejtőzésre – a fellegvár erkélyére. A várúr nyomát járta kezes-diákja, párnatáblás megszokott ülőkéjét cipelte utána. A telehold ezüstös képe ráfehérlett a sárguló lomberdőre. A szellőjárás nyomán zörgött a haraszt, zizegve hullatták száraz leveleiket a hegyoldalból kiágaskodó lombfák. Ambrus diák odatessékelte a jóféle karcossal színültig töltött boros kantát, ónpohárral egyetemben gazdája elé. Most búcsúzkodik torkára kívánkozó italától. Mert hát olyan a természete Gyulafy László uramnak, hogy nem kívánja az óbort, ha már seprőt vert a tejesmurci. Pedig már két hete lezajlott az elő-szüret. A várpince szellőzőin régen elhalkult a háborgó must sistergő szava. A várlebzselők is beszedték a korábban szüretelő hegyi lakóktól a bortizedet. A várúri birtokokhoz tartozó hegyekben csak ezután, az ökörnyálhó közepén, indul meg igazán a szedés munkája. A vincellérek máris hájazzák a gerendás prések facsavarjait. Nyikorgásuk ne gázoljon bele a szüretelő leányok nótázásába. Még nagyobb a sürgés Csobánc várában. A tűzhely kemencéje körül forgódó sütő-főző asszonyok, megsokasodva, napkeltétől nyugtáig szorgoskodnak a dagasztó teknő körül. Mert hát idő telik, mire a kemence parázstorkából kikerül a sok pirosló testű fonott kalács, a ropogós héjú diós-, mákospatkó. Maga Gyulafyné nagyasszony is közéjük perdül néha-néha. Parancsoló tekintete elől elinalnak a kézilányok körül settengő kezesdiákok, a lábatlankodó vártöltelékek. Mert hát nagy lesz a vendégjárás a nyolcnapos szüreti vígság alatt. Ezúttal magának Gyulafy László uramnak is kedvére való a sokadalom. Ugyancsak nagy dologban töri fejét a várúr: Össze akarja boronálni a Nádasdi Tamással elgyűrűzött Zsuzsikát szívbeli barátjával, Alapi Gáspárral, ki nemrégen kedveskedett néki négy pár fejér-szöjke szarvas jószággal. Melléje is szólítja Domokos garaboncot, ki járatos az iralók tudományában. Tőle tanulják a várbeli regösök is a csillaglegendákat. Mondjon hát jövendőt az égitestek járásából: Mi szerencse vár a fiatalokra?…
Az őszszakállas garabonciás, fejére nyomott hegyes süvegével odatelepszik nagyura mellé, bóklászó szemeivel némán fürkészi a csillagok járását. Szinte nekipirul arca, ahogy az őszt jelző Kaszáscsillagot és a Fiastyúk tűzfényben ragyogó kotlósát megpillantja. De mintha megrebbent volna tekintete a körüle ténfergő csirke-csillagok pislogásától. A sütő hold ezüstös ruhába öltöztette Csobánc várának öregtornyát, mikor iraló tudományát fitogtató Domokos megkezdte mondókáját. A megelégedés mosolyát csalta le a várúr arcáról jövendülő híradásával: „A szüreti vígság alatt a hegedűs-igricek zengedezései között, szerelmes szívek kilángolásai ölelésre késztetik a fiatalokat. Nem éri becsmérlő szó Alapi Gáspár uramat, amikor – egybeolvadásuk zálogaként – lelopja Zsuzsika ajkáról az első csókot. Boldogságuknak nem lesz egyéb híja, mint egyesülésükben magva szakad Alapi Gáspár nemzetségének!” A nekiderült várúr tele kupa borral jutalmazta iralóját, melytől még jobban kikívánkozott a jövőbelátás szava Domokos mesterből. A kúszó felhő szürkesége maga alá rejtette a sütő hold fényességét, sötétséget borítva a várudvarra. Akkor cikázott végig az égboltján a hulló csillag! A társaitól fénysávjával búcsúzkodó ócska égitesttől új szárnyat öltött a mesélgető szó Domokos ajkán, melytől mintha elborult volna a várúr arca: „Az önámítás szülte szerelmi kilengésnek nem lesz hosszantartó útja! A földi boldogság akkor ölelkezik igazán össze Tátika várkisasszonyával, ha új jelenségként ragyog fel a régi csillag.” A garabonc jövőbelátása gondolkodóba ejtette a várurat. Nem gázol-e bele a véletlen a fiatalok nászába, melyet Zsuzsika tudta nélkül együtt terveltek ki Frakszin nagyasszonnyal és Alapi Gáspárral…
Gyulafy László várurat a nagyasszonnyal együtt ébren találta a virradást jelző őrköszöntő-kakaséneke: „Hajnal vagyon, pirosló szép hajnal! Hajnal vagyon!” A várőrség a virrasztók tülkölésére mozgolódni kezdett. Ki-ki elfoglalva helyét a főúri vendégek illendő fogadtatására. János porkoláb is tisztába tette a várkapu alját, mire az első lovas fővitéz beléptet. A bakonymenti várak urai, nagyasszonyai kora délutáni órákban betáncoltatták paripájukat. Díszes lovaskísérettel érkezett Alapi Gáspár uram. Lecsúszóban volt a nap, amikor Sümeg vár castellánusával együtt érkezett Somlyó-vár főura. Jócskán összeverődött a várúri sereg. Nem volt hiányossága a hívott vendégeknek. Még a hizodalmas hajlamú – mindig késlekedő – Lengyel Boldizsár is lekászolódott Szigligettől Csobáncig léptető paripájáról. Csak Tátika várának lakói késlekedtek. Benedek várurat nem csalja ki a szüreti cécó zene-bonája gyümölcsöséből. A pohárcsengésnél is kedvesebb fülzenéje a méhrajok zümmögése, amelyet a várvölgy szellője odarezget hüsselő tanyájára. Nem is őt várja – nehezen – a vendégjövevényeket számontartó Alapi Gáspár, hanem Frakszin nagyasszony anyaszárnya alatt beröppenő Zsuzsikát. Ki is adatott a parancs a tornyosnak, hogy dupla szuszi adjon a jelző tülökbe, ha kibukkanik az úrbéri sűrűből Zsuzsika várkisasszony messze fehérlő paripája.
A szomszédos várak nagyasszonyai, kisasszonyai már tanyát vertek a tükrös szobákban. Lovaglástól zsibbadt tagjaikat pihentették. Izzadt testüket virágvizekkel belocsolgatják, frissítgetik, az estebéd utáni táncra készülődve. A belső vár nagyasztala mellől átszűrődik a pohárcsengés. Hegedűs igricek zengedezései kísérik a víg nótázást, melyből szinte kiágaskodik Podmaniczki bakonyi várúr dalos szava. Érces hangjába beletemetkeznek Rédei, Rozgonyi, Garai várurak dudorászásai:
„Szőlőtő fürjmonyos fürtje csalétkes,
Csobólómnak góhér leve de mézes,
Csótárhímes paripám táncoltatom,
Azzal hívom, csalogatom, szüretelni galambom.
Bőrpuzdrámból szárnyára kélt nyílvessző,
Futó török lépte-nyomát kergető.
Ráró sólyom párosával viháncol,
A szeretőm cic-micázva, a szívembe begázol!”
Nótás kedvtől visszhangzott a nagyebédlő dongaboltozata. Csak Alapi Gáspár nem találta helyét. Várúri gazdájával szót váltva, ki-kiosont a mulatozók közül. Fellábolt a tornyos mellé, végigszemezve az erdei utat. Már szürkülni kezdett. Az őszi alkonyat lámpás-hordozóinak kiezüstölt a bozótok alól pondrós teste. Akkor reccsentett kétszer a tülkébe a tornyos-virrasztó. A vigadozó váruraknak a tülökszó elcsúszott fülük mögött. Annál jobban belemarkolt Alapi Gáspárba, ki hunyorgató pillantást váltva Gyulafy Lászlóval, észrevétlen meglépett a mulatozók közül. Az abrakosztók a várkapu mentén jártatták a felnyergelt paripákat. Szinte messziről csillogott Alapi Gáspár ezüstkantáros lovának hímes csótárja, amikor hátukra pattantak. A szerelmes tőzsér későn virító vérpiros rózsákat szorongatott markába. A késői rózsákat Szigetvár szomszédságában tanyát vert Szulimán agának kertjéből szerezte. Okulva a múltkori – szemérem sértő –ajándékán, virággal akart kedveskedni Zsuzsikának. Pedig ugyan nem egy mosolyt csalt le, a szíve ügyében közrejárt nagyasszonyoknál, az olasz harisnyával való kedveskedésével. Ezzel hódította Héráthnét is pártjára. Pedig a legszebbeket Frakszin és Zsuzsika részére rejtegeti most is tarsolyában. Mert hát csavaros eszével előre megérezte, hogy őket is előbb-utóbb észbe kapatja a tetszeni vágyás asszonyi hiúsága.
Az esthajnali csillag rápislogott Csobánc várnak szerpentin útjára, amikor találkoztak. Mintha Zsuzsika szeme megrebbent volna, ahogy – önmagára erőltetett – álmodozásának alakját megpillantotta Alapi Gáspárban. Daliás legény is volt a hullámos, szőkebajuszú tőzsér. Ma pedig karcsú termetéhez simuló zsinóros dolmányában olyan nyalkán nézett ki, hogy rajta felejthette tekintetét a leányszem. Frakszin nagyasszony és Zsuzsika mellől ezúttal sem hiányzott megszokott kísérőjük. Oldalukon léptetett Rezi várának ricsajoskedvű fiatal ura, gersei Petheő László.
Zsuzsika haja tövéig pirult, amikor keblére tűzte a rózsákat. Ők léptettek elől ketten a hegyi úton. Mögöttük Frakszin nagyasszony paripáját László fia és Gyulafy fogták közre.
Ahogy leereszkedett a vár hídja és Alapi Gáspár uram fürge mozdulattal kiemelte nyergéből Zsuzsikát, Gyulafyné barátságos ölelgetések között betessékelte őket a tükrös szobába. Annak benyílójában már készen várta őket a rózsaillatos langyos fürdő és az asszonyi test izzadmányos verejtékét felszippantó szesz-dörzsölő. Most már Alapi Gáspárnak is, hogyszíve bálványát közelében tudta, megjött a mulatozó kedve. Borospohárral kezében ő köszöntötte fel Lászlót, Rezi fiatal várurát.
Az égi kotlós már fent virrasztott pislogató csirkéivel, mire a terített nagyasztal mellé estebédhez telepedtek. Gyulafyné nagyasszony kedveskedéséből Alapi Gáspár került Zsuzsika oldalára. Hogy idegen vitéz beavatkozása ne zavarja az enyelgő szót – háziasszonyi tapintattal – baljára László bátyját ültette. A heje-hujás kedv hamar végét vetette a szüreti vacsorának. A nyalós liktáriumokba, a kívánatosan sárguló belényesi körtékbe bele sem kóstoltak. A táncoskedvű Podmaniczki odarikkantott a hegedős igricek közé. Rá is zendítettek az ugrós kufércesre. Mert hát nagyon rájuk kívánkozott a leánylehelet, az asszonyderék ölelgetése.
Alapi Gáspárral ringó Zsuzsikának bogárszemei tágra nyíltak, amikor a várasszonyok pergő rokolyái alól kivillantak a hacukájuk színével versengő selymes harisnyáik. Sőt Frakszin nagyasszony is észbe kapott: Bizony dőre leánykényeskedés volt visszautasítani Gáspár tőzsér szemérem sértő ajándékait. Nem is késett nyájaskodó asszonyi szóval célzást tett a női végtagokat előnyösen fitogtató velencei lábfedőkre.
Annál kellemesebb volt meglepetésük, amikor a táncverejtéket felszárítandó szeszdörzsölésre szobájukba léptek. A tükrös asztalon – piros szattyánbőr tokjában nyújtózkodó – hat pár selymes jószágot találtak. Bele is bújtatták nyomban lábaikat nyakas-hacukájuk színéhez vágó harisnyájba. Alapi Gáspár uram figyelmetességétől ki is nyílott nyomban Zsuzsika szívkapuja.
A szüreti vígságok alkonyatán a tornácos pincehajlék előtt ropogó venyige tűzlángját körülállták a várurak, a nagyasszonyok. Gyönyörködve nézték a szüretelő leányokat pergető, csöböröző legények ugrós-táncát. Frakszin nagyasszony anyai mosolyába beleölelkezett a kelő hold, amikor Zsuzsikát Alapi Gáspárhoz simulva megpillantotta. A nyolcad-napos szüreti vígság búcsúzkodó estéjén, a gyűrűt cserélt fiatalok boldogságára csendültek össze az ónkupák. Részesei is lettek mindannyian, hat hóval később, gólyahír havában, a Tátika várában lezajlott lakodalmi vígságnak.
/1/ Csaba-sánc. Népnyelvén Csobánc
/2/ A „Balatoni Múzeum” levéltára őrzi 1774-ből az utolsó szemtanú, a 95 éves Tóth János vallomását a labancok által 1707-ben felgyújtott Felső-Csobánc (Chaba) község pusztulásáról.
