Bálint Sándor: A Napbaöltözött Asszony

Aligha szorul bizonyításra a magyar kultusztörténet kutatásának fontossága, sokoldalú tanulságainak föltárására. Erre sok más mellett Szekfű Gyula¹ mutatott rá különös nyomatékkal. A munkálatok különben sok irányban, de szerte-szórtan már régóta folynak. Az egyháztörténeti, művészettörténeti, néprajzi kutatás már eddig is figyelemreméltó részleteredményeket tud fölmutatni, mégis azt kell mondanunk, hogy a sul generis vizsgálódás, a kérdésben rejlő gazdag, sokoldalú vonatkozások tisztázása még a jövőnek lesz feladata.

    Mi jelen tanulmányunkban egyik nagyhatású Mária-kultusz hazai sorsát² szeretnének megrajzolni. A Napbaöltözött Asszonyról (Mulier amicta Sole) lesz szó, amelynek ábrázolását mindnyájan ismerjük, de eredetéről, szerepéről teljesen tájékozatlanok vagyunk. Amennyire a kérdés jelenlegi állapotában már lehetséges, iparkodunk tisztázni a Napbaöltözött Asszony tiszteletének eredetét, elterjedésének okait és körülményeit, nevezetesen az ábrázolás szellemtörténeti, kultuszföldrajzi és vallásos néprajzi hatásait és összefüggéseit.

Darnay Kálmán: Szerencsét hoz a gyöngysor

– Szentgróth várának története –

Sümeg vár szomszédságában Szent Gerolt, ami nevén Szentgróth, – melyet a Szala (Zala) vize nyaldos körül, – a XIII. század utolsó évében Fülöp mester fiait, Tamást és Dénest uralta, az inkább várúri kastély, mint erősségszámba menő Szentgróth. Csodálatos nyughatatlan vér csörgedezett a szentgróthi és berekszói Hagymásiak ereiben. Összeférhetetlen természetükkel örökös hadilábon álltak a törvényes renddel. Így harmadfélszáz éves várúri birtoklásukba sokszor belemarkolt az igazságot szolgáltató királyi ítélkezés. Kuruckodó kilengéseikért még többször üt rajtuk a császári kéz.

    Ulászló 1491-ben hűtlenségükért megfosztotta a Hagymásiakat várúri birtokaiktól és Szentgróth erősségét Lendvay Bánffi Miklósnak és Jakabnak adományozza.

    Majd visszakerül Hagymási Kristóf kezére, de 1556-ban ránehezedik a bécsi Burg ármánykodása. Hagymási Kristóf az erdélyi fejedelemhez pártolt, így I. Ferdinánd császári zsoldosokkal kiűzeti várúri kastélyából és Macedonia Péter ajtónállómesterének és Pécsy Gáspár udvarnokának adományozza Szentgróth várát.

Kerestely Józsefné: Székely eledelek, Szendrey Ákos: Az új pár együttevésének jelentősége a házasságban

Kerestely Józsefné: Székely eledelek

[Egy székely asszony magyarázata szerint, Siklód, Udvarhely megye]

Güllődör. A marhának belit, gyomrát kimossuk szépen s felvagdossuk egy arasz széles, másfél arasz hosszú szeletekre, forró vízbe mártsuk, hogy a barna bőre lejöjjön, olyan maradjon, mint a gyócs; a májat, tüdejit, lépit, szivit megfőzzük, oztán févagdossuk apróra (mint két rizskása egymás mellett), hagymával, peterzsejemmel, sóval, borssal összedógozzuk. A tőteléket elosszuk a bélbe s a gyomorba, esszehajtsuk és esszevarrjuk, vízbe rakjuk és féfőzzük.  ...

Szendrey Ákos: Az új pár együttevésének jelentősége a házasságban

A mai, szertartásokban gazdag szokások bizonyára fokozatos fejlődés eredményei, a primitív mag az idők folyamán lombosodott ki, terebélyesedett a ma sokszor alig áttekinthető fává. Így van ez a házasságnál is. A primitív népek házasságkötési szertartása legtöbbször igen egyszerű: közös étkezés, kézfogás¹. Ha sikerül valamely szokást eredetéig visszakövetnünk, legtöbb esetben vallásos cselekményre találunk².  ...

Tömörkény István: Az iszákregement

Ott született ez is az ötvenes évek zsandárvilágában, a lószőrsisakos vitézek uralma alatt. Mikor Bonyhády parancsolt az osztrák poroszlók karjának, s az a kard parancsolt a polgárságnak, úgy hogy ha kellett, sőt ha nem kellett is, le is sújtott.

    Ismeretes dolog, hogy ha három ember akkor összeállt az utcán, rögtön szétkergette őket a zsandár. Mindjárt fölrecsegett a szava:

    - Szabad teret, uraim, szabad teret. A csoportosulás tiltva van!

    És megcsörrenté a kardját, s megrázta a lószőrös üstökét. A három összeállott ember pedig ment háromfelé.

    A kocsmákban meg pláne nagy volt a felügyelet. Ott vigyázni kellett a zsandári szemnek, hallgatózni a fülnek, hogy a bortól hevült hazafiak nem szólják el magukat. És ha csak legkisebb célzás történt is arra, hogy fölvirrad még valaha, a zsandári jegyzőkönyv elővétetett, az illojális alattvaló neve homlokráncolások és félelemgerjesztő köhögések között abba belejegyeztetett, szigorúan meghagyatván a név birtokosának, hogy holnap ennél és ennél a k. k. hivatalnál megjelenve, ott a fejére zuhanó dorgatóriumot jó szívvel elviselje, szintazonképpen a bankóknak bizonyos számát a k. k. Stadthauptmann markába lefizesse.

Czuczor Gergely: Hunyadi János

Hogy rémülve futott Mahomed Nándornak alóla,
  A megmentett várnép istenlé Hunyadit,
Keljetek édeseim - mond ő, fel az égre mutatván -
  A harc volt csak enyém, győzelem istenemé.

Gasparics Márk ferences rendi szerzetes, az 1848-49 -es szabadságharc elfeledett vértanúja

Gasparics Márk [eredetileg Kilit,] ferences szerzetes született 1810-ben Drávaegyház [Cirkovljáu, Zala Vármegye] községben közönséges paraszt szülőktől. Iskoláit, mint Szent- Ferenc-rendi szerzetes növendék végezte, 1827. október 23. lépett a rendbe; 1833-ban misés pappá szenteltetett föl. Hitszónok volt Szent-Antalban, azután Pesten, közben nevelősködött, kitűnt, mint ékes szavú egyházi szónok. Beszédeivel különösen a nép józan életére hatott. /Cikkeket irt a Hírnökbe /1844. 88. 89. sz. Még valami Kunossért stb. / Az 1848-49. szabadságharcban szabadelvű beszédeivel lelkesítette a népet.  Rendíthetetlen hazaszeretete a szabadságharc után szomorú időkben sok üldöztetésben volt része, sokáig kellett bujdosnia, hosszú ideig álnév alatt rejtőzött, míg végre egy elejtett szava nyomra vezette üldözőit, elfogták, bebörtönözték s 1853. szeptember 12-én kivégezték Pozsonyban.

Gyóni Géza: Przemysl

I

Fehér arcukon nem volt bánat,
Kik elértek már vagy-vagyához
Az életnek és a halálnak.
Fogytán reménynek és kenyérnek -
Fehér fiúk ők felkészültek,
Vidáman, mint a vőlegények.
Fehér fiúknak új nótája:
Víg vőlegények most indulnak
Halálos szép tavaszi nászra.
Kárpáti erdőn bimbó pattan, -
Fehér fiúk csak azt elérjék!
De zúg a golyó szakadatlan...
Tízezer élet ere pattan
S Klió új aranylapra jegyzi:
Ki ott halt meg, mind halhatatlan.

Szakolczay Lajos: »Fejükön a Halál fehér glóriája«

Az I. világháborús versek antológiáiról

    Közvélekedés-számba ment a klasszikus mondás: a háborúban hallgatnak a múzsák. Azon ne töprengjünk, hogy a kedves helyébe lépő kard és a vér – a halál megannyi formájáról ne is beszéljünk – lehet-e ihletadó. Ha a véghetlen fájdalom nem ösztönözne versírásra – a kibeszélés által nem a haza, hanem a személyiség védetik meg –, a magyar költészetből hiányoznék egy, a maga valóságában is furcsa érték. Mert az ilyes jellegű versek történelmi kaleidoszkópok. Harsányságuk, némelykor hazapufogtató modoruk ellenére is.

    Nem a háborút, a békét kell harsognia a szellem emberének, gondolhatjuk, hiszen az ágyúcső fölmagasztalása ellentétben áll mindenfajta építkezéssel.

Szép Ernő: Világtalan katonáknak

Angyal szeretnék lenni,
Égi gyöngéd alak,
Suhanhatnék közétek,
Hogy vigasztaljalak,
Mulattassalak.

Szárnyammal, szárnyammal
Szellőt hajtanék rátok
S odadnám lágy szárnyaim,
Tapogassátok,
Simogassátok.

Hoznám arany hegedűm
Muzsikálni néktek,
Mikor hallgatva ültök
Véghetetlen szépet,
Örök édességet.

Vályi Nagy Géza: Három könnycsepp…

Három könnycsepp szempillámon
Nehéz, forró mind a három.
Lelkem legmélyéről jönnek
Szemembe a drága könnyek!

Az első könny, mely úgy éget
Siratja a Felvidéket,
A második, a legdrágább
Téged gyászol Bácska, Bánát!

A harmadik – legnehezebb
Erdélyország érted pereg,
Érted pereg vagy tán másért:
Egész, nagy Magyarországért!

vitéz Somogyvári Gyula: Repülj fehér galamb…

Repülj fehér galamb, repülj sebes szárnnyal,
idegen országba hegyen-vízen át,
messze, Szajnaparton, kopogtasd meg kérőn,
szörnyű nagy uraknak rácsos ablakát!
Mondd: hogy innét szálltál a Tisza tájáról,
– hol az égre néznek apró templomok –
s jöttöd vágyva várják, karjukat kitárják
kifosztott, megtépett, koldus magyarok…

Csanádi Imre: Húzd rá cigány!

A száz éve halott Vörösmarty emlékezetére

Elzúgtak a pozsgás-piros,
       mennydörgő daliák,
rázván rémes dárdáikat,
       lobogós kópiát.

Régi dicsőség kürtszava,
       döbögő gyomrú dob,
délceg nyerítés, hadmoraj –
       mily messzünnen huhog.

Mily messze mind az ifjúság
       aranyló álmai!
Mi rég mertek hajnalszínű
       zászlói szállani!

Illésfalvy Szabó József: Néma jóbarát

/A Recsken meghalt Ritzl Sándor bajtársam emlékére/

Jeltelen sírnak néma lakója,
Sorsod lett sorsunk útmutatója.
Ha e vésszel küzdve, elbukva elestünk,
Jeltelenül, titkon porlad el testünk.
De amíg élünk, állunk helyünkön egy szálig!
Míg egyszer a lelked, dicső magyar napon,
Izzó, tüzetgyujtó lángpallossá válik!
Felrázva a csüggedt, gyötrött magyar népet,
Gyújtva reményt, hitet, szabadságeszméket.  

Pék Károly: Márianosztra

Ma elmondok egy Miatyánkot,
szavakat, mert kihűlt a szívem:
az őrtornyokon halál rángott,
még belém harap, bennem liheg.

Ma elmondok egy Miatyánkot,
szavakat, míg gondolatom él:
de átütött a kín az álmon
sebeimből fölbugyog a VÉR.

Baka István: Tűzbe vetett evangélium

Mint papírhulladékkal teli réten
ételt keresgélő kutya,
futkos pupillám a szemfehéren,
de Istenre nem talál soha.

Vágóhíd szemétgödrei, ti véres-
tályogos koldusszemek,
ti láttátok Őt, aki egykor
kigondolt benneteket?

Vadnyulak, akiket a róka
úgy lóbál fogai között,
mint tömjénfüstölőt – utolsót
percetekben láttátok Őt?

Sinka István: Isten őszi csillaga…

Minek nekem téli ruha,
ne is adjál, én Istenem,
csak ne hagyd, hogy Sinka Pista
sokáig éljen idelenn.
Csontja le a sárba hulljon,
a sárra nagy tél boruljon.

Meztelen lelkét emeld fel,
ahol a szél sose zajog:
a tejútra… én Istenem,
lenne egy őszi csillagod!
Az egykori juhászlegényt,
ott aztán öleld meg szegényt!

Sík Sándor: A diskutorok[1] temploma

/Róma, Fórum./

Az ezredek tiporta köveken,
A Fórum vadvirágos közepén,
Juturna[2] loncos márványkútja mellett,
Elmondhatatlan szomorú szépséggel
Emeli égnek koszorús fejét,
Márványkoszorús szűz görög fejét
A Dioskurok porló templomának
Örökéletű három oszlopa.

Körül a Fórum tisztes arcán
A múlás halk szépsége ünnepel.
Cézár lépcsőin hervadt koszorúk.
Ódákat ír az alkonyati napfény
Nagy Konstantin roppant kőboltjain.
A Vesta-szűzek fehér udvarán
Piros tűzrózsák hangosan feselnek.

Vértessy Gyula: Tubarózsa halála

Déryné emlékére

Egy tubarózsa volt hajadba tűzve,
Annak buja illata szállt felém –
Amíg a vágy viharja törte, zúzta
Szerelmünket, a csókok tengerén.

A vihar aztán elült lágyan, csöndbe’
Kifáradt ajkad szelíden pihent;
Mint sebet kapott kicsi, piros csolnak
Lecsöndesült csóktenger mélyiben.

A tubarózsa is kihullt hajadból,
Az elzúgott vihar megölte őt;
Halála szép volt, sírja helye még szebb,
Az ajakadon talált temetőt.

Jászai Mari levele – Plesch Jánosnak

A legnagyobb magyar tragika 58 éves korában a nála jóval fiatalabb vidéki orvos iránt lobbant heves szerelemre.

        1.

    1908. szeptember 27.

    Egy mesébe illő pályafutásnak Te tetted föl a koronáját János!
    Te, és egy koszorú lett életem jutalma.
    Hosszú szenvedésemért Téged adott jutalmul az Isten, pályám iránti forró szerelmemért arany babérkoszorút a hazám.
    Mind a kettő egyforma csoda!
    Mint teljesen műveletlen, bumfordi gyerekről, egyetlen szó szerep után azt írta rólam egy költő-kritikus: „azt hisszük, előlegezhetünk ennek a kis leánynak egy levelet abból a babérkoszorúból, melyet egykor az ország fejére tesz”. Az a jövendölés, nem hiába költő mondta, úgy teljesedett, hogy az ország szinte aranykoszorút hozott nekem a színpadra Elektrám hatodik előadása alatt.

Bálint Sándor: A magyar népélet Szent István idejében

Első szent királyunknak évről-évre való megünneplésében, a róla való emlékezésben eszünkbe jut országának népe is és szívesen kérdezzük: hogyan élt a magyarság az ő idejében:

    Az egykorú magyar népéletről természetesen közvetlen leírásaink nincsenek, de más célzattal készült följegyzésekből, legendákból, törvények szövegéből, az ásatások emlékeiből, a rokon népek és főleg a mai magyar népélet bizonyos hasonlóságaiból, annyi kiváló magyar tudós érdeméből mégis színes képet rajzolhatunk Szent István egykorú népéről.

    A Szent István-korabeli magyarságot a társadalmi osztálykülönbségek ellenére is egységes és azonos, a mai népkultúrára emlékeztető műveltség fűzte össze és tette erőssé, magabízóvá. Ez a közösség szellem, a nomádok jellegzetes népi fegyelme és szolidarizmusa voltaképpen a keresztény felebaráti szeretet közösségképző szellemének útját készítette elő. Pogány vallásunk sámánisztikus szellemvilága, tisztult erkölcstana, derengő egyistenhite szintén fogékonnyá tette a magyar néplelket a kereszténység befogadására. Ma már tudjuk, hogy ősi műveltségünket a kereszténység nem nyelte nyomtalanul. Szent István örök nagysága éppen abban rejlik, hogy országát, népét a kereszténységben is meg tudta magyarnak őrizni.

    Szent István népének atyja, olyan, mint a családfő gyermeki között. Nemzete iránt való szeretete, lelkéért való aggódása, jövőéért való gondja a patriarkális társadalmak kemény parancsoló szellemében nyilatkozik meg. Mintha az Írás szavát szolgálná: ne lássanak fiaid mosolyogni.

Darnay Kálmán: Sümegh, Csesznek, Somlyó és Veszprém várának története

Megtépett hazánkból történeti múltjának zománcával csillog ki Sümegh (Sümeg=Sümeg, a „h” betűt múltszázadvégi képviselőtestületi határozat alapján törölték), Csonka-Magyarország legfestőibb városa.

    Sümeg közel kétezeréves múltját írott emlékek örökítik meg. Öt ezredévről beszélnek a Fehér-kövek magaslatán lelet neolit-kori kőeszközök. Azok korfolytatása a sümeg-papföldi bronz kincslelet, az újhegyi – európai hírű – bronz ciszta-óriások. Az a párezer kelta sír, melynek kincses maradványait a sümegi múzeum őrzi.

    Sümeg útjába esett a Kis-Ázsián át keletről nyugatra vándorolt összes népáradatoknak. A kőkori műveltségben élt árják nyomát járták bronzkarddal kezükben, ural-altáji szumir törzsek. Az Alpeseken állandó tanyát vert illírséget, a kékedzésű harci fegyverekkel felszerelt keltaság, az őskori vándor törzsek első lovasnépe követte.

    Sümeg történeti múltja a Krisztus utáni első évszázadra vezethető vissza. Augusztus római császár harcos cohorsai leigázták Sümeg, Csehi, Csab, Tárkány, Szántó kelta telepeseit, melyek útjába estek a Mogentianából (Fenék) Sabáriába (Szombathely) vezető katonai útnak. Sümeg berkimalmi magaslatán épült római kolóniától ezer katonai „pass”-ra fekszik a csehi-keszthelykúti dűlő táborhelye. Sümegnél kereszteződik a délkeletre fekvő pusztadörögdi táborhelyen át, Cimbriáná-ba (Veszprém) vezető római katonai út.

    Sümeg, Colonia Curta néven ismert táborhely, a pannóniai római császárság bukása után Curten frank teleppé alakult át és a négy saroktornyos „quadriburgumból” őskeresztény templomot építettek. Ebből fejlődött ki az 1106-ban alapított szentegyedi apátság.

Gunda Béla: Kenyérsütés Orosháza környékén

Kiss Lajos a Néprajzi Értesítő IX. /2/ és az Ethnographia XXXIII. /3/ évfolyamában foglalkozott a hódmezővásárhelyi kenyérsütéssel és azokkal a szokásokkal, babonákkal, amelyek a kenyérrel, párral (Kiss korpaélesztő néven említi a párt) dagasztással kapcsolatosak. Mivel Orosháza és Hódmezővásárhely kb. 31 km távolságban van egymástól, a két település tanyai része határos, gazdasági érdekek fűzik össze őket, közös néprajzi vonatkozásokat is találunk. Dolgozatom néhány adata megegyezik Kiss Lajos által elmondottakkal, azonban az orosházi kenyérsütés a maga egészében mégis új adatokat szolgáltatott.

    Az orosházi asszony párral – sütnivalóval – süt, amely komlóból, árpából, hagymából és korpából készült erjesztőanyag, s melynek levét a kovász kelesztésére használják. Ma szőlőtörköllyel és akácvirággal is készítenek párt, igen gyakran árpa helyett zabot használnak, ez azonban a pár hatására lényeges befolyással nincs.

Tömörkény István: Maróthy doktor

A múlt század elején lakott az Alsóvárosban egy közpolgári ember, Maróthy nevezetű. Több fiai származtak, azokat neveltette is. Egy közülük, az István, az orvosi tudományokat tanulta, miután előbb itthon a kegyes atyánknál kivégezte mind a klasszikusokat. De a valóságos doktori diplomát nem tudta megszerezni, mert abban az időben azt drágán mérték. Olyan valami ötszáz forint körül való pénzbe annak az ára belekerült – s vajon az alsóvárosi nádfedeles ház alól miként szedhettek volna elő ötszáz forintokat egy hitványka darab papirosért?
   Így nem is jutott neki ki a doktori papíros.
   A fiú tépelődött magában, hogy mit tegyen. Annak tudatában volt, hogy az orvosi ismereteket megtanulta, és keserűséggé vált benne az a tudás, hogy íme, a hozzávaló oklevelet mégis csak pénzért mérik. Fogta hát a kezébe a vándorbotot, elbúcsúzkodott a szüleitől, el a nádfedeles házikótól, s ment arra, amerre az Európában megélni nem tudó magyar embert a sorsa vitte: vissza a Kelet felé.

Kovács István: Ágyúöntők földje

Körülállják, nézik, nézik,
ezer éve, ezer évig,
mesemondók, ágyúöntők,
világjárók és fadöntők.
                  Farkas Árpád

Hegyek gőzölögnek,
kisült kenyerei
a földnek.
Héjukra fenyőket
hintett a szél,
s legelőket.

Hold parázslik
a lármafától
forró hegytetőn.
Riadt patakok
zuhannak
a völgybe.

Gyóni Géza: A Dicsőséges Jobbhoz

[Hadifoglyok istentiszteletén]

Dicsőséges Jobb, Szent István keze,
Rád néz a vészben Árpád nemzete.
Ki megmozdultál minden zivatarban,
Ma sem maradhatsz mozdulatlan.

Mikor ránk törtek orvul, rettentően,
Utat mutattál minden útvesztőben.
Földünk és fajtánk zsarolói ellen
Ott voltál minden küzdelemben.

A muhi pusztán és Mohács alatt,
Hogy e nemzetnek magja nem szakadt,
S szét nem szórták, mint pelyvát a szelek,
Dicsőséges Jobb, hála teneked.

Gyökössy Endre: Doberdó

A debreceni 3-as honvédeknek

Pajtás, hol hagytad bogárszép hajad
Fekete, csillámló tüzét?
Olyan hófehér fiatal fejed!
Zokogva borul rá szüléd.

Hamvas arcod porcelán bőre
Kusza ráncokban aszalódott…
Hol volt, hol nem volt, volt egy szép lány –
Még irgalomból se ad csókot.

Rogyüra rokkant dúsizmú inad,
Béna madárszárny két kezed…
Pajtás, az élet veszettül nehéz!
Kenyered mivel keresed?

Mészöly István: Áldomás

A Pruthon ma a Halál ladikolt:
Ezer muzsiknak Csöndről muzsikált;
S a gyilkos ár a gyilkos, nagy Cézárra
Meg új ezer sötét átkot kiált…

S a szennyes ár mind kivetette őket:
A vén Szikájt, a kiewi szatócsot,
Meg Vaszolit, az iszákos fiút.
A kőparnak most együtt adnak csókot…

Pedig gyűlölték évek óta egymást:
Pár rongy kopeknyi, pintnyi vutkiért,
Amit Szikáj egy rossz csapszékbe mért
A bús legénynek egy bús éccakán; –

Nagy András: Galícia síkját, halmát…

Galícia síkját, halmát
Eke helyett ágyúgolyók szántogatják.
Nem is búzát: puskagolyót vetnek bele,
Eső gyanánt szép piros vér csordul vele.

Úgy fordult a sor, hiába!
Most így terem a dicsőség szent virága.
Az a virág hadd nyíljon hát, hadd fakadjon,
A magyar nép koszorútlan ne maradjon.

Boross Sándor: Másodszor Mohács

Negyven toprongyos rác lóháton, bocskorba
Tartott Mohács felé lépést bandukolva.
Negyven toprongyos rác, fényes nappal, negyven,
Jött ezeréves, nagy Magyarország ellen.

Üres volt, néma volt Mohács nagy síksága.
Aludt lenn a nemzet hajdani virága.
Sehol senki, semmi, csak negyven rác, negyven,
Nem akadt egy magyar, ki Mohácsra menjen.

vitéz Somogyvári Gyula: Fekete madarakról

A sóhajok: nagy, sötét madarak,
az éjszakában elbolyonganak.

Lélek-odúból kiröppennek este
és barangolnak fényeket keresve.

Csöndes madarak. Némák, szótlanok,
megkopogtatnak egy-egy ablakot

s aztán riadtan messzire szállnak:
gyásza van minden Sóhaj-madárnak!…

Összeütődnek nagy-néha ketten
s egymás szemébe néznek meredten.