Konrád Jenő: Magyarok vagyunk

A szemünkben: ősi tűz lobog.
Arcunk: nyugodt, büszke és komor.
Ajkunk: néma, összevont, konok.
Tekintetünk egy mondatba forr:
Magyarok vagyunk.

Nekünk örök eszmény a Haza.
Vihartépett lelkünk jobb fele.
A mennydörgő ágyúk szózata
S a kalászsusogás: magyar zene…
Magyarok vagyunk…

Minket nem csábít szennyes arany,
Mi nem születtünk kalmárlelkűnek…
De szenvedéseinknek kincse van:
Régi, kristálytiszta becsület!
Magyarok vagyunk!...

S vezér köztünk, már csak az marad:
Kinek szava súlyos, mint az ökle.
Ki, ha kell, a szent zászló alatt
Halva rogy az áldott honi rögre…
Magyarok vagyunk.

1920

Tábori Piroska: Harangok

Harangok zúgnak…
      Zsongó, mély búgással
Zendül az egyik, nagyon messzirül:
Az Olt síkságán vad viharok járnak,
Síró szél zúg le a hegyek közül.
A székely kezek ökölbe szorultak,
Ima csak egy van: magyarok vagyunk!
S bármilyen nehéz az idegen átok,
Térdre előtte mégsem roskadunk.

Harangok zúgnak…
      Fojtott, nehéz hangon
Kong a nagy éjben egy másik harang:
Vigasztalás voltam, imára hívó,
Dalom lágyan csendült, giling-galang,
Most nehéz, gyötrő, lefojtott keservnek
Vagyok felsíró, bús panaszszava,
Tagadás vagyok, a lelkekbe vágó:
Erdély nem lesz idegené soha!

Harangok zúgnak…
      Százezer sikoltás,
Zokogó jajj, rémséges hangzavar:
Elnémíthatnak, felsírunk az éjben
És meg fog hallani minden magyar!
Nehéz vasból rá bilincset verhettek,
Zokogó szívét kitéphetitek,
Korbáccsal hajtsátok nehéz igába,
Fülébe égő ólmot öntsetek:
A mi hangunkat még úgy is megérti!
Viharrá nő lelkében a harag
És visszazúgja az egész világnak:
Erdély magyar! És magyar is marad!.

1920

Vértesy Gyula: Magunkban

Egy barát se! Ezer ellen!
Mint a kútgém a pusztába
Úgy mered fel puszta fája
Magyar törzsnek – meg nem törten.

Mindenkit csak védelmeztünk,
Idegenért hullott vérünk
S most nincsen egy jó szó értünk,
Elszednék a testünk, lelkünk.

Sok vérünk elfolyt hiába!
Fáradtan, halványan állunk.
Azt hiszik halálra váltunk.
Holt hírünk kelt a világba.

De korán kelt! Mert még élünk!
Karunk, kardunk még a régi,
Nem tanultunk még meg félni.
Mindenki szemébe nézünk.

Nincs barátunk, csak ellenünk,
De törhet az egész világ
Söpredéke, piszka mi ránk:
Ha az Isten s kardunk velünk.

1920

Thomée József: Mindörökké!

Kárpátoktól – Adriáig
Könnypatak foly, zúg az átok,
Csillagfényes éjszakákon
Sírok ajka sírja: Várok!...
Nem tudok, nem megpihenni,
Föld a testem visszalökné!...
Magyar földbe, szóra vágyom
Mindörökkön!... Mindörökké!...

Erdő lombja, bércek orma,
Felhőkön túl, messze kémlel,
Merre a nap harcba szállott
Gyászos, éji, vaksötéttel.
Más napot vár, azt a régit,
Tűzcsókját hogy erre küldné,
Az a nap a szent, az ősi
Mindörökkön!... Mindörökké!...

Harcos népnek nyűg a járom,
Érzitek-e, szolgalelkek?...
Vért viharzó Golgotákon
Szótlan hordtunk bús keresztet,
Fog csikordult, térd nem ingott,
Keserű dac fagyott könnyé…
Ezer pokol jő?... Megállunk
Mindörökkön!... Mindörökké!...

Gúzsba kötve kéz, a lábunk,
Szemünkben az éhség lángol,
Jövünk mégis, várjatok csak,
Elég volt a könnyből, gyászból!...
Várjatok csak!... Égzengéses
Harag gyűlik, nincs mi törné!...
Magyar lesz a bérc, a róna
Mindörökkön!... Mindörökké!...

1920

Szép Ernő: Felhő

Megláttam egy felhőt
Szép viola felhőt
Olyan volt, olyan volt
Mint a boldog álom,
Szoboszlai kenyér
A hetivásáron,
Gyenge domb a pusztán,
Koszorú a bálon,
Olyanformán felhő,
Olyan teljes forma,
Mint az a te orcád
Teljes Magyarország.

Néztem azt a felhőt,
Halványodó felhőt,
Megállottam, néztem
Odafent az égen,
A rózsás, a füstös
Alkonyatvidéken,
Úgy fájt az én szívem,
Ahogy nem fájt régen,
Nézetem, azt a felhőt,
Míg a magas szelek
Széthúzták, elhordták,
Volt, nincs Magyarország.

Juhász Gyula: Addig is…

Mikor az este csöndje és magánya
Szűkös szobámban fönn virraszt velem,
Elindulok a képzelt utazásra,
Az őszi szélben szálló fellegen.

Sziget és Léva. Várad és Szakolca
S a többiek, sok kedves, régi táj,
Fölrémlenek ragyogva és borongva,
Mind, ami szép volt, és mind, ami fáj.

Emlék és vágy zászlóját, koszorúját
Kitűzöm némán tornyaik felett:
A jó remény rózsákat hint reájuk,
És nefelejcset az emlékezet!

Horváth Ödön: Korunkkal haladva

Új korszak jön; roppant nagy változásnak
leszünk szemtanúi: a lyukas zászló
lyukas ládába kerül. Őszünk sápadt
színeivel már korántsem vibráló;

lassan betemetik a furcsa árnyak.
A megtöretett Igazság nem fájó.
Nincs értelmük az ösztönző csodáknak
nagylelkűnek lenni sem időtlálló.

Kevélységünkből rovarfejű lények
jönnek világra, látványosan hódít
szinte járványként terjedő szokáskun:

nem érdekel, hogy mindent másképp látunk:
valónkat, bár torzszülötthöz hasonlít,
értékesnek, makulátlannak, szépnek.

Balassa Bálint: Az Óceánum mellett

Kegyelmes Isten!
Kinek kezében
Életemet adtam;
Viseld gondomat,
Vezérld utamat,
Mert csak rád maradtam.

Gyermekségemtül
Fogván egyedül
Csak te tőled vártam;
Mint atyja után
Fiú kiáltván,
Könyörögvén jártam.

Most is csak benned
Reménségemet
Uram helyheztetem;
Magam rád hagytam,
Rád támaszkodtam,
Te alád vetettem.

Mi hasznod benne,
Hogyha veszélyre
Jutok kétség miatt?
Kit fiad által
Hozzád váltottál,
Mint fogadott fiat.

szozattovabbacikkhez

 

Tichy Kálmán: Világot átfogó erő [Jókai Mórról]

Rozsnyón, Pákh Albert szülővárosában hogyan is kezdhetném másként a szellemidézést, mint az ő szerkesztői aktái között. Apró-cseprő, százszor drága kézi holmija között, a falról szelíd jósággal reám tekintő arcképe előtt, kis mellszobra előtt, melynek márvány-mása a Magyar Tudományos Akadémiában áll örök emlékezésül.

Szinte int, hogy melyik iratköteget bontsam:

- Azt, azt, öcsém, ott mindjárt legfelül van a Móric levele, amit hazulról, Komáromból írt nekem Pestre. Olvasd csak, érdekes!

És olvasom a sárga lapról, a fiatalos, fürge vonású írást:

 

                                                                                              Komárom, 1846. Jul. 8.

Drága barátom!

Ugye veszettül compromiscált bennünket az a Vachót Imre ezekkel az ausschusz munkák közlésével, és pedig egyszerre Petőfi, Obernyik, Degré, Tompa, Lisznyaitól, szólítsd fel a fiúkat, hogy nyilatkozzanak a közönség előtt s a mi munkáink még benn vannak a Divatlapi szerkesztőségnél, szedjék vissza, mert Imre bizony mind kiadogatja őket, ha egyébért nem, csak bosszantásul is, ’s ez osztán szerkesztői loyalitas.

A Pesti füzeteket a mostani aspectusok szerint Augustusra semmi esetre sem lehet világra hoznunk. Valamennyien vagyunk – tán egy kettőt kivéve – mind elhamarkodott munkákkal álltunk elő, pedig ide kell most minden erőnket össze szednünk.

szozattovabbacikkhez

 

Szunyogh Zsuzsánna levele – férjének Rédey Lászlónak

A férj, II. Rákóczi György udvarában tartózkodott. Később Háromszék vármegye főkapitánya lett. 1657-ben részt vett fejedelme lengyelországi hadjáratában. Érdekes naplót hagyott hátra.

 

1657. június 21.

 

Szeretettel való szolgálatomat ajánlom kegyelmednek, mint szerelmes édes uramnak; az úr Isten kegyelmedet sok jókkal áldja meg.

Édes szerelmes uram, nem akarám elmúlatni, hogy kegyelmedet azzal a levéllel meg nem látogatnám, kegyelmed egészsége felől ne értekezném, kívánván Istentől, minden időben kegyelmed felől jó híreket hallani. Asszonyom őnagysága most mégis az őnagysága gyenge állapota szerint fenn vagyon, noha elég nagy búsulással és nyavalyával. Magam felől is kegyelmednek azt írhatom, édes szerelmes uram, most Istennek hála, tűrhető egészségben vagyok, noha elég nagy keresztviseléssel, mindazért, hogy kegyelmed felől ritkán hallhatok hírt, s mind pedig azt, hogy már ennyi ideig kegyelmedet nem láthatom. Immár, édes uram, tegnap előtt 19 június napján elmúlt szinte fél esztendeje, hogy kegyelmed elment tőlünk; de mit tudjak tenni, el kell szenvednem az én Istenemtől békességesen, noha igen nagy keservesen szenvedek.

Kérem is kegyelmedet, édes szerelmes utam az Istenért, mikor módja vagyon benne kegyelmednek, tudósítson kegyelmed maga egészsége felől, bárcsak egy vagy két szóval, mégis könnyebb, ha csak az írását láthatom kegyelmednek. Azt ki nem tudom írni kegyelmednek, mely nagy búval vagyok; mert azóta hogy Lipcsay eljött, semmit sem hallottam kegyeled felől; édes szerelmes uram, az Istennek ajánlom kegyelemedet. Az úr Isten őrizze, oltalmazza kegyelmedet minden szerencsétlenségtől, az ő szent angyalát küldje el kegyelmedhez, hordozza békével miden járásában, és minden veszedelemben tartsa meg kegyelmedet.

A szegény Zsigán is igen búsulunk; mert igen rosszul álmodozánk vele, talán meg is holt szegény, igen bánnám én is, ha elveszne kegyelmedtől. Ezzel ajánlom kegyelmedet Istennek.

Datum in Szentjób die 21. junius anno 1657.

Kegyelmednek édes uram alázatos szolgálója míg él ezen a rossz, búval teljes világon.

                                                                                                             Szunyogh Susanna

 

Az én szerelmes uramnak, tekintetes, nagyságos Rédey László uramnak, nekem szerelmes uramnak adassék.   

Cságoly Péterfia Béla: Huszárversek, katonanóták, verbunkok [II. rész]

A falvak lakossága a vásárokon rajzos kis füzeteket vehettek. A Magyar néprajzi lexikon szerint a ponyva általában a szélesebb társadalmi rétegek számára művészi igénytelenséggel írt kalendáriumok, vőfélykönyvek és versek, történetek, innen a szorosabb értelemben vett ponyvafüzetek elnevezése. Magyarországon a könyvnyomtatás elterjedésével párhuzamosan lesz egyre népszerűbb. Vásárokon, földre kiterített lenvásznakon, a ponyvákon vagy ponyvasátor alatt árulták, erről kapta nevét. A ponyvafüzetekben vallásos és világi tárgyú versek, történetek és dalszövegek, ritkán verses levelek olvashatók. A nyomdatechnika a XVIII. század végén kezdetleges, de nem minden művészi ízlés nélküli. Előállítói kezdetben a jelentős nyomdák, majd a XIX. század közepén a kisebb, helyi nyomdák. A század második felében már néhány országos vállalat foglalkozik a ponyva előállításával. A ponyva csak a XIX. századtól az aljirodalom neve. Eredeti művelődéstörténeti szerepe a XVI. századtól jóval kedvezőbb. Egész Európában a nyomdászdinasztiák anyagi érdekeltségétől ösztönözve ez teremtette meg a polgári, majd paraszti rétegek olvasmányvilágát, vásárokon földre terített ponyván árusították e néhány lapnyi, garasért, krajcárért kapható, zsebbe férő füzetecskéket, amit gyakran fametszet is díszített. Vándorárusok házaltak is velük. Természetszerűleg a betyárvilág mellet a legnépszerűbb témák eggyike a magyar huszár ikonikus alakja.

szozattovabbacikkhez

Márki Sándor: Az utolsó fejedelmi beiktatás Erdélyben

rakbeiktA fejedelem [1707.] április 5-én, kedden indult meg Mezőbándról. Nyulason csatlakozott hozzá Pekri ezrede, mely már harmadnapja állott ottan, továbbá Székely Miklós kopjás, lobogós ezrede és öt század karabélyos. Erre következett tizenkét karabélyos, két udvari strázsamester és párosan az étekfogók, két zöldlobogós étekfogó egy allovászmesterrel, 12 szépen fölszámozott mezei vezetékló, s 8 (Teleki szerint 9) drágaköves, aranyos, ezüstös török szerszámú ló, melyet 2-2 (Teleki szerint 1-1) gyalog palotás vezetett. A két főlovászmester után mentek a török síposok, rézdobosok és hat trombitás. A két főlovászmester után párosan bejáró úrfiak jöttek, majd két csuhadár (cubicularius, udvarnok) két fegyverhordozó, három főhadsegéd s párosan Vay udvari kapitány és Ottlyk főudvarmester.

    A fejedelem maga szarvasszínű fakólovon ült: „zöld bársony skófiummal készült egyetmás rajta, fejér kolcsag, köves, medaillyos süveg a fejében.”

    Mindjárt a fejedelem után ment Des Alleurs tábornok, francia követ, két magyar tábornokkal s a kornyéta (fejedelmi zászló) alatt az udvari népség. A fejedelem 3 s az udvari kapitány és főudvarmester 1-1 hintaját öt század karabélyos, 3 század vöröskopjás székely és két század francia gránátos követte.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Galambóc

galamboc06Galambóc omladékai büszkén nézik, amint lábaikat a Duna nyaldossa. És már régen nézik. Galambócz még a római időkből való erősség s «Columbaria» nevet viselt.
Őseink mikor bejöttek, teljes fényében találták a kilenc tornyú várat s Keve vezér tette rá a kezét.
Nagyfontosságú leginkább a török világban lett. A beözönlő törököknek nagyon a lába alatt volt, kivált aztán, ahogy a Duna balpartjára a magyarok Galambóccal szemben felépítették László várát is.
Galambócot nem valami bolond mesteremberek csinálták úgy találomra, hanem igazi hadi célzatokkal épült. A kilenc torony hármas csoportra oszlott, az egyik csoport a szikla tetején, a másik a közepén, a harmadik a szikla alján állt s mindenik csoport erős kőfallal összekötve. Egyszóval úgy volt az kieszelve, hogy a törökök közt az a rege járta, kilenc eleven ördög építette a magyaroknak remekbe.
1391-ben, mikor a törökök először jöttek ide háztűznézni, Bajazid szultánnak első dolga volt elfoglalni Galambócot, de nem igen melegedhetett bele sokáig a pogány, mert Perényi Péter rá nemsokára visszafoglalta.

szozattovabbacikkhez

Szabó Kálmán: Csöngettyű és kolomp a kecskeméti pásztorság kezén [III. rész]

Oláh csöngettyű3. Juhoknál:

Juhnyájban rendesen egy-két kisebb formájú csöngőt vagy kolompot, illetve harangot használtak. Olyan vezérürüt választottak ki az idősebbek közül, amelyik nyugodtan legelt, amelyik nem szaladt, hanem szép tempósan legelt s így vezette a nyájat. Kosfalkába is tettek egy-két ilyen haragos vezérürüt. Fejős juhoknál e célra öregebb birkát választottak ki. Kecskeméten a juhoknál a vezérürükre harangot tettek és nagyobb falkánál 10–15 csengettyűt is használtak. Egy-egy falkában egy vagy két harangos vezérürü volt, amelyeknek fejét és fülük mellett egy tenyérnyit évekig nem nyírtak meg, hogy fejükön nagy araszos szőrök lógtak, kontyosok voltak. Állítólag így esőnek, napnak jobban neki lehetett hajtani őket. A birkánál használt csöngettyűk az ürüknél nagyobbak, fejős birkánál, (cangánál) kisebbek voltak. A juhászok általában a sima csöngettyűt kedvelték, amelyeknek a tányérján körül nem volt perem. Egy falkában, ha az nagy volt, két harangos vezérürü és 10–15 csöngettyűs volt. Büszke volt a juhász hangos falkájára, de vannak, ki a sok csöngettyű használatát azzal magyarázzák, hogy zivataros időben a villámcsapásoktól megriadó, szétfutó nyáj a csöngettyű, harang szavára gyűlt ismét össze.

szozattovabbacikkhez

Húsvéti ének

Örülj, örvendezz szent Szűz!
    Alle, alleluja!
Mennyországi fényes tűz!
    Alle, alleluja!
Kit méhedben hordoztál,
Erősb volt a halálnál.

Kijött a koporsóból
És megmente halálból.
Feltámadása által
Minket Jézus magasztal.
Halálának érdeme
Lőn népének öröme;

Jézus feltámadása
Lőn vétkünk romlása.
Áldott légy Krisztus virág,
Örömre vivő, zöld ág!
Vígan énekeljetek
Nagyok és minden rendek,

Szent Szűz teljes örömmel
Tartsd meg földünk békével:
Dicsértessél szent Isten!
    Alle, alleluja!
Fiú, Szent Lélek Isten!
    Alle, alleluja!

Túrmezei Erzsébet: A nagyheti titok

Mi magyarok nagyhétnek nevezzük,
de vajon átéljük-e nagy csodádat,
fakad-e belőle új élet, erő,
kíséri-e könnyes bűnbánat?
Megragadjuk-e újra meg újra
az értünk átszegezett szent kezet?
Megváltónk most is felénk nyújtja,
s hazafelé, a cél felé vezet!

Hogy fiatalon rátalálhattam
felejthetetlen pillanat,
életem örök csodája,
nagyheti titka marad!

Rumi Erzsébet: Virágvasárnap

Az ifjú lombok zsenge zölden
Nyújtóznak a sugárözönben
Kényesen ringva, és a kertek
A fénytől részegen hevernek.

Hajladoznak a fűzfaágak;
Aranyporos virágvasárnap
Jó állni a mézízű napban,
Míg tulipánok kelyhe pattan

S bomlik a meggyfák drága kincse…
Szép elnézni a hegygerincre,
Hol megindultak már az erdők;
Megcsodálni a fodros felhőt

A hamvas kék tavaszi égen!
Ujjongani, mint egyszer régen
Jeruzsálem; s mint barkaágat
Ejteni Eléd halk imámat.

1938

Kányádi Sándor: Nagycsütörtökön

nagycsütörtökön már kora délután odébbállnak
a vacsorát már ki-ki a maga nem föltétlenül
családi körében költi el nagycsütörtökön
már kora délután meglép aki csak teheti
nincs idegünk már a közös szorongáshoz
a közös de a külön-különi megszégyenítéshez
sem a kálvária a kivégzés ceremóniájához
ha legalább élőben menne mint minden este
a megváltott és meg nem váltott világ
minden híradójában latrok százai ezrei
mentődnek föl naponta pilátusok légiói
mossák a kezüket nyilvánosan és közben
elégedetten mosolyognak bele egyenesen a
kamerákba csak az üzenetrögzítőkre hagyat-
kozhat nagycsütörtökről nagypéntekre virra-
dólag a megváltás dolgában bizonytalankodó
ki kell hétvégéztetni a fejekből az áldozat-
hozatalnak azt a deprimáló hogyismondjákját
ki kell hétvégéztetni no szia majd húsvét után
locsolkodni ugyan már kinek van ebben a mai
rohanó világban divatjamúlt a folklór
a föltámadást hétfőtől kezdve mindenki már
csak magának reméli

1994

Wass Albert: Nagypénteki sirató

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országutak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.

szozattovabbacikkhez

Dutka Ákos: Két húsvéti vers

I.

Húsvét harangoz karcsú tornyainkon,
vérünk csapolta kemény hosszú böjt,
véreztünk mind a Krisztus öt sebével,
vérzik az Élet: ember és a föld.

Keresztre verve régi bűneinkért
poharunk epével, ecettel tele,
latrok között inaink szakadtan
hisszük: Virrad már Húsvét reggele.

Reggel. Mikor a sziklák megrepednek,
s sírod felett majd tündökölve állsz
megváltó Isten: szeretet, szabadság
s egy világ ujjongja: Feltámadás.

Húsvét harangoz karcsú tornyainkon,
Feltámadást és Életet ígér,
ne vidd el tőlünk megváltó hitünket
ibolyaillatos áprilisi szél.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyváry Gyula: Húsvéti hármas-ének

I.
Nagypéntek

Én Krisztusom, megváltó Istenem,
csak Te tudod, hogy mi a gyötrelem.
Te emberkönnyet síró,
irgalmas, égi bíró,
Te hallod az én gyarló énekem…

Sok vétkemet pirulva számolom
s hiába könny, hiába szánalom:
ha el nem érnél hozzám,
ha fény nem érné orcám:
nem lenne többé tiszta hajnalom!

Már látom azt, nem lesz oly érdemem,
hogy súly lenne a roppant mérlegen;
azért feléd kiáltok:
ó láss meg, százszor áldott
és simogasd meg sajgó életem!

Nem kérek csörgő ember-kincseket,
vak vágyaim már rég nincsenek,
nem kérek fényt, hatalmat.
Csupán azt mondja ajkad,
hogy megbocsátod gyöngeségemet!

szozattovabbacikkhez

Krúdy Gyula: Szent György napja

Ez is babonás nap, csak éppen ellentéte a pénteknek, mert még a kisgyermek is tudja, hogy a Szent György nap a legszerencsésebb nap az egész naptárban. A magyarázata ennek már valamivel természetesebb, mint a pénteknek. Szent György a tavaszt jelenti, a természet örök megújhodását.

    S a természet ölén élő nép szereti a tavaszt. Tehát várja Szent György napját, és minden jóval ékesíti.

    Például a Szent György napján fogott ürge bőréből készült pénzes zacskó soha ki nem ürül.

    Szent György előtt fogott pillangó nagy szerencsét hoz.

    Szent György napján szedi a kuruzsló a gyógyító szereit. A kőrisfa rügyét, a ruta hajtását, a kakukkfüvet, a kőrisbogarat, isten tehénkéjét és még temérdek egyebet, amit csak egy jófajta javasasszony tudna végig felsorolni.

szozattovabbacikkhez

Mády Ferenc: A dabasi pusztatemplom, A régi jó idők emléke, Megemlékezés a czigányprímásról, Ne szundikálj, magyar!

Mády Ferenc:

A régi jó idők emléke

Őseink harcoltak, mint vitéz katonák,
A királyok trónját karddal oltalmazták.
Mint mágnáshoz illett, nagy kastélyban laktak,
A parasztok felett bottal uralkodtak.

Négy lábon a deres ott állt a kastélyba’,
Melyen a parasztot a hajdú páholta.
Mégis jobb idő volt az a régi világ;
A mogyoróbotban is volt kis igazság.

A szolgabíró ha elment a faluba,
Hogy mi fog történni, senki sem tudhatta…
Sorba fektették le ártatlant és vétkest,
A huszonöt kijárt sokszor mindegyiknek.

A földesúrnak volt mindig igazsága,
A szegény jobbágy biz’ nem ment emberszámba.
Negyvennyolcban jött a megváltás órája,
Hála neked, Isten, ott a magasságba.

S kinek köszönheted? Kossuth szellemének!
Hogy szabad polgára vagy most a nemzetnek.
Polgári jogodat most mire használod?...
Szavadat eladod… magad lealázod.

szozattovabbacikkhez

Valentyik Ferenc: Mády Ferenc, a dabasiak lokális poétája

Dabas helytörténetének abszolút egyedi fejezete az első verseskötetét 1897-ben kiadó Mády Ferenc alsó-dabasi kisnemes, földbirtokos életútja és költészete. Hatvanhárom évesen olyan elementáris sikerrel mutatkozott be, hogy a köteteiből komoly sajtóperek lettek, s alkotásait védve, élete alkonyán nem győzött ügyvédekhez és bíróságra járni. Időt és pénzt nem sajnálva küzdött, mégis a becses példányok százai végezték a tűzön, csakúgy, mint a legnagyobbaknak. Naiv módon ugyanis leírta a környezetében tapasztalt fonákságokat, a nagybetűs IGAZAT, mely már akkor is a legnagyobb bűnök közé tartozott.

    Nagykőrösön született 1834. november 15-én, szülei, Mády Ferenc és Borlha Zsuzsanna negyedik gyermekeként. Alsóbb iskolái elvégzése után máris dolgozni, gazdálkodni kezdett, mert a földművelésből élő családjának körülményei nem tették lehetővé további képzését. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit a legfogékonyabb korban, 14-15 évesen élte át, és a nagy időkben egész életére szólóan feltöltődött a hazafiság eszményeivel. A Bach-korszakot országosan jellemző passzív rezisztencia éveiben gyermekként határozott ellenszenvet érzett az elnyomók iránt és a maga eszközeivel küzdött is ellenük. Mint főkolompos, 1850-ben, kőrösi pajtásaival összefogva, a báltermet a falak mentén rejtett módon jóféle csípős paprikával előre meghintve tönkretette az osztrák katonatisztek farsangi bálját, egyúttal a velük együttműködésre hajlandó magyar családokat is megszégyenítve. (Az eset jelentős részben Vay Sándornak köszönhetően „A paprikás bál” című történetben leírva maradt fenn, mely a Pesti Hírlap 1907. február 3-i számában látott napvilágot.)

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: A Hét vezér

Kékfekete bársony az ég teteje, -
abba ragyog a nagy Göncöl-szekere.
Nótát mondok a nagy Göncöl-szekérről,
vagyis inkább a hét magyar vezérről.

Árpád volt az első vezér, a legfő;
szeme mint az oroszláné rettentő;
kardja, mint az istennyila úgy vágott!
Ki is vágott minekünk egy országot.

Árpádnak az öregapja Előd volt,
de biz abban sámsoni nagy erő volt:
rezes kópja száz esztendős kezébe:
unokáját üstökösként kísérte.

Kendé-nek is fehér volt már a feje,
mint ősszel a vén havasok teteje:
de nagyokat rikoltott a csatában:
"Fiatalság, ezt csináld meg utánam!"

Ónod vezér akkor sem állt leghátul,
ha ész kellett, még pedig a javábul;
Ónod vezér süvegében elég volt,
mikor az a süveg Ónod fején volt.

Tas vezér is gyöngy hírt hagyott magárul:
Marót királyt nadrágolta pogányul,
Ő volt apja a dicső nagy Lehelnek,
kinek kürtjét Jászberényben emeld meg!

Várak ellen Huba vezér járt hadat,
vas-kosokkal döntögette a falat.
A cseheket kidobálta Nyitrából:
"Coki bratye, az Atilla várából!"

Vezérek közt Tétény volt a hetedik,
Arannyal kék felírni a tetteit!
Mint Erdélyért nem harcolt úgy sehol se,
Azóta se veszett abból egy hold se!

Kékfekete bársony az ég teteje.
Hét fényes kard a nagy Göncöl-szekere:
a hét vezér, mikor oda feltérült,
beleszúrta a bársonyba emlékül.

Gvosgyák Vasdi Gábor honvédhadnagy, papnövendék

A sokszor igazságtalanul vádolt orosz papok egy hazafias példányképe, született 1824-ben október hó 12-én Kuczurán, Bács-Bodrog vármegyében, atyja Gvosgyák János keresztúri plébános volt. Midőn teológiai tanulmányait a kalocsai papnövelde házában befejezte, Szmicsiklász Gábor kőrösi püspök ordinatióra berendelte. Horvátországban Jellasics és Gáy Lajos több szláv forradalmárral a magyarok ellen a népet föllázították és támadásra előkészítették, a püspök ösmervén Gvosgyák hazafias érzelmeit és a magyar hazához való ragaszkodását, a fölszentelést húzta, halasztotta, nehogy őt valami szerencsétlenség érje, s a magyarok ellen föllázadt szlávok áldozatává essék. Kőrösről titokban a püspöknek Schyd nevű uradalmába távozott.
    Innen Illokra ment, ahol nagy népcsoportulást látott s egy emelvényen a szónokló Zákó István bajsai földbirtokost ismerte fel, miután őt nem érdekelte a népnek összejövetele, a dunai komphoz, Ó-Palánkára sietett. Midőn a Duna közepén hajókázott, látá, hogy a nép valakit üldöz, lárma és lövések figyelmét Illokra irányítván, csakhamar észrevette, hogy Zákó István másodmagával lóháton a Duna felé siet, hogy a részére megrendelt ladikon menekülhessen. Midőn Ó-Palánkán a parton kiszálltak, Zákó elmondá, hogy a szerémi szlávok, mert őket a magyarok részére buzdította és lelkesítette, majdnem agyon követzék, s életét csakis gyors paripájának köszönheté. A Duna két partján őrök állítattak fel, s a közlekedés beszüntetve lett.

szozattovabbacikkhez

Angyal Emil: Mi nem sírunk

Mi nem sírunk. Szemünk parázsba égett.
Könnyünk patakja régen elapadt.
Hazánk bukása, mint a Tátra orma
Nehéz súlyával zúgva ránk szakadt.
Nem látunk többé napsugáros álmot,
A hármas bérc alján virágokat,
De annál többet: felhők szürkeségét
És asszonyarcot, hervadót… sokat.

Mi nem sírunk, bár pusztaságba járunk,
Hol millió bús fejfa integet…
S aggódva kérdjük reszkető szívünktől
Vajh! vár-e még Hazánkra kikelet?
Nem lesz-e sorsa, mint a rab madáré
- Megcsonkult szárnnyal – bús, komor Halál?
Ki annyi gyász és annyi fájdalom közt
Szilárd kiútra többé nem talál?

Mi nem sírunk, bár lelkünket megölték
Keményszavú, sötét Heródesek,
Mikor kimondták zsarnoki erővel,
Hogy Adria s a Kárpát elveszett.
Azóta bolygunk búsan, csüggedten
S úgy fáj itt bent ez árva húsdarab…
Nincs több ily árva Nemzet e világon
És nincsen nála boldogtalanabb…

Azért mi büszkén valljuk Nemzetünknek,
Habár szívünknek fájó gyásza van
S csak annál jobban s forróbban szeretjük,
Amért ily árva s ily boldogtalan.
Gyengéd kezekkel sebjeit kötözzük
S halk suttogással csendbe’ lépkedünk,
Mint nagybeteg körül az ősi házban,
Kiért – ha kell – odaadnánk életünk!

1920

Béky Zoltán: Üzenünk Erdélybe!

Az éccaka reátok omlott,
De nem gyújtott ki csillagot,
Havas fejű erdélyi ormok,
Aludjatok, aludjatok!

Nem jó most nézni, jobb az álom
S legboldogabbak a vakok…
Magyar hegyek, oláh határon,
Aludjatok, aludjatok!

De egyszer zengve jő a reggel,
Hangos hozsannától remeg;
Akkor, akkor ébredjetek fel
És visszhanggal feleljetek!

Megyünk! nem kell sokára várni,
Fekete zászlókkal megyünk,
- Ős Thonuzóba unokái, -
Ki állhat akkor ellenünk?

S akkor majd felragyog a homlok
És feltámad, aki halott!
Havas fejű erdélyi ormok
Erről, erről álmodjatok!

1920

Falu Tamás: Névtelen katona

Nem a dicső hadvezért zengem,
Ki tervezte a háborút,
Kinek nevét örök hír őrzi,
Kitől a világ lángra gyúlt.
Én az egyszerű embert zengem,
Kit mozgósított a plakát,
Akit a riadt állomásra
Sírva kísért a kis család.
Kit géppuska várt s lövészárok,
S figyelte röpülők neszét,
Kit bomba ért egy vad rohamban,
S ezer darabra tépte szét.
Akinek ezer darabjából
Ezer felé csorgott a vér,
S akinek sírját egyszerűen
Csak úgy hívják, hogy csatatér.
Kinek özvegye férjhez ment már,
Új apát kapott gyereke,
Aki nélkül meg nem zökkenve
Forog a világ kereke.
Kinek neve elhalványult már
Sok hivatalos iraton,
Én azt, kit senki sem sirat már,
A síratlant siratom.

Kring Miklós: Nagypénteken

1920.

Vérző szívvel, könnytelt szemmel
Hungária Gyászt öltött fel;
Ködös jövő áll előtte,
Kóbor remény jár fölötte;
Bánatában szívszorongva
A Golgotha útját rójja…
Fel-felnéz a keresztfára:
Ott a szenvedés határa!
Mintha vigasz jönne onnan,
Szíve újra éled, dobban:
Új világ vár, új élet jön –
Soká bár, de még nem későn…
Hungária ébredj, remélj:
A keresztre feszített él!

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf