Madai Gyula költő, református gimnáziumi tanár

Az első világháborúban a Monarchia hadseregében sok magyar költő, író szolgált, mint például a júniusban 105 éve hadifogságban elhunyt Gyóni Géza teológus (http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato ) vagy a kevésbé ismert Hangay Sándor pilóta (http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato/11236-hangay-sandor-iro-kolto-publicista ). Közéjük tartozott a Hajdúhadházán 1881. június 7-én született Madai Gyula református gimnáziumi tanár, későbbi országgyűlési képviselő. A debreceni Bokréta csoport tagja volt, olyan nevesebb költők társaságában, mint Baja Mihály, Gyökössy Endre és Oláh Gábor. Viszonylag idősebb kora ellenére is (33. évesen) nagy bátorságról tett tanúbizonyságot az I. világháborúban, a fronton tanúsított hősies magatartásáért megkapta a Signum Laudis kitüntetés. (Ezekről a harctéri időkról, eseményekről tudósított később „Ember a tűzből” tanulmánykötetében.)

A „Budapest” újság történetei a.d.1907. [IV. A régi sajtóosztályról]

     Gróf Andrássy Gyula, mikor 1867-ben a második felelős kormányt megalakította, a sajtóügyekre külön osztályt állított fel a miniszterelnöki palotában. Az osztály élére Ludasi (Ganz) Mórt hívta meg, a ki a kiegyezés előtt az ó-konzervatívak szolgálatában állott (ő szerkesztette 1865-ben és 1866-ban a »Magyar Világ« című politikai lapot, mely a Deák-féle jogfolytonossággal szemben az opportunitási politikát képviselte), de a ki a bécsi sajtóban a Deák–Andrássy-féle kiegyezésnek is becses szolgálatokat tudott tenni. – Ludasi éles szemmel tudta kiválasztani a megfelelő erőket, ámbár a sajtóosztályban magában nem mindeniket alkalmazta. Az akkoriban keletkezett és sokáig híres »Kávéforrás« volt a tulajdonképpeni sajtóosztály. Ott szerkesztődött a »Borsszem Jankó«, mely mint egy új fegyvernem jelent meg a harctéren, a régi s elavult fegyvernemek között.

Várregék és mesés várromok VI. Csábrág

     Korponától délre, Ipoyságtól északra az egykori Hontban, az Ipoly felé siető Litavica patak völgyében, egy dombtetőn épült a XI–XII. század folyamán Csábrág vára. Hívták a várat abban az időben Zobrondnak és Litvának is. Csábrág építtetői a honti, barsi, nógrádi vidék főurai, a Hunt-Pázmán lovagok voltak. Csábrág vára lényegében egy sokkal régebbi kis váracska alapjaira épült. A sváb eredetű „vendég” Hunt-Pázmánok 980 körül érkeztek Magyarországra. A Szentföldre igyekeztek, de fejedelmi bíztatásra itt maradtak; ők ütötték lovaggá Géza fejedelem fiát, a későbbi Szent Istvánt is. Hatalmas birtokokat kaptak a Hunt-Pázmánok az Ipoly és a Garam vidékén, ezzel országos vezető famíliává váltak. Az általuk épített Csábrág vára tehát már a tatárjárás előtt is megvolt. Később szász bányászok érkeztek a vidékre, Csábrág alatt is szász-németek laktak, majd elkeveredtek a szlováksággal s a palócsággal. 

Viski Károly: Adalékok Udvarhelyszék néprajzához - Pelészés és makkászás; Almaecet

     A Vadrózsákban van egy Siklódi táncdal című vers, amely igazában gúnyvers és ha valahol táncoltak is rá, Siklódon bizonyára nem. A vers két szakaszt is szentel, a bikfa’ dicséretére; meg is érdemli, mert ez a faragó falu leginkább a bükkfából pénzel, készítvén belőle vásárra való famunkáit. De dicséri a vers – gúnnyal vegyest – másért is, amint következik:

    Nincs ojan fa, mint a bikfa,
    Abból lesz a véka, kupa,
    Kövér pele az udvába,
    Pánkó sül ez olajába.
    Hej haj, hujja haj,
    Nincsen mostan semmi baj!
Mond a vers ilyet is:
    Zabból kiszi szilvalével,
    Jó káposzta friss pelével.

29. zsoltár - AZ ÚR HANGJA A VIZEK FÖLÖTT

1 Hozzatok* az Úrnak, istenek,
hozzatok az Úrnak dicsőséget és hatalmat.

2 Hozzátok az Úrnak neve dicséretét,
boruljatok az Úr elé ha föltűnik a Fölség.

3 Az Úr hangja a nagy vizek fölött,
a dicsőség Istene mennydörög,
az Úr a végtelen vizek fölött.

4 Az Úr hangja roppant erősség,
az Őr hangja maga a fönség,

5 az Úr hangja a cédrusokat rázza,
az Úr a Libanon cédrusait tépázza.

6 Mint borjat ugrasztja a Libanont
s mint fiatal bikát a Szíront.

7 Az Úr hangja mint tűzsugár hasít át,
8 az Úr hangja megrengeti a pusztát,
az Úr Kádes pusztáját rengeti

Petőfi Sándor: Alku

Juhászlegény, szegény juhászlegény!
Tele pénzzel ez a kövér erszény:
Megveszem a szegénységet tőled,
De rá’dásul add a szeretődet.

«Ha ez a pénz volna csak foglaló,
S még száz ennyi lenne borravaló,
S id’adnád a világot rá’dásnak:
Szeretőmet mégsem adnám másnak!»

Petőfi Sándor: Magyarország

Te sem termettél ám szakácsnak,
Magyarország, édes hazám!
A sült egy részét nyersen hagynád,
S elégetnéd más oldalán.
Míg egyfelől boldog lakóid
Megfúlnak a bőség miatt:
Hát másfelől meg éhhalállal
Megy sírba sok szegény fiad.

Eperjes, 1845. április

Petőfi Sándor: Zöldleveles, fehér…

Zöldleveles, fehér
Virágos ákácfa,
Kék ruhában szőke
Kislyány van alatta;
Megeredt az eső,
Annak végét várja,
A pitvarajtóból
Kacsintgatok rája.

Gyere be, galambom,
Gyere a szobánkba!
Míg eláll az eső...

Petőfi adomák; összegyűjtötte Baróti Lajos /1./

Találkozás Bemmel

Petőfi Kolozsváron át Tordára érkezvén, nejét és gyermekét az ottani református papnak, Miklós Miklósnak vendégszeretetére bízta, maga pedig Egressy Gábor társaságában tovább haladt. Útközben értesültek róla, hogy Bem seregével együtt kivonult Moldvába.
Petőfi július 25-én Kővári Lászlóval, akit a magyar kormány hadviselet történetének följegyzésére küldött ki, utána akart menni; de ezalatt híre jött, hogy már visszatérőben van.

Szervác József: Emlékirat néhai P. S. magyar hadifogoly hagyatékából, Szibéria, Oroszország, 1880 körül

Talán már nem is kell a vers.
Talán már én se kellek.
Talán már nem is vagy, Hazám,
S a földön, mely engem nevelt,
Már a madarak is talán
Más nyelven énekelnek.

Talán csak én vagyok magyar
E sártekén, s e nyelven
Imádkozni csak én tudok,
S káromkodni, midőn sanyar
Szibériámból elbukott
Hazámba húzna lelkem.

Vajda Péter: Magyarország

»Nincs a magyar földön kívül élet« – igen hiszi Barkács
»Vagy, ha van, olyan nincs! « így mondák századokig már
Tisztes apák s fiaik mondják még e napig; és ki
Nem hiszi, kurta eszű. Van-e jobb kolbász a világon,
Mint Szegeden? van-e jobb ízű a miskolci kenyérnél,
És a szalonnánál, mely makkbul lett a Bakonyban?
Hogyha a nemszmélit gyöngének tartod, igyál jó
Somlait, avagy erős rusztit, veres egrit, ízére hatalmas
Villányit, vagy igyad minden borok ős fejedelmét,
A tokajit; hová kell ennél több?

Nagy Pál honvédvadász-hadnagy, plébános

     Mint temesvári papnövendék a 33-ik honvádzászlóaljba önként lépett be 1848. augusztus hó 13-án. Azonnal, mint honvédtizedes a zászlóaljhoz ment Petrovoszellóra, ahol rövid gyakorlat és hadművelet tanulmányozása után, a csurgói rácok, de különösen a határőrvidéki katonai horvát ezredek által megszállva tartott sáncok ellen kületett.
     A csurgói rác és horvát sáncok bevétele volt az első vérkeresztsége derék és bátor paphonvédünknek, Nagy Pálnak. Reggeli öt órakor ködös időben értek a sáncok alá és a...

Gyóni Géza: Dögmadarak

Dögmadarak, hova szálltok?
Korai még vijjogástok.
Nem hulla még, ami fekszik, -
Sok sebével bárhogy festik.
Megrázkódik s lecsap rátok -
Dögmadarak, hova szálltok?

Egész világ kit széttépne:
Övig vérben Árpád népe.
Tucatra jár már az ellen -
Eggyel többtől meg nem retten.
Nem kripta még a Kárpátok -
Dögmadarak, hova szálltok?

Ismeretlen szerző: Halljátok-e?

Halljátok-e az Adria
Felénk síró szelét?
Érzitek-e a távol Tátra
Kemény tekintetét?
S a Hargita zord haragját,
Bácska méla búját…
Mármarosi erdők jaját,
Mely fölöttünk zúg át?!...
Látjátok-e vad pribékek
Korbácsa ütését,
Ős honában a rab-magyar
Mint züllik szerteszét?...
Nem, jaj, nem, ti nem éreztek...

Juhász Gyula: Magyar népem…

Learattál, édes magyar népem,
Ott az áldás csűröd közepében,
Osztrák finánc szemét veti rája,
– Szükség lesz még arra a kaszára!

Meleg idő jár most a magyarra,
Vihar lesz, ha Isten úgy akarja,
De belőle baja másnak támad,
– Tartsd csak készen, népem, a kaszádat!

Bécs felől jön a fekete felleg,
Bécsi rongy lesz, mire innen elmegy;
Aki küldi, mind halálra sárgul,
Hogyha kard lesz a magyar kaszábul!

/1903/

Matók Leó: Mi lesz velünk?

Az élet egyre drágább és vadabb.
Mit ér az otthon, hogyha nincs szenünk.
Ordas fogakkal közeleg a tél:
Mi lesz velünk?

Kabátom rongyos és cipőm lukas.
Nincs krumplink, zsírunk, és nincs kenyerünk.
A kamrában sem áll édes befőtt.
Mi lesz velünk?

Tóth Árpád: A Tejút alatt

Már megritkult a szó. Ültünk a tág verandán.
Sötét fény csillogott az ordas óboron,
És hallottuk, amint egy álmodó torony
Tünődve felneszel, és éjfelet ver andán.

S a hűvös szél lehén, mely lomha lombot ingat,
Úgy tetszett: csöndesen lebegve sok szelíd,
Hűs ujju néma árny busongva közelít,
S arcunkon ismerős vonásokat tapintgat.

Jagos István Róbert: Szívedben őrizd

A Haza tebenned él.
Nem a föld, mit taposol,
És nem a határ, amit átlépsz.
Tedd szívedre kezed,
S tudni fogod, az utat, amelyre lépsz,
Nemzedékek sora koptatta már.
A haza - szeretet.
Gyermekként csüggünk rajta,
Ahogy egy jó anyán szokás,
De olykor, ha felnövünk,
Úgy kezeljük, mint egy rút mostohát.
Mi kiröppenünk, Ő megtörve sír,
De bárhová követ, csak hívd.

Kosztolányi Dezső: Rapszódia

Nincs, ahova hazatérjek,
ténfergek, mint a kísértet
éjszaka.

Süt a napfény, mégse látnak,
a magyar a nagyvilágnak
árvája.

Megy az élet, jő az élet,
ebek vagyunk és cselédek,
bolondok.

Jajgatok, de nincs, ki hallja,
vizes a kalapom alja

Mécs László: Harangöntők öröme

Harangöntővel autózom.
Ép dél van, a kicsiny falukban
imára szólnak a harangok.
„Ez is, az is az én harangom”
ujjong a vén mester vidáman.

Mint hogyha szólna: szívem vére
vett formát fent a tornyok mélyén,
vihart, halált, szerelmet kongat,
ünnepnapot, tűzvészt, meg Istent,
mikkel telítve volt a vérem.

Ez az igaz öröm: az élet!
Amely harang nem zeng toronyban:
halott harang, vásári lim-lom!
Hazugság a művészi öncél

Petri Mór: Fáklyák

Magyar sikoltás hallszik át a rablott
Végek felől felénk: Segítsetek!
A lelkünk szárnyal, ott van véletek,
Most a karunk kitörték, lehanyatlott.

Ki gondosan fürkészed át a tarlót
S amit találsz — egy-egy kalászfejet
Meződön itt-ott — azt is fölszeded:
A dús rendekbe ne vágnád a sarlód?

Mohács miénk marad: s a húszezer
Elesett hős. — örök gyász és keserv, -
De még egy harcost keresek a honban:

Segesvárnál vérzett el. Sírja hol van?
Szívünkben fáklyák gyúlnak, néma hantok.
Hát aki meg se halt még: odahagynók?

1921

Reményik Sándor: Haza, Szabadság

Haza, Szabadság… mély zengésű szók,
Hogy szép és édes halni értetek:
Az iskolában egykor olvasám.
Olvastalak és nem értettelek.

Később azután azt hivém, csupán
Árny és ködkép, mit jelképez e szó:
Holt vágás, mit az Idő kereke
Elhágy, avult és röstelni való.

Sima, fényes tükörlap volt e szó,
Az arcot, mely ráhajlott, tükrözé.
Azt hittem: lelketlen maga a tó,
Annyi lelketlen arc hajolt fölé.

Darvas Andor: Igazságot

Üvölt a szél a Kárpátok felett
és megráz minden sötét ablakot,
alatta a bérc tompán felhörög,
a szürke égbolt visszamennydörög
s ahol egykor az örök csend lakott,
most zúg az éjben a vihar szava:
Igazságot Magyarországnak!

Suhog a szél, mint kísértetlepel,
reszket belé az éjféli magány,
s ahol a bosszú ült vad orgiát,
kísértetfényt vet rá a holdvilág,
bezörget Trianon zárt ablakán,
a holt termek során végigüvölt:
Igazságot Magyarországnak!

Domokos László: Rajta magyar!…

Rajta magyar! Szólít az élet,
Acél legyen szívünk s karunk:
Új ezerévre indulunk!
Lobogjanak piros remények,
Vérünkben lüktessen a dal,
Ifjúság! Szépség! Diadal!
Kiáltsuk bátran a világnak:
Igazságot Magyarországnak!

Rajta magyar! Ütött az óra,
Piroslik már az új tavasz:
Új világ születése az!
Élők s halottak riadója
Új kort teremtő, szent varázs, –
Dicső nemzetfeltámadás!
Ragyog reánk örök vasárnap:
Igazságot Magyarországnak!

A Pesti Hírlap revíziós dalpályázatának elsőrendű dicséretben és dicséretben részesült pályaműve

Faragó József: Revanche

Pereg a sarkantyú, reng a város,
Ledöntötték a templom tornyát,
Nyugat, te részeg komiszáros,
Szégyellhetnéd e vad tivornyát.
Tombolsz és rombolsz: szemlátomást
Megbolondultál, szegény pára.
Zsivánnyal iszol szent áldomást
Egy árva gyermek kontójára,
Te vén duhaj:
Ihaj-tyuhaj!
Nem ég le bőre két orcádnak?
Igazságot Magyarországnak!

Pattog a szikra, ég a város.
Ropog a nád a korhadt fákon.
Nyugat, te részeg komiszáros,
Ne játssz a tűzzel az utcákon!
Nyárson forgatsz egy kövér toklyót...

Greguss Gyula: Van egy ország

Van egy ország, Magyarország,
Megtépázták vad kezek:
Trianoni vérebek.
Igazságot Magyarországnak!

Boldog idők szép országa
Csupa seb és csupa vér,
A fájdalma égig ér.
Igazságot Magyarországnak!

Kel a magyar nemsokára!
Gyűlnek már a fellegek…
Európa didereg.
Igazságot Magyarországnak!

Mi leszünk a sors korbácsa,
Égi bíró, rianás!
Éjszakába robbanás!
Igazságot Magyarországnak!

A Pesti Hírlap revíziós dalpályázatának elsőrendű dicséretben és dicséretben részesült pályaműve

Turcsányi Elek: Trianon!

    El még a honnak ősi képe:
    A vérrel áztatott határ,
    Hol harcos hősök nemzedéke
    Húsvéti virradatra vár;
    S ha népe újra egyesülhet
    S egymásra lel testvér, barát, rokon,
    Békéd, világ, beteljesülhet
    A megbékélt országhatárokon!
Kívánj, ki nem vagy vesztedben hibás,
Szabad mosolyt gyönyört magyar orcádnak,
Kiáltsa szó, hirdesse lángírás:
    Igazságot Magyarországnak!

    Valld hát Dunának ősi népe
    S halld messzi nemzetek fia,
    Pusztul a Kárpátok vidéke
    S rabbá lett Transzilvánia;
    É bár kifosztva mindenedből 

Dsida Jenő: A költő feltámadása

Már leng körülötte a gyertya:
legyen neki fényes az út.

Fátylat az arcra!
A kézbe keresztet!
Lába elé koszorút!

Bomlad a test már, barnul a hulla,
a tömjénfüst
gomolyogva kicsap, sírva köhögnek,
felnyöszörögnek, torkát köszörüli a pap.

És akkor, lám fölemelkedik
Ő.

Dsida Jenő: Az emberek

Az emberek ártatlan pici borjakat
visznek a vágóhídra.
Fújtató lokomotívokat csinálnak
s meghajszolják a gyanútlan őzeket.
Az emberek kikacagják,
akik testvérnek nevezik őket,
drótsövényeket húznak, farkasvermeket,
lövészárkokat ásnak.
Az emberek utcát köveznek pokoli zajjal,
lerombolják a költők márvány-palotáit.
Az emberek rosszat beszélnek arról,
akit én szeretek.
Az emberek kitépték harangozó szívemet
s felakasztották a falra:
Róla nézik: hány az óra –
és kurjantanak, ha megáll.

Dsida Jenő: Mélyre ások

Bábel
újra-épülő szörnyeteg
tornya sötéten áll fel.

Százan
hordják a követ, vasat, márványt,
gőgös, nagyzajú lázban.

Görbe
ásóval őszi udvaron
jeleket írok körbe.

Reszket
az est a tölgyek sudarán