Gasparics Márk ferences rendi szerzetes, az 1848-49 -es szabadságharc elfeledett vértanúja

Gasparics Márk [eredetileg Kilit,] ferences szerzetes született 1810-ben Drávaegyház [Cirkovljáu, Zala Vármegye] községben közönséges paraszt szülőktől. Iskoláit, mint Szent- Ferenc-rendi szerzetes növendék végezte, 1827. október 23. lépett a rendbe; 1833-ban misés pappá szenteltetett föl. Hitszónok volt Szent-Antalban, azután Pesten, közben nevelősködött, kitűnt, mint ékes szavú egyházi szónok. Beszédeivel különösen a nép józan életére hatott. /Cikkeket irt a Hírnökbe /1844. 88. 89. sz. Még valami Kunossért stb. / Az 1848-49. szabadságharcban szabadelvű beszédeivel lelkesítette a népet.  Rendíthetetlen hazaszeretete a szabadságharc után szomorú időkben sok üldöztetésben volt része, sokáig kellett bujdosnia, hosszú ideig álnév alatt rejtőzött, míg végre egy elejtett szava nyomra vezette üldözőit, elfogták, bebörtönözték s 1853. szeptember 12-én kivégezték Pozsonyban. A  Makk-féle szervezkedés [székelyföldi szervezetének legfőbb vezetői, /bágyi/ Török János teológiatanár, martonosi Gálffy Mihály ügyvéd és (nagyváradi) Horváth Károly földbirtokos] miatt később kivégzett ferences szerzetes, a törvényszék előtt szocialistának vallotta magát. Leveleiben kifejtette, hogy a »communismus« feltűnése történelmi kérdés, az ipari fejlettséghez van kötve, és még ezért nem időszerű Magyarországon /1850. április 25./. De ugyanekkor másokkal együtt ő is a személyi kapcsolatokban kereste a társadalmi ellentétek magyarázatát. Elföldelték a kivégzés helyén s sírját letaposták, hogy nyoma se legyen, hogy a kegyeletes utókor emléket ne emelhessen azon a helyen, hol gyászos módra, dicső vértanúhalált szenvedett.
Sírját nem jelöli emlék, de állt emléke szülőföldjén, Perlak városában, [1944-ben ezt jugoszláv partizánok lerombolták] s élni fog emléke a szívekben mindaddig, míg magyar él e hazában!

    Munkái:

    1. Egyházi beszéd, melyet az elfelejtetlen kárt, nyomort, ínséget és szomorúságot okozott 1838-diki árvíz elmúltával a kesergő pestiekhez sz. György hó 1-én monda s hallgatói közkivánatára a károsult szerencsétlenek segedelmezésére ki is nyomata. Pest, 1838.
    2. Az Út, igazság és élet, vagyis a megváltó szelíd lelke szeretetben és igazságban, melyet több beszédekben hallgatóival ismertette. Pest, 1839.
    3. Korszerű szózat felsőkubinyi Meskó Gyurihoz és minden nemes magyar ifjúhoz. Az élet, hitvallás, tudomány, erény és hazafiúság ügyében. Pest, 1840.
    4. Szózat a káromkodás ellen. Pest, 1841.

    A Zalavármegyei Hírlap, 1903. augusztus 2. száma így emlékezik vissza rá:

    Horvát ajkú franciskánus barát volt Gasparics Márk, de magyar volt szívben s a magyar ügyért a szabadságharc után vértanú halált szenvedett. Drávaegyház község elöljárósága a vértanú emlékére Perlak község piacán emelt szobor kerítésének a drávaegyházi szülőházán levő emléktábla kijavításának költségeire gyűjtést indított. A hazafias felhívás, amelyet olvasóink áldozatkészségébe ajánlunk, így szól: „ötvenszer övezett koszorút a mártír hősnek sírjára a fakadó virág, ötven éve immár annak, hogy a pozsonyi piac téren vértanú halált halt a franciskánus Gasparics Márk, kinek hazaszeretete példát ritkító a nemzetek történelmében, ki bár horvát ajkú szülök gyermeke volt, de kebelében magyar szív dobogott s ajka a szabadság szent igéjét hirdette. Az volt a bűne, miért neki is, miként a többi jóknak, a „legjobbjainknak" meghalni kellett. Ötven év nagy idő, s az emlék mit Perlak piac terére az utókor emelt, még mindig bekerítetlenül, alapzat nélkül áll s a tábla, mellyel községünkben levő szülőházát megjelölte, romlásnak indul olyannyira, hogy maholnap nem a hálás megemlékezés jellegét viseli. Nem kincseket kérünk nemes Zala vármegye közönségétől, csekély összegre van szükségünk, hogy célunkat elérjük, elég ha a vármegye minden polgára csak pár fillérrel járul is hozzá s akkor szeptember 3-án mint a mártír hős halálának ötven éves évfordulóján annak felemelt s feldíszített emlékoszlopa és táblája büszkén fogja itt a határon a szomszéd nemzetiségnek és az egész világnak hirdeti, hogy Magyarország hű fiairól megfeledkezni nem tud." — A gyűjtött összeget Drávaegyház község címére kell küldeni.    

    Balatonvidék, 1903. szeptember 20. száma ezt írta:
  
Alig hogy az alábbi beszéd elhangzott, Kramarios Viktor perlaki kereskedő horvát nyelven tartott szép beszédben méltatta a nap jelentőségét, hosszas éljenzést ós tapsot érdemelve ki.
Majd a nagy vértanú családjának egyik fiatal tagja Gasparics György pécsi egyházmegyei papnövendék tartott lelkes beszédet. Az egész ünnepély lefolyása méltó volt a vértanú dicső emlékéhez, s a közönség lelkébe, szívébe mélyen bevésődött annak emléke. A társas vacsorát a nagyvendéglő emeleti helyiségeiben tartották meg, részt vett, azon úgy a vidéki, mint a perlaki közönség. A kedélyes társalgás közben a nagykanizsai irodalmi és művészeti kör dalárdája kuruc dalokat énekelt majd a perlaki cigányzenekar magyar nótákkal gyönyörködtette a közönséget. A folytonosan lelkes hangulatban lefolyt, társas vacsora után a vidéki közönség nagy része sietett, hogy az esti vonattal még otthonába utazhassék, de sokan ott maradtak s jó kedvvel, lelkesen táncolt, mulatott a késő reggeli órákig. Örömtelt szívvel mondhatjuk el, hogy mindenki, aki «csak részt vett a gyönyörű ünnepségen, olyan emléket vitt magával, mely egész életében élni fog szívében, lelkében.    

    Magyarok!
Egy nemzeti vértanú emléke előtt, állunk! A hazaszeretet s az önfeláldozás legmagasztosabb érzelmei hatoljanak be a mai napon szívetek mélyébe, töltsék meg egész valótokat s s ezen szent érzelmek hatása alatt, azok emlékét idézzétek fel hazánk dicső múltjából, kik életükkel ós vérükkel segítők visszavívni szeretett hazánk szabadságát ós függetlenségét!
De ne az elsőkre, ne a vezérekre gondoljanak most, — hanem a névtelen hősökre gondoljanak most, — hanem a névtelen hősökre s azokra, — kik szerényebb körben működve bár, — mégis az egész magyar nemzet osztatlan s örök hálájára tették magukat érdemesekké — kinek neve tán kevésbé ismert a nagy világ előli, — de a kiknek neve a magyar nemzet történetének aranykönyvébe kitörölhetetlen betűkkel — a kiöntött, vér betűivel —van örök időkre beírva! Muraköznek is volt számos ilyen nagylelkű bajnoka a szabadságharcban, — ezek közül egyet élete és működése a nemzet hősévé, — halála pedig a nemzet vértanújává avatott, — kinek emlékénél a hazaszeretet egyesit ma bennünket. Ez a vértanú — Gasparics Márk !
Tetteit a történelem örökítette meg s ezek a tettek minden szónál ékesebben hirdetik az ő nagyságit! Szívében a honszeretet olthatatlan tüzével, — baljában a keresztre feszített, Megváltót magasra emelve, — jobbjában kivont karddal, barátcsuhában járta be egész Muraközt g a megtámadott magyar szabadság, — a magyar függetlenség szent eszméjének védelmére hívta tel a horvát ajkú, de szívében igaz magyar érzelmű népet azzal a jelszóval! «Ki hazáját szereti, Istent szereti, ki hazáját elárulja, — azt megveti az Isten!»
De az ö ós bajtársai lelkesedése — sajnos — nem volt képes megmentem a szent ügyet,, melynek életét szentelte ! Vértanuk bujdosni volt kénytelen a hatalom vérszomjas orvkeze elöl!
Elfogták — kivégezték . . . !
De emléke nem halt meg, — hanem élni fog örökké, — míg csak egy igaz magyar szív dobog s ezen szerény emlékoszlop időtlen időkig hirdesse nekünk az Ö nagyságát és dicsőségét!
Most. pedig hozzá ok fordulok magyar ifjak !
Ápoljátok szívetekben azokat a termékeny s áldást hozó eszméket, — melyeket Gasparics Márk hirdetett !
Emeljetek egy oltárt szívetekben Muraköz vértanújának — Gasparics Márknak is, — lobogjon e szent oltáron mindig az a szent s örök tűz, mely vértanunk szívét bevitette s mindnyájan véssétek jól szívetekbe Vértanunk utolsó szavait — melyeket ez emlék felírása is hirdet: Éljen és örökké élni fog a haza!»
   
*

Majd megkoszorúzták az emlékoszlopot. És pedig:
1. A perlaki hölgyek háromtagú küldöttsége.
2. A nagykanizsai irodalmi és művészi kör.
3. A csáktornyai tauitókepezde
4. A nagykanizsai főgymnasium ifjúsága és tanárai.
5. A nagykanizsai kereskedelmi iskola növendékei ós tanárai.
6. Perlak közönsége, kik miudannyian szebbnél szebb nemzeti szinü szalagokkal díszített babérkoszorúkat és élő virágokat helyeztek a megdicsőült- vértanú emlékoszlopára.
Felszólalt még Benczik József kanizsai főgymnasiumi tanuló is.
Végül a nagykanizsai irodalmi és művészeti kör dalárdája a Szózatot énekelte az egész közönséggel együtt.    

   
összeállította –cspb-