vitéz Somogyvári Gyula: Fekete madarakról

A sóhajok: nagy, sötét madarak,
az éjszakában elbolyonganak.

Lélek-odúból kiröppennek este
és barangolnak fényeket keresve.

Csöndes madarak. Némák, szótlanok,
megkopogtatnak egy-egy ablakot

s aztán riadtan messzire szállnak:
gyásza van minden Sóhaj-madárnak!…

Összeütődnek nagy-néha ketten
s egymás szemébe néznek meredten.

Rémülten látják egymás bánatát
és menekülnek, suhannak tovább.

Valahol… régi várromok alatt
összeverődik egy-egy bús csapat

s együtt keringnek sűrű rajokban
és fényt keresnek az ablakokban,

de mécsvilág most nem reszket soha
s a bús madár-raj egyre vándorol…

S mihelyt a hajnal szempillája rebben:
– nyom nélkül tűnnek el a végtelenben.

…Magyar éjben a Sóhaj-madarak
most seregestül járnak, bolyganak.

Esti madarat, ha láttok, emberek,
hajtástok meg a fáradt fejetek,

mert olyankor a hangtalan sötétben:
– magyar sóhajok húznak át az égen…