Ölbey Irén: Advent

Testvéreim, már itt az óra, keljetek fel!
Forduljatok az Úr felé hívő lélekkel.

Már a kakas rikolt s a pirkadat, a hajnal
homlokotokon ragyog bíbor sugarakkal.

Most, most tárjátok ki szíveteket egészen,
ne éljetek gyáván, kishitűségben.

Közel az üdvösség. A vétket vessétek le,
öltözzetek világosságba, erényekbe.

Az Úr Jézus Krisztust öltsétek magatokra,
mint tavasszal a fényt a kertek rózsabokra.

Mint égbolt s tengerszem, őt tükrözzétek,
mert Ő a Szépség, Ő az Eszme s Ő a Lényeg.

Balogh István: Mikulás

Nagyszakállú Mikulás!
Van-e játék, sült kalács?
Hátizsákban Zeppelin;
Gyors autó, puska, kincs?

Van-e tarka mesekönyv,
Testvérkém nyakára gyöngy,
Iskolába könyvtáska,
Meleg cipő nagy sárba?

Nagyszakállú Mikulás!
Ki ne felejtsd anyukát!
Apa jusson eszedbe,
Téged ők is szeretnek.

Komjáthy Jenő: Télapó

Télapónak hó szakálla
Feje tarkó, ing a lába,
Lehe jégcsap, képe ráncos,
Járja a haláli táncot.
Zúz a szárnya, bús az árnya,
De a táncot egyre járja.

Térdig ér a hószakálla,
Sírfenékig lóg a lába.

Vasárnapi Ujság: A Mikulás

A napot homály előzi meg; karácsony ünnepének verőfényes örömét meg a fehér szakállu Mikulás és ördöngős szolgája, kik csak büntetni tudnak s nem jutalmazni, aszalt szilvából csinált rettenetes kéménysöprőkkel s vörös nyelvű krampuszokkal ijesztenek rá az apró cselédekre. A piaczon a nagyfejü káposzták s köpczös répák, a fonnyadt szőlő s piros arczu almák, a koppasztott kappany s a tojásgarmada mellé, csodálatos portékák csatlakoztak egyszerre. Mint ha csak éjnek idején valami boszorkányság által bújtak volna ki a földből az apró sátrak, melyek alatt viaszból gyúrt, gyermek arczu s gyapot szakállu püspökök, gyönyörű, aranyos misemondóban s hófehér süvegben valóságos papirosból, vannak szépen glédában fölállítva. Háromrétben fölkunkoritott farku, szikrázó szemű, szarvas Luciferek zörgetik pipadrótból kötött szörny bilincseiket, melyekkel sorra fűzik a szófogadatlan

Párvy Sándor: Szűz Mária s évezredünk

Magyarország Pátrónája,
Édesanyánk, hazánk anyja:
Magyar néped ünnepet tart,
S nagy ünnepét veled tartja!
Vele voltál örömében,
Vele voltál bajában –
Óh, légy most is, hogy évezre
Fölvirrad rá, – hadd érezze:
Boldog mert nem anyátlan!

Vele voltál, anyja voltál,
Napkeletről, hogy kiszálla,
S turul-madár zászlajával
Ide szállt e szép hazába.
Turul-madár harcba vitte –
Vészes harcba, kalandba…
Jegyesed lett új vezére:
A Szent-Lélek galambja!

Vay Sándor: Luca napján

A babona éppen olyan régi keletü, mint az emberiség maga. Megtaláljuk az ó-korban éppen mint mostanság és a história is mutatja, hogy Julius Caesartól kezdve I. Napoleonig a legnagyobb férfiak sem voltak mentek hatásától.

Ugy, amint bizonyos egyének személyiségéhez kötik a boszorkányos tulajdonságokat, úgy vannak a babonának is különösen hathatós napjai.

Ilyen Bálint napja február 14-én, melyről már a szegény őrült Ophelia is mond egy bús dalt Shakespeare tragédiájában:

- - Ma szent Bálint napja van...

Békés Gellért: Karácsony

„… és világra szülte fiát,
akit Jézusnak nevezett.”
Máté 1, 25.

Neved nem mondta földi szó,
angyal hozta az égi jó
ránknyíló hajnalán:
csak ő hallotta egymaga,
ki szűzen lett szülőanya
egy áldott éjszakán.

Neved nem mondja földi szó,
elménkbe hozzá fogható
jel egy sincsen talán;
de Lelked, a szelíd erő,
súgja lelkünkbe éltető
szavával, s mindahány

Fekete István: Karácsony éjjel

A konyhából behallatszott a tűz pattogása, de aztán betették az ajtót s a kocsmában csend lett. A bádog lámpaernyő karimája némán hajlongott a repedezett gerendán és amint a láng megbillent, mintha valaki sóhajtott volna.
Az ablak arcán csendesen szivárgott a cseppé hűlt pára, az ajtókilincs ferdén állt, mintha valaki be akarna jönni s a székek úgy álltak az asztalok mellett, mintha fáradt karjukkal szívesen az asztalra könyököltek volna.
Ekkor megpendült egy húr, a kemence mellett. Az öreg Tallér rátette kezét a cimbalomra, mert véletlenül ütötte meg a húrt, de a lágy zendülés már szétszállt a szobában, megsimogatta a falakat, lengett a levegőben, aztán visszahullt a cimbalomra, mint fészekre a fáradt madár.

Gyóni Géza: Karácsony II.

Megállt a hajsza. Lüktető iram nem remeg,
a csönd, a béke halk zenéje ül a csillagok felett.
Nincs halihó! Nem sikoltnak a gyárak,
az úton fehérek a máskor fekete árnyak.
Ezüst takarót öltnek a kormos városok,
szelíden néznek a télbehullt hegyek,
s tompán csillannak a ködös ablakszemek.
Fényember jár az uccák zeg-zugos során
s a megnyílt szívekbe tekint.
Kunyhón és palotán üdére virít a zöld fenyő
és hűs illatot lehel, míg a lehullt álarcot
sok hazug lepelt tisztára mossa
a csendben szálló drága hópehely.
Ma este – a Szeretet ünnepel.
És oly szép a béke és csend egyetlen estélye,
vele közénk jön az ember szent testvére,
s lobogja milljó gyertya apró lángja:
itt van velünk – az élet Messiása…

1908. karácsony estéjén

Kapui Ágota: A csendek csendje

A karácsony a csendek csendje,
imáink rendje, szánalom,
e zsoltárhangú éjszakában
a télnek súlya vállamon.

Mi várunk még a virradatra,
– a térdeplőn üvegszilánk –
és sírásod betölti lényünk,
és megnyugvás borul miránk.

2017. december

Kertész László: A Kisdeddé vált Ige

Megannyi harsogó száj
most csituljon mindenütt!
Hó is úgy szálljon földre,
a csendre fény szór derűt.

Subás pásztorok jönnek,
kucsmájuk égtől párás.
Médföldlépő csizmában,
köszöntenek a Földnek.

- Adjon Isten, emberek!
- Fogadj Isten, pásztorok!
Szülessen akkora hit,
mozduljanak a hegyek!

Reviczky Gyula: Karácsony

Szeretni nem bűn e hideg,
Ez érdekhajszoló világba',
Mert szeretett s nagy volt szíve,
Magdolnának meg lőn bocsátva.

Ő mondta ezt, az emberek
Nagy vértanúja, messiása,
Nem bűnös az, ki itt szeret,
Szeretni nem bűn e világba'.

Mit is tegyen, mit is tehet
Az ember itt gömbjén a bűnnek?...
Óh, boldog, a ki csak szeret,
Míg egy csöpp vér erébe' lüktet.

Rónay György: Betlehem

Minden megíratott.
A próféták megmondtak mindent jóelőre.
De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel.

A te szíved még mindig várt valamit.
Egy rést az örök Rendelésen,
amelyen a szeretet kiosonhat.

József már fáradt volt, ledőlt volna egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél.
Nem magadért, hanem a Gyermekért

Sándor Judit: A rab karácsonyfa

Mielőtt megölnétek lassan itt lenn,
négy fal között havasi lelkemet,
én csakazért is sóhajtok mégegyet
s így lehelem ki az életemet.

Én csakazértis sóhajtok mégegyet
szabadon, tisztán, büszkén, boldogan,
az életemet lefogják rabláncok
de a szabad halál még hátra van.

Visszaálmodom magamat egy percre,
amint állok örök csúcsok felett,
így kezdenek peregni halkan, halkan
ágaimról a kis tűlevelek.

Szabó Magda: Karácsony

Oldják iszákjukat a csendesülő,
alacsony fellegek,
omlik az ártatlan, az együgyű hó
a háztetők felett.
A füst elkapja derekát,
együtt forognak,
úgy imbolyodik a világ,
ahogy ők imbolyodnak.
Húzzák már komoly szarvasok
az ünnepet,
szájuk körül az esti pára
s az eltünt gyermekkor lebeg.
Omlik a hó, ömlik a hó

Szatmáry István Karácsonyi emlék

Ó zúzmarás december, ó téli szép napok,
Ó hajnali roráték ezüst csilingelése,
Ágyam fölé hajolva madonna-arc ragyog:
Anyám, az égi jóság, szelídség, égi béke.

A Jézuskának írtam akkortájt levelet,
A cím oly egyszerű volt, így: „Csillagos Mennyország”
S karácsony éjszakáján megjött a felelet,
Az égi-légi postát kis angyalok lehozták.

Miről csak álmodoztam, minden valóra vált:
A hintaló… a csákó… a pompás, csillogó fa,
S míg könny tolult szemembe, anyám karjába zárt

Emőd Tamás: Szilveszter

A város alvó szíve úgy üt,
Mint egy öreg, zenélő óra,
Csukott csárdák ablaka csillan
És fény szitál a téli hóra:
Miatyánk légy velünk.

A ködön át lompos, nagy árnyék
Surran sötéten, suhog lustán -
Urak, úrfiak, lump diákok,
Éjféli szél kószál az utcán;
Miatyánk légy velünk.

Holdas fény hull a ház falára.
Kong egy harang. Mi végre kongat?
Ma éjjel éber minden élet,
Holnap szomorú lesz a szombat:
Miatyánk légy velünk.

Erdélyi Zoltán: Búcsú az ó-évtől

Isten veled ó-év! Búcsúzzunk el szépen,
Nem látjuk mi egymást többé az uj évben;
Öreg lettél nagyon, fáradt is vagy látom,
Sírod is kész immár, vár az öreg álom.
Jót meg rosszat hoztál, a milyen volt kedved,
Megáldtad az embert, de oszt meg is verted.
Nyár követett tavaszt, öreg tél jött őszre,
Jutott öröm, bánat egész esztendőre.
Isten veled ó-év! Váljunk békességben,
Jó barátom voltál s nem rossz ellenségem.
A mi jót csak adtál, égnek érte hála!
S rosszat ha rám mértél, az sem volt hiába !
Katona az ember. Küzdés, harcz az élet,
Csak, ki bátran harczol, arat dicsőséget.
Jó öreg esztendő! Az Isten megáldjon,
Nyomodba még szebb, jobb uj esztendő szálljon!

Fekete István: Év végén

Éjfél van. A havas utak és az örök idők országútján. Az óesztendő utolsó éjfele. Tomboló szél nyargal az éjszakában. Nincs, ami útjába álljon s a dermedt jegenyék riadtan kapaszkodnak a fagyos földbe.
Éjfél van: a szellemek órája, amikor láthatatlan szánok csilingelnek ismeretlen utakon, s az Úr felhőn túli pitvarában két vándor áll a csillagok ragyogó trónusa előtt. Az egyik tépett havas szakállú agg, a másik ifjú ember.
- Elvégeztem Uram – szól az agg – bocsásd el szolgádat – és leteszi a tarisznyát meg a botot.
- Januártól decemberig jártam a földi utakat és arcod bélyegét mindenre ráütöttem. Mozgattam az órákat és napokat. Csírákat szöktettem életbe és érett magokat arattam; a rügyeket virágba borítottam és gyümölcsüket is leszedtem.

Sajó Sándor: Honfoglalás

Harsog a kürt a vén Kárpát tetőin,
Új hont keresni jött el a magyar,
Végi tekint hős Attila hazáján
Megtelepedni ő is itt akar,
S hogy visszavívja ősei hazáját!
Nagy istenéhez küldi fel imáját.

És harcra készen vezeti le népét
Árpád vezér, a párducos vitéz,
Ki, hogy ha kell, nagy ősei honáért
Elvérzeni, csatába menni kész. –
S felejtve fáradalmait az útnak,
Fehér lovat áldoznak a Hadúrnak.

Pap Melchizedek gimnáziumi tanár, tábori lelkész

Gyöngyösön, Heves vármegyében született 1809. évi július 31-én. Mint költészeti osztályt végzett tanuló 1826-ban a legszentebb Üdvözítőről nevezett Szent Ferenc-rendi szerzetes tartomány papjelöltjei közé vétetett fel; 1832-ik év szeptember 16-án áldozó pappá szenteltetvén, a gyöngyösi gimnáziumhoz tanárnak neveztetett ki. 1847-ben Szabadkára küldetett szinte gimnáziumi tanárnak, itt találta őt az 1848-ik évi március 15-ike.
Mindjárt a szabadságharc kezdetén – mint már korosabb férfiú s áldozár nem tehtvén...

Reményik Sándor: Évfordulóra

Nyugszol, Vezér, a geszti kripta mélyén,
Egy év pergett le poraid felett:
Tél, tavasz, nyár és ősz…
Szörnyű évszakok!
És most várod, Vezér, az új telet.

Lassan ráeszmél immár nemzeted,
E balga nép, hogy néki Te mi voltál!
Te fogtad össze görcsös akarattal,
És fölibe, mint atyja, úgy hajoltál,
Vaskezeddel Te fogtad össze még,
És hogy megoldódott a vasmarok:
Mint „oldott kéve” hullott szerteszét.

Juhász Gyula: A gyászmagyarok

Nyugatra ők nem mentek szívesen.
Kelet elég bort és rózsát terem.
Idegen földön halni nem öröm
És verekedni csak örökösön.

Szerették ők a szép szemek tüzét,
Mely élet forró fényét hinti szét,
Szerették ők a csillogó kupát,
Mely vágyat ébreszt és mely álmot ád.

Harcoltak, mert így mondta a vezér,
De nem tudták, hogy kinek és miér?
S hogy a seregnek gyászos vége lett,
Hát ők megmentették az életet.

Feleki Sándor: Élni fogunk!

Élni fogunk! Élni fogunk!
Nekünk is van élni jogunk!
Halld Észak, Dél, Nyugat, Kelet,
A magyar két szót nem feled:
Igazságot Magyarországnak!

Élni fogunk! Élni fogunk!
S munka közt ha dalba fogunk,
Ez a vég és ez a kezdet:
Meddig hordjunk még keresztet?
Igazságot Magyarországnak!

Hatalmasok, nem látjátok,
Fejetekre mint száll átok?
Álmotokban éjjel, reggel
Ez a két szó hányszor ver fel:
Igazságot Magyarországnak!

József Attila: Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép,
Gyerekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

1922

Szenes Erzsi: A halott József Attilának

Vagyok náladnál is árvább,
Attilám,
bár van apám s anyám.
Velük kell pusztulnom
most a sivatagban,
és nincs honom,
mely halálomban
ajnározva keblére vonna,
s megőrizné nevem.
Te, éltedben árvábbnál árvább,
holtodban végre hazajutottál,
szavad kivirágzott, mint az orgonaág,
s egy ország szíve őrzi illatát.
De hozzám e föld
halálomban sem lesz édes,
csak mostoha.
Én nem találok itt haza soha.

1942. április 18.

Weöres Sándor: József Attila utolsó fényképére

A szemből, honnan minden ég kifolyt,
bánat, keserűség befele szédül.
Pókláb szalad péppé-vált teste nélkül
és egyhelyben kaszál a széttiport.

Pesti József: Magyar paraszt imája 1952-ben

Válts varjúvá galambokat,
ne hallják ősi hangokat.

Csorbítsd ki a kaszám élit,
ne bírjam a napot végig.

Úgy lopom haza a kuszát,
törd el kezemben a kaszát.

Istenem, szedd szét az eszem,
miért hagy el a búzaszem?

Tépd ki szívem, a sóhajtót,
forgasd rám a kemény tarlót.

Rákosi Márta levele – férjének, Evva Lajosnak

A Népszínház híres igazgatójának – aki a színház nyugdíjintézetét alapította és a délutáni előadásokat rendszeresítette –, felesége, Rákosi Jenő unokahúga, Rákosi Márta az alábbi levelet küldte, amelyből a megtestesült női báj, szelídség és szerénység sugárzik felén.

Szalóc, 1887. augusztus 24.

 Kedves jó Uram!

Nem is tudom, hogy kezdjem, hiszen még sohasem gratuláltam levélben magának, csak élőszóval, az pedig könnyű, egy ölelés, egy csók, s megvan. Bár inkább most is úgy tehetnék.

A „Budapest” újság történetei a.d.1907. [VIII. Hazafias alapon való szervezkedésekről]

Nem tudok olyan modern és szabadelvű gondolkozású embert elképzelni a ki ne ismerné el azon elvitázhatatlan tényt, hogy abban az általános forrongásban, a mely a század jellemvonása, a jogos érdekek kieszközlése, a társadalmi ellentétek kiegyenlítése, s ezután egy nyugodtabb jövő biztosítása, a különböző társadalmi rétegek szervezkedésének helyes irányban való vezetésétől függ. Az egyes politikai pártok többé-kevésbé szervezve vannak országos alapon a központi országgyűlési pártok vezérlete alatt; bizonyos érdekkörök máris bírnak törvényen alapuló szervezetekkel, így a kereskedelem és ipar a kereskedelmi és iparkamarákban.