Horváth Endre: Árpád-ból

………………………………………….Téged,
Ekképpen Huba Árpádhoz, fejedelmi vezérnek
Választánk. Te uralkodjál s ivadékod utánad
Rajtunk a legutolsóig. Valamerre szerencséd
Hordoz, mi követünk s karink védelmezik élted.
Védd te szabadságunk, melyért fölemeltetel. Őrizd
Mint apa, mint fejedelem a nemzetet itthoni létben
És künn szárnyrakelő fiait mint őrizi a sas.
Ellenség, ha reánk támad s táborba kiállunk,
Vagy mi rajta ütünk: feje légy valamennyi seregnek,
Béke idétt kiki független gyakorolja vezéri
Fönségét hadain. Ha nyerünk zsákmányban akármit,
Földet, ezüstöt, aranyt, embert vagy barmot elosztod,
Érdemkint köztünk: ne legyen benn része henyének.
Köz dolgunk külön és egyedül nem forgatod a kény
S kedv sugalomja szerint: hol kell, mi s éltes apád is
És te, tanácsba megyünk együtt végezni felüle.
Így mi megállapodik, tőled törvényes erőt vesz
Aki nyakas lészen megtartani: bűnhődik élte
Vesztével s mint dög temetetlen teste maradjon
És ha kibujtogatást hint köztünk és fejedelmünk
Közt szerez összeveszést: ő is fizet érte halállal
Hogyha te vagy véred valamelyike föl meri törni
Szerződésünknek szentségét: szálljon az isten
Átka reá; s megszűnt a nemzet függeni tőle.
Így akarunk fejedelmünknek. Szólj: kész vagy-e ilyképp
A fejedelmi vezérséget vállalni magadra?
   «Tisztes apák! – Árpád ezeket szólotta. – s vezéri
A fegyverben erős magyaroknak! minthogy előttem
Álmos apám tetszék: nem titkolom, én is akarnám
Őt fejedelmemnek. Hozzá vonz lelkem azonkül,
Amiket élemedett hősök ti! benne találtok,
S amiket én inkább ismérek minden egyébnél:
Most, mivel ellene mond, nem vádol gyermeki tisztem
Megsértése: szívem még is fönségnek utána
Nem sóvárg: ragyogása mivel terhelve sok éji
S nappali gondokkal, melyekben más feje nem fő.
Összevonó bizodalmatokat megvetni kevélység
Volna, tudom, tőlem, s ez okért érdemleni inkább
A fejedelemséget, mint sürögve keresni kívánom.
Tettetek: elfogadom. Legyen ifjúsága koromnak,
Hol kell általatok támasztva tanáccsal, üdősbek!
Ősi szabadságunk nem csorbul semmiben. Árpád
Bosszulója leszen, ha kit ellen törni tapasztal.
Ti velem, én veletek harcoljunk érte s hazánkért,
Melyért ezt hagyván, föltévők útnak eredni.
Ellenségtekkel fejedelmetek ütközik első,
És valamíg nem győz, kardját hüvelyébe nem ölti.
Fussanak ők, valamint e nyíl röpül égbe előlünk.»
Ekkor válla között átnyúlt tegzébe s kitántván
Egy nyilat, ágas aját megvont idegére feszíté,
S szempillantat alatt egyenest úgy lőtte az égnek,
Hogy hamar előtűnnék a látó fénynek előle.
Ezzel szálla Tatur nyergéből, s inte Hubának,
És a többinek is: csapkodják vértjeket össze:
Összecsapák és a magyarok valamennyen utánok,
S ébresztő vala pajzsok pönögése örömre.
Földre bocsátkozván a fők, a pajzsokat össze-
Fűzték vállaikon, homorún valamennyire fölrül,
A fejedelmi vezért fölemelték rajta merően
Álltában, szemközt nézvén a tábori testtel,
A méltóságnak  ragyogó fényébe merülve.
   Szólott a főpap: «Magyarok! fejedelmetek Árpád
Ez naptul. Csak az ő intésére harsanik a kürt,
A szent kard az övé, az övé a nemzeti zászló.
Így tetszett nektek, nekem így: vegye által ezennel.»
«Árpádot, magyarok kegyes istene, áldd meg erővel,
Elsőt a fejedelmek közt Etelének utána!
A kasza éle miképp a sarjút rendre teríti:
Dűljenek arca előtt fegyverrel népek azonkint,
És rettegje nevét a föld, valamerre kiterjed.
Ő az Etel folyamán kísérjen bennetek által,
És a Beszkédnek hegyein túl régi hazánkba.
A fejedelmeknek legyen ott fejedelme. Keletre,
Délre, nyugotra s hol a Göncölt forgatja az éjsark.
Vérontó viadalmak után a béke vigassza
Őt és gyermekeit s a had szerzette hazát is.
Ég és földi csapás távozzék tőle. Tej és méz
Folyjon az országban, mely lészen honja magyarnak.
Csillagok ez földön legyetek ti: köztetek ő nap;
Nap, mely enyhesztő melegével, titeket éltet.
Népeinek legyen apja, szegényt és özvegyet, árvát
Gyámoljon; s kit sorsa gyötör, szárnyéki takarják.
Árpád! (így szemeit most a fejedelemre szegezvén)
Áldja meg a magyarok kegyes istene fegyvered élét,
Áldja meg országod, miután elnyerted, ezernyi
Áldással s maradékidat is fogytáig az évnek.»