Marconnay Tibor: Februári szél

Úgy duruzsol a szél, zúzmarás ablakon,
Gyászod fellegeit könnyedén messze hajtva,
Mint beteges gyerek ágya fölött a dajka,
S hull még e városi házakra köd, s korom.

Ott állsz, aggódva, tudom, s a zúgást hallgatom:
Nemrég falun nyögött, roskadt a zsúpos pajta,
De már hártyás a sár, lucskos a hó is; rajta!
Rózsafény ragyogott ormokon, nyugaton.

Így déli tengerek felől eljött a kedves,
Babérillatú szél, érint, hogy melegedhess, –
S az azúr ég felé kihajt a zöld vetés…

Ringat, olvaszt, hogy úgy mint a Föld, már ne fázzál.
Zeng, duruzsol, dalol. Néked mindaz kevés?…
Szél fordul, árad most, be, nyíló kerti háznál.