Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében

Kolozsvárról, egyéb hírességei mellett, kevesen tudják, hogy a XVIII. században Erdélynek Csíksomlyó mellett legjelesebb kegyhelye volt. A kultusz hódítása összefügg a kolozsvári jezsuiták nagyarányú lélekgondozásával, amelynek méreteivel és hatásával csak a nagyszombati és kassai házé vetekedhetik. Templomuk (ma piaristáké) Erdély katolikus újjászületésének egyik fő forrása. A jezsuita kollégium nemes versenyre kel a reformátusokéval. Erdély hivatalviselő katolikus köznemessége és polgársága itt nevelkedik. A rendtagok harcolnak az ellenreformáció erdélyi sikéréért, ők egyenjogúsítják a katolicizmust a protestantizmussal: Pázmány módjára áttérítik az arisztokratákat, küzdenek a szakadár románságnak az egyház aklába téréséért.

Gabányi János: A betlehemezés Szamosújvárt

Kengyelfutó: (Miután becsengetett a vendéglátó családhoz, bemegy.)
„Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ma ünnep van és fényes nap keresztények között.
Íme a természet gyászba öltözött (kimutat, mert a hóra értik a gyászt.)
Régen elénekelték a betlehemi pásztorok,
Hogy eljön az Üdvözítő és segíti a népet.
Kint a betlehem. Béengedik?”

(Miután a ház gazdája fejbólintással jelezte, hogy igen, a papot és öreg juhászt kivéve, bejönnek a szobába. Behozzák a betlehemet is. Mindannyian éneklik:)
„Mennyből az angyal eljött hozzátok…
Pásztorok, pásztorok örvendeznek…”

Krúdy Gyula: A gábli története

Tudom, hogy nehéz feladatra vállalkoztam, amikor az úgynevezett gábliról, a villásreggeliről, a férfiak ebéd előtti étkezéséről írnék, mert az asszonyok megállapítása szerint a gábli már sok bajnak volt az okozója, de minden bizonnyal a déli étvágytalanságnak, amelyből legkönnyebben támadnak a családi veszekedések.

   Belátom, hogy így van. Nem kicsinylem, se nem nagyítom a gábli fontosságát (mert némely embernek a gábli csak fokozni szokta étvágyát az ebédhez), mások se veszíthetik el étvágyukat véglegesen, hogy megfeledkezzenek a déli harangszóról, azt csak úgy eresszék el a fülük mellett, mint akit a délidőn már nem érdekel. Nem kell két porciót enni, és töméntelen sört inni a gábli idején, mindjárt nincs semmi baj.

Szabó Lőrinc: Erdélyi József és versújságja

A lapok foglalkoztak már Erdélyi József tízfilléres versújságjával, mint jelenséggel. A tízfilléres rotációs kiadás és főként, hogy a költő maga odaállt a rikkancsok mellé, érthető feltűnést keltett. Én irodalmi szempontból akarok a Felkelt a nap harminchat verséről írni, de van néhány megjegyzésem a változatlanul sokat pertraktált „jelenségre” is.

Takáts Sándor: A régi diákéletből

A XVII. század iskoláiról, azoknak reguláiról és tanításmódjáról sok mindent tudunk. Az iskolai életről is maradt ránk egy és más. Azonban a diákjaink társadalmi életéről, küszködéséről, vakációzásáról, ide-oda vándorlásairól vajmi keveset tudunk. Pedig a diákélet mindig érdekes volt. Így tehát minden adatocska, ami e téren ismereteinket többíti, egyúttal érdeklődésünkre is számot tarthat.

Vörösmarty Mihály: Salamon

„Átok reád, magyarok hazája,
Átok reád, te pártos büszke nép!
Ingadozzon fejed koronája,
S mint az árnyék, légyen oly setét.
Mint kemény kard, oly kemény szíveddel
Meg ne békélj soha ten feleddel.

Ölvedi László: Janicsárok kellenek

Ős, tiltott kútfejeknél áldozunk naponta,
Pirosló máglyánk már az égig ér.
Lángjában emberszív lobog:
Magunkból tépjük, szítjuk egyre jobban,
Hadd hulljon szikrazáporként a vér
Másért elégni fájdalmas gyönyör.

Csighy Sándor: Induljatok haza magyarok

Akkor még azt hittük, hogy a hazában otthont és szabadságot talál, aki visszatér…

Prédái a gondnak, a télnek,
nyomornak… Halottak és élnek.
Vánszorognak éhesen, fázva,
idegen rongyokba alázva…
Nyugatról mennek Kelet felé.
Sok ezer magyar, ki nem lelé
hű szíve békéjét, útra kél.

Nádasdy Tamás – feleségének, Kanizsai Orsolyának

A levél írója II. Lajos király titkára. Az 1526. évi speyeri országgyűlésen ő képviselte az uralkodót, s amíg újabb 4000 katona állításáról tárgyalt, bekövetkezett a mohácsi katasztrófa. Felesége Kanizsai László országbíró leánya. Házasságukat – amellyel a férj hatalmas birtokhoz jutott – 1535-ben kötötték.

Benjámin László: Jacopone de Todi sírfelirata

Isten bolondja nyugszik itt,
   Jakab, a Todi-beli.
Az Ítéletig csontjait
   Todiban pihenteti.

Országos tekergő vala,
   otromba jópofa,
   piaci szó-kofa,
mégis az Úr szólt általa.

Erdélyi József: A Ság halála

Ság oldalán nagy kürtő füstölög.
Fekete füst: gyászlobogó, –
halálra ítélte a Ságot
a kőfaragó.

Rontják a messzekék sági tetőt,
s Somlyó öccsét megölik,
s közömbösen nézi halálát
a ságalji nép.

Erdélyi József: Napfordulás

Karácsony és Óév… Ilyenkor
kapja sovány bérét kezéhez,
szegődik és szerződik újra
az esztendős cseléd, a részes,
csikarva, mint a jót a rögből,
gazdakézből a bért, a részt,
aggódva: mit hoz a jövendő:
fagyot, vizet, aszályt, verést.

Erdélyi József: Szivárvány a város felett

Város felett szivárvány,
be gyönyörű szép látvány,
kivált pedig énnekem,
aki tanyán, aki pusztán
születtem.

Nézem azt a felívelt,
méltóságos égi jelt,
s valahogyan úgy érzem:
szánakozva tekint rám egy
tündérszem.

Gaál Áron: Kondor Béla

Borozó volt itt a régi temető mellett
és süppedt sírok közt tétován, fájva,
dadogva, trágár dalokat énekeltek
bukott angyalok, kiket kialáztak

az égből, mint téged, ki lepedődet
rajzoltad tele, (használtad volna másra!)
míg szárnyat növesztett benned a félelem,
hogy egy emberbe vagy végleg bezárva

Kis Ferenc: József Attila halálakor

Ömlik a víz, gőzölgő esővíz,
   keservesen és múlhatatlanul –
a házőrző eb nézi, mintha ő is
pusztítaná az otthont, amit őriz
   s a vackot, ahol dühödten lapul!

Dühödten, árván, tehetetlen nézek
   ablakon át a lucskos őszbe ki –
a félhomályban úgy szorong a lélek
rémülten, mintha benne születnének
   a közelgő téli farkaskölykei!

Benjámin László: Kinizsi

Kováimból szikrát a bor,
nagyobb tüzet a rum csihol,
mert lusta már az elmém;
az elporzott csaták terén
virtussá bőszült az erény,
s az elme zárt fegyelmén
keresztülgázolt indulat
mint győztes hadvezér mulat,
pokoli táncra kelvén.

Erdélyi József: Barátok a Tapolca partján

                                       Ady Endre emlékének

Barátok a Tapolca partján,
egyike ül, másika áll,
hatan-heten, mint egy csapat
kopaszfejű, nagy gyászmadár,
csuklyás, nagy, kósza keselyű,
egy más világból ideverten,
tanakodik, tollászkodik.
Tekintetem rajtuk felejtem.

Rónay György: Gyászének Réti József halálára

Ezt a hangot se halljuk, feleim, soha többé.
Legalábbis élő valóságában soha már.
A tű a forgó lemezről, és a lélek
lemezéről az emlék fölidézheti még
egy ideig. Aztán a lemezek
elkopnak, összetörnek, és a lélek is
előbb-utóbb kialszik. Itt vagyunk.

Sértő Kálmán: Kosztolányi hagyatéka

Kosztolányi Dezső
Meghívott ebédre,
Míg szép szemeivel
A világot nézte.
„Be kár, Kosztolányi,
Drága Kosztolányi,
Hogy ma már nem tudunk
Verset citálni…”

Szőcs Kálmán: Rodostó, 19 novemberis 1724

Imént írott levelemhez csatolom ezt a toldást,
kedves néném.
S csak annyi lenne, hogy hírrel jött egy ügynök,
most már bizonyos: hazamegyünk.
Üzenjeszét otthon, aki nem menet férjhez eddig,
most még ne is menjen, s aki a Fejedelmet
el nem feledte, az hát leköpheti
az első labanc katonát.

vitéz Somogyvári Gyula: Lajtai felkelők búcsúéneke

Hová mégy, pajtásom, merre visz a lépted,
mikor már a lelked darabokra tépted?
Egyik felét hagytad lajtai raboknak,
másikat hitetlen, didergő vakoknak,
szabad magyaroknak…

Viz Zoltán: Szent Imre jubileumára

Mint szende fény a múlt ködéből,
Tűnsz fel kilencszáz év után,
Ily minta kellett nemzetednek,
Hogy szent legyen a vad pogány.

Nemes törzsön, mint drága bimbó,
Hintéd szét égi illatod,
Nagy ígéretként díszlett virágod,
Midőn a zord dér rácsapott.

Vörösmarty Mihály levele – feleségének, Csajághy Laurának

A Szózat, a Csongor és Tündeköltője 43 éves korában ismerkedett meg barátja, Bajza József feleségének húgával, az akkor 17 esztendős Laurával. A szerelem fellobbanása „egy pillant műve” volt, s a némi huzavonával megkötött házasság a költő élete végéig szerető élettársat és meleg otthont jelentett. Az első levél a szerelem kezdetét, A merengőhöz korszakát jelenti, amikor a csodás költeményt nászajándékul nyújtotta át mátkájának. A második a szabadságharc bukását követő szörnyű hónapokat s a családjától távol bujdosó költő fájdalmát, kétségbeesett tépelődéseit, az életből való teljes kiábrándulását idézi, szinte a későbbi nagy versek – a Setét eszmék borítják… és az Előszó – megrázó erejével.

Sík Sándor: Forradalom

Gépfegyver kattog az ablakom alatt.
A katonatisztek sapkájáról az utcán letépik a rózsát.
Részeg folyamőrök, nagy sállal a nyakukban, rekedten kiabálnak.
Gyerekek ijedten lapulnak a falhoz.

Sinka István: Üdv néked Ifjúság

Üdv néked Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép!
ki lángban és vérben születtél meg újra
három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben!
Melyik nép írta fel mostanában nevét
így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja?
S mely nép beszélt így az önmaga nevében,
mint angyal, mikor a harsonáját fújja?
Bús igájának fájára írja hát,
s mint annyiszor a megsárgult ezer évben
vérrel és vassal tanítja zsarnokát.

  Buda, 1956. október 26.
  A Rendületlenül című röplap Püski Sándor kiadása, 1956. október 29.
  Igazság, 1956. november 1.

Oláh János: Szabadság

Saláta-tankönyvek Lapjai közt raboskodott
szeptembertől júniusig
Sztálin és Rákosi idézetekben zárva.
Mindenki róla beszélt, de nekem
fogalmam se volt, ki az,
s végképp nem tudtam, minek nevezzem,
ha egyszer – fennállt a veszélye ennek is –
valóban szólnom kell majd hozzá.

Kannás Alajos: Kiáltvány

                             Csapó Bandinak

Nagymagyarország széjjeltépve
de élnek még a magyarok.
Lásd Erdélyt, nézz a Felvidékre.
Versailles – Trianon nem volt béke,
csupán vak bosszú aratott.

Gavallér János: 1920. június 04.

Kanonizált csapdába csaltak,
eltörlik a lelkek sóhaját,
azt hiszik, lehet vezényszóra
törölni sok-sok kínhalált,
emberlélekről semmit se sejtő,
barbár, hazug szemfényvesztők.

Egyed Emese: Ébredés

Nem tudjuk nem szeretni ezt a földet,
ahol születtünk, és ahol a fű
szálai nagyapáink szívéből nőnek
napfény és kaszák elé, hű
szent László király halványodó képét
végig a régi székely templomokban,
nem tudjuk nem szeretni hazáink,
patakjain és rengetegeink,
mindent, bár limlom, s mindent,
ami érték…

Lendvai István: Átok Behemótra

Átkozott a Pestnek minden palotája,
átkos palotáknak minden cikornyája,

átkozott a fája, átkozott a kője,
minden eresztéke, mindenik tetője.

Ne is szánja Isten, ne is szánja sátán,
verjen fel a fű is elsüllyedett hátán.