Marconnay Tibor: Debrecen Déri-park

Gyakran megbámulom a parkban; – barna bronz
Sőt, kéklő-fényű szép, teljes meztelen nő,
Arányos, gyönyörű ez a két érces emlő,
Rásüt a Nap s a lomb zöld meleg árnyba vonz.

Te, múzeum felé s mellettünk elosonsz,
Rámnézel, hirtelen rezzenő, víg, igyekvő,
Eleven nő, kivel együtt volnék teremtő,
Hisz szíved dobban és dús test-parfőmöt ontsz.

Igaz, hogy izmaid korántsem oly kemények,
Mint amazé, aki térdelve itt időz,
S lombkoszorús, de ó, benned bujkál a lényeg;

Lélegzel s ifjúi, könnyelmű vér legyőz.
Ölelhet más, de én: se tavasszal, se nyáron.
Asszonyom tovatűnt: – vissza hiába várom.