vitéz Somogyvári Gyula: Varjú-zarándok
Csavargó, lomha varjúszárnyakon
kiröppenek nagy, bánat-körökre.
(Mikor az éjjel mindent gyászba von.)
És a szárnyam a Kárpát fölött jár
– az ősi szálfák nyurgán merednek –
s rekedten, árván sírom, hogy: kár… kár…
Vadul vágódom Északról, Délre
– fuldoklik lent a kalászos Bánság -
s szememre fut a szívemnek vére.
Erdély fölött – jaj tépem a tollam
s kínnal rikoltom: rossz varjúkarmom
helyett miért nem vércsekarmom van?
És szállok át a földön az éjen…
S hazavetődöm hajnalra, könnyel,
fáradtan, lomhán, koldusszegényen.
1920. október