Gárdonyi Géza levele – Szarvassy Margitnak

Az Egri csillagok írója egy hozzá illő komoly nőbe volt szerelmes, de „gyávának” bizonyult magához kapcsolni. Úgy járt, mint egykor Kemény Zsigmond tragikus hősei: eljutott a boldogság kapujához, kezét rátette a kilincsre, de azt lenyomni már nem volt elég „bátorsága”. Erről árulkodnak „szerelmes” leveli. Ennek a „félénkségnek” az lehetett az oka, hogy első házassága nem sikerült.

1.
1901. január. 4.

   Kedves Marti!

   Vonja vissza a levelét és tekintse meg nem írottnak, mert bizonnyal mondom, fekete vonallal húzza át a jövendőjét, csakúgy, mint ahogy én életem is át van húzva. Maga eddig – kedves jó leány – nyugalomban élt, legalábbis annyi nyugalomban, amennyi a földön elérhető, s most az én meggondolatlan levelem folytán érezni és szenvedni fogja azt az állapotot: mi az, mikor a hibás törvények és társadalmi osztályok folytán az embert nem a szeretet kapcsolja az emberhez, hanem az egyházi forma, s ha a szeretet elrombolódott, a forma marad eltéphetetlen, nehéz bilincs, – ha a másik bármi okból így akarja.
   Én, amikor először láttam Kegyedet, abban az első órában úgy éreztem Kegyed iránt, mint ma, és mint a közbeeső időben. Ez volt az oka, hogy önkénytelenül is figyelmesebb voltam Kegyed iránt, s amit jólesik látnom, észrevett, s bizony nemegyszer, mikor Kegyeden azt láttam, hogy sejt valamit, eszembe jutott az állapotom és iparkodtam közömbösséget mutatni. Mért írja Kegyed, hogy sajnálja az időt? Gondolja meg, micsoda szenvedés lett volna az az idő, ha én abban az első órában azt mondom Kegyednek: Maga nekem a legkedvesebb! Hát aztán mi lett volna azalatt a hat év alatt? Csókoltuk volna egymást üvegen át. Jobb volt így, Margitka: Maga nem tudta azt, hogy szeretem, én meg lakatot hordtam a szívemen, ha vérzett is belé.
   Ha nekem férfi-ismerősöm van, aki testvére az én lelkemnek, azt mondom neki: te szeretsz engem és én szeretlek téged; éljünk együtt, mert öröm nekünk együtt élni, – és így cselekszünk. De más a helyzet férfi és nő között: a hat év csak az epekedések szakadatlan láncolata lett volna, ami kínos érzés, Margit. De mármost, az én hibám folytán, fel van törve a pecsét. Én nem bírtam megállni, hogy meg ne látogasson; mert Kegyed barátjának nevezett, azt gondoltam, hogy egyik jó barát a másikat meglátogathatja, s ez a gondolat takarta előttem az eshetőséget, hogy úgy viselem magamat, mintha férfibarátom volna. Gondoltam, így eljárogatok majd Kegyedhez, és Kegyed azt fogja nekem mindig mondani: Barátom. – Én meg azt fogom mindig gondolni: Kedvesem. És aztán átéljük szépen az életet, s majd mikor magánál is december lesz, nálam is, egyszer majd én, ráncos képű ősz ember, azt mondom teakevergetés közben: Bizony, Margitka, bizony… Aztán maga azt fogja gondolni, hogy nem mondtam semmit, pedig én meg nagyon is sokat gondoltam mondani.
   Mindezeket gondolja át, Margitka, és írja meg: kettőspontot tegyünk-e a mostani állapotunkhoz, vagy csak szimplát. Válaszától függ, hogy meglátogassam-e?

Géza

2.
1902. április 2.

   Kedves és tisztelt Margitka!

   Köszönöm, hogy még Kecskeméten is eszébe jutottam. Ez, lássa, azért történt, mert Kecskemét messzebb van Egertől, mint Budapest. Egy közmondás azt tartja, hogy aki távol van a szemtől, távol van a szívtől is. Rajtam ez fordítva teljesedik be. Már húszéves koromban észrevettem, hogy engem ott szeretnek legjobban, ahol nem vagyok; ahol jelen vagyok, ott rendesen én vagyok a tizennegyedik. De azt is meg tudom érteni, miért van. A nemíróember magával hordozza a lelkét, az íróember kiadja a könyveiben. Ez az oka, hogy engem sok ember szeret lélekben, de a valóságban – kétségbeesem, ha erről gondolkozom.
   Maga is megtalálta Kecskeméten az én másik valóságomat. Bezzeg, ha ott voltam volna. De csak tréfálok, most igazán tréfálok. Amikor az előbbi levelemet írtam, nem tréfáltam, mert csakugyan rég elmúlt a bajom; hiszen nem is volt betegség, csak nagyfokú zsibbadás. Soha életemben nem voltam egészségesebb, mint most. Verseket írok, egy kötet különös verset, történelmit, s azt hiszem, ez az a kötet, amelyért érdemes volt a kalamárissal megismerkednem. Azt hiszem, egy év alatt megírom. Közben talán megírom Annuskát is, ámbár nekem nincsenek olyan jó reményeim, mint Kegyednek. A nők lelkivilágából kicsiny rész az, amit én ismerek, s itt két nőt kell előállítanom: egy 16 éves csökönyös leányt és egy hozzáillő anyát. Sokszor rá kell ülnöm a vonatra, hogy hozzájuk eljussak. Mondtam talán már, hogy én a vonaton komponálok. Minden utazásomból egy csomó jegyzettel térek haza. Most az a szándékom, hogy Olaszországba megyek, talán már holnapután.
   Az nincs olyan messze, mint Tótfalu. Minden hely borzasztó nekem, ahol nyugalmas hotel nincsen. Tótfalun bizonyos, hogy nincsen. Annyi szép fürdőhely van Magyarországon: Jegenyén öt-hat szép villaáll folyton üresen. Parádot a legregényesebb fürdők közt emlegetik, a nagyváradi Püspökfürdőről csodákat beszélnek. Borszék nagy és szép út, de az ember kifut ott egy más világrészbe, ahol örökzöld erdők vannak és nagy csendesség, de azért van a közepén emeletes hotel, amelynek konyháján párizsi szakács főz. És ebben a legszebb erdélyi fürdőben 40-50 frt egész nyárra egy szépen bútorozott 2 szobás, konyhás, kertes villa. Ott írtam a Bort.
   Hát mért ragadtak Kegyetek úgy bele abba szúnyogos, mészporos, forróságos Tótfaluba?
   Kezét csókolom

G. Géza