Farkas Imre költő, operettíró, zeneszerző

Nagybégányi Farkas Imre, Debrecenben, *1879. május 1. – †Budapesten, 1976. márc. 25,  költő, operettíró, zeneszerző. A jogot Debrecenben és Budapesten hallgatta, a doktorátus megszerzése után fogalmazó lett a Honvédelmi Minisztériumba és onnan ment miniszteri tanácsosként nyugdíjba, közben 1920 után a Pesti Hírlap munkatársa is volt. Fiatal kora óta írt érzelmes dalokat, elsősorban ezekkel nagy közönségsikert aratott. Népszerűségét növelte, hogy a Színházi Élet majd a Színházi Magazin hetilapokban „postarovatokat” szerkesztett. A Petőfi Társaság tagja, közismertségét főleg az Ady-ellenes körök használták ki. Elsősorban színpadi zenésművek szerzője, első színpadi művét, a „Jön az idvezítő” című dramolettjét a kolozsvári Nemzeti Színház mutatta be 1905-ben. Későbbi művei operettek, daljátékok voltak, s legtöbbnek maga szerezte a zenéjét is. Az elsőnek a Népszínház, a többit a Király Színház, Fővárosi Operettszínház és a Budai Színkör mutatta be. A legtöbbször Az „Iglói diákok” [1909] és „A nótás kapitány” [1924” címűeket játszották. A „Szüreten” című dalművét Rábai Miklós koreográfiájával a Magyar Állami Népi Együttes hozta színre már a II. világháború után. „Örök tavasz” címmel  [1948] címmel énekes játékot állított össze Petőfi verseire. Ő írta Berczik Árpáddal együtt egy Hubay operának, a „Lavotta szerelmeinek” a szövegkönyvét. Az iglói diákokat regényformában is átdolgozta, R. Cassim álnévvel adta ki a „Vihar a Szentföldön” című regényét. A Színházi Élet hetilap magas példányszámát részben az ő rovatának, a már említett „Lelki klinikának” köszönhette. Operettjeit [Iglói diákok, 1909; A nótás kapitány 1929] — amelyeknek zenéjét is ő szerezte — sokáig játszották. Sírhantján az alábbi felirat olvasható a Farkasréti temetőben: „Ezen a drága magyar földön egy-két dalom tudom, hogy élni fog!
*
Jó viszonyt ápolt Ady Endrével. „Van nekem egy kedves, jó barátom. A barátságon kívül egy közös malőr is összefűz bennünket: mind a ketten poéták vagyunk. Ő könnyebben hordja ezt a terhet mégis, mint én. Csengő-bongó, olykor pikáns, de mindig kedves, szellemes verseivel az    
asszonyok s lányok poétája.” Ady Endre: Álom-ária [Farkas Imre dramolettje] In: Debreczeni Hírlap, 1899. április 19. „Most már nincs Erdély […] a régi Erdélyből ennyi maradt: […] s azok a vékony grófi és bárói zsúrok, amelyeken, saját dicsekedése szerint nagyon szívesen látják Farkas
Imrét.” In: Nagyváradi Napló, 1908. szeptember 29. „Emlékszem az estre. […] te kérdeztél, én feleltem bátran, tudva, hogy régi barátommal állok szemben, akihez mindig őszintén vonzódtam, aki szintén szimpátiát mutatott irántam. Hogy eme privát beszélgetés alatt miket mondottam, csak félig emlékszem, de hogy abban dicsekvés nem foglaltatott, azt annyival is inkább merem mondani, mert a dicsekvés soha életemben nem volt a kenyerem” [Farkas Imre levele Adynak, Bp., 1908. szeptember 30.] „Nekem is volna két kötet versem is eladni való. Még csak halvány reményem sincs egyelőre két krajcárra sem. A mi korúink közül Farkas Imrén kívül ma még teremtett lélek az országban versíró pénzt nem szerezhet könyvével.” [Ady levele Juhász Gyulának, Budapest, 1906. június] „Kedves jó barátom, Bandi, köszönöm szíves soraidat. Teljesen megnyugtatott. Bármennyire bántott is ez az incidens, most már nem bánom, hogy így történt. Legalább kedves leveledből megtudtam [Ady levele elveszett], amit különben amúgy is sejtettem, hogy nem viszonzatlan irántad való barátságom és szeretetem, s hogy nem haragszol azokra, akik nem azon az úton járnak, amelyen Te. Úgyis elegen mennek utánad.” [Farkas Imre levele Adynak, Budapest,. 1908. október 14.] „Évekkel ezelőtt az egyetemen egyik irodalmi estén Farkas Imre költészetéről volt vita. Egy fiatal és heves társunk nagy komolysággal bizonyítgatta a Farkas-féle versek jelentéktelenségét. Ekkor jegyezte meg Juhász Gyula, ez a kiválóan finom és szellemes modern írónk, hogy ez a kritika, noha alapos és figyelemre méltó, amellett kissé komikus is, mert olyanformán hat, mint mikor valaki súlyos és szálas doronggal csapkod kedves és törékeny nippek közé. […] Farkas Imre ebben a darabban is annak mutatkozik, akinek verseiből ismerjük, halk szavú, ízléses lírikusnak.” [Tóth Árpád: Iglói diákok.] In: Debreczeni Független Újság, 1909. november 16.  „[…] Az új műfajban teljesen megszűnik a primér líra, s a helyzetkép úgy alakul, hogy hasonlat helyett egy egész külön kis történetet, a költőn kívül álló személyek fellépését látjuk, akiknek azonban nincs konkrét körvonaluk, önálló balladai létük, hanem csak a költő érzékenykedő lírájának és poén-hegyező kedvének vehikulumává lesznek. Arra a műfajra gondolok, melynek Farkas Imre verseiben látjuk legszentimentálisabb kezelését.” [Tóth Árpád: Ady költészetének viszonya elődeihez és a francia modernekhez.] In: Nyugat, 1919. február 16–márc. 1. összevont szám.

Dús hajadban…

Dús hajadban
Fehér rózsa,
Úgy vittek a
Kézfogóra.

Összeadtak,
Megeskettek.
Csak a hangod
Remegett meg.

Csak azt súgtad:
Mindörökre…
Csak a szívem
Törted össze.

Művei:

Operettek:
Iglói diákok, [1909]  
Pünkösdi rózsa [1920]
Rózsika lelkem [1922]
Túl a nagy Krivánon [1924]
Királyné rózsája [1925]
Májusi muzsika [1925]
A nótás kapitány [1929]

Verseskönyvei:
Versek. Singer és Wolfner.
Hóvirágok. Szombathely, 1903.
Volt egy leány. Singer és Wolfner, 1903.
Költeményei. U. o. 1904.
Csipkefátyol. U. o. 1906.
Tűnő évek. 1909.
Lys. U. o. 1910.
Nótás könyv. U. o. 1913.
Melódia. 1920.
Összegyűjtött költeményei. Singer és Wolfner, 1921.
Virágzó fák. (1898-1923)
Városliget [Bp., 1940]
Háziállataink [verses képeskönyv, Tahi-Tóth Nándorral, Budapest, 1956]

Az első vers

Tóth Pali verset írt. A versben
Lángolt a forró érzelem.
Csillag, virág volt benne bőven
S a címe ez volt: Édesem.
Sötét képek, bús lángolások
Viharzottak a versen át –
Tóth Pali verset írt. A nagy hír
Fölverte a főiskolát.

Bonckés alá vette a verset
Az önképzőkör csakhamar.
Kisült róla – minek tagadjam? –
Hogy értelmetlen hangzavar.
Sehol egy rím, sehol egy metszet,
Egy eszme, vagy egy hangulat…
Kétszáz diák és nyolc tanár
Mind egy szegény költőn mulat.

Szegény kis vers! Bizony, szomorú
Csillagzat alatt született
Megjelent a helybeli lapban
Egy szerkesztői üzenet.
És az üzenet hangja sértő
És bántó vala módfelett:
„T. P. úr! Az Istenre kérjük
Ne írjon többé verseket.”

Odaát, a lányiskolában
Nagy titokban, kis asztalán
Szétteríti Tóth Pali versét
Egy piruló, kékszemű lány.
Olvassa… elolvassa százszor,
Könnycsepp csillan meg a szemén
S azt suttogja: Ez a világon
A leggyönyörűbb költemény…

Rubinyi Mózes Farkas Imre veseiről:
Mi történt? Semmi. Egy „kurtaszoknyás”, kedves, karcsú lány jött ki a templomból nagymise után. Ott lesi a fiú. Köszön szótlanul. Mi történt? Semmi. Ők maguk se tudják, milyen boldogok. A verset, amelyben ezt Farkas Imre elmondja, szeretik a fiatalok, mert fiatalok s az öregek, mert voltak fiatalok. Az ifjúság harmatos szerelme Farkas Imre lírájának központi témája. Minden elmúlik, csak az ifjúság örök. A népnemzeti irány epigonjainak másodvirágzása idején lép fel. Ábrányi Emil meghatódott jambusai, Szabolcska Mihály életképei a falunkból bizonyára hatottak a debreceni kollégium verselő diákjára. De már első poétasága idején ott settenkedik a Herczeg Ferenc díszsátra körül is. A különbség csak az, hogy Farkas Imrének nem kellett Versecre mennie, katona-látni. A debreceni honvédhuszárok ott tisztelegtek az ablakuk alatt a költő édesapjának, ki a vitéz kapitányuk volt s a húgának, aki pedig természetesen magasságos ideáljuk volt.

Édes apám

Egy vén katonáról mondok mesét nektek,
Ki most tőlem távol.
Egy vén katonáról, egy öreg huszárról,
Az édes apámról.

Hej, délceg vitéz volt. Kis gyermekkoromba
– Emlékezem rája, –
Büszkélkedve néztem, amikor fölpattant
Jó Rigó lovára.

Büszkélkedve néztem s gyermekszívem mélyén
Színes ábránd támadt:
Huszár leszek én is, méltó követője
Az édes apámnak!

…Katona se lettem, sőt verselni kezdtem
Álmokért hevülve.
Dohogott az öreg, mire vetemedett,
Nemhogy lóra ülne.

Nemhogy huszár lenne, mint az édes apja,
Ugyan hogy nem átall
Foglalkozni azzal a sok léhasággal,
A versfaragással.

…De mikor megjelent egy-egy költeményem,
Ha senki se látta,
Csillogó szemekkel, reszkető kezekkel
A lapból kivágta.

Olvasta, olvasta, tán könnye is perdült
A fakó papírra,
S megmutatta titkon egy-egy ismerősnek:
Az a „kölyök” írta…

A kis kadét, Bárdy hadnagy, De Saint Pierre kapitány, a kilencvenes évek minden rózsás szalmakalapja, ezer „csak egy kislány”-a, egy elmerült kor: mosolyaival, könnyeivel, összetört szíveivel, eldobott virágaival meg van festve Farkas Imre bájos és meleg vásznain.  

A kis kadét

Szerelmes volt a kis kadét
Szerelmes volt szegény – nagyon.
Gyakran felejté ott szemét
Az átellenes ablakon.

És egyszer éjjeli zenét
Ablak alatt amint adott,
Elmulasztá a kis kadét
Az éjjeli gyakorlatot.

Rögtön raportra rendelék
S kiált az ezredes nagyot:
„Miért mulasztá el, kadét,
Az éjjeli gyakorlatot?”

Felelt a kedves kis kadét
S a hangja meg-megremegett;
„Ezredes úr, már rég, de rég
Egy szőke kis lányt szeretek.

Az irodával vis-á-vis
Egy virágos kis ablakon,
Ottan szokott kihajlani
Az én szép, szőke angyalom.

Ha ezredes úr elmegyen,
Már én azonnal ott vagyok
S nézem hosszan, szerelmesen
Az átellenes ablakot.

Húzattam tegnap éjjelen
S könnyeztem hozzá, óh nagyon…
Ezért nem voltam én jelen
Az éjjeli gyakorlaton.”

És meglepé az ezredest
Egy édes emlék, régi dal,
Eszébe jut sok kedves est.
Ő is volt egyszer fiatal.

Hány éve már… tudj’ azt az ég,
– Tűnődik édes álmokon –
Igen, volt ő is kis kadét,
Szerelmes volt ő is nagyon.

Hogy megfútták a trombitát
S a svadron büszkén elhaladt,
Meg-megtáncoltató lovát
Egy zöldzsalus ablak alatt.

S egy zöldzsalus ablak alatt
Szerenádot ő is adott…
Ő is mulasztott e miatt
Sok éjjeli gyakorlatot.

S büntetni kell ilyesmiért,
A regula kívánja ezt.
Remegve áll a kis kadét
Szólni hallja az ezredest.

Az őrnek szól rosszkedvűen:
„A kadét büntetést kapott,
Elmulasztá könnyelműen
Az éjjeli gyakorlatot.

És lecsukhatják már ma őt,
Kap három éjet és napot!
…Csukják az irodába őt
S hagyják nyitva az ablakot!”

Nem történelmi triptichonok ezek. Hangulatképek, esetek. Egy pillantás, egy sóhaj. Ti azt mondjátok rá: gyerekség, de ezt a gyerekséget minden fiatal s minden volt fiatal olyan szóval jelzi, amely némelyek állítása szerint sohasem megy ki a divatból. Úgy hívják: szerelem. Mint irodalmunk sok nagy értékét, Farkas Imrét is egy percre sarokba tolták az új izmusok. De vannak költői hangulatok, sorok, szavak, amelyek, ha százszor elmerülnek, százszor újra felmerülnek az irodalmi élet furcsa vizeiben. Új ajkak megint csak egymásra borulnak, új fiatalok új szeretettel veszik körül poétájukat s a hervadó virágokra új szerelmesek újra meg újra rácsókolják az ő hangtalan vallomásukat.

Rímek vázlatkönyve

A japán katona

Mi ád a japán katonának
Szinte földöntúli erőt?
A gyász fehér színe
S a mosoly – a halál előtt.

Maeterlinck

A fán még ott gubbaszt a kék madár,
A völgyet mély harangszó rezgi át.
Megnyílnak a sírok s mindenfelől
Ömlik a sok virág, virág…
*
Halottak nincsenek!

Alapigazság

A magány oly nagy és tiszta öröm,
Amit mással nem oszthatok meg,
A fejem bárhogy is töröm.

Így is lehet, úgy is

Padlásszoba. Két ifjú művész.
Mind a kettő éhezik, fázik.
Az egyik jajgat s nyöszörög,
A másik nevet és cigarettázik.

Örök az Élet!

A síron is virág terem!
A virágon már ott a harmat,
És a harmatot felcsókolják
A napsugár-hatalmak.

Összeállította: -cspb-