A megcsalt leány, A megvert koma, Vén leány /magyar népballadák/

A megcsalt leány
Magyar népballada

Egy asszonynak vagyon három lánya:
Kettőnek van kivarrott szoknyája,
Harmadiknak szép ringó bölcseje,
Abba’ fekszik szép fattyú gyermeke.

A lábával el is ringatgatja,
A szájával el is csicsijgatja:
«Hejli, hujli, csicsijja babája,
Szerelemből jöttél a világra…

«Lányok, lányok, rólam tanuljatok:
A legénynek csókot ne adjatok;
Mer’ az a csók nem esik hiába –
Könnyed csordul a bölcső gombjára.»

In: Endődi Sándor: Magyar népballadák

A megvert koma
Magyar népballada

Ha bemegyek, ha bemegyek a csárdába borinnya,
Én utánam, én utánam ne járjon senki sirnya!
Ha betörik az én árva fejemet,
Ne mosogasd az én véres kendőmet.

Hiába is mosogatnád az én véres kendőmet,
Hiába is kötögetnéd szegény árva fejemet;
Meglátszik a botja helye az én köröszt komámnak
Hej de csúfja lettem én a világnak!

In: Endődi Sándor: Magyar népballadák

Vén leány
Magyar népballada

Templom előtt egy kis házikóba
Egy vén leány sírdogál magába,
Falba veri fejit bánatjába,
Hogy nem vitték férjhez a farságba.

Farsáng, farsáng, ezer elé jönne,
Mégis a sor reám nem kerülne!
Ha még egyszer anyám újra szülne
Talán rám is a sor elkerülne!

Párta, párta, búra termett párta!
A szégyen s bú szívem általjárta.
Ha megfoglak, messze lehajítlak
A patakba kővel is benyomlak.

Kiseprem a kipingált házamat,
Fölvetem a paplanos ágyamat;
Ágyam olyan, hogy a padlót éri,
Paraszt legény még sem meri kérni.

Én elmegyek igen-igen messze,
Magyarország kellős közepibe;
Veres gyöngyöt kötök a nyakamba,
Herceg, bárók jönnek látásomra.

Minden este várom a kérőket,
Tán az ördög mind elvitte őket;
Ha meguntad a kérőket várni,
Magam fogok szerencsét próbálni.

Bár csak immár azt hallanám hírbe,
Hogy valahol legény-eső lenne,
Kifekünném az út közepire,
Hogy cseppenne a surcom szélire!

In: Endődi Sándor: Magyar népballadák