Bálint Sándor: Búcsújárás és település
A hazai települések kutatása a mai tudományos vizsgálódásoknak egyik legidőszerűbb, gyakorlati következményeiben, politikai vonatkozásaiban pedig mindenestre legfontosabb problémája. Megoldásáért különböző: helytörténeti és földrajzi, nyelvészeti és néprajzi módszerek és felfogások küzdenek. Egy mozzanatot azonban a kutatás eddig nem hangsúlyozott eléggé: a vallásos élménynek és az egyházi szervezetnek a településre való hatását. Az adott keretek között és az eddigi kutatás hiányai miatt kitűzött feladatunknak pontos elvégzésére nem is gondolhatunk. Megelégszünk a probléma fölvetésével és egyik részletének elemzésével, a búcsújárásnak a hazai településekre gyakorolt hatásával.
Ismeretes, hogy az elmúlt századokban, amikor a vallásosság az emberiségnek alapvető élménye volt, a templomok, kolostorok milyen döntő hatást gyakorolnak egy-egy vidék, táj népére, nemcsak vallásos, hanem egyéb vonatkozásokban is. A búcsújáróhelyek hatása – ha lehetséges – még mélyebb és elevenebb. A búcsújárás a katolikus népnek tudvalevőleg egyik legjellemzőbb megnyilatkozása, művelődéstörténetének, földrajzának, néprajzának földerítésével azonban bizony még jórészt adósak vagyunk. Magunknak is hangsúlyoznunk kell, hogy érdeklődésünket itt és most csak a XVIII. század nagy hazai népmozgalmaira korlátozzuk.
A XVIII. században restaurált Regnum Marianum-gondolat búcsújáróhelyeink új alakulásán is meglátszik. A szentistváni birodalom, a középkori magyarság nehéz időket élt át, majdnem elpusztult a hódoltság alatt.
Nagy-Bakonynak Séd és Torna völgyétől határolt déli nyúlványa, hepehupás magaslataival ráhajolt a magyar tengerre. Onnan nézett farkasszemet Kinizsi Pál vázsonykői erőssége, Balaton mentének magaslatairól kiágaskodó várakkal.
Az erős, vállas, kékszemű lelkész és a nála tizennégy évvel fiatalabb törékeny, szép, feketeszemű papné nemcsak az egyházi teendőket látták el, hanem művelték a hatalmas gyümölcsöst és szőlőskertet, melyet még elődjük, Bartholomaeides Soma hagyott rájuk. Néhány éve éltek még olyan öregemberek Gyónon, akik ismerték a „szent öregúr”-ként emlegetett tiszteletes urat, a földjeit, szőlőjét nagy szaktudással és szorgalommal művelő Áchim Mihályt. A házaspárnak hét gyermeke született, születésük dátumát az 1871-ben kiadott Károli-biblia első üres lapjára jegyezték fel:
A Kossuth család tagjaihoz köthető ereklyék sokaságából egyedi voltával és történetével emelkedik ki a dabasi Kossuth-koszorú. Históriáját a legrövidebben valószínűleg Fehér Klára (1919-1996) írónő foglalta össze az 1976-os magyarországi útikönyvében:
Ezen a címen az Ethnographia és Népélet 1916-i évfolyama (253. l.) egy újsághírt közöl, amelyről akkoriban, a székelyek menekülése idején, országszerte beszéltek. A hír veleje annyi, hogy a menekülő siklódi székelyek Czifra Márton nevű pásztorukra is bíztak egy „sereg” állatot, maguk pedig mentek – amerre a szemükkel láttak. (Nagyobb részüket később a Jászságba ,menekítették’.) Czifra Márton pedig a rábízott hatszáz állattal elballagott Marosvásárhelyre s jelentkezett a főispáni hivatalban, hogy lediktálja az állatok gazdáinak névsorát. S egy mogyorófapálcáról, amelyen rovásjelek voltak, nyolc gépírásos oldalt diktált le ,folyékonyan’ a gépírókisasszonynak… Majdnem úgy hangzik ez, mint a mese szava; ,három diák három nap, három éjjel írta’. – „Akadtak többen – mondja az újság –, akik szép összeget ígértek a rovásírásos botért, de Czifra Márton semmi pénzért sem akart megválni az ,irományaitól’.” – Az Ethnographia a ,kalandosan’ hangzó hírhez nyomban hozzátette, hogy itt nem rovásírásról, hanem egyszerű számadóírásról van szó; s hogy egy rovásírásos mogyorófapálcára ennyi szöveget felróni teljes lehetetlenség.
Aranykalászos dús mezőn
– Uram, ma itten nagy csata volt,
Eredj, ha tudsz…
FÁY FERENC költő. *Pécel, 1921. június 20. - †Toronto, 1981. június 10. A Ludovika Akadémia katonai tisztképző főiskola elvégzése után hadnaggyá avatták (1944). A háborúban frontszolgálatot teljesített, szovjet hadifogságba esett ahonnan megszökik. Nagy szeretete édesanyja után hazavonja Magyarországra. 1947 őszén internálják. Fél év után szabadon engedik, de rövid idő után letartóztatják [állítólag apósa , Lázár György későbbi kommunista miniszterelnök feljelentésére] és népbírósági eljárást indítanak ellene. Az ÁVO annyira összeveri, hogy rabkórházba kell szállítani, ahonnan megszökik 1948 tavaszán Jugoszláviába. 
– Tihany története – 
A fakult sorokat jobban szemügyre véve megállapíthattam, hogy a nagy költő édes öccséről van szó. Az esküvő időpontja: 1863.dec. 26. Most már csak arra voltam kíváncsi, hogyan került a halhatatlan Sándor testvére a pilisi evangélikus templom eskető papja elé? Rövidesen ez is kiderült.
