Valentyik Ferenc: A dabasi Kossuth-koszorú története

A Kossuth család tagjaihoz köthető ereklyék sokaságából egyedi voltával és történetével emelkedik ki a dabasi Kossuth-koszorú. Históriáját a legrövidebben valószínűleg Fehér Klára (1919-1996) írónő foglalta össze az 1976-os magyarországi útikönyvében:

    „ – Dabas – olvasta Hédi a községjelző táblát. Aztán megint csak Dabas, majd újra Dabas.

    - Hát mekkora hely az a Dabas? A világ közepe?

    - Majdnem – válaszoltam nevetve. – Igazán hatalmas község. De ha nem is a legnagyobb, mindenesetre a legromantikusabb hely. Tudod, amikor Japánban jártunk, tanultunk ott egy mondást: »Ne mondd, hogy gyönyörű, amíg nem láttad Nikkót.« Annak, aki hozzánk jön, azt mondanám: »Ne mondd, hogy romantika, amíg nem jártál Dabason.«

    - Éspedig?

    - Dabason, a református templomban őriznek egy koszorút, égetett porcelánrózsák vannak rajta. Ezt a koszorút 1879-ben Kossuth Lajos küldte Torinóból az édesapja sírjára. Kossuth László, Kossuth Lajos édesapja 1837-ben költözött családjával Alsó-Dabasra, itt halt meg 1839-ben. Negyven évvel később küldte a nyolc porcelánrózsával ékes koszorút az emigrációból Kossuth Lajos. Hatezer ember gyűlt össze a temetőben, ami annál nagyobb szó, mert Alsó-Dabast nem lehetett akkor még vonattal megközelíteni, a legközelebbi vonat a szolnoki vonalon járt. A gyászünnepségen Bartók Lajos költeményét szavalták. Bartók Lajos korának igen népszerű költője volt, és az alkalomra írt verse úgy megrendítette az egybegyűlteket, hogy közös akarattal letörtek egyet a nyolc rózsából, és átnyújtották a költőnek. Ilyen fejedelmi díjat, nyugodtan elmondhatjuk, még talán soha, sehol sem kapott költő. Ez több és szebb, mint a világirodalom bármely pályadíja – pálmaág, babérkoszorú vagy csengő arany. A templomban most is úgy őrzik a koszorút, hét rózsával…”

    Kossuth Lajos turini koszorúja 1880. június 13-án, Kossuth László síremlékének ünnepélyes avató ünnepségén került Alsó-Dabasra. A jeles nap négy éves folyamatot koronázott meg. 1877 az elhatározás, 1878 a gyűjtés-közadakozás, 1879 a megvalósítás, míg 1880 az ünnepélyes avatás éve volt. A történet főszereplője, Zlinszky Istvánné Mojsisovics Emma (1837-1914) egy 1877-es családi látogatás alkalmával fedezte fel az elburjánzott sírt, és a méltatlan állapot ösztönözte kezdeményezésére. Az avató egész napos programját rögzítő kiadványból a koszorú elhelyezésének körülményei is fennmaradtak (Kossuth László síremlékének leleplezési ünnepélye. Budapest, 1880.):

    „Az ünnep napján, jókor reggel, a koszorúk közül egyet, nságos Ambrozovics Béláné szül. Meszlényi Ilona – Kossuth Lajos unokahúga – csendben, kerülve a feltűnést, tett a sírra. Ez volt a legbecsesebb, mind alaki szépségénél, mind belértékénél fogva. Porcelánból készült, többé-kevésbé kinyílt gyönyörű, egészen természetesnek látszó rózsák és rózsabimbók, nefelejtsek, fekete könnycseppekkel csillogó levelek között, képezik az 1 1/3 méter átmérőjű koszorút,[1] mely hervadásnak s bármely változásnak nincs alávetve. E koszorú megpillantása s azon tudat, hogy ezt közvetlenül Barracconeból Kossuth Lajos küldte, rezgésbe hozta a szíveket, s a meghatottság átalános lőn, s mindenkiben azon óhajtás támadt, hogy ezen ereklye, mely a síremlékkel együtt kapcsolatos emléket képez, az egyház által, melynek a temető és a síremlék is tulajdona, birtokba vétetvén, kegyeletteljesen megőriztessék. A rendezőbizottság végrehajtotta a közóhajtást, egyhangúlag elhatározván, hogy e koszorú örök emlékül az alsó-dabasi reform. egyháznak átadassék, ugyanaz ápolván a síremléket is, mely czélra alapítvány is tétetett.”

    Az elhelyezés további érdekes adalékai derülnek ki a Függetlenség című napilap június 14-i számának címlapján közreadott részletes beszámolójából:

    „A koszorúk közül természetesen legelőkelőbb helyre tették magának Kossuth Lajosnak Barracconeból küldött gyönyörű koszorúját. Első volt küldőjénél fogva, de első szépségénél fogva is. Maradandó emlék e koszorú; porcelánból készült, másfél méter átmérőjű; fekete színű levelei között fehér rózsák voltak. Szalag, felirat nem volt rajta semmi. Kossuth Ambrozovics Béla miniszteri tanácsoshoz küldötte e koszorút egy levél kíséretében, melyben megkérte annak nejét, hogy egész csendben tegye le a koszorút »arra az áldott emlékű sírra, melyben atyja hamvai porladnak már negyvenegy esztendő óta.« Ambrozovics Béláné, szül. Meszlényi Ilona, Kossuth Lajos unokahúga, olyan unokahúga, aki a nagy száműzött legkedveltebbjei közé tartozik. Budapestről hozta le féltékenyen ráügyelve a drága koszorút, s jóval a leleplezés előtt, csak nagyon kevesektől láttatva, tette le a sírra. Megható látvány volt, mikor az unokahúga nagy, hontalan nagybátyja helyett és nevében az emlékezet jelével ékesítette azt a helyet, ahol hajh! nem térdelhet az apa sírján a fiú!”

    A koszorú az ünnepségvégi fényképezéskor felkerült a síremlék gránit oszlopának csúcsára, melyet a Vasárnapi Ujság 1880. június 20-i címlapja tanúsít. A rendezőbizottság a becses ereklye nyolc rózsájából egyet letört és a nagy hatású „Kossuth atyja” című alkalmi vers szerzőjének, Bartók Lajos (1851-1902) költőnek ajándékozott. E nevezetes gesztust több korabeli lap is megörökítette. Arra azonban csak évtizedekkel később, Zlinszky István 1905. évi visszaemlékezéséből derült fény, hogy a rendezőbizottság a kezdeményező Zlinszky Istvánnét is hasonlóan jutalmazta:

    „Elkövetkezett a leleplezés – a mi életünknek is nevezetes napja. Feleségemmel pár nappal előbb felutaztunk Dabasra, hogy a felállítást s egyéb elintézni való dolgokat ellenőrizzük. Itt értesültünk, hogy a nagy hazafi, Ambrozovics Béla miniszteri tanácsos nejéhez, unokahúgához egy gyönyörű koszorút küldött azzal a kéréssel, hogy azt édes atyja síremlékére tegye. A koszorú művészi olasz munka, érclevelek és sevresi porcelán rózsabimbókból. Ezen koszorút a dabasi ev. ref. egyház belső falába vágott fülkében ma is kegyelettel őrzik s abból néhány levelet és rózsabimbót vágtak ki és adtak át feleségemnek, melyet persze ma is kegyelettel őrzünk.”

    1880 őszén a „Sír-Emlék Bizottság”-tól a Kossuth által „Olaszhonból küldött díszes koszorút az egyház birtokába” Segesváry László, Halász Géza, Halász Zoltán és Mády Ferenc vette át.

    A végleges elhelyezésről 1883 júniusában döntöttek. E szerint egy szekrényke „a templom falába bevágatik, még pedig a nők padjai felett lévő ablak alá…, egy bezárható ajtóval is ellátassék. Az ajtón belül a következő felirattal: Atyja síremlékére küldte 1880-ban Kossuth Lajos.” A tervezésbe fővárosi mérnököket, a kivitelezésbe pedig szintén fővárosi jó nevű szakiparosokat vontak be. A költségeket a síremlék adományozásból fennmaradt összegből finanszírozták. A korabeli sajtóorgánumok számára 1883. augusztus 16-án mutatták be a koszorú elhelyezésének végleges megoldását. A legrészletesebben a Fővárosi Lapok másnapi száma tájékoztatta az olvasókat:

    „Alsó-Dabas ismét tanúsította kegyeletét a Kossuth-család és annak élő feje iránt. E napokban ott zajtalanul, de általános meghatottsággal helyeztek el egy történetileg is nevezetes emlékművet. Midőn ezelőtt három évvel az alsó-dabasi ref. temetőben Kossuth László síremlékét ünnepélyesen leleplezték, ugyanakkor atyja sírjára Kossuth Lajos is, fiúi érzelmeinek tolmácsául Olaszországból küldött egy remek koszorút. E koszorú megőrzését, valamint a temetőben lévő síremlék gondozását, nemes hivatásának megfelelőleg, az egyház vállalta el. A síremlék fenntartására a Zlinszky Istvánné és Halász Gejza által gyűjtött összegből fennmaradt kétszáz forint szolgál alapítványul s ennek évenkénti kamatját fordítják a sír ápolásának költségeire. Ugyanez egyház-gyűlésben határozták el, hogy az atya és fiú emlékét egyesítő koszorút – a viszontagságoktól való megóvása végett – örök emlékül a templomban helyezik el. Ez elhelyezést hajtotta most végre az egyházi küldöttség, melynek tagjai: Segesváry László, az alsó-dabasi egyház érdemteljes gondnoka (kinek az orgona létrejöttét is köszönhetni), Halász Gejza orsz. képviselő, Halász Móric, Mády Ferenc és Halász Zoltán. Az elhelyezés a templomban, a főbejárattal és az orgonával szemközt fekvő falba történt. Oda állították be a díszes kőszekrényt, melybe a koszorút tették. E szekrény tervezésével fővárosi kitűnő szakértők: Horváth Farkas, Czigler Győző és Kauser József foglalkoztak. Az egyes részek kivitelét Czigler Győző rajzai után Seenger Béla kőfaragó és Forgó István üveges-mester foganasíták teljes szabatossággal. A koszorú porcelán-virágokból, nefelejtsekből és rózsákból áll, gyászt jelentő érclevelekkel és sodronyokkal, melyeken az üveg-könnycseppek csillámlanak. A díszes kőszekrény hosszúdad négyszög alakú, belső méreteit illetőleg 1,20 méter széles s 0,95 méter magas.[2] A falba 30 centiméter mélyen van beeresztve. Hátsó lapja carrarai fehér márvány. A keretezés gazdagon tagozott, sarkain szélesebb kiugrással. Anyaga szilárd minőségű kő. A sarkok simítottak, a többi részek pedig finom szemcsések. Hogy a koszorú sérüléstől és portól meg legyen óva, a szekrényt szép tükör-üveglappal s ezenkívül kovácsolt és gazdagon zománcozott könnyen nyíló vasajtókkal zárták el. A hátlapon, melyen a koszorú függ, a koszorú által mint egy körülövedzve, díszes aranybetűkkel négy sorban a következő nagy betűs felirat olvasható: »Atyja síremlékére küldte 1880-ban Kossuth Lajos.« A szekrény és az elhelyezés kétszáz forintot meghaladó költségeinek födözésére Halász Gejza ívét sokan írták alá; legtöbben az alsó-dabasi ref. egyház és a fővárosi „Saskör” tagjai közül; de ezeken kívül is többen adakoztak rá önként. Forgó István a drága tükörüvegért díjt nem fogadott el. S ezzel a Kossuth László síremlékének ügye be van fejezve. Teljes elismerés mindazoknak, kik a hazafias kegyelet e munkájában buzgólkodtak.”  

    A Budapesti Hírlap tudósítója záró gondolatában annak a reményének adott hangot, hogy a kegyeletes emlék ércnél maradandóbb mementója lesz az Atyának és a Fiúnak egyaránt:

    „A művészet és kegyelet kezet fogva egyesült itt s a díszes emlék meg van teremtve. Kossuth László életének és Kossuth Lajos fiúi kegyeletének emléke meg van alkotva, óhajtjuk, hogy aere perennius legyen!”

    A Kossuth-család tagjai közül Ruttkayné Kossuth Lujza (1815-1902) számára adatott meg, hogy többször is Dabasra látogathatott. Szívélyes kapcsolatot alakított ki és ápolt a Halász-család tagjaival, és alsó-dabasi napjait rendszerint a református templom szomszédságában lévő Halász Olivér-kúriában töltötte. Először 1885 júniusában Kossuth Zsuzsanna fiatalabbik leánya, Ambrozovics Béláné Meszlényi Ilona (1843-1926) társaságában tekintette meg édesapja síremlékét és a bátyja által küldött turini koszorút. A hazai művelődéstörténet kiapadhatatlan kútforrása, Vay Sándor / Sarolta évtizedekkel később így idézte fel a történteket:

    „Mikor az új gránit-piramis elkészült, Ruttkayné Kossuth Lujza is eljött Alsó-Dabasra és megismerve a hantokat, ráborult a sírra, hosszan zokogott és imádkozott. A kormányzó nővérét lelkesen ünnepelte akkor Alsó-Dabas, Halász Olivér fényes ebédet adott, este pedig dalárda énekelt. Mikor fölhangzott a Kossuth Lajos azt üzente, Ruttkayné sírva fakadt s úgy mondta:

    - Szívembe zárom Dabast, mely nyughelyet adott atyámnak és mindig emlékezett fivéremre.”

    A Kossuth-koszorút a dabasi reformátusok igazi ereklyeként őrizték és a falunak is büszkeségévé vált. A XX. század két világháborúját a templom és vele együtt a Kossuth-koszorú is szerencsésen túlélte. 1948-ban az alsó-dabasi születésű Dinnyés Lajos (1901-1961) miniszterelnöksége folytán az 1848-as centenáriumi ünnepségek regionális központi helyszíne volt a község. Az egész napos program egyik díszvendége Tildy Zoltán (1889-1961) köztársasági elnök volt, aki a református templomba is ellátogatott. Az MTI március 14-én, a 18 óra 45 perces híradásában így tudósított erről:

    „A temetőből a köztársasági elnök és a megjelent előkelőségek a tüdőgondozó elé vonultak, amelyet Olt Károly népjóléti miniszter kérésére Tildy Zoltán köztársasági elnök nyitott meg.

    A köztársasági elnök ezután a református templomba ment, ahol megtekintette azt a koszorút, amelyet 1880-ban Kossuth Lajos küldött Turinból édesatyja sírjára. A koszorút a templom falába mélyített díszes szekrényben üveglap mögött őrzik.”

    Az 1950-es évek történelmi fordulata nem kedvezett a hazafiúi kegyeletnek, Március 15-e ünneplése is tiltottá vált. A koszorú ügyében a következő érdemi fejleményre egészen 1981-ig kellett várni. Dr. Szokody Gyula református lelkész 1981. március 15-én a református templomban Kossuth Lajos és családja dabasi kapcsolatairól tartott részletes, történeti összefüggésekre kitérő előadást. Ennek keretében jelentette be:

    „Sokáig kerestem a letört 8-dik rózsát, amelynek hollétére végre fény derült. Fehér Klára írónő egy dabasi látogatása alkalmával megnézte a Kossuth-koszorút és elmondtam néki a történetét. 1977-ben szombathelyi író-olvasó találkozón ezt megemlítette hallgatóinak, ahol jelen volt Bartók Lajos költő édestestvérének unokája /már idős nő/, aki elmondta, hogy a családban nagy kegyelettel őrzött rózsát a költő temetésekor a koporsójába tették.”

    Bartók Lajos sírja Budapesten, a Kerepesi temető 29/2-1-10 parcellájában található, síremléke Somló Sári (1886-1970) szobrászművész munkája.

    Az 1980-as évek végének világpolitikai és belföldi fordulatai a Kossuth-koszorú történetében is jelentős változást hoztak. 1889. március 15-én a dabasi ellenzék a pártállami szervek hivatalos ünnepségétől távol maradva, külön ünnepelt. Az akkor kialakult, hagyománnyá vált felvonulási útvonal fontos állomása a Dabasi Református Egyházközség templomkertje, ahol rövid műsor keretében nemzetiszínű szalagot kötnek az akkor ültetett és immár terebélyesedő Szabadságfájára, majd a rendszerint több száz fős menet minden tagja főhajtással tiszteleg a Kossuth-koszorú előtt.

    2002-ben, Kossuth Lajos születésének 200. évében a gyülekezet a dabasi Kossuth emlékeket összefoglaló képeslapot állított össze és forgalmaz azóta is. A mozaik-képeslapon természetesen a Kossuth-koszorú is helyet kapott, sőt a hátoldalt teljes egészében díszíti.

    2008. április 8-án Sólyom László köztársasági elnök Dabason a térség biogazdáival és agrártermelőivel találkozott, civil szociális fórumon vett részt és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselőivel is tárgyalt. Sűrű hivatalos programja részeként a református templomba is ellátogatott, kifejezetten a Kossuth-koszorú megtekintése céljából. Ezt a gyülekezet honlapja is megörökítette, büszkén hirdetve, hogy a turini iparművészeti alkotás porcelán virágait dabasi rózsák ihlették.

    Napjaink fejleménye, hogy Kossuth László hamvai - az 1969-es minden szempontból kifogásolható, diktatórikus eljárás korrigálásaként – 45 év kitérő után, halálának 175. évfordulója alkalmából, 2014. október 10-étől újból a Halász-család uralta történelmi miliőben, jó ízléssel parkosított környezetben, Dabas központjának református öregtemetőjében nyugszanak. A szertartás az egykori avatóünnepség koreográfiáját követte, így újabb relikviával, a turini koszorú Zsolnay-porcelánból készült másolatával gyarapodott a település, mely a Kossuth-ház Galériában kapott állandó helyet.

(2015)

    [1]A 2015. november 15-én, Csontos József Tiszteletes Úr segítségének köszönhetően végzett ellenőrző mérésem szerint a koszorú átmérőjének adata helyesen: 0,80 méter. V. F.

    [2] Ellenőrző mérésem szerint a faliszekrény belső mérete helyesen: szélessége 1,10 méter, magassága 0,90 méter. V. F.