Tömörkény emléktáblájára

tapai tomorkeny

Itt élt, álmodozott és tért pihenőre Tömörkény.
Vándor, szent ez a hely, míg magyar él s híre száll!

Az 1866-ban született és 5 éve elhunyt író, régész, etnográfus emlékére. 1922

Gárdonyi Géza: Prohászka Ottokár püspökről

prohaszkaottokarPROHÁSZKA OTTOKÁR
Levél.
1912. december 22.
Ahol Ottokár püspököt köszöntik, én is ott állok pálmaággal. Nekem is pásztorom: a fejérvári nyájba írtak be születésemkor. De ha nem oda írtak volna is, mikor Ottokár püspök tiszteletére zúgnak a harangok, nem foghatja el megyehatár azoknak a harangoknak hangját: túlzengenek rajta egész Magyarországra.
Köszöntöm Ottokár püspököt, akit Szent István lelke vezetett kézen Alba Regia püspöki székébe. Szegény a püspökség, - hiszen részben ma is Budáról kapja kenyerét, - de az igazi püspök sohasem szegény. Krisztus kincseit hordozza magával. Es Ottokár püspök kezében századok óta nem látott új fényben ragyognak azok a kincsek.

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Angyal mondd ki csak félig

/Részletek/

    To Pam

    1

lelátok a tengerre a szemeden át
földerítetlen mélysége
veled tér vissza hozzám
nem is tudom hogy játszótársak vagytok
féltékeny vagyok mert néha  rádfeledkezik
s azt hiszem egyszer elrabol tőlem

te meg a tenger összeilletek
hanghordozásodon ringanak a sirályok
s lehunyt szemmel álmodoznak a pelikánok

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Íme, barátra lelék

Ha lábra áll a szél s paskol tetőt, zsalut,
kibontakozhatsz-e a szürkeségből?
Ebből a bágyadt őszből lesz-e még kiút,
vagy tested már a temetők felé dől?

Apróra szaggat villám, mennydörgés, eső
s te elterülsz a földön szétziláltan,
mint kinek semmi dolga már a létező,
fehérre mosott, zajgó szép világban.

Már most félárva vagy, űzött, kiforgatott
ebből és abból, éhes, szúnyogvékony,
a szélárnyékba bújsz s titkon fontolgatod,
merre is visz a tántorgó keréknyom.

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Párkák

Eszelős félelmem esőre áll
viharra villámlásra
Az iszonyat nagy csöndje ez
a Párkák szapora léptei
a fölfüggesztett kardok némasága
a levetett ruhák kihűlő melege

Didergek mint a hajótörött
szótlanul mint a megvasalt fa
Elszélednek a birkák tulkok
magamra hagy apám anyám
    Csak a sziklák és a megrekedt homok
s talpam alatt a letiport fűszál

moirai

Szentjánosi Csaba : „TUDSZ-E MÉG VILÁGUL?”

Bella Istvánnak!

Versleheleted volt…..a füst ködében
világított cigarettád,mint egy autólámpa,
szemöldököd látóhatárát felhúztad,
hogy a vershegyekben a lélekmászót lássa.

Időből-teremtésből-gondolatból-földből-
égből álló összetett szemed,
mentél az Írószövetség lépcsőjén,
táskád, mint vershordár billegett.

Egyszer kérdeztem tőled, mi az amit
igazán csinálnál, azt mondtad:” írni,írni,írni”
talán most már értem,hogy vers nélkül
az életet nem lehet kibírni.

Versleheleted van, megcsap mindig,
mikor kinyitom könyvedet,
soraid között lélek-út van, ami
hozzád mindig elvezet.

Bella István: Esti ima

Ha nem alszol velem,
meghalok, úgy hiszem,
le se hunyom szemem,
elfog a félelem,
csondsotetoly csönd, oly jégverem-
-nagy csönd lesz hirtelen,
hogy azt is hihetem,
megállott a szívem,
s valaki végtelen
szem néz rám hidegen
és rezzenéstelen,
mert nem érdekli, nem,
mi is van énvelem,
ha elhagy a szívem,
és csak a Nem, a Nem,
folyik át hűvösen
hidegen eremen,
minden mindenemen:

szozattovabbacikkhez

Bella István: Szegfű utca 23.

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház!
– Hogy illatozott esténkint az olajfa,
kérge alatt bábjait babusgatta a hangya,
a falban tücsök rítt, fekete tititás!

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház!
– Hogy sütött a kő, mikor a gangra
kiültünk szellőzködni, s a hold az ágakba akadva
megpengette a fákat, zengtek a kert-citerák!

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház!
– Lehettem volna virágaid vitéze, kardvirág-hadnagy,
vagy a tulipánok közt hajlongó szél-karnagy,
ahogy a gyökereknek s a zengő rügyeknek dirigál!

szozattovabbacikkhez

Bella István: Történelem

Mondják: lejöttek a fáról. De én is
velük mentem: én, a fa!
Gyökereim az utat velük lépik,
göcsörtjeik időim ág-boga.

Viszem őket koronámban végig.
Ott makognak, sokadnak, szapora
fajként nyüzsögnek, egymást tetvészik,
idétlen, sok majom-pofa.

Elhagyom-e Őket? No iszen!
Ha elengednék egyszer a kezem,
ha kibújnának lombomból valaha;

És vagy Ők, s Ők maguk a Fa;
a törzsük törzsöm, s a történelem
– idegrendszerem – bűnük bolyhozata.

Agyagfalvi Hegyi István: Szentgyörgynapkor…

Szentgyörgynapkor kihajtom a gulyámat,
Szentmihályig epekedem utánad!
Nagy a puszta, tenger csillag ragyog felette,
mindegyiktől sorra kérdem: szeretsz-e?…

Szentmihálykor behajtom a gulyámat,
becsülettel számolok a gazdának!
Hej, ha te is úgy el tudnál nékem számolni,
meg tudnám a lábad nyomát csókolni!

                                    /Megzenésítve/

gyr

Bella István: Hármasoltár Illyés Gyulának

I.    HEGYI BESZÉD
Illyés Gyula a rádióban

De jó volna hallgatni Téged, szent és bölcs öreg,
egy héten át, hallani zárt és nyílt e-idet,
azt a melence-melegű, föld-meleg
öblű, kismamahas-fényű zöngést, ami oly kerek,
hogy gyereket lehetne füröszteni benne, vagy kenyeret,
kikeletet dagasztani ősz- és télnyarából és tésztás és anyás
kézzel kifogni belőle a mindenség-kovászt
a holnap-kenyérhez, valami eföldi ragyogást.

És jó volt hallani azt az éltesebb
fényesebbet is, a nyíltat; jégcsapok csengenek,
februári fényüllők a szél pörölye alatt;

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Gróf Festetics György emlékezete

– A Kisfaludy Társaság keszthelyi helikon ünnepén –

Kies Keszthelyre, magyar Helikonra
Jöttem, Nagyúr, hogy magasztaljak;
Megbúsult kedvem múltakon borongva
Rajtad pihen meg, tündöklő alak!
Emléked itt leng, gazdag fényit ontva,
E balatoni kéklő ég alatt, –
Lelkem taván e fényt úgy ringatom,
Mint nap képét a zsongó Balaton.

grfesteichgyorgyDicsőségedről fúva harsonát
Százév visszhangja zendül át e tájon;
Én jövendőknek zendítem tovább,
Hogy ajkról ajkra, szívből szívbe szálljon;
S míg jajjal sírom sorsunk ostorát
Romlásba süllyedt nyomorult hazámon,
Most téged hívlak: jöjj, gróf Festetics,
Fenséges példa, bíztass, lelkesíts!

szozattovabbacikkhez

József Attila – Vágó Mártának

vagomartaPest, 1928. december 15.

Mártikám, megállapítod, hogy gyűlölködő hangú a levelem, de nem próbálod megérteni, hogy miért. Sőt egész levelemet nem érted. Hogy miről való lemondásomat követeled? Abban az írásodban, amelyben a 2 fontot visszaküldted, írtad, hogy figyelmeztetlek, hogy Istenke csavargójának lenni szép dolog, de akkor csakis azt szabad választani”. – Holott fogalmaim és képzeteim szerint Istenke csavargójának is lehet felesége. Továbbá írtad „zavarosságaimról” való lemondásomat, holott zavarosságaim csupán a jelzett társadalmi felekezet szellemiségétől való eltérülések és nem zavarosságok. Te a svádát összetéveszted a szellemi tisztasággal, a svádátlanságot pedig a zavarossággal, noha a szellemi tisztaság nem is jelentkezhet ignotusi svádában, mert éppen mivel rendszeresség az egzisztenciában, az egész egzisztencia minden fogához és fokához kapcsolódik, tehát nem könnyed és nem káprázatos: nem eklektikus, holott csodálatosképpen az eklektikus a zavaros. Azt kívántad tehát, hogy hasonló legyek olyan emberekhez, akiktől lényegileg különbözöm, szerinted hátrányomra, szerintem előnyömre, de mindenesetre minőségileg.

szozattovabbacikkhez

Darnay Kálmán: Citra boszorkány tanyája

– Várpalota története –

Szemben a plébániaházzal – a félezredéves múltú szántói templom során – fehérre meszelt, csapott-tetejű nádasviskó nyújtózkodik. A falmenti viráglócán, piros muskátlik társaságában, falétráin ágaskodnak a színpompás fuksziák koronái. Az utcára néző ablakból – a legénycsalogató rozmaring-bokrok szomszédságában – sárguló violák illatos kilégzésében benne van ma is a régi boszorkányház hangtalan mesemondása.

    Kutató utazgatásaim közben belépek Citra boszorkány egykori udvarházába. Rácosképű anyóka, durcás tekintettel nyit ajtót, mely az árnyverte boltíves folyosóról a faragott gerendás ágyasszobába vezet. Pirosfüggönyös ablakon át a nyugvó nap bíbora színes ruhába öltözteti a rézveretes, fiókos szekrényt, a falmentén nyújtózkodó ágy, kakashímes takaróját. Ettől a látványtól elevenedik meg Citra boszorkány legendás alakja. Magam előtt látom a botjára támaszkodó anyókát, ki háromnegyed századon át taposta Tátika várának tekervényes útját.

szozattovabbacikkhez

Lükő Gábor: Székely tűzhelyek

aszekelytuzhely1.     Kemence Szárazajtán, Gróza Sándor házában. Konyha és nyílt színalja van egy tető alatt. A konyha nagy részét a kemence foglalja el. Régen a kemence elején főztek s csak nemrégibn építették be a spórt. A kemencének hátul két nyílása van: lélegzők, hogy húzása legyen. A lélegzőket a kemence gömbjén végigvezetik a kéménybe.
2.     Kemence Sepsiszenkirályon, sütőben, mely a II. sz. telek rajzán látható. Baloldalán katlan, jobboldalán hammaskatlan. A kemence likja (más néven betevő) felett látható a lélegző, alatta a kemence fája, téglából rakva. Kürtőskalácssütésnél erre támasztják fel a sütőfa végit.
3.     Kemence Sepsiszentgyörgy határában, a házzal szemben, kéménye és gömbje (vagy más néven hólyagja) van.
4.     Kemence Kisbaconban, közvetlenül a ház mellett. Kéménye nincs; kétoldalt tűzhely, a baloldali köveken vaslap; ez alatt tüzelnek.

szozattovabbacikkhez

Palotay Gertrúd: Adalékok a kemencében főzéshez

kemencebenfozesA Vas megye déli részén elterülő, 18 községből álló Alsó-Őrség legtöbb házában még ma is megtaláljuk a nagy, négyszögletes sárkemencét, mely a konyhában áll, nyílásával az ajtó felé. Körülbelüli szokásos méretei: mélysége 2.50 méter, szélessége 1.50 méter, magassága 1.50 méter. A kemence szája félméter széles s ezen ömlik ki a füst. Elül széles tüzelőpad, melyen a főzésnél használatos eszközök és edények állanak. A kemence egyik sarkához, a fal mellé ragasztva, a vízmelegítésre szolgáló katlan, benne üst. Az is előfordul, s úgy látszik régente szokásos volt, hogy a pad körülfut, azaz a kemence katlanfelőli oldalán is folytatódik.

szozattovabbacikkhez

Szendrey Zsigmond: Tiltott és előírt ételek a magyar népszokásban

A kérdés gyökérszálai az őskereszténységbe, sőt még előbbre: az őshitbe nyúlnak vissza /1/. A magyar azonban – sajnos – alig van rá adatunk. A F. F. 1914. Tájékoztatója is csak három nagyon általános kérdésben utal rá: „Mely állatok és növények evésétől tartózkodnak? Mi az, amit csak bizonyos időközökben, alkalmakkor és bizonyos szertartások kíséretében lehet elfogyasztani? Micsoda szokások és mondások járják az esztendő valami állati és növényi újságának kóstolása alkalmával?” Az első kérdésre azonban egyáltalában nincs adatunk: nincs olyan állat vagy növény, amelynek evésétől etnográfiai okokból tartózkodnának. A második és harmadik kérdés pedig nem a tiltott és előírt ételekre vonatkozik, csak elköltésük módjára vagy személyére. Így azután nem csoda, hogy az 1914 óta folyó gyűjtések is alig adnak anyagot népünk tiltott és előírt ételeihez.

szozattovabbacikkhez

Tömörkény István: Steinhardt Náci a nagypéntekkel

Még manapság is, ha ősz polgárok előtt ejti ki az ember e nevet: Steinhardt Náci: elmosolyodnak. Furfangjairól, mesés ötleteiről nevezetes ember volt, egyébként előkelő tagja a polgárságnak: városi kerületi felcser a múlt század középtája felé. Akár egy adomáskönyvet lehetne összeírni az ötleteiből, csak azokból, amik szájhagyományként fennmaradtak.
Megy egyszer nagypéntek napján a rókusi városrészben valamely félreeső utcán. Az utca másik oldalán halad két komoly, tisztes városi hivatalos férfiú, Priváry gazdász, meg Langenfeld szállásbiztos.
-    No hová?
-    Hát mink bajban vagyunk – mondják a városi tisztesek. – Íme, egy csomó úrnak kell lakást keresnünk, aztán sehol sem találunk lakást. Még már ide is eljutottunk keresni, pedig sohasem jártunk még ezt az utcát.
Valami kataszterféle jött akkor ide, szülőanyja a mai „igen becses” földadórendszernek, annak a hivatalnokai részére kellett lakást keresni.

szozattovabbacikkhez

Petri Mór: Átilla lakodalma

Lakodalomra gyűlnek, messziről,
Minden világtáj küldi fejedelmét,
Parancsra jönnek, Isten ostorához,
A Tisza partján egy fapalotába.

Varázsos minden, mint a délibáb,
Pedig előttük íme nincs egyéb:
Egy asztal, egy faserleg s egy kis ember,
Akit naggyá tesz kardja, küldetése.

Great King Attila murdered 453

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Március tizenötödikén

Március tizenötödikén
nemzetiszín kokárdát tűztünk,
himnuszt és szózatot énekeltünk,
szavaltunk, hittünk, lelkesedtünk.
Örültünk a szent szabadságnak,
nem is volt lecke. Künn a sár
fénylett és a templom előtt,
nagyot szólt az üllő-mozsár.

Március tizenötödikén,
a tanító szépen beszélt
Kossuthról és Petőfiről…
A faluban honvéd is élt,
egy valóságos negyvennyolcas,
Bem-apó katonája volt,
és Világos után sokáig
az erdők mélyén bujdokolt.

szozattovabbacikkhez

Garay János: Induló

Fegyverre a hazáért,
A nép szabadságáért,
S ha kell, hű honfivért!
Készen vagyunk csatára,
Hazánkért hős halálra
Mind együtt és egyért!

Esküdtünk hűségére,
Zászlónk három színére,
Magyar bennünk a szív!
Készen lel idulóra
Bennünket minden óra,
Mely honvédésre hív.

Szép élni a hazáért,
Szebb adni éltet és vért
A vész napján neki;
A harc borostyánága
A föld legszebb virága,
Ha szent ügy kelti ki!

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: A kokárda

Mikor gránát bőgött, mikor bomba csattant;
Mikor ezer ördög fűtött ezer katlant;
Mikor rémült lelkek robbanástól féltek,
Hej, más volt a dörgés, hej, más volt az ének:
- Jó magyar, hű magyar, hős magyar levente,
Kell Rákóczi-nóta, kell-e Kossuth-mente?
Kell nemzeti zászló, Petőfi-kokárda?
Itt van, nesze, rakd fel, hősi magyar gárda!
Mikor gránát bőgött, mikor mennykő vágott,
Mikor hideglelés rázta a világot;
Mikor mint a fáklyák, úgy égtek a falvak,
Hej, de másként szóltak, de másként szavaltak:
- Jó magyar, hű magyar, Isten katonája,
Kell magyar vezényszó, kell magyar kokárda?

szozattovabbacikkhez

Gyulai Pál: Hadnagy uram!

„Hadnagyuram! hadnagy uram!”
,Mi bajod van édes fiam!’
„Pirosvér hull a mentédre.”
,Ne bánd, csak az orrom vére.’

„Hadnagy uram! hadnagy uram!
El ne dűljön itt az útban!”
,Megbotlottam egy nagy kőbe,
Szegezz szuronyt és előre!’

Megy a honvéd, áll a hadnagy.
Mélysebében összeroskad.
„Hadnagy uram! hadnagy uram!”
,Csak előre édes fiam!!!’

Reviczky Gyula: Március tizenötödikén

kokardaHívatlanul is megjössz minden évben,
Szép március, bilincs-oldó tavasz!
De azt a régi márciust nem érzem:
A naptár mond csak annak: nem vagy az;
A hit kidőlt, a szívnek semmi lángja;
Fásultan él a kor s eszméletlenül,
Múlton mereng a költő és dalába
Villám s haragvó mélabú vegyül.

Megalkuvás iránya most a kornak;
Ábrándnál egy kis állás többet ér,
Egy zsíros koncért százan marakodnak,
Hogy egynek jusson mentül több kenyér.

szozattovabbacikkhez

Szécsi Margit: Március 15.

Zsír fogytán, bor apadtán
tengtek a jobbágyfalvak.
Füsttelen tűzhelyeken
főzték a forradalmat.

Nemzetiszín lobogó
röpült a szemek előtt,
behasadt fecskeszárnya
vívta a zöld levegőt.

Félelmes tavaszidő
láttatott seregeket. . .
Gyönyörű elgondolni
azt, ami nem lehetett.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Huszárok

    I.     Dal

Nyíregyházi nagy kaszárnya,
A kapuja be van zárva,
Nagy kaszárnya kapujában
Sír a rózsám nagy bújában.

Megitatnám a lovamat,
Tisza vize merre maradt?
Megfáradt ló, rozsdás kengyel,
De bús ország ez a lengyel!

Szegény lovam, merre jártunk?
Nyugodalmat hol találunk?
Isten bírja huszár sorsát,
Isten hozzád, Magyarország!

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: A Fejedelemhez

Erdélyországi őszi rónaságon,
ütközetekben megfáradt hadak,
Fejedelem, ma néma hódolattal
színed előtt, imhol, megállanak.

A századok felhőiből tekints ránk,
dédelgető sugárral, mint a nap.
Tekintetedre hattyús lobogóink
mély bókolással földre hajlanak.

Nemcsak magunk vagyunk: ma felvonulnak
jeledre roppant szellem-ezredek.
Őrhegy tövétől messze Dardzsilingig
toborzó harsonáid zengenek.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Vert hadak útján

Hová? Miért? – Hisz meg se vertek,
mi hittük mind a győzedelmet!
A Grappa állt és állt a Tomba
– a taljánt már a láz gyötörte –
mért dűlt hát mégis minden romba?

Hová? Miért? – Mi mindig győztünk
Caporetto 12s állottunk híven minden harcot,
mi adtunk vért és szenvedést –
s otthon sápadtak el az arcok?

Miért? Miért? – A Grappa ormán
s Piave mentén más az éhség?
Mért bírtuk mi a koplalást
s miért nem bírták otthon, otthon,
az otthonlevők szenvedését?

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: A rab éneke

Szabadság! Rólad énekelni
legszentebb ihletem,
kergetni felhőnyájakat
szép mennyeden.
Nyergelni villám-ménesednek
szikrázó, vad lovát
s vágtatni tenger csillagon
tovább, tovább!

A képzeletnek könnyű szárnya
egyetlen vigaszom,
hisz a tyrannus börtönét
oly rég lakom.

szozattovabbacikkhez

Tollas Tibor: Az utolsó tanítvány

P. Harangozó Ferencnek

Az a fa ott a Golgoták hegyén,
amelyre kínzott testét fölszegezték,
ő hallotta csak végső sóhaját,
ő érzi ma is vére hulló cseppjét.

Megszentelődött. Szégyenfa helyett
dicsőség fája lett. Az Ártatlannak
végső vigasz, mikor már magára
hagyták a földi és égi hatalmak.

Utolsó tanítvány, ki tudta jól,
vállára csukló királyi halottja
vérével nemcsak embertársait,
de őket, a fákat is megváltotta.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf