Berde Mária: Az én apám

         – Erdélynek –

Az én apám tudott jól franciául
A Bázelben németeknek prédikált.
De mikor elment Szolnokdobokába,
Román szótárt vett és grammatikát.

Öt nem volt ott a nyájban pásztor,
És sok magyar feledte már szavát –
Kallódó lelkükért apám a kátét
Románra fordította át.

Zsidók is éltek ott, Buzgók s szegények.
S az én apám zsidóul is tudott.
S jöttek hozzája nagyszakállú vének:
Hallgatni az ótestamentumot.

Mint gyermekek ülték körül apámat,
Bár harmincéves hogyha volt csupán,
És olvasott és magyarázott nékik
A Szentírásból az apám.

A földesúrnak volt egy kis leánya
S apámhoz így szólott a földesúr:
„Hittanból is készítsd vizsgára őt,
Nem hagyhatom, hogy elmenjen hazúl.

Hogy nem híved? Add rája paroládat,
Hogy azt tanítod, amit megkíván
Kátéja.” – És zárdában jelesre
Vizsgázott le a kis leány.

Az én apám úrvacsorát ha osztott,
S hazakerült a rész, mely a papé,
Újból terített a szent maradéknak:
„Nem a miénk – így szólt – az agapé,

Hanem azé, ki valamennyiünkért
Egyforma kínnal szűrt és aratott.”
S mindnek, ki aznap a küszöbre lépett,
Italt kínált és falatot.

Az én apám, mielőtt sírba szállott,
Egy sor ártatlan hajnalkát vetett.
Az örök hajnalt hozták a virágok
És elvitték a földi életet.

S halottnézőbe a ravatalához
Eljött egy sosem látott idegen,
Megállt a lábánál s azt mondta nékünk:
„Krisztus járt benne idelenn.”

És bár az én apámat sírba tettük,
Azért ő meg nem halt, én jól tudom.
Csak az üvegcse tört el, ám az illat,
A lélek jár kötetlen-szabadon.

Isten kiskertjét őrzi s az virágzik
Abban, ki gyűlölettelen szeret –
És száll apám közöttünk, mint a jó szél
A jó vetés felett.