Czuczor Gergely: Hunyadi

Ki áll amott a szirttetőn.
     Hunyad magas falánál,
S körül tekint a sík mezőn
     Az esti fénysugárnál?
Hunyadi ő, az ősz vitéz,
Hazáját most nem űzi vész,
     Várába száll nyugonni.

De hírnök jő s pihegve szól:
     «Uram, hatalmad eldűlt,
Hazádon nem kormánykodol,
     A polcra már Ulrik ült.»
«Ha úgy akarta a király,
Hunyadi akkor félre áll.»
     Mond és marad nyugodtan.

Más hírnök is jő csakhamar:
     «Törnek reád, uram, félj,
A főnemesség nyelve mar,
     Előlök, mint lehet, térj.»
«Hogy törnek rám, hihetni bár,
De úgy nem, mint török, tatár.»
     Mond és marad nyugodtan.

«Uram, hős vajda, véredet
     Szomjazza egy gonosz szív
S hogy oltsa fényes éltedet,
     Külföldre álnokul hív.»
«Rém célza már nem egy halál,
S ha Isten hagyja, eltalál.»
     Mond és marad nyugodtan.

S a mint fennáll, a mint lenéz
     Nyugalmasan szívében,
Habos lovon fut egy vitéz,
     S vérlobogó kezében,
S kiált: «édes hazánk oda,
Nyakunkon a török hada.
     Siet kivívni Nándort.»

«Pogány jó? hah! nem tűrhetem
     – Mond és tűnik nyugalma –
Magyar hazán és nemzeten,
     Nem dúl pogány hatalma!»
S acélt ragad, lovára kap,
Csatáz, vív, izzad éj és nap,
     S míg nem győz, nincs nyugalma.