Gyökössy Endre: Doberdó

A debreceni 3-as honvédeknek

Pajtás, hol hagytad bogárszép hajad
Fekete, csillámló tüzét?
Olyan hófehér fiatal fejed!
Zokogva borul rá szüléd.

Hamvas arcod porcelán bőre
Kusza ráncokban aszalódott…
Hol volt, hol nem volt, volt egy szép lány –
Még irgalomból se ad csókot.

Rogyüra rokkant dúsizmú inad,
Béna madárszárny két kezed…
Pajtás, az élet veszettül nehéz!
Kenyered mivel keresed?

A dal torkodbul és szívedbül
Kiszikkadt az utolsó cseppig…
Meddig lehet még bukdácsolni,
Óh, ilyen kókadt kedvvel, meddig?

Még nemrégen szikrázó két szemed
Nézése olyan tétova…
Belőled, fonnyadt embertörmelék,
Ép ember nem lesz már soha!

Penészt ettél, rozsdát ittál rá?
Vagy megrontott valami rontás?
Vagy a pokolban dáridóztál?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
 – Doberdónál harcoltam, pajtás!