Czóbel Minka: Szerelem

[Donna Juanna IX]

Forró nyári délután heves kék ég. Izzó napsugár ömlik szét egy kert felett. A sötét kék vizű tóban hattyúk úsznak, hosszú csillámokat hagyva maguk után.
A pázsit elöntve fehér liliomok, piros szegfűk és tubarózsákkal. Mámorító szédítő illat.
Kelet felől nehéz felhők jönnek, távol mennydörgés hangja, már villámok is láthatók az ég alján.

DONNA JUANNA

Maga is mintegy fényalakká válva, szinte feloszlik a fénybe. A virágok meghajolnak hosszú fehér köntöse szegélye alatt, s ingadozva emelik fel fejeiket léptei után, erősebb, bódítóbb illatot lehelve.

A VIRÁGOK

Illathangon Donna Juannához:

Hozzánk jövél, bűbájod hozva nékünk,
Legszebb, legjobb, öntudatos testvérünk,
Illatunk hangjával köszöntünk téged,
Színünk fényével dicsérjük szépséged.

DONNA JUANNA

Összeborzad

Az örök élet, vagy a halál árnya?
E borzalom, mely velőm által járja!
Nap tüze-e, mely tagjaimba olvad?
Vagy halálba fagyott lehe a holdnak?
Boldogság-e vagy kétségbeesés?
Parányok oszlása vagy az Egész?
Lehet-e még tovább előre menni?
Mi közelít? a Minden? vagy a Semmi?
Kezükbe kaptak idegen hatalmak,
Jönnek a nagy ismeretlen fogalmak,
Én, ki a félelmet nem ismerem:
Érzem, hogy teljesül már végzetem.
Lesz-e értelme, magassága, mélye?
Bármi legyen, ím, szembenézek véle!
Szívem átlátszó titkát várja, kérdi,
Minő alakja lesz majd?

Merően, várakozva néz a zivatar irányába, mozdulatlanul vár. Egyszerre hangosan felkacag:

                                   Oh, egy férfi!
Egy lény, tulajdon énem képemása.
Csak a természet durvább kiadása.
Ez hát a végzethez a magyarázat?

Heves kitöréssel.

Inkább a semmit, mint e bábszínházat!

Türelmetlenül megfordul s menni akar. Az irányból, melyre nézett, gyorsan közeledik egy felségesen szép férfi, vonásról-vonásra Donna Juannához hasonlít, csak tartása, kifejezése kevésbé tiszta és büszke, inkább kihívó és dacos.

A FÉRFI

Megállj!

DONNA JUANNA

Gyorsan felé fordul, s egyenesen szembe néz vele.

Ki merészel így szólni nékem!

A FÉRFI

Szavamra engedelmet sohsem kértem.
Én, Don Juan – feléd is jó az óra –
Asszonyszívek ura, parancsolója.

DONNA JUANNA

Figyelmesen megnézi, aztán nyugodtan:

Szép vagy, látom, parancsolsz a „nősténynek”
Szemedtől fellángolnak szenvedélyek,
De ily csodát – úgy-e sohsem képzelted? –
Asszonyi testben, tiszta csillag lelket?

DON JUAN

Mosolyogva

Új a beszéd, kifogástalan termet,
Jól kitanulhatta már a szerelmet,
De mégsem. – Honnan jönne furcsa bája?
Homlokán szűziesség koronája.
E jel nem csal. Én már csak ismerem,
Minő bokron, minő virág terem.
Mindegy is, ha csak enyém lesz a rózsa,
Minek még annyit szónokolni róla?

Megnyerő barátságos modorral Donna Juannához:

Szép Donna, látom, hogy szavam megsértett,
Vezekelve hajtok előtted térdet,
Megleptél, mint egy túlvilági álom,
Te vagy a legszebb nő a nagy világon.

DONNA JUANNA

Közömbösen.

Tudom.

DON JUAN

Meglepve, szinte rémülten néz reá.

Tudod!? – s ezt nyíltan mondod nékem?

DONNA JUANNA

Hisz szépnek lenni sem szégyen, sem érdem,

DON JUAN

Saját tőrömbe fogtam meg magam,
Mert Istenemre! igaz lett szavam.

DONNA JUANNA

S különben, nem szólsz mindig igazat?
Hiszen hatalmas vagy, erős, szabad!
Hazugság csak egy gyáva szolga-jel.

DON JUAN

De szerelemben hasznos bármi csel.

DONNA JUANNA

S te élvezed az ílynemű hatalmat,
Ha „álarcod” vívja a diadalmat?

DON JUAN

Mért érinted e rég sajgó sebet?
Nincs diadalaimban élvezet.
Egy forró vágy csupán, aztán utálat,
Hogy a legyőzött asszony is csak állat,
Úgy mint én. – De míg én szellemem védem,
Ő minden kincsét odadobja nekem.
S oh de szegény e kincses háznak tára!
Hamisított csók, s hízelgés az ára.

DONNA JUANNA

S ha egy vagy másik lelkét néked adja?

DON JUAN

Lelkét tőlem mindegyik eltagadja,
Ha van? ha nincs? mit tudok én felőle,
Legelőbb is azt kérdem: szép-e bőre?

DONNA JUANNA

S ha szép?

DON JUAN

Kedvetlenül.

Oh hagyjuk ezt – hisz úgyis látod
Céltalanul bolyongom a világot.
Utálat és vágyam közt hányva-vetve.
Egy pokolláng – e földön itt feledve
Hogy pusztítson.

DONNA JUANNA

                                   Vagy égi szikra tán,
Mely fellángolt az „új nap” hajnalán,
De önmagát ismerni nem akarja,
Sugár füstfátyollal takarja.

DON JUAN

Késő, késő remény – minden hiába!
Te tiszta vagy, ég szenvedélyed lángja,
De rám terjeszti szárnyát már az éjjel,
Hogy élhetnék elhamvadt szenvedéllyel?

DONNA JUANNA

Azt gondolod, elfogy a napsugár,
Ha alkonykor nyugalomra száll?
Hogy elhamvadhatnak a szenvedélyek?
Soha! – a szenvedély maga a lélek,
Ő hordozója bűn és tisztaságnak,
Benne teremnek szent, mint vétkes vágyak.
Ha megutálva bűnbe fúlt világod,
A tiszta szent Szűzt rajongva imádod,
Csak szenvedélyed ragad fel az égbe,
Megfordított mennyország: pokol mélye.

DON JUAN

Oh, csakhogy hallom szűz ajkad szavát.
Kerestelek évszázadokon át,
Szerény gunyhók ölén, palotafényben,
Vad fájdalomban, mámorító kéjben,
Élet-napban, árnyában a halálnak.
S most végre-végre mégis megtalállak!
Szerelmed csillaga felém ragyog!

DONNA JUANNA

Oh Don Juan, nem tudod ki vagyok!
Miért lebeg e fény és árny felettem?
Én a szerelem s halálból születtem!
Lélekben édes tulajdon testvéred
Áll előtted. – Nem félsz tőlem?

DON JUAN

                                       Nem félek!

DONNA JUANNA

Nem félsz tőlem, hogy megfagy szíved lángja
A boldogság végső irtózatába?
A fehér tűzben, mely fagyaszt és éget,
Melyben kezdődik, s belevész az élet.

DON JUAN

Kegyetlen vagy – felébred a remény –
Fehér virágod kelyhét nyújtsd felém,
Ama gyilkos, édes fehér virágot,
Melyet szívem csak álmaimban látott!

DONNA JUANNA

Mit kívánsz tőlem?

DON JUAN

                         Halld szívem szavát
Első szerelmem mámoros dalát:

DON JUAN DALA

„Szúró tövissel volt benőve,
Mely hozzád vezetett, az út.
Hervadó rózsák illatából
Fonok fejedre koszorút.

Érzésem minden drága gyöngyét
Hajadra hintem, kedvesem.
Csalogány dallal, csillagfénnyel
Betakarlak szerelmesen.

Csókot kérjek? Szerelmi csókot
Hány asszony ajk nyújtott felém!
Egy fájóbb boldogságot adjál,
Mélyebb üdv légyen az enyém.

Szeretni vágyom végre, végre!
Ah engem hány is szeretett,
Ne légy te hozzájuk hasonló,
Légy az, kit én szerethetek!

Tested-lelked szépségét adnád?
Adj többet! ez még nem elég!
Ha őrülten szerelmed kérem,
Légy hideg, tiszta, mint a jég!”

DONNA JUANNA

Kívánságod már teljesült. – Kezed
Többé nem érinthet, jöjj közelebb,
Ha tudsz. – Csókolja ajkad ajkamat,
Hiszen tudod szeretlek!

DON JUAN

Őrült szerelmi vággyal felé rohan, de egész közelébe érve, mintha visszadobná valami, majdnem félve, suttogja.

                               Nem szabad!

DONNA JUANNA

Mért nem, ha várlak?

DON JUAN

                 Minden kéjnek vége,
Jön a boldogság fényes sötétsége.

DONNA JUANNA

Egészen átváltozva, ragyogóan.

Eljöttél hozzám, ím most véled szállok
Nyíljatok ki ismeretlen világok!

Egymás felé nyújtják felemelt kezeiket, de nem érintik egymást. Ujjaikból szikrák ömlenek, s mind sűrűbben szállnak körülöttük. Merően néznek egymás szemébe.

DON JUANNA

Mintegy távol túlvilági hangon

Jöjjetek, jöjjetek
Minden jó szellemek,
Rég elmúlt lények
Jövendő fények
Lángok honából,
Víz országából,
Minden mi édes
Keserűséges,
Minden mi élet,
Mi halálé lett.
Minden mi távol,
Átlátszó fátyol,
Titkos végsejtelem,
Ki nem vagy, s nem voltál,
Ki a mindenség vagy:
Örök nagy Szerelem
Jer, várlak!

A zivatar mind közelebb jön, a villámok sűrűen hullanak, mintegy tűzzáporba vonva be a két mozdulatlanul álló alakot. Egy irtóztató csattanás. Az ég mintha megnyílna s tüzet öntene. Midőn a zivatar elvonult, a viruló kert helye egy elhamvasztott rét. Csak ott, hol Donna Juanna és Don Juan álltak a hamu és üszökből magasan emelkedik ki egy hófehér virág, mely szinte lángolni kezd, fehér izzó tűzben.