vitéz Somogyvári Gyula: Sereginduláskor

Lelkemből csiholt parányi szikra
Lobbanj hát lángra az oltár kövén!
Fakuljon most a hajam galambőszre.
Öregedjen a kezem reszketősre,
Legyen a szavam táltos-kiáltás
S ti, akik hisztek pogány magyar hittel:
Jöjjetek, gyűljetek ide körém!

Égjen a tűz és szálljon a füstje…
Síposok, dobosok szerszáma zeng…
Kikiáltom a torkom rekedtre!
(Kútfők vizénél, pázsitos berekbe,
Jajdul a régi, ázsiai szó)
Lobogjon a tűz és bodrozó füstje
Lejtve, remegve az égre kereng…

Jajdul a régi ázsiai szó
- Ősi pogány és nyakas hiszekegy –:
Hiszem én az örök magyar-szerencsét,
Hiszem, hogy vérünk és életünk szentség,
Hiszem, hogy soha el nem pusztulunk,
Hiszek a Földben és hiszek a Kardban
S hiszem a magyar pásztortüzeket…

Hiszek a Földben és hiszek a Kardban,
Hiszem a kemény hun-magyar fajtát,
Hiszek hittel az elszakíthatatlan,
Örökké-miénk Négy Magyar Folyamban,
Hiszem és vallom a Három Hegyormot
S hiszem – ha meg is köveznek érette –
A tüzes magyar „rajta-rajtát!”

Hiszem, hogy ez a parányi szikra
Lángra lobban az oltárok kövén
S mire megfakul hajam galambőszre
S megöregszik a kezem reszketősre,
Addig ez az új táltos-kiáltás
Millió magyart, hívő hitű lelket
Hajt imához a négy folyó közén.

                                                            1919. június