vitéz Rózsás József: Magyar bakák dicsősége – Honvédroham
Tudjátok-e, mi zúg fellegekben? –
Zord Istent hord ölében a vihar,
Mely ront, rohan, a háztetőn letépi
S a fákra sújt tüzes villámaival!
Tudjátok-e mi zúg a fellegekben,
Tudjátok-e?
Magyar honvédek mennek támadásra,
Hogy összezúzzák honuk ellenét;
Lelkük haragja zúg a fellegekben
S villámai cikáznak szerteszét!
Magyar honvédek mennek támadásra,
Magyar bakák!
Rájuk sikolt a srapnel, mint a vércse,
Ha leshelyből zsákmányra ront;
Géppuskák jégesője söpri őket:
Ritkul… ritkul…, de büszkén áll a front!
Rájuk sikolt a srapnel, mint a tüzes láva,
E vasfolyam!
És megy előre, mint a tüzes láva,
A földön kúszó néma fergeteg…
Jaj annak, kinek közelbe ér el,
Mert azt tekintetével fojtja meg!
Folyik előre, mint a tüzes láva,
E vasfolyam!
Fegyver ropog, repül a kézigránát,
Sikolt, zokog ezernyi harcigép,
Sistereg a lángvető, az akna robban,
Megreng a föld és leszakad az ég…
Fegyver ropog, repül a kézigránát,
Inog a föld!
Ég a falu a terhes éjszakában,
Lángjában ördögök hada forog…
S most… robban a bomba, csattan a gránát,
Riadva hördül százezer torok:
– Hiába tűz, az ördög, bomba, gránát, –
Rajta, rajta!
S ha van pokol, hol forró lángok égnek,
Hová vak őrültek száza rohan,
Hol csont törik, a hús szakad a testben,
A poklok pokla ez: HONVÉDROHAM!
Kiömlő vérből forró lángok gyúlnak.
Rajta, roham!
Nem kényes, cifra had! Már megtiporta
Haláltűzszekér rozzant testüket, –
De föld alól is előhívja őket
KÖTELESSÉG, HAZA S BECSÜLET!
Nem cifra had! A halál a gazdájuk
S a – becsület!
Sár-szennyes földodúkból hömpölyögnek
Elő; szemük alélt, mellük liheg…
Tépett ruhára vasba öltözötten
Vakondokból lesznek tigrisek!
Fáradtan, étlen-szomjan talpraállnak
És – előre!
Jaj, Jézus, nincs karom!… Sebaj, előre!
Szuronyt neki! Ne sajnáld, vágd, csak üsd!
Anyám… fiam!… A rohamkést előre!
Nincs irgalom!… Megfojt a gáz, a füst!…
Jaj, Jézus, meghalok!… Sebaj, előre!
Most áll a bál!
És zúg a harc a lángokban, füstben, porban.
Tombol, zuhog, rikolt sok bősz elem, –
Egy percre csönd… megáll a szív verése,
Aztán hajrá! Miénk a győzelem!
Miénk az állás lángokban, füstben, porban
S A GYŐZELEM!
…S a bősz tusák helyén a felkelő nap
Halott honvédet egyet sem talál…
Másé a földi sír s babér! ÖVÉK A
HARCOK HARCA S HALÁLTALAN HALÁL!
A bősz tusákban nem hal meg a honvéd,
Csak elesik…
Mert tudjátok-e, holdas éjszakában
Kik járnak fent a szép felhők felett?
S ki a vezér, ki a dús bíborpalástban
Vezényli ott a harci-rendeket?
Kik járnak fent a fodros fellegekben.
Tudjátok-e?
Elesett hősök ők… a hadak útján.
Előttük Szent László király halad,
Vezeti őket örök, új csatákra:
Hazáért halni mindig kész hadat!
Honvédek ők ott fent a hadak útján
MAGYAR BAKÁK!
1926
Ezt a verset Bakó László, a Magyar Nemzeti Színház örökös tagja 1926. június 27-én szavalta el először a Ludovika Akadémia vívótermében tartott Szent László-ünnepségen, vitéz Sipos Árpád tábornok akadémiaparancsnok, vitéz nemes Színay Béla ezredes és nagyszámú közönség előtt.
A jelenlévők először megkövülten, majd elemi erővel kitört tapsviharral fogadták a verset és szavalatot.