Harsányi Lajos: A tárogatós

        Endrődi Sándornak

Mély muzsikájú, ősz tárogatós,
Tavaszszaga van már a rögnek.
De nálunk a magyar hegyek közt
Most is téli viharok dörögnek.

Fogy a kuruc mindegyre jobban.
Támadó kedve a labancnak.
És nálunk nincs új tárogatósa
Ez új, keserű testvérharcnak.

Szép a munka, ha gyümölcse mienk,
Ha aranyán mi szent koronánk ragyog.
De nem lehetünk fénylő-jólakottan
Aranypórázon vezett rabok.

Le ne tedd most a tárogatódat!
A magyar síkon, hegyen, erdőn
Szabadságunkért fújj egy riadót
Vérforralón, fájón, kesergőn!

                          1913

Szentmihályi Szabó Péter: Átkozott, áldott Trianon

Legyen átkozott az a nap,
legyen átkozott az az év,
mikor a hon szerteszakadt,
mikor aláírt az a kéz!

Legyen áldott mindaz a táj,
legyen áldott mindaz a nép,
nem választ el semmi határ,
legyen áldott, hisz’ a miénk!

Mint anya, ki várja fiát,
ki halott tán rég valahol,
de nem mond halotti imát,
mert lehet, csak néma fogoly,

úgy hisszük, várjuk a csodát:
egyszer megfordul az idő,
nagy fény támad majd odaát,
bolydul csatatér, temető,

szozattovabbacikkhez

Makkai Ádám: Hajh, bősz Attila

/A Költő Szellemének – 1956. okt. 23. – 1966. okt. 23./

Haj, bősz Attila, vad proletár kölyök,
az éhezést ki ösmered emberül
    mit szólsz az éhezők hadához,
        kikből az «Eszme» fonákja vinnyog
e hosszú sorban: itt menetel ma mind
a gyári munkás, férfiak, asszonyok –
    meghallod-é hogyan rikoltják
        «vesszen a Párt meg a diktatúra!»
S: «rohadt a rendszer… Rossebb a… rossebb a…
Mit ér a lóvé? Frászt a füled mögé…
    keservesen kiszúrt velünk
        a enyhületét keseregve bánó
kormányirányzat…» – Lásd mi a döbbenet:
szegény Attila: lásd mi a szánalom –  –
    Csepel kiált s a Váci utcán
        vissza ekhózza ezernyi bölcsész,

szozattovabbacikkhez

Szőnyi Gyula: Utolsó kívánság

A halálnak suhogását halljuk.
Mintha ismét köztünk járna, kelne.
Kit csókol meg? Kit ölel meg karja?
Vajon ki lesz halálos szerelme?

A szívekben bú azért nem támad.
Nem ered meg könnyek áradatja.
Valamennyi szívben újra ébred
Az élet reménykedő sugára.

Ám a halál suhogása hallik,
Fülünkbe cseng vészes kacagása.
Fekete pecsét van a kezében
S rányomja egy hősünk homlokára.

Mintha a siralomházban lennénk,
Bú szállta meg reménytelen szívünket.
De a hősünk sugárzó arccal szól:
Kérésem van, el ne feledjétek.

szozattovabbacikkhez

Vitéz György: Túléltem

Barátaim, talán ti megbocsáttok,
mivel nem lettem hős, sem krónikása
nagy tetteknek. A szó csak hűvös mása
lenne az egyszer-mindörökre látott
élettelen és élő szenvedésnek,
mely házat dúlt és haldoklóba markolt.
Nem én sajogtam… Ami kín s harag volt,
rajtam kívül égett el, amíg égett.
Rágós és csüggeteg szavak ezek.
Átnéznek rajtam értük a halottak,
az élők furcsán nyújtanak kezet
s a Hangtalan Kérdést is egyre félem:
„Hogy sáfárkodtál ama nagy napokkal?”
mert így kell felelnem sután: „Túléltem”.

                             1957. szeptember

Demény János: Bartók Béla világa

Bartók Béláról, a költőről, a művészről beszélek. Nem a népdal nagy tudósáról, nem a kiváló Bach interpretátorról, hanem arról az arcról, amely alkotásaiból tűnik elém. Az ő költészetének gyökerei mélyen a múltba nyúlnak, beszélnem kell e múltról is. Mert költészete a jövőbe veti villámfényét, megemlékezem e jövőről is. „Világáról” fogok beszélni, mert világot ölel magába.
A művészet több mint puszta artisztikum. Sorshirdető. Hitet, boldogságvágyat, világképet fejez ki a művészet nyelvén. E nyelv már művészi nyelvre nem fordítható le. Ha lefordítható lenne, akkor joggal idézhetnők magunk elé a költőt és kérdezhetnők tőle: miért szólt nyomban a fordítás nyelvén? Egy zeneköltő miért ír zenét, ha mondanivalói szavakba kínálkoznak?
A művész, a zeneköltő is, nyelvén többet közöl, mint ami ebből lefordítható. Hit, metafizika, világnézet él költészetében s minden mással helyettesíthetetlen nyelven szól. Lefordíthatatlan, de nem megközelíthetetlen. Dadogva a nyelv is tud valamit mondani róla.
Bartók zenéje is közöl valamit. Nem a részletekről beszélek, nem egyes műveiről, de arról, ami minden művében közös. Ez a zene is az érzelemvilág elsődleges mélyösztöneiből beszél. Szívfogásszerűen tapint rá olyan érzésekre, amelyek részleteit, árnyait szavakkal is megközelítjük, a logika másodlagos napvilágában. De sokan e részleteket sem tudják megközelíteni! Aki tudja, vagy úgy érzi, hogy tudná, szolgálatot tesz vele ezeknek, ha leírja. Lépcső lehet ez az ő költészetének birodalmába.

szozattovabbacikkhez

Balla Miklós: Erzsébet királyné emlékezetére

    Mikor a nyár lassan lepergeti lombját
S tarlott bokra közt hűvös szellő ront át,
Mikor az ősz indul virágvesztő útra:
Bús Kálváriánkat járjuk végig újra.
    Azt a fájdalmasat, melynek írja nincsen!…
– S túl a Golgotákon, boldogságon innen,
A szenvedéseknek nagy Stációjánál
Boruljunk le az ő szent koporsójánál!…
    – Szép fehér koporsó, színezüstből verve,
Magyarország szíve van belé temetve –
Akinek neve van oldalára írva:
Nem az nyugszik itten, ez nem az ő sírja!
    Ő nem halt meg, – ott áll Isten trónja mellett
Reánk vigyáz most is, mint mindig, ha kellett,
Virrasztgat felettünk,, ha ránk száll az éjjel,
Átvert jó szívének minden szerelmével!…
    – Drága jó királynénk! ha itt töltöd élted!
Millióknak könnye ma nem hullna érted!
Mért nem jöttél hozzánk, ha megszállt a bánat,
Ha fájó szívedben bús sóhajtás támadt?!
    Szegény magyar néped, hogy gondozott volna
A naptól is féltve, a széltől is óva!
Neked vitte volna legszebbik virágát,
Neked adta volna az egész világát!…
    Ma csak fájó sóhaj s hő ima kél itten:
Hamvadó porodat áldja meg az Isten!…
S dicső szent emléked hű szívébe zárva,
Zokog szegény magyar, az anyátlan árva…
    …Rideg sírboltodban királyok pihennek;
Hozzánk is volt köze annak, vagy emennek.
Ámde szeretettel egy se nézett reánk,
Csak te voltál nekünk igaz, édes anyánk!
    Te voltál vezetőnk a göröngyös útban,
Hitünk a jövőben, bíztatónk a múltban!
S hogy elmentél, olyan elhagyottak lettünk!…
Mianyánk, Erzsébet, könyörögj érettünk!… 

Rozványi Vilmos: Egyszerű emlék

Leányfalun beszéltünk… Ő beszélt!
Én csak néztem a napnak adott arcát,
mosolya körül sátorozó bajszát:
hallgattam szavát és a kert neszét.

Minden szó kis, magyar Hegyibeszéd:
Páris, Debrecen, izzó, belső hajszák…
Elmondta egy-két fája életrajzát
s lánykái egy-egy hőstörténetét…

Minden gondolat – egész Móricz Zsigmond!
Tudta, hogy tanít, tudta, hogy nem untat,
tudta mit épít bennem, s tudta, mit ront.

A kertkapu felé vettük utunkat,
s tán nem is hallottam már azt, amit mond:
csak szerettem földünket és – magunkat!

Szendrey Júlia: El messze innen

El messze innen a világba
Ahol nem ismer senkisem,
Ahol nem üldöz, nem gyötör majd
Sem gyűlölet, sem szerelem!

Szendrey JúliaAhol majd élek enmagamnak,
Mit soha még nem heteték,
Mióta a sorsnak kezében
Tehetlen játékszer levék.

Háborgó tenger ez az élet,
És én kis sajka rajt’ csupán,
Mit a sors, miként kénye kedve,
Majd erre, majd amarra hány.

Ó miként vágynám megpihenni
Csöndes kis sziget partjain!
Hűs árai után epedve
Terjesztem lankadt karjaim.

szozattovabbacikkhez

Tompa Mihály: Kisfaludy Sándor emlékére

Mért könnyesek szemeid, bús vándor, e síri határon?
    Néma homályával kit föd előtted e hant?
Kisfaludyt siratod? Ne sirasd – nem tűnt le örökre:
    Keble barátaihoz, szellem égbe repült.
Megdallotta a lányt, lányának rózsa szerelmét,
    Érte dicső koszorút nyert vala: földi babért.
Zenge a lant, húrján buzdító hangok ömöltek,
    S a nemzet fásult keble dobogni tanult.
Égbe hatott a dal, meghallá párducos Árpád,
    És a szelíd István, – s szívük örömre hevült.
Éneke megtetszett, – a szentek égbe óhajták,
    Hogy rátűzhetnék a nemes égi babért.
Most, akiért lángolt, mellette van ifjú szerelme,
    Liza, – szelíd ajkán szűz mosoly éde fakad.
S míg áldást könyörög kedves vérére egekben,
    Tiszta erényét nem zárja e síri halom.
Fölzeneg a szerelem dala s a honi szózat a sírban,
    És a honmentő őrködik álma fölött.

Vargha Gyula: Kézai Simon mester

Kézai Simon mester, a derék
Királyi jegyző s jámbor krónikás,
Elöregedve, fáradtan, Bakonybél
Kolostorába vonta meg magát.
Csak nézte ott a végtelen vadont,
Hallgatta zúgását, s azt képzelé,
A vén idő nagy óceánja zúg.
Lemorzsolgatva megszokott imáit,
Egész nap tétlen, álmodozva ült.
Az emberektől félt, csupán a szomszéd
Ifjú baráthoz ballagott be néha.
Nem egyszer óraszámra nézte azt,
Amint ecsetjét sárga, kék, piros
S fehér festékbe mártva, pergamenre
S hártyára finom képeket lehelt,
Urunkat, a Jézus Krisztust s tizenkét
Arany tányérral a fejük körül.

szozattovabbacikkhez

Viz Zoltán: Szent Terézke

Elmentél ifjan, szűzi tisztán,
Mint égbe szálló napsugár,
Ki bár velünk voltál a földön,
Nem ére hozzád semmi sár!

Gyönyört ígért ifjúi bájod,
De vágyad csak magasba szállt,
Ahol reád szent vőlegényed,
Jézus magasztos üdve várt.

Mi nagy volt hozzá szent szerelmed,
Ezért mindent feláldozál
S ma is még ennek szent jutalmul
Csodád virág-illatja száll.

Te ott vagy már a szent seregben
Közvetlen a Bárány után;
Szép ajkad oly dalt énekelhet,
Mely annyi másra csak talány…

Bár értenénk szerelme titkát,
Mi is megvetnénk földi jót,
Vagyont, gyönyört s hiú világot,
Hogy bírjuk szent, igaz valót.

Példáján hős erényre gyúlva
Bűnt győzni nem lesz oly nehéz,
Erényinek szent illatával
Utána vonz a kis Teréz.

Ismeretlen levele – Ismeretlennek

/1820-as évek/

    Szerelmes –  – Ide –  – Ked –  – Ti –

    Nagyon örülök, ha vígan voltál az Endrédi Menyegzőben, én is ott akartam lenni, de az mostani környülállások elfelejtették velem. Ugye Lelkem befagyott a Balaton, és kinek kedvez az üdő? Ó! Nekünk nem kedvezhet, de legyünk csendes békességben, ne bosszankodjunk, a még másképp lesz, csakhogy nehéz végét várni – az Uram is azzal szomorét, hogy bár mához egy hétre legyen kész a számadása, ó micsoda nagy üdő ez, akkor is majd mit fog szülni?
Te szívemnek mindene, te vagy szüntelen előttem, mert azt hallottam, hogy valami bánatban elmerült bajod van.
    Édes Rajom, talán tudom is a bajodat, ne bánkódj, ne aggódj semmirül, jó az Isten, szeret minket, kérjük is, hogy szeressen. Elmentek ma Fülöpre a két fiscális, az Uram és az Uraság is, úgy hogy vissza is jönnek.
    Rajzingertül levelet kaptam, kér, hogyha az Uram bemenne vasárnap, szeretné véle közölni a baját, most legrosszabbkor van, mert tőle nem lehet, hogy menjen, én még most mindenhez kedvetlen vagyok, de ha valami nem ér, vasárnap elmegyek, hétfőn délre megjövök, majd meghozom, amit akarnak. Újságot is írnak, a Birkás Rezit most kéreti egy vármegye katonája, de nem akar hozzámenni, azért siessenek, mert majd a Fársáng is elmúlik. Asszony sem lesz.
Élj Galambom minden baj, bánat nélkül, szívembül kívánom. Vagyok és leszek szívednek szerető
                                                               Mása
19a Januarii

Erdélyi János: A magyar népdalok [II. rész]

    II.
A magyar nyelv nem ad egyszerű szót mailag a népdal kitételére. Így vannak ezzel több európai nyelvek; nevezetesen a francia chanson populaire-t használ, mely körülírás; a német Volksliedet mond, s ennek formájára van ütve a magyar népdal. Irodalmunk ezelőtt kevéssel még pórdal, paraszt dal név alatt isméré a népdalt, de e kifejezés nem látszik többé megfelelni a közönség ízlésének; aztán a nép fogalma körül is tisztábbak s méltányosabbak nézeteink mint a pór, vagy paraszt szavak értelme; ellenben a nép egy szóban nótának nevezte dalait, hihetőleg a deák nóta (hangjegy) után, mely szintén nem régi, azon korban esvén, mikor már magas fokára jutánk a könyvismeretnek, s írogatni kezdők a dalok felibe: ad notam. Hihetőleg a nóta szó nem régibb, mint a reformáció kora, és egyházi énekekről ment által a népdalokra.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Egy miniszter a budgetje előtt, a budgetje után és a minisztersége után

Karányi Ignác, aki kitűnő jurista, azonfelül pompás földművelésügyi miniszternek ígérkezik, tetejébe még nagy megfigyelő is, aki gyorsan meg tudja találni a jellemzőt, sőt bizonyos írói vénával fölszíjja azt, mint a méh a bogáncsból a mézcsöppet.

    Egyszer a fehér asztalnál ő beszélte a következő kis történetet, mely három szakaszban esett meg az öreg Krokács Jánossal, hordván magában azon tanulságot, hogy egy miniszter kiismerhetetlen, mint egy asszony. A hatalom átváltoztatja, fölkelti lelkének összes gonosz fúriáit, esetleg kikaparja belőle a legmélyebben alvó jótulajdonságokat. Amint fogy, nő, aszerint változik. A hatalom rettenetes giliszta benne, mely örökké mozog bent, hánykálódik jobbra, balra és gátolja a hajdani természetes mozgásában, viselkedésében.

szozattovabbacikkhez

Volly István: Görög Ilona

/Ballada az ifjúságról; Volly István feldolgozása/

Szereplők:
GÖRÖG ILONA
GÖRÖGNÉ, a leány anyja
BERTELAKINÉ, a legény anyja
HARANGOZÓ, kb. 3 méter magas zászlóval. Kendőből is készíthető. Elől jár vele.
ÉNEKKAR, mely színpadon 12 tagú, szabadtéren ennek többszöröse; szerepelhetnek vegyesen lányok és legények. Élő keretet adnak a főszereplők köré. Az „énekkar” pótolja a színpadi díszletezést, még egyszerű dobogót is alakokkal és mozgással tölt meg. A játék folyamán az énekkar átalakul „csodatoronnyá”, „csodamalommá”, „siratókarrá”, „tánckarrá”, végül díszkiséretté.

szozattovabbacikkhez

Tóth Kálmán: Szilágyi Erzsébet

I.
Oh mi szépen leng a zászló!
Oh mi szépen fénylik a kard!
Eressz anyám engem is el
Szép vitéznek seregivel.

Nem lehet az édes fiam,
– Mond az anya lassú hangon –
S férje után, ki már távol,
Kendővel int ablakából.

Oh mi szépen szól most a kürt,
Hallod anyám? oh eressz el!
Meglásd, majd mit hozok néked,
Napkeletről, gyöngyöt, éket.

Van énnekem elég gyöngyöm,
– Mond az anya szomorúan –
És valóban, sötét szeme
Fényes gyönggyel, könnyel tele.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Tomory úr nagymiséje

Tomory úr nagymiséje. Bodri Ferenc grafikájaÜlt az érsek Kalocsában
Aranycsipkés szent ruhába.
Vágóhidra akkor indult
Szerelmetes sok báránya.
Vágóhídja akkor épült
Ezerötszáz-huszonhatnak.
Kalocsai nagy templomba
Nagymisére bekongattak, -
Nagymisére bekongattak.

Sápadt papok súgva jártak.
Már misére bekongattak.
Nagymiséről Tomory úr
Hol maradhat? hol maradhat?
Hercegasszony a templomban
És a grófok várták, várták...
Tomory úr akkor fogta
Kilencfontos buzogányát, -
Kilencfontos buzogányát.

szozattovabbacikkhez

Haraszti Jákó József honvéd, áldozó pap

Született Vágújhelyen, Nyitra megyében 1826-ban, iparos polgári szülőktől ; 1845-ben a Szent Ferenc-rend papjelöltjei közé vették föl ; 1847-ben a gyöngyösi szerzetházba rendelték teológiai tanfolyamra s mint második éves kispap lépett az önkéntes honvéd-vadászcsapatba; A szabadságharc bukása után1850-ben áldozó pappá szenteltetett s bokros érdemeinek elismeréséül Ferenc József 1877-ben az aranykoronás érdemkereszttel tüntette ki ; 1885-ben, 59 éves korában, szülőföldjén, hunyt el.

Angyal Emil: Tábori levelezőlap

I.
Ma kemény napunk volt.
Pattogott a gránát,
Sárga lomok között
Tűzmadárként szállt át.
Jobbra is leszállt egy,
Balra is bokázott,
Megvallom: a lelkem
Hol égett, hol fázott:
Mi lesz velem, ha én
Itt maradok holtan?
De aztán hirtelen
Magára gondoltam…
Hófehér kezére,
Szögszínű hajára,
Ibolya szemére,
Parázs ajakára…
S hogy aztán mi történt?
Tudja a jó Isten!
– De itt a határban
Ellenség már nincsen!

szozattovabbacikkhez

Bodrogi Zsigmond: Színaranyból van a béke trombitája

Színaranyból van a béke trombitája,
Annak fúvását, de sok baka várja.
Fujjad kürtös, fujjad kürtös,
Lefujod-e végre?
Vajon mikor lesz a háborúnak vége?

Azt mondja a kürtös, nemsoká lefújja.
Hazajövünk megint, szép tavasz lesz újra.
Virágosan, bokrétásan,
Dalolva, nevetve,
Sírva borulok majd babám az öledbe.    

                                               1917

Jászay-Horváth Elemér: Katona öcsémhez

Laci öcsém, ki fent a Végeken
Karddal teremted most a hősregéket,
Találjon rád e forró énekem,
Mit röstelkedve, féltve küldök néked.
Tiéd a hősi szenvedés, a tett;
Enyém a tétlen kényelem, az álom.
Fiú, irigylem ifjú életed’,
Mely erőt vesz magán a vén halálon!

Tudom, szívedben nyugalom honol,
Erő a kardod és szent hit a vérted.
Kemény kövön is rólunk álmodol:
Mi puha párnán reszketünk teérted.
Szemünk szégyenlős, szívünk szomorú,
Vígságunk, álmunk, szívünk elvivétek.
Oh, tiétek ma minden koszorú,
Minden dal és minden szív a tiétek.

Ti vagytok most bölcsek bölcsei.
Mi szükség itthon tétlen álmodókra?
A Himnuszt néktek írta Kölcsey,
S hitét ti vérrel váltjátok valóra.
Deli cserjék, kiket mi nevelénk,
Hogy felszökkentetek most büszke fákká!
És árnyatok védőleg hull fölénk,
Nevünk’ s hírünk’ ti zengitek világgá.

szozattovabbacikkhez

Lovag Henriquez Henrik huszárfőhadnagy és a nyíregyházi, XIV. „Hadik” huszárok hőstettei

A nyíregyházi huszárok ázsiai hadosztályok ellen indultak attakra 1914 augusztus 25-iken. Az ezred egyik főhadnagya, lovag Henriquez Henrik azt a nehéz megbízást kapja, hogy mint hírvivő patrul tartsa fenn a többi harcoló csapatokkal az összeköttetést. Henriquez a gyilkos ágyútűzben fényesen megoldotta feladatat. Csak annyi ideje volt, hogy lovat cseréljen, maris újabb parancsot kapott; keressen érintkezést az önállóan operáló csapatok parancsnokával s tudja meg, hogy az egész fronton hogyan áll a csata. Henriquez főhadnagy megsarkantyúzza a lovat, kardja sincs, fölölőleges az most, csak nehéz revolvere log a vállán zsinóron. Gránátok süvítenek a feje fölött, néhány lépesre ellenséges srapnelek explodálnak, Henriquez főhadnagy nem tér ki, messzelátóval kémleli a terepet erre is, arra is, hogy noteszébe feljegyzéseket, rajzokat készítsen.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Bűnös magyar töredelme

Elfecséltem minden vérem,
Elárultam rabtestvérem,
Sírba vittem jó anyámat,
Magam voltam sírásója,
Vagyok mostan meddő bánat,
Minden népek utolsója…
Csodaváró nagy tűrésben
Magamcsaló bölcselgésben
Vagyok senki, kit mindenki
Minden kutya bátran támad,
Én Istenem, ne engedd, hogy
Megutáljam a fajtámat…

Reményik Sándor: Keserű szívvel

Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a Végeken dobog.
Hangos szóval hiába fogadkoztok:
Hogy „soha!” s „mindörökké!”
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.

Bennünket összekalapált a bánat, –
Ti atomokra hulltok itten szét.
Egymást farkas-foggal tépitek,
Nektek nem volt a nagy lecke elég.
Amerre nézek: pártok, újra pártok,
És zászlók, amiket a szenvedély
Már előre a más vérébe mártott.

csonkaorszag

szozattovabbacikkhez

Fehér Károly: Hősök halála

- Főhadnagy úr! E kétszáz ember,
Megannyi szép ifjú levente
Az ön parancsát lesi, várja.
Ön ezeket ma éjszakára
Az első vonalba viszi be.
Főhadnagy úr! Ön
Nem marad ott, hanem visszajön,
Újabb csapatokat kell talán
Bevinni a másik éjszakán.

Szent a parancs. Fel szép daliák,
Utánam az Isonzó felé!
Vérzivatar lesz a tanyátok,
E tűzpokolban éltek-haltok!
S a fiúkat a füst elnyelé.
Isten veletek,
Sok szerencsét!... Szívem szakad meg!
Vitézeim, vérem vérei
Rideg parancs engem visszahí!

szozattovabbacikkhez

Koncz Béla: Csak még egyszer…?

Csak még egyszer lehetnék ott én,
Ahol a Körös folydogál,
Ahol akácok illatoznak,
Ahol az én kis házam áll;
Csak még egyszer hallanám újra
Körös-mentén az esti dalt,
Ágyúk helyett a szent harangszót,
Az orgonát s nem harci zajt;
Csak még egyszer lehetnék véled
Imádkozó kis asszonyom,
Megváltaná a szenvedésem
Egyetlen csók az ajkadon;
Csak még egyszer…! Aztán jöhetne
Acéllován a hőshalál…
Csak még egyszer lehetnék ott én,
Ahol a Körös folydogál!
              
                     1918

Tóth Dezső: Útban a „front” felé

        – Katona fiamnak –

A gyilkos fegyvert szorítsd a szívedhez,
Mint vőlegény a kis menyasszonyát,
Az érckürt harsog, hangzik a vezényszó,
Még egy-két perc és indultok tovább;
Oly mezőkre, hol vérvirágok nyílnak,
Hol arathat a férfibecsület,
Égnek hála, hogy azok közé plántált,
Kik becsülettel állják helyüket.

Tizennyolc éves harmatos virágom,
A sors árja téged is ragad:
Szent gyönyör ez! – csak ne adja az Isten,
Hogy elnémuljon dalos ajakad!
Vér a vénemberből, – honvéd lettél, mint én,
S a földön ez a legszebb nevezet;
Ne legyen perc, bármily veszély is érjen,
Hogy elfelejtsed honvédnevedet!

szozattovabbacikkhez

Balaskó Jenő: Angyal Pista balladája

Ferencváros gyászban van
Angyal Pista fogva van
Angyal Pista fogva van
Ferencváros gyászban van

Szögényekér harcót ő
lecsürhézett magyarér
lecsürhézett magyarér
szögényekér

Pirosló zászlókkal is
ha már eltiporva is
nagyon eltiporva is
pirosló zászlókkal

Nemzetiszín zászlókkal
moszkoviták ellen is
a moszkoviták ellen
nemzetiszín zászlókkal

szozattovabbacikkhez

Somogyi Imre: Nehéz idők

Behordva már az asztag. Ősz is múlik,
s a föld s az arató mégsem pihen.
A puszták szíve háborog a mélyben
S az emberek borongók idefenn.

Piros az alkony. A tanyák népe
A pesti lap köré csoportba gyűl.
– Vihar lesz bátya. – Kiújul a régi.
– Vihar lesz hej ott… ott nyugat felül!

Hej gazda zárd be a kaput! Kérdezd csak
A vén apót: mikor volt ily idő?
Nagyon sok volt idén a hulló csillag…
Ki tudja még, ki sejti még, mi jő!

Jó lesz a háznak: behordani a búzát,
Ki tudja, később tán behordja más,
S a kaszákat sem kell még sutba vetni,
Mert hátha lesz még egy nagy aratás!

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf