Darnay Kálmán: A csókosszájú várkisasszonyok

Százévnél hosszabb ideig uralta Vázsonykő várbirtokaival a Kamicsáci Horváth-nemzetséget. A híre fővitézek kezéről ahányszor elcsúszott a várúri mód, ugyanannyiszor vissza is került Vázsonykő öregtornya, ahol négy nemzetékük látott napvilágot.

    Kamicsáci Horváth Tamás nemcsak vitézkedő várúr volt. De vadűzésben is első legény, kinek arcaizma sem rándult meg a szembe rohanó sebzett vadkantól. Ricsajozásban pedig legméltóbb utóda a szomszédos Várpalota egykori urának, Thury Györgynek. Ki mint Kanizsa kapitánya búcsúzkodott el földi életétől.

    Horváth tamás kezére adta 1598-ban Pálffy és Schwarzenberg a törököktől visszaszerzett Vázsonykő várát. Olyan esemény volt a székfoglalás, amely alkalmat adott két megyére szóló hejehujázásra. Egyéb oka is volt a fővitéznek összecsődíteni Bakony s a balatonmenti várak urait és legénysorban járó fővitézeit. Előttük akarta meglobogtatni főkötő alá kívánkozó várkisasszonyainak napsugaras hajtincseit. Leányai eddig édesanyjuk oldalán hol a nagyszőlősi, hol a herendi, vagy csepeli várúri birtokok kúriáiban elrejtőzve gubbasztottak. Pedig szépségük hírét ugyancsak szárnyra kapta a várvölgy szele. Nagy barátságot köthetett Tamás várúr a gólya madárral, a mikor az öregtorony ágyasszobájában keblére ölelte szőkefejű hitvesét. A legenda megőrizte, hogy húsz hónap alatt megismételve két-két leánygyermeket röppentett be a piroscsőrű madár a dongaboltozatú asszonyszobába. Csodálatos egyformaság költözött az iker-leánypárokba. Tulajdon édesanyjuk még serdülő korukban is csak úgy tudta megkülönböztetni egymástól Rózát és Marikát, Évikét és Katókát, hogy más-más színű szalagot kötött nyakukra. Ez a feltűnő hasonlatosság fokozódott, mire elérték leányfakadásuk korát. Napsugaras hajuk alatt egyformán ragyogott barna szempárjuk. Igéző kecsességgel lejtették mind a négyen a „karingós”, a „nemeses” táncot. Ha mulatásra perdültek, a tekintetüktől begyulladt fiatal vitézekből kikívánkozott a rikkantó szó.

Fogsza meg, forgasd meg,
Teringesd meg, lógasd meg.
    

Szöktesd, fordítsd hamarjába,
Repüljön a rokolyája.”

    Nagy volt a készülődés Vázsonykő várában. A várőrség tanyázóhelyeit, az udvarbíró tágas portáját is kiürítették a vitézi vendégek befogadására. Mert nemcsak a várszék foglalásának zengő mulatozása vonzotta a szomszédos várak vitézi urait. De híre futamodott, hogy a Torna és Séd völgyében tanyát vert nagytülkös bölények végigkódorogják Bakony sűrűségének Balatonra hajló lejtőjét. Az őserdő vadóriásaival szembeszállni a harcedzett vitézeket is izgatta. Hagyomány szerint a ritka vad elejtőjét nem egyedül a bölény bőrével s tülkeivel jutalmazták. Kitüntetésképpen csókot is kapott a várkisasszonyoktól a szerencséskezű vadűző. A négy szőkefejű várkisasszony közül melyik nyújtja csókra száját, ez a gondolat izgatta a legénysorban járó vitézeket, míg paripáik hátán végigrótták Vázsonykő tekervényes útját. Estére kelve összeverődtek a szomszédos várak vitézi urai: Esegváriak, Gyulafiak, Garaiak, Ujlakiak, Podmaniczkiak, Kanizsaiak, Rédeiek, Rozgonyiak, Lengyelek, Sárkányok és a Rezi várából átléptetett hejehujás kedvű Petheő László. Tamás várúrból a meglepetés örömét mégis az váltotta ki, amikor az öregtorony kilátójából megpillantotta hóka paripáját táncoltató Nádasdi Tamást. Aki, mióta Petheő Zsuszika Alapi Gáspár hitvese lett, – szerelmi bánatában – a harcmezőn keresett vigasztalást. Két év után ma ölelkezett bele a vitézkedő főúrba a vágyakozás, összecsendíteni kupáját réglátott várúri barátaival. A török harci üstdobok dübörgését hegedősigricek búfelejtő zengedezéseivel felcserélni. Egyéb oka is volt Nádasdinak, hogy betáncoltatta paripáját Vázsonykőre. Hírét vette, hogy a földi élettől elbúcsúzkodott Alapi Gáspár uram hitvese megunva a ráöröklődött nagyobresi, turapolyai özvegyi kúriáit, visszakívánkozott Tátika várába. Leányemlékeit felidézve tekintetet akart váltani újra egykori széptevőivel, kiknek emlékei tavasz virágaiként színesedtek ki bensőjében. Rügyezni érezte újra, első szerelmének rejtek határait, melyek megbénítva gubbasztottak a leányfejére erőltetett főkötő alatt. Mert bizony szemrevaló asszony volt ma is Alapi Gáspár özvegye, kinek termetére ugyancsak rákívánkozott a táncos vitézek ölelése. Rövid házasélete a női vágyakozás virágfakasztó kilengése volt csak, akár a csókos napsugár csalogató melengetése, a bimbózárkájából kikívánkozó rózsának.

    Vázsonykő öregtornya hangos volt a várúri barátkozástól! Pedig ez csak ízleltetője a bölényhajsza utáni nagy ricsajozásnak. Maga Tamás várúr emeli koccintásra Szent János búcsúpoharát, hogy álomra hajtsa fejét minden vitézkedő főúr. Mert pihenttestű egész legény kell, hogy szembe állhasson Bakony bömbölő szavú vadóriásával.

    A hajnali szürkület derengése között a bástyás virrasztók tülkölése ébresztgette a fővitézeket.

    A várbíró tágas udvarházában össze is gyülekeztek induláselőtti szíverősítésre. A reggeli nap sugárverésétől csillogtak a tölcsérescsövű mordályok, a hajítólándzsák, kézbeli fokosok rézveretei a fegyverhordozók vállain. A Séd völgyéből felhangzó bölénybődüléstől ugyancsak megneszesült a reggeliző társaság. A szagos-kutyák nyüszikelése, a hajtókopók ugatása elnyelte az ónkupák csengését. Az újoncszámba menő fiatal vitézek izgalmukban a mordályok závárját vizsgálták, míg a lovaikra kapott erdőispánok a viháncoló hajtó-ebekkel eltűntek Bakony sűrűségében. Vázsonykő várura maga sorakoztatta vitézi vendégeit a vadhajszához. A legjobb váltóhelyre Nádasdi uramat tessékelte. Bal és jobb szomszédjául a híres bölényöldöklő Rédei László és Rozgonyi Pál fiatal vitézeket állítva. Ők védelmezzék meg dédelgetett főúri vendégét a szemben rohanó megsebzett bölény vagy agyaras támadásától. A legenda megőrizte a két legénysorban levő várúr vadhajszákra való rátermettségét. Mindkettőjük a csatazaj pihenőjeként Bakonyba húzódva, az őserdő járatlan ösvényeit taposták heteken át, a lombsuhogás lágy zenéjével csitítgatva felizgult idegeiket. Hősi felbuzdulásukban valósággal megvetették a vadásztársaik által felkapott kovasárkányos, tüzet lehelő öldöklő fegyvert. Úgy érezték, hogy a vérbeli vadász kopjavetéssel is útját állja a rohanó nagyvadnak.

    Tülkölés nyomán felhangzott a hajtó-ebek csaholása. A beláthatatlan sűrűségben törtető hajtók „Hajrá! Hajrá!” kiáltásaitól zengett az őserdő. Nádasdi Tamás fegyverhordozójával hármastörzsű faóriás tövében vert tanyázóhelyet. Felporozott mordályát ölébe fektetve némán hallgatta a hajkurászás zenebonáját. Gondolatai özvegysorba került szívebálványa, Petheő Zsuzsika körül tévelyegtek, ki nem adott hírt magáról, mióta visszaküldte karikagyűrűjét. Pedig azóta már régen megjárta római útját a szentszék periratos paksamétája, elhárítva vérrokonságuk házassággátló akadályát. Így mi sem állná útját boldogságuknak, ha Zsuzsika új életet váltva, özvegyfejjel beletemetkeznék erőszakos kézzel széttépett leányábrándjaiba. Szerelmes szíve egykori fellángolásnak talán új tápot adna a viszontlátás. Felidézve a tátikai solymászat édes örömeit…

    A lombsuhogásba belevész a tarkatestű harkály kopogtatása. A megriasztott szajkók síró vijjogó szava. A folyton közeledő ebcsaholás, a menekülő vadak csörtetésének recsegő-ropogó zajában tülkök csattogása hallatszik. Nőstények szerelméért viaskodó hímbölények csatározásait megzavaró ebtámadásra, a törtető vadóriás fekete teste kivágódik a sűrűségből. A halállal oly sokszor szembenézett Nádasdi Tamás kezében megremeg arcához emelt mordálya. A puskadörrenés nyomán nagy bődüléssel megrogyott hímbölény végső erejét összeszedve, vérbenforgó szemekkel rohant támadójára. A kézitusára készülő főúr kezében megvillant az öklözőtőr. Szomszédjának, Rédei Lászlónak kopjavetése a szügyön talált vadóriást akkor fektette Nádasdi Tamás lábai elé.

    Az őszi alkonyat csendje ráfeküdt Bakony sűrűségére. A vadhordó szekerek döcögve járták a hepehupás erdei utat. Mögöttük kullogó hajtó-ebek kéjelegve nyaldosták a lógó fejű agyarosok elejtett agancsárok vércseppjeit.

    A nap hőse Nádasdi Tamás volt: reá irigykedtek a Kamicsáci Horváth leányok csókos szája után epekedő fiatal várurak. Mert ősi juss szerint, nem a kegyelemdöfést osztó vitéznek, hanem a rohanó vadóriás feltartójának jár ki a vadászdicsőség elismerése.

    Az esthajnali csillag bepislogott Vázsonykő öregtornyának ablakán, amikor a táncos vacsorához kiöltözött vitézek beléptek a dongaboltozatú ebédlőbe. Ott várt az igazi meglepetés Nádasdi Tamás uramra, amikor szembe találkozott Petheő Zsuzsikával. Az üdvözlő szó is elhalkult ajkán, ahogy belekapaszkodott tekintete az új fiatalságot váltott menyecskébe. Zsuzsika most is nyakán hordta Dolcsi István urammal küldött acélláncét. Füstbe ment eljegyzésük zálogát. Mélyebb barázdát vágott a lezajlott két év – a híres solymászó – Frakszin nagyasszony arcán. De az ő tekintete is mintha megszelidült volna, amikor békülő jobbját csókra nyújtotta Nádasdi Tamásnak.

    A sors véletlenéből egymásra talált fiatalok szívverése, életre kelt régi szerelmüknek olyan beharangozása volt, mint a tavasz megújulását hirdető ibolya virágfakadása.

    Az öregtorony erkélyén tanyát vert hegedősigricek zengedezései között megindult mulatozás asztalbontáskor érte el a tetőfokát. Akkor emelte Vázsonykő ura poharát a nap hősére, a sorsot húzatva leányaival a jutalomcsók irányában. Az izgalom akkor markolt bele igazán a halványképű várkisasszonyokba, ahogy a szerelmi megérzéseitől áthatott Nádasdi uram átutalta a jutalomcsókot osztályosának, Rédei Lászlónak. Mert hát olyan daliás fővitéz volt is Rédei uram, kivel szívesen elcserélték volna főkötőre pártájukat Bakony összes leányszépségei. A szerencse Katókára mosolygott, meg is kapta nyomban az előlegül kijáró kézszorítást a bölényöltő fővitéztől. A jutalomcsókot majd akkor lopja le ajkáról, ha a „karingós” táncban összeölelkeznek.

    A palotás incselkedő uátn végét járta az ugrótánc, amikor észbe kapott Rédei uram. Melyik is lehet a négy közül Katóka, a karingós táncra lefoglalt csókos párja? Zavarából Rozgonyi Pál mentette ki:

    -Szag után, öcsém! Ahol rezedaillatot érzesz, ott vár reád Katóka!

    Horváth Tamásné várasszony kitalálása volt, hogy a táncos ebédekre Katókát rezeda-, Évikét jácintus-, Máriát ibolya., Rózát viola virágillatba fürössze meg. Találjon rá bármelyikre legénypárja, ha utána kívánkozik.

    Rédei Lászlóra pedig különösen szemet vetett a nagyasszony. Mindenképpen rá akarta tenni kezét a horgára akadt fővitézre. Hátha Évike, Mária, vagy Róza csókos lehelete mélyebben markol a várúr szívébe, mint Katókáé? Így fogamzott meg agyában asszonyi cselvetése. Az ugrótánc szünetében feltessékelte leányait a tükrös szobába s mind a négynek rezeda-illatra locsolta teste hamvát. Ki is tanította leánymagzatait, hogy hárítsák tovább a kapott csókot. Még akkor is, ha Katókára találna a karingóstánc első ölelése.

    A rezeda legénycsalogató illata belepörgött a borgőzös táncos szobába, amikor a nagyasszony selymes hacukába bújtatott leánymagzatait a márványos várópatkára tessékelte. Meg is neszesültek a kedvre hangolt vitézek a leánylehelettől. A legközelebb ülőt Rédei uram ölelte derékon és bepördítette a karingós-táncosok sorába. Le is lopta első fordulónál ajkáról a kijáró jutalmát. Évike csókos szája önfeledten tapadt a várúr bajusza alá. Csak később hárította át Katóka tartozását előtte keringőző nővérére. Mire véget ért a hegedűs igricek zengedése, egymásra utalt hét rezedaillatos lopott csók melengette Rédei László szívetáját.

    Vázsonykő öregtornyának emeletéről elhangzó vitézi mulatozás zenebonáját szárnyára kapta a hajnali szél. Közéjük kívánkozott a leánycsóktól megittasult fővitéz is, hogy csitítgassa szíve háborgását. De bizony hiába fogadták riadalmas pohárcsengéssel a dáridózó várurak a táncos vitézt. Rédei uramba sehogy sem bírt beleölelkezni a hejehujás mulató kedv. Ott parázslott arcán a Kamicsáci-leányok csóktüze akkor is, amikor Ujlaky Lajos, kopjavetését dicsőítve, poharat ürített éltetésére. Katókát illető nyolcadik csók motoszkált Rédei uram fejébe, attól várta szíve zakatolásának elhalkulását. Faképnél is hagyta ricsajozó barátait, ahogy felszűrődött a rázendített „nemeses” andalgó zenéje. De hát nagy dolog ám borgőzös fejjel végigróni az öregtorony emeletének teker vényes lépcsősorát. A láncon csüngő olajmécs pislogó szürkületében, ingó léptekkel tapogatott Rédei uram lefelé a csúcsíves gádoron. Akkor törülközött vcáratlanul orrába a rezeda-illat:

    -Csak nem?

    Hogyan, hogyan se történt, de odafonódott nagyhirtelenében a táncos vitéz karja a felfelé igyekv ő várkisasszony dereka köré. Ennek a nyolcadik csóknak már párja is akadt. Nem is fogytak ki az ölelkezésből, míg rájuk nem világított a táncos szoba mártott gyertyáinak fényessége…

    A háromnapos székfoglaló búcsúzkodó órájában két egymáshoz simuló elgyűrűzött szerelemes pár rótta végig Vázsonykő várának tekervényes útját. Nádasdi Tamás gersei Petheő Zsuzsika mellett léptette paripáját. Kamicsáci Horváth Katóka ölelkezve kísérte el a kotyogó malomig csókon szerzett vőlegényét… Az egetjáró napsugár verésében meg-megcsillant az egymással kergetődző potykák ezüstös teste. Tapolca vizének halk csobogását elnyelte az „agyagliki” malom kotyogása. Onnan kélt szárnyra egykor Balassa Bálint lantját pengető regös diáknak a csókosszájú várkisasszonyok legendáit megörökítő verses zengeménye:

„Kamicsáci lányok csókra termett szája,
Rózsaként piroslik mindnek két orcája.
Szempárjuk férfiak szíveit átjárja,
Nem akad Bakonyban szépségüknek párja.

Marika és Róza, Évike, Katóka,
Mind a két ikerpárt, egy anya magzotta.
Vitéz legyen, aki látásra megmondja,
Táncközben melyiket ölelgeti karja.

Ibolya, viola, jácintus, rezeda,
Virágvíztől szagos, leánytestük hamva.
Sugaras hajukat, Várvölgy szele járja,
Derekuk vitézek ölelését várja.”  

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf