Bácsmegyei Napló: Gyóni Gézáról

Szabadka, november 12.

Ha mi most leírnánk Gyóni Gézáról, a költőről mindazt, ami a véleményünk róla: elfogultsággal lennénk vádolhatóak. Valóban elfogultak is vagyunk, - vele szemben senki, aki ismeri, nem lehet tárgyilagos, bár nincs szükség semmi jóindulatra, csak megértő lélekre, ha az ő színarany poéziséről van szó. Körülbelül ezeknél fogva leadjuk Gyóni Géza arcképét, amint azt a Bajai Hírlapban megrajzolta Attlay. Ha furcsa is, és szokatlan, hogy Baján írni tudjanak, ez egyszer mégis így van és tessék belenyugodni ebbe nagyérdemű publikum. Attlay írása a következő:

    [Ez a néhány sor nem tart számot az irodalmi méltatás címre, mert vidéki újságban némileg félszeg és hálátlan dolog irodalmi műveket s különösképp verseket ismertetni. Célja is alig van, legföljebb annyi, hogy írója örülne, ha néhányan, akik szeretnek elkábulni a szavak muzsikájától érdeklődnének sok-sok gyönyörű új vers s egy érdekes egyéniségű poéta, Gyóni Géza iránt: - de e kis cikk valószínűleg mégis leginkább azért íródott, hogy az író kivetítse azokat az érzéseket, amelyeket Gyóni merőben szubtilis poézise rezegtetett meg benne.]

    Gyóni Géza pompás újságíró a szomszéd Szabadkán, akinek lelkében a fárasztó napi újságírói robot munka után halk és meleg versek zengenek. E versek, amik most a Bácskai Hírlap vasárnapi számait ékítik, bánatos zománcukkal és finom cizelláltságukkal egy álmokkal telt, dús és artisztikus hangulatú költőt lehelnek elénk. Gyóniban külön él az újságíró és a poéta. A zsurnaliszta éles szemű, tisztán lát s bátran zendülő sorokkal támad a fonákságoknak, bár tud elnézően is mosolyogni. A poéta látását a bánat fátyolozza, a harcias kedvet felszívja a költő mindent megértése s megbocsátása s a szavak, sorok heves lüktetését művészete halkra tompítja. Verseinek minden sora zene. Verlaine poézisának lelke, de la musique avant tout chose, - Gyóninál is dominál. De a szavaknak ez a muzsikája nem fullad egyhangúságba, hanem színes, változó és mindig hűen simul a gondolatokhoz. S mivel a költő hangulatai mélyek s mégis szubtilisek, minden verse gyengéd és frappáns gondolatokkal telt s ezeket a versek technikai zenéje körülrajongja, mint ahogy alázatos rabszolgák halktónusa hárfapengetése körülfolyja Salome fátyolon át is vakító testét és ritmikus táncát.

    Gyóni költészete tehát tartalmas és briliáns technikája. E két tulajdonság azonban még nem ad teljes értéket egy poétának sem. Az intelligencia – a tudás értelmében – maga is fölbányászhat graciőz vagy filozofáló gondolattémákat, a rutin és tanulmányozás pedig, ha nem is tökéletes mértékben, a technika urává is tehet, - kell tehát valami harmadik árnyalatnak lennie a költeményekben, amely élesen megkülönbözteti mások alkotásától, s amely nem sajátítható el, amely legbensőbb érték, s amelynek a kifelé való harmonikus megnyilvánulása adja meg egy-egy poézisnek a feltétlen értéket s ez az egyéniség. Gyóni Gézát bajos irodalmi kasztokhoz sorolni. Adytól, Babitstól, Kosztolányitól kétségtelenül tanult, de nem hagyta magát leigázni. Enyhe szomorúságának háttere nem az, hogy „az élet szíve gyökeréig fáj” (Ady) s ami a mostani fiatal költők versein ömlik szét Ady roppant hatásaként, mert Gyóni bánatát egészen egyéni okok motiválják s ez a bánat leginkább talán Poe „sadness”-ével áll vonatkozásban. Gyóni lelki élményei – s nem a sablonos, sőt divatos fájdalmaskodás – víziói, foszlott reményei s főleg lágy érzékiséggel telehintett szerelmei adták meg verseinek a szomorúság locale conbeurjét. Lírája művészi, hevült s szinte törékenyen finom. Az omló rímek zenéje a fület kábítja el, a hamvas, szinte illatos és bujaképek, trópusok és delikát finálék pedig az agyunkba hintenek ópiumos mámort. Néhol – mintha egy-egy akkord a tragikus Arthur Rimbaudra emlékeztetne még. Poe s Rimbaud – e két különbözőség – poézisa nemes vegyületet alkot Gyóniban, anélkül, hogy bármelyiknek pozitív hatása kimutatható lenne, s a versek csak úgy emlékeztetnek rájuk, mint valami táj a kedvesünk csókjára: - nem tudjuk mért, de hirtelen arra kell gondolnunk.

    Gyóni Géza még valószínűleg fejlődik, művészete újabb szépségekkel telítődik, - de hogy miért olvassuk még most is javarészt vidéki lapokban pompás verseit, s hogy miért ismerik még oly kevesen a Gyóni nevet, annak speciális irodalmi viszonyainkban van a magyarázata. A pesti irodalmi klikklapokba való bejutáshoz nem elég a művészet, stréberség is kell hozzá, Gyóni pedig csak művész…

Gyóni Géza költői kvalitásainak méltatása 1913. november 9-én jelent meg a Bajai Hírlapban, a „Látogatás álomkastélyban” című vers egyidejű közlésével. A kolléga elismeréséről a Bácsmegyei Napló szerkesztősége négy nappal később tájékoztatta a szabadkai olvasóközönséget, 1913. november 13; p. 2-3.