Dr. Eisler Mátyás: Magyar hebraisták a XVII. században
A reformáció nyomán támadt mély érdeklődés a szentírás és annak nyelve iránt, valamint az ebből fakadt széleskörű és beható tanulmányok a héber és a vele rokon nyelvek területén hazánkba is eljutva, a teológizáló közszellem kedvező hatása alatt jelentékeny irodalmat teremtettek, mely a XVII. században éli virágkorát. Ebben az időben élnek és tevékenykednek a legkiválóbb magyar hebranisták, mint Pécsi Simon, a szombatosság apostola, akinek „csodálatos jártasságát a héber, talmúdikus, rabbinikus, szamaritánus, szír, káld és arabs nyelvekben” már jelölt korában dicséri Tofäus Mihály, nagyváradi rektor-professzor; Komáromi Csipkés György bibliafordító és magyarázó, egy derék héber nyelvtan szerzője, aki héber nyelvű beszéddel foglalt széket Debrecenben; Weszprémi István, aki az Új-Testamentumot szír nyelven adta ki, vagy talán csak készült kiadni; a pozsonyi születésű Magnus György Frigyes, augsburgi rektor, ki héber, káld, szír és arabs nyelven verselt; Kölcséri Sámuel, egy kiváló nyelvészeti értekezés szerzője, akit Coccejus János, a hírneves leydeni teológus héber nyelvű verssel üdvözölt. Ők valamennyien, számos más társukkal egyetemben, a magyar tanári és papi székeken buzgón terjesztették a szent nyelv ismeretét a tanulnivágyó ifjak között, akik idehaza alapot vetve e nemű tanulmányaiknak, a külső országokbéli „akadémiákon” tetőzték azokat be, ahova nagylelkű pártfogók anyagi támogatásával – amint ma mondanánk: külföldi ösztöndíjjal – mentek ki. Nem is igen volt valamirevaló diák, aki nem ment „peregrinatióba” külföldi főiskolákra. Az így szerzett összeköttetések arra is jók voltak, hogy később megírt munkáikat kinyomathassák.
Ez Nyitra. A legrégibb vár, mely Nitrava, Nitrevo néven már Augustus római császár idejében említve van s a markomannok és quadok birtokába jutván, nevezetes várerőd [Vurum] volt. 
Érdemes-e, ha bármiért igen, akkor meddig érdemes titkolni a szerelmet? Egységes recept, tudományos alapozottsággal vagy akár gyakorlati tapasztalattal aládúcolva, nem létezik, kár az időért, ne is keressük. Mindenesetre 91 évesen, a Viharsarokban élő, törékeny alkatú, többszörös dédnagymamaként már bizonyosan nincs értelme tovább titkolni a háromnegyed századdal korábbi romantikus kapcsolatot. Különösen, ha az egykori kedves már messziről, mindig kitűnt a társai közül, igazi jó kiállású, szemrevaló legény volt, ráadásul nagyon szép verseket írt, és, ugyan a fiatal életét kellett érte odaadnia, de még világhírre is jutott.
