Zilahy Lajos: Ima a lembergi országút mellett

– Uram, ma itten nagy csata volt,
Ma vérben tükröződik fenn a hold.

Ó nézz le Uram a lembergi útra
És tekints körül: mennyi, mennyi hulla!

Széthányt karokkal, üveg-szemekkel
Fekszik a porban, nézd, fiad: az Ember.

Mi nem tudjuk, – e nagy titok tied, –
Mivel vagyunk különbek, mint a többiek.

Kik megmaradtunk, akik itten állunk,
E holtak mellől hozzád szalutálunk.

Ó szánd meg Uram, szánd meg őket mindet,
Vérükbe fekvő, bús testvéreinket.

A húszesztendős ifjú hadnagyot,
Aki vezette ezt a rohamot.

A tépett bakát ott a domb tövén,
Kit megfogott a gyilkos drótsövény.

A dörgő srapnel tűzesővel hullt rá
És lelkes száján megfagyott a hurrá.

Az őrmestert az árokpartra rogyva.
Az ordonánszot, aki kantárt dobva

Tajtékzó lován a halálba száguld.
A tüzért és az összeroncsolt ágyút.

A trombitást a néma trombitával,
Halott huszárt a lesántult lovával.

A trénkocsist, kit levágott a gránát,
– E holt regiment minden katonáját!

Szedd össze őket s ha feljött a hold,
Ó fúvass nékik új sorakozót.

Vezesd fel őket a lembergi útra,
Nagy harsonád a csöndes marsot fújja.

Elrogyó testük két karoddal fogd át,
Néma szájukra ad vissza a nótát.

Díszítsd virággal megtépett sapkájuk,
Hisz úgyis az v olt legeslegszebb álmuk,

Hogy egyszer mégis, mégis visszatérnek,
Bús marsok után falujukba érnek. –

A templom előtt állnak kinn a népek,
S virágot szórnak mindenki vitéznek.

– Ó nézz le Uram e lembergi útra
És tekints körül: mennyi, mennyi hulla!

Kik megmaradtunk, akik itten állunk,
E holtak mellől Hozzád szalutálunk,

Utolsó álmuk kérjük esdve Tőled:
– Ó vigyed haza, vezesd haza őket!

                           Clehbowice, 1915. június 26