Novák Kálmán: Tavasz

Tavasz van újra, színes kikelet,
A télre ismét életébredés!
…De jaj! – ajkinkon panaszos a nóta,
Fájó lelkünkön ül a csüggedés.

Télre tavasz jő, fagyra enyhülés,
Ébredés van: újra pezsg az élet! –
…De jaj! – minékünk bont-e keményrügyet
Az új tavasz, a színes kikelet?

Tavasz van újra, színpompás tavasz,
A fákon új rügy, új bimbó fakad!
…De jaj! – szívünket őszi bánat lakja,
Hogy lesz-e vége? Isten tudja csak!

1920

Bartha Kálmán: Tekints le ránk…

Tekints le ránk, örök Isten
Magasságos égből,
Legyen elég a magyarnak
Tenger szenvedésből.
Add vissza a szép Hazánkat
Igaz szabadsággal,
Hármashalmát, négy folyóját
Kéklő Adriával.
Nyújtsd ki felé védő karod
Sorsdöntő időben,
Mentsd a vészben szegény magyart
Óh, fenséges Isten!

Áldd meg ezt az árva népet
Hittel, reménységgel,
Adj megnyugvást, szeretetet
Éljen békességgel!

Csighy Sándor: Könny lett a tengerünk

Börtön lettél, hazám
rab az egész nemzet.
Aki szabad, az is
a rabokkal szenved.

Ha pirkad a hajnal,
könnyet csillog ajka,
könnyes az alkony is,
ha Nap-fejét lehajtja.

A Hargita ormán,
méla Hortobágyon,
lankás Szamosparton,
füzes Tiszaháton:

mindenhol könny csillog,
Magyar bánat-harmat.
Könnyel gyászolnak és
könnyel vigasztalnak.

Könny lett a tengerünk
és álmunk hajója
tükrén sötéten ring,
gyász a lobogója.

Móricz Zsigmond: Csak megmaradni

A semmibe lezuhanónak
mit ér a csillagok zenéje,
mit ér a rét híme,
az erdők állata,
mit ér a gondolatok ereje,
az évmilliók szózata,
mit ér a hímes perzsaszőnyeg
s a pontos óra a falon,
mit ér a szerelem...

Csak egy kell:
csak egy perc még!
S még egy
és még csak egy...
csak a percek rebegve könyörgött sora...

Összehúzódni a semmiségig:
De megmaradni,
csak megmaradni,
az Élet ruháján sejtporul...


Budapest, 1920. február 6.

Makkai Ádám: Teremtünk egyszer…

Ignácz Rózsa emlékének

Teremtünk egyszer a messzi hegyek közt,
hol negyed nappal korábban virrad a hajnal,
sok pénzzel, erővel és vasakarattal
(bár most a többrétű tarka nyomorban
kedves külföldi utazó, gondolom mit se látsz ott),
egy újszülött keleti, háromnyelvű Svájcot,
hol a rügyszagú szél a fáradt beteget
– mint hahó az erdőt – a gyógyító napfényben
kacagva járja át:
egy független, gazdag Trannsylvániát,
hol fűvekben, fákban, s a mozdulatlan földön
– bűbájjal vert mesék királya – szunnyad az ősi ösztön,
hogy haza születhet ott, hol ősidőknek
eszményei a sírokból kinőnek
s befestik kékre a szász városokat
románnak hagyva a románokat
s magyaroknak a Szépmíves céhet
hol a fiókbafulladt írásokat életre ítéli majd az élet,
országot, melyben a hármas lobogó alatt
– irigylik majd a poros pestiek –
az ész nagy, döntő diadalt arat
gyűlölet s átkos babonák felett...
Újakkal toldva a régi selejtjét,
így tesszünk helyére minden szent követ;
s én lennék ebben a csodás kis országban
az Új-Világ-beli Nagykövet.

Chicago, 1957

Illyés Gyula: Magyarok, 1944

1

Fel-alá, mint a halódóban
a rángó görcs úgy futkosunk,
de sehova se juthatunk
rángatódzó véres honban.

Fájunk, – de még neki-e vajon?
Csak nekünk fáj még, ami fáj!
Úgy élünk rajta már, akár
a növő köröm a holt ujjon.

Mi együtt voltunk: az egész
széttört; a sok cserépnyi rész
csillantja magát mind egésznek.

Mert egy nincs, (s lesz-e valaha?
ezért van millió haza:
millió pondrójú enyészet!),

2

(Két hét múlva, a hajszoltságban elvesztve és elfeledve a fent egyszer már megírtakat:)

Amitől féltünk, itt van az idő:
    nincsen magyar.
Komoran kérdi a vén, mire nő
    a fiatal?

Mert élni élhetsz, orvként rejteken,
    de mi öröm?
Úgy élni, nőni, holttetemen
    haj és köröm?

Itt a magyar, a véres áldozat,
    itt a sebe –
Seb és vér? Nem volt (hagyd a szavakat!)
    már vére se.

szozattovabbacikkhez

Serfőző Simon: Még utána is

A háborúból, hadifogságból,
gyalogosan a lehúzódó út-
és vasútárkokban,
a vakvágányra kitolatott
vagonok alján hazajutottakat,
nem zászlós ünneplés,
csinnadratta,
bűnösnek bélyegzetteket,
együttérzés se várta.
S nem mint mást,
nem várta őket földosztás.

Elhurcolásuk nem volt elég,
amikor hiába sikoltozott utánuk
az otthoni kerítés,
s nem mind amit megéltek
egyre bentebb a fagy-
és lövedékordítású időben,
Voronyezsnél, a Donnál,
még utána is
rúgott rajtuk ez az ország.

Szavuk se mukkanhatott.
Az önkényeskedés így is
kerített rá alkalmat:
ütni rajtuk.
Takargatták múltjuk,
s el is takartatott.
Hisz miattuk kellett
szégyellni magunk.
S eltitkolt sorsuk mára,
elégtételt se kapván
a sérelmekért,
közönybe felejtődött,
s hallgatásba.

1983

Sinka István: Béke

A lángoló
mezsgyék tüskin járok, és
nézem a
kalászok fényjelét,
a boglyák barna hátát
s hajlongó véremet, a
rőt hajú parasztot, ki,
mint kincskereső
örök, nagy varázsló
a naptól aranyba font
barázdák csillogó
porszemében lépked.
Arca bronzult síkján ott
vibrál
a régi szélmalmok lágy kelepelése,
tűzszívű asszonyának
fénnyé olvadt csókja,
mely
napjaiba tiszta, égi békét dalol.
Nézem… nézem ezt a
nagy varázslót.

szozattovabbacikkhez

Szőnyi Gyula: 1956. november 4-e után

Hosszú útról jöttem.
Hosszú útról jöttem, tövises utamról.
Hol éles kavics közt sok fájdalom terem.
Az emberi szív ott kővé vált, megdermedt.
Nincs ott virág, derű, csak kín és küzdelem.

De vége lett egyszer a szenvedés útjának.
Dán szívek magyar virággal üdvözöltek.
Ami tövis volt a szívemben oly mélyen.
Onnan szeretettel Ők mindent kitéptek.

Köszönöm a kedves megemlékezést.
A szép csokrot és a sok-sok szeretetet.
Hol láttok egy sárgult, szélsodorta lombot.
Én küldtem e fáradt, sárgult leveleket.

Börtönből történő szabadulásom napján, Dániából egy csokor virágot küldött élő nővérkém. Dániában a börtönből szabadulót így üdvözlik.

Prohászka Ottokár: Kell imádkoznunk

»Bizony, bizony mondom nektek: ha mit kérendtek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.« (Jn. 16 , 23.)

a) A szorongatott ember Istenhez emelkedik bánatával s bajával; kér, esd, könyörög. Itt a földön is egymást kérjük, mert egymásra szorulunk; Istennel szemben is van szavunk, közvetítő hatalmunk;ez az imádság. Kell imádkoznunk, mert hisszük, hogy Isten közel van hozzánk s hogy bölcs és erős; hisszük, hogy szeret, jobban szeret, mint atyánk s anyánk; megnyílik tehát szívünk s szánk; földhöz tapadva, kenyérre, napsugárra, esőre, kegyelemre szorulva, kiáltunk; kitárjuk aggodalmainkat s mindent, ami békénket veszélyezteti. Semmiféle filozófia, semmiféle belátás a természet mechanizmusába nem fogja ez érző s küzdő szívnek hamisíthatatlan ösztönét megtéveszteni s mechanizmus s anyag fölé emelkedő lelkünket buta némaságra kárhoztatni. Az imádság lelkünk anyanyelve; ne felejtsük el soha.

b) »Akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.« (Jn. 15 , 16.) Bármit? A mechanizmust meg nem szüntethetjük; esőt, napsugárt gyakran ki nem esdhetünk; a rossz embereket sokszor meg nem téríthetjük, hát mit jelent az, hogy »Bármit?« Jézus magyarázza: ő is kért, imádkozott s nem nyerte meg, amit kért. Mily kegyelem nekünk Jézus meg nem hallgatott imája! Jézus nevében kérni tehát annyit tesz, mint példája szerint kérni; így kérni: Uram, ha lehetséges…, ha te is akarod… Jézus nevében kérni annyit tesz, mint fölemelkedni baj, nyomor, viszontagság fölé, úgy hogy ha nem is kapunk napsugárt vagy esőt vetésre, kapjunk mindig lelkünkre s ha el is rothad gabonánk, kapjunk kitartást s erőt az élethez. Jézus is megnyerte e meghallgattatást; imája után mondja: surgite, eamus; gyertek, menjünk, győzzünk. Értsük meg hát szemrehányását is: »eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és megnyeritek, hogy örömötök teljes legyen.« (16, 24)

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula levele – Eörsi Júliának

1.

Szeged, 1918. január 3.

Egyetlenem,
még karácsony előtt írtam volt a Táltosnak a pénzért, de eddig nem küldte. Ugyanakkor Farkas Lászlót is üdvözöltem, de még ő sem felelt. Talán ezek a leveleim is elkallódtak?
A könyvemről se jön semmi hír azóta.
Sokat gondolkoztam a címen és a késő jelzőn különösen. Ha már nem lehet megváltoztatni, és ha te jónak találod, legyen úgy. De ha még nem késő, és te is helyesled, akkor ezek közül kell választani: Szivárvány, Szökőkút, Szomorúság, Testamentum, A búsuló juhász, Pásztorfurulya, Örök csillagok alatt.
Nincs óra, hogy rád ne gondolnék!
Gyógyulni akarok Érted, Neked!
Még mindig szenvedek, de hinni szeretném, hogy nem hiába! Februárra lejár a végső terminus is, addig döntenem kell.
Fájó lelkével örökké ölel
     Gyulád

2.

Szeged, 1919. nyár

Édes Júliám,
be szeretlek, be vágylak, be közel érzem most magamat Hozzád. Vigasztalóm vagy és fölemelőm, ó be sok mindent köszönök Szerelmednek. Üdvösségem.
Pár nap és én – Makóra megyek, ahova rendeltek. Világok háborúján be nagy háború van lelkemben is. Megkapod-e ezt a levelet? Én a te első válaszodat nem kaptam.
Elér-e még hozzám a te válaszod? Augusztus 31-én megyek, kell mennem Makóra. „Durate et vosmet rebus servate secundis!”* Szeptember elején, ó ha lehet, ha bárhogy is, látni akarlak Budán.
Ölel a te mennyei Jegyesed,
     a te rabszolga Urad
(Más nem tud úgy írni, csak te, Egyetlen!)

/*/ Juhász Gyula egyik jelmondata: „Bírjátok ki! Az életetek még kell a jövőnek.” (Vergilius: Aeneis. I. 207. sor; Lakatos István fordításában.)

Cságoly Péterfia Béla: Huszárversek, katonanóták, verbunkok [I. rész]

A honfoglalástól a II. világégés befejezéséig, bár egyre csökkenő számban, a lovas katona, az ikonikus magyar huszár meghatározó figurája volt a honvédelemnek. Fájdalom, nemhogy a honfoglalás idejéből, hanem még az azután következő századokból sem maradt ránk semmiféle magyar nyelvű költői munka, mely a magyar katonára vagy a katonaéletre vonatkoznék. Külön kell választani a magyar lovas vitézekről, katonáról és a huszárokról szóló megemlékezéseket, megnevezéseket is. A kalandozó magyarok által kifosztott Szent-Galleni kolostor történetével kezdődő [a bencés Heribald testvér] latin nyelvű visszaemlékezések és Mátyás krónikásának, Galeottó Marziónak megemlékezései sem használta, de még más, külföldi iratok sem sokáig a huszár kifejezést a magyar lovasságra. Ezzel a ténnyel, a huszárságnak, mint önálló fegyvernem voltával az utóbbi kétszáz esztendőben is sok zavar volt a magyar katonákat szerető, dicsőítő hazai költök fejében is.

Sal Ferenc:

A huszárok eredete

Török, német és a cseh had
Magyarhonnak sírját ássa –
Azaz ásná, ha a honnak
Nem Mátyás volna királya.

szozattovabbacikkhez

Bajza József: Teleki Sámuel és a Teleki-téka

A kancellár Sámuel, a nagy Mihálynak Sándor fiától és Petki Nagy Zsuzsannától származó unokája, született 1739-ben november 17-én [Gernyeszegen] és tizenkét éves koráig Celnán neveltetett. Neveltetésére azonban kevés gond vala, s amivé lőn, leginkább saját ügyekezetének köszönhette. Tizenkilenc éves korában Józsefnek, a későbbi ugocsai főispánnak, és Ádámnak társaságában utazni ment külföldre, hol mint Bibliothecája előszavában maga vallja, könyvek gyűjtését tűzé fő céljául. Mária Terézia alatt királyi kamarás leve, aztán küküllői főispán és erdélyi kormányszéki tanácsos, II. József alatt belső titkos tanácsos; 1784–1790-ig királyi biztosa II. József alatt alkotott nagyváradi kerületben Szabolcs, Arad, Békés, Csanád, Csongrád megye főispáni helytartója a hajdúkerületekben főkapitányi helyettes, Bihar főispánja, két év múlva magyar alkancellár és mármarosi főispán, Leopold alatt erdélyi főkancellár és ismét bihari főispán, szent István rende nagykeresztese, a göttingai, varsói, jénai tudományos akadémiák tiszteleti tagja. Megholt Bécsben augusztus 7-én, 1822-ben, nyolcvanhárom éves korában. Ő vala a marosvásárhelyi gazdag mintegy 40.000 kötetből álló könyv tár alapítója. „Tizenkilenc éves koromban – így szólt magáról Bibliothecája I. kötetének előszavában – dicső Mária Terézia engedelmével külföldre utaztam; a svejci, a belga, és francia tudós férfiak és tudományokkal virágzó akadémiákra.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: «Castrum Léta»

castrum létaRégi okmányokban «Castrum Léta» néven fordul elő, de közönségesen «Ghéczy várnak» nevezik a Ghéczy nemzetség után. Övé volt a vár hosszú századokon keresztül.
A vár urairól sok tarka-barka t örténet marad fel.
Az egyik Ghéczy olyan kevély volt és olyan gazdag, hogy nem tudott az aranyaival mit csinálni; elhatározta, hogy egy arany bikát fog öntetni. Meghozatta a művészeket s azok megöntötték az óriási bikát. Ghéczy (a kit régi iratok imitt-amott «Ghiczy»-nek is neveznek) a vár közepére
állíttatta. A művészek most már a fizetséget várták, de a várúr így szólt:
- A bika megvan, de mozdulatlan, nem kér enni, nem iszik. Öntestek hát belé lelket, ha tudtok, ha pedig nem tudtok, akkor én kergetem ki a tiéteket belőletek.
A művészek persze, hogy nem tudták elevenné tenni az aranybikát, a min roppant dühbe jött a nagy úr.
- Még három napot adok s addig a bika meg nem mozdul, negyednapra hajnalban mindnyájatokat lenyakaztatlak.
A mit ígért, meg is tartotta volna nyilván, de az Isten e közben megharaguvék, a miért halandó ember az ő dolgába akar elegyedni s erős földrengés támadt a harmadik napon, mely megrázta a vár szilárd falait és az aranybika is megmozdult – mert elsüllyedt nyomtalanul.

szozattovabbacikkhez

Szabó Kálmán: Csöngettyű és kolomp a kecskeméti pásztorság kezén [II. rész]

    A harang és csöngettyű használata

Csikóra való csöngettyűk    1. Lovaknál:

    A Duna-Tiszaközén ménesben, lóra sohasem tettek csöngettyűt, csak a kolompnak nagyobb formáját, a harangot. Leginkább öreg, meddő kancát választanak ki, amely nem szalad előre úgy, a ménes közepén tartózkodik és harangja szavával összetartja. Sokat ért egy ilyen jó vezető harangos ló a ménesben, mert sok fáradságtól mentette meg a pásztort. Ménesben egy vagy két ilyen vezető harangos lovon kívül, csak kivételesen tettek még harangot vagy kolompot kószálóra, vagy bitangolóra. (Már itt megemlíthetjük, hogy ménre, bikára, kosra sohasem tettek, sem kolompot, sem csengőt. Ezek csak szépirodalmi íróink tévedései. L. Jókai: Sárga rózsa.)

szozattovabbacikkhez

Batizi András: Krisztus feltámadásáról

Krisztus feltámada!
Nekünk örömet ada,
Vére reánk árada,
Haszna rajtunk marada.
Nyerj irgalmat közben járó Jézus Krisztus!
Szent atyád előtt!

Krisztus megholt bűnünkért,
Feltámadott életünkért,
Mi vigasztalásunkért.
Mi igazolásunkért.
Nyerj irgalmat közben járó Jézus Krisztus!
Szent atyád előtt!

Krisztus kínja érdemünk,
Szent halála váltságunk,
Vére ártatlanságunk,
És felkölte vígságunk.
Nyerj irgalmat közben járó Jézus Krisztus!
Szent atyád előtt!

szozattovabbacikkhez

 

Szenczi Molnár Albert: 23. zsoltár

Az Úr énnékem őriző pásztorom,
Azért semmiben meg nem fogyatkozom;
Gyönyörű szép mezőn engemet éltet,
Egy szép kies folyóvízre legeltet.
Lelkemet megnyugotja szent nevében,
És vezéri engem igaz ösvényében.

Ha az halál árnyékában járnék is,
De nem félnék még ő sötét völgyén is:
Mert mindenütt te jelen vagy én velem;
Vessződ és botod megvigasztal engem,
És nékem az én ellenségeim ellen
Asztalt készítesz, eledelt adsz bőven.

Az én fejemet megkened olajjal,
És engemet itatsz teljes pohárral,
Jóvoltod, kegyességed környűlvészen,
És követ engem egész életemben.
Az Úr énnékem megengedi nyilván,
Hogy mind éltiglen lakjam házában.

Csanádi Albert: Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére

Zengjed, nyelv, a szűzi méhnek
angyali dicséretét,
melybe szállva ég Királya
formát öltött, emberét,
és megszülte férfi nélkül
Szűzanyánk a gyermekét.

Mennyországnak küldötteként
Gábor angyal lejöve:
szűzhöz, kinek nemzetsége
Dávid király nemzete,
neveztetik Máriának,
s Józsefnek a jegyese.

Üdvözlégy, szólt, érintetlen
s kegyelemmel teljes lány,
áldott vagy te mindnyájuk közt,
asszony csak van valahány:
mert szépséged megkívánta
atyai bölcs tudomány.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: A rehabilitált város

Korpona városa kettőrül volt híres eddig: a borárul, melyet font számra árulnak télen, ha befagy, és egyik követjéről (még a pozsonyi diéták idejében), aki a »Halljuk, halljuk«-ra olyasvalamit felelt magyarul, ami a női olvasókra nézve latinul van.

    Pedig hát történt ott egyéb is; mikor Bercsényi Miklós uram a bányavárosok felé közelednék, a korponai bíró, Krametz Mihály uram őkegyelme, ahelyett, hogy ellenszegült volna a vitéz generálisnak, eleibe méne a városi magisztrátus élén s két fehér ruhába öltözött deli szűz bíbor vánkoson vitte a város kulcsait.

    Régi praxis volt ez Korponán. A városi árvaleány gyerekekből a tanács neveltette a csinos ábrázatúakat politikai célokra.

    Mert a város alá sűrűn kalandozó basák és bégek becsületes, jámbor férfiak valának, akik rendszerint azt mondták ilyenkor:

    - Vigyétek a kulcsaitokat a pokolba! Hanem a lányokat majd csak én viszem el a mennyországomba.

szozattovabbacikkhez

Petőfi Sándor: Szent sír

Messze, messze, messze,
Honnan a madár jő
Tavasz kezdetével,
Messze, messze, messze,
Hova a madár megy
Hűvös, ködös ősszel.

Messze tengerparton
Áll a szent sír, a zöld
Tenger sárga partján;
Vadbokor fölötte,
Rá sötét fátyolként
Árnyékot boritván.

E vadbokron kívül
Nem gyászolja senki
A dicső halottat,
Ki a zajos élet
Lejártával itt most
Század óta hallgat.

szozattovabbacikkhez

Tompa Mihály: A fogoly

- 1702 -


Rákóczit most viszik
Át a Rábca hidján,
Szerencse megcsalá,
Benne igen bizván.
Tele van a hídfő
Bámész sokasággal:
A nép, nagyok estén
Bámulni nem átall.

Ki volt ekkoráig?
S mi történik véle?
Ahány ember: a szó
S jóslat annyiféle.
Nem cserélne senki
Most a büszke úrral;
Egy meghitt pillantást
Száz szem visszaútal.

szozattovabbacikkhez

Vargha Gyula: Rákóczi temetése

- Történeti kép -

Ezernyi szép csillagtól ég
A menny kék sátora,
Hullámit lágyan rengeti
Az alvó Mármora;
Egy gálya úszik csöndesen
A tengeren tova.

Vitorla jó széltől dagad
Az evező pihen,
A gályarab, mint kődarab
Ül némán, hidegen…
Közepén feketébe vont
Koporsó, dísztelen.

Ott Csáky és Mikes s nehány
A bujdosók közül,
Koporsó mellett komoran
Födetlen fejjel ül,
S fejdelmökért titkon kezök
Egy-egy könnyet törül.

szozattovabbacikkhez

 

Vizsolyi Miklós: Rodostói emlék

A kikelet nevét a földre írta,
Azt olvasá az ujjongó pacsirta.
Fehér virág rajzott a hársfagallyon,
Megszállt a mámor, hogy vágyat sugalljon.
A kis Zsuzsi – nálunk ez volt a kezdet –
Egy ismerős virágénekbe kezdett
S az ajkáról elszállt pacsirta népe
Fészket rakott a szívem közepébe.

„Zsuzsika – szóltam – óh, te kétszer árva,
Borulj reám, a két karom kitárva,
A fájdalom, a bánat összejöttek –
Egymásra leltünk, óh, mi száműzöttek.
Ahova lépsz, ott egykor kincset ásnak,
Hiába jő szele a hervadásnak:
Minden fűszálon, minden kis haraszton
A te szerelmed emlékét marasztom.”

szozattovabbacikkhez

József Attila: A csodaszarvas

Ükös ükünk, ősök őse,
ázsiai puszták hőse,
vágyat nevelt csodavadra,
szarvast űzött napnyugatra.

Űztön űzte kis sereggel,
éjten éjjel, reges reggel,
át az éren, át az áron,
fegyveres népű határon.
Csodaállat, csak elillant,
lombokon át, ha megcsillant.
Csak a nyomát hagyta minden
füves földön, fájó szívben.

Az az előd nem volt boldog.
Nem boldogok az utódok.
Az ős haza odaveszett,
de a vágy nem emlékezet.

szozattovabbacikkhez

 

Névtelen íródeákok: Báthory Zsigmondról

Másik Polycrates valál szerencsével,
De nem tudál élni vélle s az idővel;
Addig főzéd étked: hopp itt, hopp ott levél –
Két helt haltál belé, hol testtel, hol szívvel.

Lesz vala határunk, ha tudsz vélle élni,
Mons Haemus Dunán túl, tudna erről szólni,
De már vélled együtt – ezt merjük mondani,
A mit elmulattál, nem fogjuk elérni.

De nagyobbat mondok s azzal rekesztem bé:
Még feles ármáda sem hathata úgy bé,
Mint te egy szál karddal vágtál vala jól bé;
De addig lől ki s bé – más fűte neked bé.

Hiador (Jámbor Pál): Kossuth

Háromszáz évig várt rád nemzeted –
Nem rég jövél s több század életed.
Atyád a nép volt, nevelőd a vész,
Vész karja a legjobb baráti kéz.
Véres pallos függ álmaid felett,
De egy nemzet, ki őrzi éltedet.
Szónok, kitől a zsarnok vére fagy,
Rákóczi égből kitört lelke vagy.
Hullám, mit a vértenger felvetett,
Hogy elmerítsd vagy vidd fel népedet.

Mi a szabadság? Isten szép ege
S lelked e kinyílt égnek gyermeke.
Börtönbe láttad első sugarát,
Rabtársul ott találtad a hazát.
S e két rabtestvér szenvedése nagy –
Sok százados fájdalmak ajka vagy,
Szellő, patak, villám, tenger, vihar,
Hogy sír a lélek, sír rá a magyar.

szozattovabbacikkhez

 

Gárdonyi Géza: Kossuth Lajos neve

Tudjátok-e, mi a Kossuth Lajos neve?
Istenszó. A magyar nemzethez szólt vele.
Annyit tesz: szabadság! - S láttad a szent vihart,
amelyben villámlott százezer hősi kard,
s ágyúkkal mennydörgött az Isten haragja,
úgy hogy a földgolyó reszketett alatta.

Tudjátok-e, mi a Kossuth Lajos neve?
Fényes, drága zászló, örökszent ereklye.
Pirosra van festve apáink vérével,
zöldre meghímezve reményünk selymével,
s ami rajta fehér, az a becsületünk,
és a becsületünk, az a mi életünk.

S tudjátok-e, mi a Kossuth Lajos neve?
A magyar nemzetnek szabadságlevele.
A saját kezével írta Isten abba,
hogy még sok ezer év szálljon a magyarra,
s láncot ne merjenek tenni a nyakára.
Mert a mi hazánk a szabadság hazája.

1891

Gyóni (Áchim) Géza: A magyar ifjakhoz

Ne mondjátok ti a »Kossuth fiának«
Fennen kérkedve, büszke magatok!
Hálát is néki, jó »Kossuth apánknak«.
Méltatlan ajkkal, óh, ne adjatok.
Szellemidézni nagy koporsójához
Áhító szívvel jártunk el csupán -
Óh, sérti most, mit szívetek elé hoz;
Csinált virág a honfi könny után.

Ha annyi láng hevíti majd a lelket,
Amennyi láng az ő szívében élt,
Ha majd az árral nagy tusára keltek
Ez árva honnak szent szerelmeért,
Ha porrá égett kebletek tüzében
Mind, mind az ő, az Eszme ellene -
Szabad ajkakról szent imádságképpen
Akkor hangozzék a Kossuth neve!

szozattovabbacikkhez

 

Pósa Lajos: Kossuth Lajos emléke

Kossuth Lajos sírja:
Szabadság oltára,
Onnan száll föl a magyarnak
Legszebb imádsága.

Kossuth Lajos lelke:
Örök csillag fénye,
Bölcsőnek is ringatója,
Sírnak is reménye.

1896

Kossuth1848

Szabó Géza: Ezer éves…

Ezer éves a magyarnak a hazája,
Még sincs benne biztos helye s jó tanyája!
Még sincs benne nagy öröme, büszkesége;
Sírba szállott régi, híres dicsősége.

Igaz ugyan: művelődünk, okosodunk…
Volt Széchenyink, volt Deákunk, volt Kossuthunk.
Hej! csak, bár csak Kossuth Lajos apánk élne!
A magyar a fél világtól ma se félne!

Mik vagyunk most?...Átokverte szolga népek…
Akiket a „visszavonás” átka tépnek!
Akiket a „pártoskodás” bűne szaggat…
Óh, ez engem egyre búsít, nagyon aggaszt!

Csak cifraság s mulatság kell a magyarnak,
Oda se néz szenvedésnek, búnak s bajnak…
„Búzatermés”?... Már előre el van adva…
És az árát a korcsmáros zsebre rakta.

szozattovabbacikkhez

 

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf