Balogh Melanie levele Lisznyai Kálmánnak
A ma már szinte ismeretlen költőnőnő szerelmes sorai a kor ünnepelt, de korunkban alig emlegetett költőjéhez szólnak.
Baden, 1858. augusztus 31.
Tisztelt Kegyed!
Már régen válaszoltam volna kedve levelére, ha attól nem félek, hogy egyszerű soraim meg nem felelnek ama költő kedélyben írt levélnek, azonban nem lehet mindenki lánglelkű költő, még kevésbé oly aranyosszájú próféta, mint Ön. Végtelenül sajnálom, hogy Badenben nem találkozhattunk, alig hiszi az ember, mily jólesik szívének édes anyanyelvét idegen országban hallani, honfitársaival találkozni… Mi kevés emberrel ösmerkedtünk meg, a „szépet” semmiféle német fiatal embertől nem fogadtuk el, s így elhiheti, hogy Vas Elek csak tréfából mondotta azt Önnek.
Nyilakkal sebzett tested
Bakony őserdejéből kiágaskodó erősségek előfutárja volt Hegyesd, azzal kapcsolódtak össze Balaton mentének várai. Elnevezését egykor a frigiai pásztorsüveg hegyes alakjától kaphatta. A középkorban szerepet játszó Hegyesd nagy kiterjedésű várbirtokaihoz tartozott Vállus, Vindornyaszőlős, Karmacs, Csáford, Törkencen kívül Almád, Bécs (Bács), Györök. A napjainkban rommaradványaiban sem látható Hegyesd erősségét IV. Béla király építette. Később az egész várbirtok az Ajka nemzetséget uralta. E családból származott Vörös Bánd ispán, ki mint Hegyesd várának castellanusa, az Ajkán fekvő birtokrészeket közösen használta az ottani nemességgel. 1359-ben örökébe lépett fia, István mester, erőskezű várnagy volt, ki Keszthely királyi várnépét eltiltotta a Vállus erdőben való fájészástól (fű, és faszedés), amiért Nagy Lajos király előtt kegyvesztetté lett. Pozsegai István rövid várnagysága alatt felsőlendvai Herczeg Péter castellánusra hasonló okokból neheztelt Zsigmond király. A következő félszázad év alatt sok gazdát cserél Hegyesd vára. Perényi Pétert Széchenyi László követi. Majd zálogbirtokként Rozgonyi Simon veszprémi püspök kezére jut. Később Uzsai Miklós és Rozgonyi György után – Hunyadi János kormányzó rendelkezésére – Sebestyén mester lesz Hegyesd várának castellanusa. Míg V. László 1453. szeptember 14-én kegyeltjét, Ujlaky Miklóst nem ülteti Hegyesd várúri székébe.
Dalolva röpülj, sietve szállj:
Hogy zúg, zuhog, árad a nóta
Ott hagytam abba, hogy István versei kamaszkoromtól kezdve állandó kísérőimmé váltak, versvilágom nagyjai közé emelte őket a szó ereje, nyelvi-hangi dimenziójuk, amit István olyan hihetetlen, megrázó szépséggel-és tartalommal írt meg. Úgy is mondhatnám, szuggesztív erejűek, amilyen egyébként István is volt.
A nagy regényíró és a nagy tragika romantikus szerelmének levélemlékei meghatóan kedvesek. Alig hozta össze őket 1848 március idusa, a fiatal férj máris bujdosni kényszerül, s biztos rejtekhelyén Róza asszony állandóan látogatja, gondoskodik róla, majd egyengeti útját a szabadabb élet felé.
Most siratlak, mikor legtöbb költőtársad
Már nincsen színe a pezsgőnek,
Új élet költözött be a szántói boszorkányházba, mióta Nana tanyát vert Citránál. Még a háztáján is meglátszott a jómód. Új ruhába öltözött a dugadűlt viskó, akárcsak Citra, ha az est alkonyatában megsétáltatta Nanát. Még a „Hétnótás csárda” képe is megváltozott. A csaprugó-hajduknak csak a söntésben jutott dülöngő hely. A belső ivó sávoly-terítős asztala, faragott támlás székjeivel, mulatozó vár úri vendégeknek lett állandó tanyázó fészke. Ott forgolódott a csiklandós szemű Nana. Felvidítva, magába bolondítva a harcok fáradalmait pihenő fővitézeket. Csak a szigorú erkölcsű paróchusnak nem volt ínyére Barabás templomatya özvegyének kirúgó viselkedése. De gyengének érezte papi hatalmát, hogy törvény kezére juttassa, – a faluból kiseprűztesse – a bűbájos asszonyszemélyt, kit becézgetve simogat minden várúri kéz. Hogy mégis borsot törjön a boszorkány orra alá, ki akarta tessékelni az özvegyi jogon használt templomatyai házból.
