Babits Mihály: Gróf Listius László

Ihol ama híres gróf Listius László,
írtam krónikámat, magyarokért gyászló,
ritmusban a gaz tar vérpatakot gázló,
fegyver, hadieszköz, címerek és zászló.

Haj mit ér az fegyver? Haj mit ér az virtus?
Plútó országában elhallgat a ritmus.
Egy igaz dicsőség, melyet szerze Krisztus,
ragyog örökkétig, égi amethystus.

Későn ugyan bántam, ugyan megsirattam,
hogy a Krisztus igaz utait elhagytam,
Hóhér fene marka fenyeget most engem.

Hóhér bárdja küldi Isten elé lelkem:
Az leszen bírája, akinek adósa. –
Könyörögj érettem, lybanoni rózsa!

Gulyás Pál: A niklai Berzsenyire

Itt fekszik egy lantos szittya.
Lantját a Hádeszbe dobta,
húrját egyszer csak széttépte.
Nagy műnek csend a pecsétje.
Eldobta piros csizmáját,
költeményei szikláját.
A csillagoknak az éther
és a soknak a kevés kell.

Harsányi Lajos: Michelangelo megkísértése

Ki látja, megcsodálja
A remekmívű márványt.
De bámuld bár a szobrot,
Ő nem néz vissza már rád.

Szobor vagy: műremek vagy,
De bárhogyan szeretlek,
Csak állsz és nem viszonzod
Az alkotó szerelmet.

A szobrász rémülettel
Bámulja alkotását
És fölemeli lassan
Iszonyú kalapácsát.

michelangelo

Tollas Tibor: Versek erdejében

Sinkovits Imrének és
Gombos Katalinnak

A versek sűrű erdejében
fekszel a földön fák királya,
hozzád jövök hazátlan költő,
Baróti ledőlt diófája.

Hozzátok jövök néma tölgyek,
Arany Jánoshoz megpihenni,
Margitsziget: elsüllyedt ország,
bezárult utad valamennyi.

A váli erdő bozótjában
Vajda borongós arcát látom,
boldogtalan szerelme átsüt,
mint nyári hold az éjszakákon.

Virágok fehér fergetegje:
Üllői út kibomlott fái,
illatozó lombotok alatt
kereslek szelíd Kosztolányi.

szozattovabbacikkhez

Tóth Kálmán: Deák Ferenc emlékezete

Ne sírjatok! el könnyező szemek,
Hisz itt babért, nem ciprust hintenek,
Borostyán hull itt, és nem gyászvirág,
E ravatalnál tapsol a világ,
És mind mienk a taps és koszorú,
Mért lenne hát szívünk bús, szomorú?
Mienk a hazáé volt mindene.

A szem volt ő, mely értünk messze néz,
Hallás, mely mindent figyelembe vész,
A kéz, melyben törvényünk volt a kard,
Mely oltalmaz, véd s ha kell, visszatart;
Az ajk, mely minden érzést kifejez:
Egy nemzet vágya és igéje ez,
Erős, hatalmas akkor, hogyha szól:
Félelmes, mikor hallgat és dacol.

Úgy jött szelíden, mint a magvető:
Nagy eszméknek magvát hintette ő,
Egyenlőség, szabadság elveit,
Ahol csak fellép, mint a nap derít,
Munkára kelt, idomít, ösztönöz:
Együtt tavasz s gyümölccsel teli ősz,
Fejlődni, tenni, a hol csak lehet:
Megérdemelni a polgár nevet.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Ne kérdezz!

Ne tudd soha, hogy más is voltam,
nem az, ki most: álom-legény.
Ne tudd a dalt, amit daloltam
a tévelygések idején.

Ne tudd soha, hogy mást is vártam,
nem azt, mit most: halk léptedet.
Ne tudd, ne tudd, hogy merre jártam,
míg megláttalak tégedet.

Ne tudd, hogy míg idáig értem,
cimborám volt sok vétek-úr,
ne tudd, hogy ez a fehérségem
egészen új, egészen új.

Ne tudd soha, hogy más is voltam,
nem az, mi most, álom-legény.
Ha tudnád – jaj! – akkor a múltam
piros arccal szégyenleném.

                                1918

Lorántffy Zsuzsánna levele – férjének, I. Rákóczi Györgynek

I. Rákóczi György ebben az időben még csak gazdag magyarországi főnemes, és mint Bethlen Gábor fejedelem híve, részt vesz a Habsburgok elleni hadjáratban. Az aggódó feleség csak burkoltan és önmagát fékezve fejezte ki leveleiben hűséges vonzalmát.

I.
1620. november 1.
    Kegyelmednek, mint szerelmes uramnak ajánlom szolgálatomat.
    Amióta az Úr Isten ő szent felsége kegyelmedet ismét tőlünk felvitte, négy rendbeli levelét kegyelmednek vettem, melyekben a kegyelmed jó egészségét megértettem, akinek szívem szerint örültem. Az utolsó levelében írja kegyelmed, hogy semmi újságot nem küldhet, mivel ott most minden szűk volna, de soha kegyelmed énnekem kedvesebb újságot nem küldhet jó egészségénél, mint mikor jó egészségben értem kegyelmedet lenni. Hála az Úr Istennek, mi is itt tűrhető egészségben vagyunk, melyet kegyelemed felől is szívem szerint kívánok hallani. Hogy pedig azon panaszkodik kegyelmed édesem, hogy én kegyelmedről megfeledkeztem volna, és kegyelmednek semmit sem írnék; ezt kegyelmed ne nekem, hanem a levélhordóknak késedelmes voltaknak tulajdonítsa, mert mindenkor, valamikor innen felmentek, s az alkalmatosság hozta, kegyelmednek írtam, de ha késedelmesek voltak a felmenésben, azt nekik tulajdoníthatjuk.

szozattovabbacikkhez

Balaton László: A göcseji patriarchális nagycsalád

göcsejicsaládA 19. század elején kezdődött meg az a folyamat, ami elvezetett a göcseji patriarchális nagycsaládok megszűnéséhez, a földbirtok elaprózódásához és a végső, súlyos következményhez: az elszegényedéshez, reményvesztettséghez, elidegenedéshez.
   Apajogú, férfijogú. Ezek a kifejezések riasztónak tűnhetnek a mai, emancipált korban. Az apaközpontú nagycsalád feje és ura -szinte kényura- valóban a gazda, de a gyakran 30-40 főből álló família vezetéséhez, a parasztgazdaság megszervezéséhez erős kézre, gyakran diktatórikus eszközökre volt szükség. A demokrácia elvei a nehéz döntésekben csak anarchiához vezettek volna.
   A legidősebb, legrátermettebb férfi irányított, intézte a pénzügyeket, adta ki a napi feladatokat. Esténként meghallgatta helyettesét, aki beszámolt az elvégzett munkákról.

szozattovabbacikkhez

Dr. Baranyay József: A komáromi magyar színészet története 1811-1941 [I]

Ha száz évet visszalapozunk a komáromi színészet történetében, csodálkozva látjuk, hogy akkor nem egyszer gyöngyélete volt a magyar színészetnek Komáromban. Ezek a kedves dolgok azonban később megváltoztak és volt idő, amikor a nyomorgó komáromi színészetről írtak szomorú esetet.

    Száz évvel ezelőtt a jó komáromiak vetélkedve pártolták a magyar színészetet és magukat a színészeket is. A vármegye, a város legelőkelőbb családai örültek, sőt valósággal büszkék voltak arra, ha egy színésznőt vagy színészt magukhoz vehettek a színiévad alatt teljes ellátásra, ami egyenlő volt a tejben-vajban való fürösztéssel.

    Az első magyar, sőt országos hírnévre szert tett operai primadonna, Déry Istvánné szül. Széppataki (Schenbach) Róza is élvezte száz évvel ezelőtt ezt a nagy komáromi vendégszeretetet.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Kötsei „Haja, haja, gombos majoranna”

Öltözetük bő szoknya és színes rékli, szalag a hajban.
Székeket raknak körbe, eggyel kevesebbet, mint amennyien a körben elhelyezkedtek.
A körön belül nótázva sétálnak. A vezető kívül áll és nótáztatja őket, majd hirtelen tapsol, mire mindegyik játékos gyorsan leül. Akinek nem jut szék, kiáll a játékból, de egy széket is kivesznek a körből. Tehát minden tapsolásnál egy-egy szereplő kiáll. Győz az, aki utolsónak marad a széken.
A játék főszépsége a jóízű dal, amely szól, amíg csak a játék tart. Meg-megszakad a játékvezető tapsára egy-egy kis időre, de tovább folytatódik ott, ahol abbahagyták:

Haja, haja, gombos majoránna,
Szép a kislány hajadon korában.
Én is szép voltam most esztendeje:
Elhervasztott (a) babám szép szerelme.

szozattovabbacikkhez

Fodor Géza: Munkács vára 1688 január 17-én, [még] Zrínyi Ilona idejében

Felszabadul                a veres kakas
Fellegbástyánk                  peremére
Szél füstölög                zászlómagas
Virrad lelkünk               hűlt pernyéje

Hanyatt hajló            megdőlt égbolt
Sziklakő zeng                    hajnalába
Ólomszemez                rideg tébolyt
Caraffa és                         Saponára

Megbolydul                a vasas német
Szemük fémlő               vak golyóbis
Mordály villog                  mellig éget
Lángol ott                     a véres hó is

Címeres sas                      árnyékától
Komorul               a környék gyászba
Lidércfényes               várkriptánkból
Leng Absolon                    éj-palástja

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Krónikás ének 1918-ból

Iszonyú dolgok mostan történűlnek,
Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,
Bűnösök és jók egyként keserűlnek
S ember hitei kivált meggyöngűlnek.

Ember hajléki már rég nem épűlnek,
Szívek, tűzhelyek, agyak de sérűlnek,
Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek,
Ha ő szivükben hív érzések fűlnek.

Jaj, hogy szép álmok ígyen elszörnyűlnek,
Jaj, hogy mindenek igába görnyűlnek,
Jaj, hogy itt most már nem is lelkesűlnek
S mégis idegen pokol lángján sűlnek.

Itt most vér-folyók partból kitérűlnek,
Itt most már minden leendők gyérűlnek,
Itt régi átkok mélyesre mélyűlnek:
Jaj, mik készülnek, jaj, mik is készűlnek?

szozattovabbacikkhez

IN MEMORIAM

gáboráron

Vörösmarty Mihály: Zalán futása

- részlet -

Bevezetés

Régi dicsőségünk, hol késel a éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedül. Rajtad sűrű fellegek és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
Hol vagyon, a ki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő százak után méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?
Hol vagyon? Ah, ezeren némán fordulnak le: álom
Öldösi szíveiket, s velük alszik az ősi dicsőség.
A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb
Gyermekek álltak elő az erősebb, jámbor apáktól.

szozattovabbacikkhez

Parzsiczki Simeon János honvédgyalogos, áldozópap

Trencsén vármegyében, Rajeczen született 1827-ben, jómódú, szlovák, iparos polgári szülőktől. Az elemi iskolákat szülőfalujában, a gimnázium négy alsó osztálynál Zsolnán, az 5-ik és 6-ik osztályt Gyöngyösön végezte, hol a magyar nyelvet is elsajátította. Mint költészeti osztályt végzett 1844-ben a Szent Ferencz-rend papjelöltjei közé felvétetett s miután megfelelt a hazaszeretet parancsolta kötelmeknek, ismét felvette a csuhát  és 1850-ben áldozó pappá szentelték. Meghalt 1889-ben 62 éves korában.

temeto0124

Huszártisztesek hőstettei az I. világháborúban

Benedek Ferenc 2-ik huszárezredbeli közhuszárt 1915. január 1-en Csermák János ezredes Hajasdról Fenyvesvölgybe küldte vissza az országúton négy lovassal. Csermák ezredes csoportja Hajasdnál az országúttól északra éppen ütközetben volt. Benedek a parancs szerint Fenyvesvölgy felé nyargalt, — miközben az Ungnak Fenyvesvölgytől keletre fekvő hídjánál, csekély távolságról hirtelen oldaltüzet kapott. Megsarkantyúzta lovát és huszárjait magával ragadva, átvágtatott a hídon, azután észrevette, hogy húsz-harminc orosz gyalogos néhány száz lépesnyire éppen azzal foglalatoskodik, hogy egy ottmaradt élelmiszeres kocsinkat fosztogatja. Benedek kardot rántott s a kocsi mellett sebesen ellovagolva, egy oroszt levágott vele, mire a többi a váratlan támadástól meghökkenve, szanaszét szaladt.

szozattovabbacikkhez

Bodor Aladár: Vitézi ének

           Komáromi Jánosnak

Mit búsulsz kenyes
Szűk kenyered gondján,
Jégverés bújába,
Beléáporodván?

Szoríts a szíjadon,
Mikor korog belül,
Ami fogad maradt,
Szorítsd kegyetlenül.

Avult köpönyeg vesd
Nyalkán panyókára,
Vesd ki a melledet,
Utca sorsát járva.

Ha láttunk jobb időt,
Rosszabbat is láttunk,
Keserűbbe szíjhoz is
Hozzávásott vállunk.

szozattovabbacikkhez

Győrik György: Beszélgetés

„Jónapot sógor! Oly rég vártalak,
Már nem is tudom, mikor láttalak.”
„Akkor láttál, amikor én téged.
De az idén volt-e jó termésed?”
„Termés, hála Isten’, az csak volna,
Ha a sok gond nyugodni is hagyna.”
„Bajod van tán? Ha van, legyen eszed,
Mondd el gyorsan, - talán segíthetek!”
„A háború?... Az ég szerelmére,
Te sem hallottad, mikor lesz vége?”
„Azt nem. De most vannak jó híreink:
Győznek, egyre győznek a mieink.”
„Győznek ám, - de drága is lesz ára,
Pistámnak már ott maradt egy lába.”
„Hát a Jóska?...”

szozattovabbacikkhez

Horváth Imre: A menetszázad indulásakor

Még egyszer búsan megcsókolt anyám.
Szeméből könnyek arcomra peregtek.
Vonatkerekek fájón dübörögtek…
Olykor még most is mintha hallanám.

Panaszra nem nyílt azóta a szám.
Tüzek lobognak a komor, vak éjbe…
Egykedvűen nézek a nagy messzeségbe,
Kezem ott nyugszik puskám ravaszán.

Gyötrelmes sok-sok átélt éjszakán,
Mikor fülembe metsző szél süvöltöz,
Az a búcsúzás mégis visszaüldöz…
Virágos vonat… Zokog az anyám…

                               Harctér, 1917.

Sajó Sándor: Hős diákok

A háborús nagy iskolában,
Halálos harcok mámorában,
Klió*, mint szigorú vigyázó,
Csak néz és mindent följegyez:
Kit ide írt föl: mint hiányzó
S halnitudásban mind jeles.
Nevüktől ég a büszke márvány
És szól: reám csak vérnek árán
És csak arannyal szabad írni, –
S aki olvassa, annak – szabad sírni…

Óh, sok-sok könnyet sírjatok:
Nagy gyász van itt és sok halott…
Akiknek van még magyar könnye,
Ki nem fásult még bús közönyre:
Mikor szemében könny szivárog,
Illesse váddal a világot,
Miért ontott annyi drága vért, –
De gyászra gyúlva, búban égve
Kérdőn hiába néz az égre, –
Az meg nem mondja, mért…

szozattovabbacikkhez

Szuhay Benedek: Ha a sok…

Ha a sok elsírt könny
Egy helyre hullana
A háború alatt:
Sokkal több lenne az,
Mint a nagy óceán,
Mely visz hajóhadat!

Ha felhő lenne a
Tenger sóhajtásból,
Mely ég felé repül:
Örökre elfödné
Magát a napot is:
Éj lenne egyedül!

Be jó is, Istenem,
Hogy a könny meg sóhaj,
Mint pára száll tova!
A béke napja így
Fel fog ragyogni ránk,
Mint Isten mosolya!
        
                 1916

Reményik Sándor: Segítsetek!

                H. M.-nak

Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Segítsetek rajunk, mert elveszünk!
A szívünk úgy ég, mint a kripta láng.
És kongó siralomház kebelünk.

Hű fiaink a börtön fenekén,
Lányaink arca mint vászon, fehér.
Ősz bölcseink dicsérik a halált
S boldognak mondják, kit hamar elér.

Nap-nap után új vándorcsapat kél,
Kiket az otthon sóhajtva ereszt el,
És megjelölve minden magyar ház
Egy nagy, kiáltó, fekete kereszttel.

És nap-nap után utcáink kövén
Rémes-tompán a koldusbot kopog
S tanyáznak ezerszámra künn a réten
A novemberi hajléktalanok.

szozattovabbacikkhez

Győry Dezső: Lármafa

        Szabó Dezsőnek

A nemzethalál árnya őszi reggel
bizonytalan köd, terjeng a Duna
didergő partján. Fölszáll e? Ki tudja?
Nem szabad többé kialudnia

a nemzetrázó jajveszékelésnek:
A köd nem égbolt! – S minden lármafa
e kérdést verje: Hol van, nem az ország,
de a magyar Lét új határa ma?

1938. szeptember

Tóth Árpád: Katonasír

Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendő,
De gyapjas hó a vállát - enyhe kendő -
Szelíden védi, s rojtul ráfagyott

Kis jégcsapok gyémánt dísze ragyog:
Míg lent a néma bíborban derengő
Mélységben zárt szemekkel és merengő
Arccal nyújtózik egy ifjú halott.

Ha véres szemmel s arany nap-sisakban
A hajnal újra a hegyekre csattan,
Pihenj, kedves, nem kell már harcra szállnod,

Sírod felett még bús moraj lebeg,
De te feledd az ágyút már, - te álmodd:
Hazaértél, s ugat vén, hű ebed...

Máté Imre: Fölgyulladt farkú rókák

          Horváth Elemérnek

Amikor a költő,
    ki 56-ban világgá futott
és a szabadságharcos glóriájával fején
    fél világ csodálatát váltotta aprópénzre,
most negyedszázad múlva térdre omlik
    és nyüszítve bizonygatja, ő nem ontott vért,
hanem menekült eszeveszetten
    mint filiszteusok búzatábláiba kergetett
fölgyújtott farkú róka,
    – eszmék érett gabonaföldjeit
véletlenül borítva lángba –
    rést hazudik az Ég kárpitjára!

A költő tehát nem ontott vért.
    Ő csak lukat keresett az ország kerítése alatt
mint baromfiólakat dézsmáló görény
    ha macskák kergetik.
Én azonban ontottam vért, pedig költő vagyok én is.
    Mégis ontottam vért.

szozattovabbacikkhez

Sulyok Vince: Félhangra

Berozsdáltak a fegyverek,
víz marta meg a puskaport.
    A tenger vize fekete,
    s fehéren füstölög a fjord.

Hol kétszázezer elfutott,
én zártam be a gyáva sort.
    A tenger vize fekete,
    s fehéren füstölög a fjord.

Északra mentettem magam
s lemosakodtam már a port.
    A tenger vize fekete,
    s fehéren füstölög a fjord.

Börtönben küzdőtársaim,
mert bűntelen mind meglakol.
    A tenger vize fekete,
    s fehéren füstölög a fjord.

Zizeg az eső, gyűl a sár,
elrothad lassan aki holt.
    A tenger vize fekete,
    s fehéren füstölög a fjord.

                  Oslo, 1957. augusztus

Tóth Bálint: Vigyázzatok az éjszakára!

A Váci Fegyházban 1954 őszén írtam e verset, fejben, máig is csak így őriztem.
Nem lett volna tanácsos papírra vetni napjainkig.
De vállalom. Nem a mai jövőnek szól,
de a már befejezett jövőnek:
1956-nak.

Vigyázzatok az éjszakára!
öldöklő karddal jár az angyal,
s jaj a háznak, mit megjelöltek
véres sávval, véres csillaggal!

Jaj, akinek ma szíve néma,
s nem kondul fájón fel a vészre,
kiben a perc lármája él csak,
nem századok harangverése.

Jaj, ki kaján örömben gázol,
fegyvert fogva önvére ellen,
s hahotás szájjal lakomázik
az országot rejtő tetemben.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Nagy Lászlóhoz

nagylaszlo    mindenkor van szavam, de Nagy Lászlóról mit is mondhatnék? Hisz a szívünkhöz közeliekről nyilvánosság előtt még nyomós okból is nehéz megnyilatkozni. Nekem legalábbis nehéz.
    Vajon a költészet mai ünnepe kedvező alkalom-é, s ez a hetven év, amit az idén betöltene – betölthetett volna! – kapóra jön-é?
    Hihetetlen e hetven év, ahogy hihetetlen a hiány. Avagy talán képzeljem el Őt hetvenévesen? Még fehérebbnek? Immár tetőtől talpig ezüstfiúnak? „Inkarnáció ezüstben.” Elképzelem. S aztán bolyongok halott fák útvesztői között.
    Arányt nem tévesztő, áradóan gazdag, ám fölösleg-hordalékot soha nem hurcoló-hömpölygető, félelmetesen pontos és tiszta költészete az elmúlt napok során keresztül-kasul átvilágíttatott, felmutattatott.
    Összegezzük tán az összegezhetetlent?
    Alázat, de nem megalázkodás. Szolgálat, de nem szolgaság. Méltóság, de nem hivalkodás. Tiszta lélek, tiszta elme, tiszta szív. Nemzeti vagyon és világörökség.
    „Műveld a csodát, ne magyarázd.”

szozattovabbacikkhez

Nagy László: Tűz

Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!

Ratkó József: Nagy László

Megyünk utánad, Halott.
Orrunk lábad ujját éri.
Megyünk utánad, Halott.
Fut veled egy rossz szekér.
Megyünk utánad, Halott.
Kitüntetés tüntetés
vörös bársonyon, Halott.
Sohse márciusodik.
Milyen idő jön, Halott,
hogy elásunk, mint a kincset?
Meg kéne ennünk, Halott,
Szavaidat is lenyelnünk!
Hová indultál, Halott?
És mi miért megyünk utánad?
Megyünk utánad, Halott.
Himnusz rídogál utánad.
Megyünk utánad, Halott.
Kurva anyaföld zuhog rád.
Megyünk utánad, Halott.
Sohse márciusodik.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf