Sebesi Ernő: Móricz Zsigmond

„Szegény emberek” között forgolódtál,
Csak céduláztál ezer sóhajt-álmot,
Amilyet ébren mindegyikük álmod –
Szép, ízes szavad várták, mint egy jó tál

Meleg ételt, oly tékozolva mérted,
De visszhang nélkül keserűn sóhajtsz bár,
Gyémánttá izzott a rozsdás Hét krajcár,
S most örökségünk: egy egész Tündérkert.

Hír egén neved szétágazó Göncöl,
De hunyt fényed homályhoz nem kölöncöl:
Tovább szikráz a Sárarany, s mert gazdag

Nyaraid lángot lelkünkbe nyilaztak,
Terád eszmélünk s arra, hogy a Fáklya
A sötétségnek leplét ronggyá vágja.